Kiemelt hírek

A nyilas köztársasági elnöknek tetszett Orbán Szálasit idéző poloskázása

Sulyok Tamás (aki apja nyilas múltjára büszke, ebből fakadóan hozzá hasonlóan hithű nyilas), nem nevezhető korrupt embernek, akit a köztársasági elnöki székkel vesztegettek meg, s az azzal járó jutattások miatt huny szemet a náci dehumanizáció felett, mert Sulyok Tamás szerint a poloskázással nincs semmi baj, hiszen Szálasi és Hitler is használta. A köztársasági elnök úgy értékelt, hogy a "'társadalmi béke megbontására, és a nemzet megosztására" nem volt alkalmas a poloskázó Orbán-beszéd, hiszen az épp a társadalmi béke érdekében hangzott el, mivel éppen az említett poloskák (újságírók, bírák, civilek) azok, akik a nemzetet megosztják, és Orbán ennek az állapotnak akar véget vetni. Annál is inkább üdvözlendő ez, hogy ezt a fontos munkát már Szálasi Ferenc nemzetvezető úr is elkezdte, olyan kiváló nemzeti hősök közreműködésével, mint Sulyok Tamás nyilas és nemzetiszocialista édesapja, aki gondoskodott a zsidóbútorok társadalmi hasznosításáról is. De láthatóan az aprómunka nem fejeződött be, nem sikerült minden poloskát Dunába lőni.

Magyar a létminimum alatt élőkkel állította szembe a Pride-ot

Magyar Péter nem szívesen beszél a Pride betiltásáról, hívei szerint a szavazatmaximálás érdekében kerüli a témát, hogy homofób szavazatokat nyerjen meg és a propaganda...

Elindul-e a nyomozás Orbán Viktor ellen?

A hitleri Németország náci retorikáját idéző dehumanizáló jelző után híveit gyűlöletre és a megnevezettekkel szembeni társadalmi-politikai (egyelőre nem fizikai) "végső megoldásra" buzdította, illetve a hatalom felhasználásával hajszára szólított fel ellenük. Ez kimeríti a nagy nyilvánosság előtt elkövetett "erőszakra és gyűlöletre" uszítás büntetőjogi tényállását. A Btk. idézett paragrafusa szerint Orbán Viktor három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követett el, ha a feljelentés nyomán a nyomozóhatóság a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt vádat emel, a "poloskák" közé sorolt bírák valamelyike pedig ítéletében a jogsértést megállapítja. Erre nyilván nem kerül sor. Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Magyarország nem jogállam, mert egy jogállamban senki nem állhat a törvények fölött, a törvények mindenkire érvényesek. Orbán esetében a súlyosbító körülmények egyike lenne, hogy az ország miniszterelnökeként követte el a náci uszítást, s a magyar történelem tanúsága szerint sok ember életét veszélyeztette.

Magyar azért nem tiltakozik a Pride betiltása ellen, mert Orbánnal ért egyet

Nincs annál visszataszítóbb és hazugabb érvelés, mint amely azzal védi Magyart, hogy a választási céljainak megfelelő magatartást tanúsít. Ez undorító, képmutató és szemforgató hazudozás. Nincs olyan választási taktika, amely fasiszta terror ellen nem szólal fel. Ez azt jelenti, hogy Magyar nem áll ki az emberi jogok, a gyülekezési szabadság és a jogállami normák mellett. Ez milyen tekintetben nevezhető "választási érdeknek"? Miért kellene valakit megválasztani, aki alapvető emberi és polgári jogok mellett nem áll ki? Nem beszélve arról, hogy ez szabadságharc is. Az orosz keresztényfasiszta imperializmus meghonosítása, az orosz állami propaganda és terror importálása, amely magyar emberek jogait és méltóságát korlátozza. Ez ellen nem szólal fel a "demokratikus" ellenzék vezére? Ha Magyar Péter nem szólal fel a Pride betiltása ellen, akkor ő Orbánnal és Putyinnal van. Meg akar nyerni ezzel homofób szavazókat? Azokat nem fogja megnyerni, mert Orbánra szavaznak, de a nem homofób szavazókat elveszíti. Tisztességes ember rá nem szavaz. Milyen ember az, aki elrejti a valódi véleményét, hogy egy választáson jobb eredményt érjen el? Feltéltelezve, hogy a valódi véleménye az, hogy a Pride betiltása a gyülekezési szabadságot sérti. Nem meri felvállalni ezt a fasiszták előtt, nem áll ki az igazságért? Vagy inkább arról van szó, s mi ezt a véleményt osztjuk, hogy Magyar azért nem tiltakozik a Pride betiltása, a melegek üldözése, a másság és az emberi szabadság elutasítása ellen, mert egyetért azzal. Magyar pontosan az, aminek látszik: Orbánhoz hasonló fasiszta.

