2024, április19, péntek

Kiemelt fő hír

Markó Beáta: Tovább a megalkuvás útján!

Most, hogy bő egy hónapja véget ért az ellenzéki összefogás előválasztása és a résztvevők elégedetten dőlhetnek hátra foteljeikben, visszatért minden a régi kerékvágásba. Újra az országot irányító klerikálfasiszta, emberirtó kormány goebbelsi propagandaminisztériuma tematizálja a közbeszédet, a velük szemben álló úgynevezett politikusok pedig folytathatják a tizenkettedik éve rutinosan begyakorolt tevékenységüket: a magyarázkodást, a rájuk kent hazugságok, rágalmak és egyéb mocskok levakarását az egészségügyminiszter által sosem látott körömkefével.

Ha Németh Sándor nem fizeti ki a hamis ügynökvád miatt megítélt pénzt, Bartus László végrehajtást kér a házára és a Hit Parkra

A másodfokú bíróság kiküldte az írásbeli ítéletet, ezért Németh Sándornak 15 nap áll rendelkezésére, hogy a megítélt összeget kifizesse. Ha mostantól számítva két héten belül nem fizeti ki a pénzt, Bartus László külön felszólítás nélkül azonnali végrehajtást kér Németh Sándor kastélynak is bellő, erődítményszerű házára, a Hetek vonatkozásában pedig a Hit Parkra. Ez azt jelenti, ha Németh és a Hetek nem fizet, akkor a végrehajtó elárverezi Németh házát és a Hit Parkot, és abból fizetik ki a bíróság által megítélt pénzt.

Magyarország a demokrácia ellenségei között, ezeréves történelmének ez egyik legnagyobb szégyene

Szijjártónak semmi köze nincs az ezeréves magyar államisághoz, azt leszámítva, hogy az alkotmányos rend megdöntésével ők ezt az államiságot felszámolták, Magyarország nem állam, hanem egy sötét maffia által megszállt és az Orbán-család hasznára működtetett ország. Európa közepén egy fekete lyuk, amelyről mindent elmond, hogy az Európai Unió országai közül egyedül nem kapott meghívást a humánus, jogra épülő demokratikus országok csúcstalálkozójára. Ez az ezeréves Magyarország történelmének egyik legnagyobb szégyene.

Donáth Anna beszólt Márki-Zaynak, hogy a közös kampány nem lehet fideszes, uszító, populista és gyűlöletkeltő

Donáth Anna nem kendőzte el a véleményét, kijelentette: Márki-Zay Péter "rengeteg populista üzenettel operál", ezzel szemben "meg kell találni azonban az egyszerű üzeneteket, amikkel át tudjuk adni azt az értékrendet és víziót, hogy mi milyen Magyarországot szeretnénk". Csak egyetérthetünk vele, nem olyan Magyarországot szeretnénk, amelyben az egyik populista uszítót váltja a másik. Márki-Zaynak egy hónap alatt sikerült megdöntenie azt az általános véleményt, hogy Orbánnál nem lehet rosszabb. De lehet: egy másik Orbán.

Az ellenzéki összefogás kivette a kampányt az önjáró Márki-Zay kezéből

Az nem lehet, hogy a Fidesz-szavazók és a bizonytalanok megnyerése érdekében olyan kampányt folytasson valaki, ami ellentétes az ellenzéki összefogás pártjainak és szavazóinak értékrendjével, mert azzal több ember veszít a baloldaliak és liberálisok között, mint amennyit nyerhet a jobboldalon. Az ellenzéki összefogásnak el kell döntenie, hogy olyan képet akar nyújtani magáról, mintha ők az Orbán nélküli Fidesz lennének (ami lehetetlenség, mert Orbán és a pártja között semmi különbség nincs), vagy nyíltan vállalják a liberális demokratikus jogállam értékeit és programját.

Mindenki legyen Várkonyi Andrea, aki Mészáros Lőrincben megtalálta a „tökös férfit”

Már megjelenése előtt "sikerkönyvnek" nevezték Mészáros Lőrinc új feleségének könyvét, amelyet az egykori tévériporter "Dr." Várkonyi Andrea néven írt, amivel alaposan megtévesztette azokat, akik...

Lengyelországban is megbukott a totális keresztény állam kísérlete, vége a zéró toleranciás abortusztilalomnak

Iszonyat bűnözéssel értek véget az amerikai "keresztény város" kísérletek, amelyeket gyülekezetek alapítottak. Az alvilág, a prostitúció és az alkoholizmus soha nem látott virágkorát eredményezte a nagy alkoholtilalom, ugyanide vezet az abortusztilalom és minden hasonló kísérlet. Magyarország "keresztény kormánya" minden korábbinál erkölcstelenebb, lop, csal, hazudik, minden törvényt megsért, még a saját törvényeit is. Minél jobban erőltetik a keresztény valláserkölcsöt, annál erkölcstelenebbek és romlottabbak lesznek ők is, meg az ország is.

Európa „erőd” még áll, dacára Orbán illiberális támadásainak

Varga szavaival élve azonban "Európa Erőd" még áll, mert bármilyen kesztyűs kézzel bánnak is az orbánista törvénysértőkkel, a joguralmat tiszteletben tartja és megvédi az Európai Unió, még ha nem is képes maradéktalanul érvényt szerezni annak. Az igazi erőd Európa, s aki ostromolja ezt az erődöt, a jogállamiság és a demokrácia védelmezőjét, az Orbán antiliberális, törvénytelenül eljáró Magyarországa. Mindent kifejez arról, hogy az Orbán-rendszer mindenben ellentéte Európának, hogy Magyarországon az igazságügy minisztere az egyik legnagyobb csúsztató és hazudozó.

Beindult a fideszes gépezet: a közös frakcióba terelés alkotmányellenes, az ellenzéki összefogás szétverésére irányul

Fél évvel a választások előtt a parlamenti szabályok átalakítása alkotmányellenes és egyértelműen a választási eredmények befolyásolására és mesterséges megváltoztatására irányul. A Fidesz újra egy...

Márki-Zay „Soros tanítványának nevezte Orbánt”, mintha lenne „Soros-terv”, mintha Soros szervezné a migrációt

Márki-Zay ezzel azt mondja, hogy igaz Orbán hazugsága, hogy Soros szervezi a "migránsokat" Európába és Magyarországra. Ezzel azt is mondja, hogy a menekültek jogait védő civilszervezetek Soros ügynökei, amivel azt is állítja, hogy az EU bírósága által elítélt "Stop Soros!" törvény jogos. Márki azt állítja, hogy Orbán csak Soros "legjobb tanítványa" akkor, amikor "migránsokat szervez". Ezek szerint Soros a legnagyobb "migránsszervező". Miközben a "migránsszámlálója" az ellenkezőjét mutatja.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések