/

Magyarországon kizárólag Orbán jelent veszélyhelyzetet, rajta kívül semmi nem fenyegeti az országot

Magyarországon igazi veszélyhelyzet 2010-től van, amikor Orbán bejelentette, hogy a választási győzelmet "fülkeforradalomnak" tekinti és arra hivatkozva megváltoztatja a társadalmi rendszert. Magyarul, megdönti az alkotmányos rendet. Azóta ez megtörtént. Ennek köszönhetően az Orbán jelentette veszélyhelyzet folyamatosan fennáll, mert szervezett bűnözői csoportja módszeresen

/

Olyan horgász még nem született, aki akkorát hazudna, mint Orbán az EU-ról és a háborúról

A világháborús veszélyt egyedül az oroszok okozták és ők jelentik. Orbán viszont a Nyugatot okolja azért, mert ellenáll az orosz terjeszkedésnek. Egyetlen szava nincs az oroszokhoz, pedig ők fenyegetnek atombombával és világháborúval, ami Oroszország végleges pusztulásával járna. Orbán a nevetséges fenyegetésével hiszterizálja

//

Megvan a Trump elleni első vádemelés

Trump már előre közölte, hogy vádemelés esetén is folytatja az elnökjelölti kampányát és nem lép vissza, ami érthető, mert az ő egyetlen esélye az, hogy az igazságszolgáltatás törvényes működését politikai támadásnak állíthatja be, és tiltakozó akciókat szervezhet ellene. Amíg nem lesz több

/

Felavatták Markó Beáta síremlékét

Markó Beátának olyan csodálatos barátai és tisztelői voltak, mint Zoltai Andrea, aki társaival megszervezte Bea temetését és napok alatt összegyűjtötte a sírkő árát, hogy méltó emléket állítsanak ennek a csodálatos embernek. Nem tudjuk eléggé kifejezni a hálánkat Zoltai Andreának, Eszes Beátának és