Ha Magyar „poloskázott” volna, a hívei azt is megmagyaráznák

Orbán kikapcsolta a fékek és ellensúlyok rendszerének nagy részét, az ellenzéki oldalon pedig ugyanezt Magyar és a hívei teszik meg. Nincs olyan történelmi példa, amely hasonló esetben nem vezetett diktatúrához, tragédiához. Magyar értelmiségi hívei és támogatói rászabadítanak az országra minden kontroll nélkül egy dörzsölt fasiszta szélhámost. Ehhez pedig nincs joguk. Az ország többi részének, különösen a demokratáknak, joguk van megkövetelni azt, hogy Magyarral szemben használjanak azonos mércét, ne kapcsolják ki a politikusokkal szemben kötelező fékeket és ellensúlyokat. Egyebek mellett követeljék meg, hogy Magyar csináljon egy pártot, vegyen fel tagokat, fejezze be erről a hazudozásokat. Az ország demokratikus gondolkodású polgárainak joga van követelni azt, hogy Magyar támogatói szabjanak határt az elszabadult hajóágyúként funkcionáló Magyar "one man show"-jának, hogy bármit megtehet, amerre a fideszes nárcisztikus propagandista agya áll. Ha megismétli a "nemzeti konzultáció" hazugságait, ne hallgassák el, ne asszisztáljanak. Ehhez nincs joguk, mert ezzel megtagadnak és kikapcsolnak minden demokratikus normát, amelyek nem véletlenül vannak, hanem éppen azért, hogy megakadályozzanak tragédiákat és szörnyűségeket, amelyek Magyar ellentmondást nem tűrő, jogállamiságot gyűlölő, nem kis mértékben korrupt, pénzéhes, hataloméhes és agresszív természetébe kódolva van.

Az „Én is poloska vagyok” kampány a totális elhülyülés biztos jele

Orbán Viktor március 15-i náci beszéde a hitleri Németország (és más sötét diktatúrák) szóhasználatát idézte, amellyel dehumanizálta azokat, akiknek más a világnézetük, akik kritizálni...

Magyar Péter az Ébredő Magyarok Egyesületét idézte meg a bocskaijában

Magyar Péter mintha csak tesztelné elvakult balliberális híveit, hogy meddig hajlandóak lealjasodni, amivel gúnyolja és meg is alázza őket, miután senkit nem gyűlöl annyira,...

Magyar teljesen hülyének néz mindenkit, Orbánt utánozva bolondot csinál az országból

Magyar egyszer már megakadályozta, hogy az emberek felébredjenek és elzavarják ezt a mocskos fasiszta bandát (méghozzá vele együtt), amikor önmaga pszichopata személyét állította a középpontba (akkor is a legócskább hazugságokkal és hamis ígérgetésekkel) a pedofilügy helyett. Most megint megbénítja az elégedetlenséget egy gumicsonttal. Ez az ember teljesen hülyének néz mindenkit, bolondot csinál az országból, meg is alázza őket azzal, hogy a gyűlölt diktátor módszereit másolja és utánozza, ahelyett, hogy élére állna az elégedetlenségnek. Aki Magyar Péter ócska, hazug álkédéseire válaszol, tegye ki a nyakába a táblát is nyugodtan, hogy "agymosott hülye, a világ legnagyobb barma vagyok". Ez a kérdőívezés nemcsak azt mutatja, hogy Magyar Péter a róla alkotott hiedelmekkel ellentétben buta, mint a föld, épkézláb saját ötlete nincs, a visszataszító agresszión és a Fideszben megtanult propagandán kívül semmihez nem ért, viszont éppen olyan hazug és mocsok ember, mint az ő imádott, felcsúti mestere. Magyarnak egyetlen célja van, hogy az Orbán-rendszer ne dőljön össze a 2026-os választás napjáig, a legotrombább és leghazugabb ígéreteivel egyben tartsa az áruló balliberálisok őt támogató táborát, s egyetlen (vagy legnagyobb) ellenzékiként bemasírozzon nagy pofával a parlamentbe, és egyedül zsebre vágja az ellenzéki mandátumokért járó állami milliárdokat.

Orbán náci beszédet mondott a demokratikus szabad világgal szemben

Orbán megpróbálja a világ fasisztái és náci pribékjei között elveszített vezető szerepét visszaszerezni, amivel könnyen beleszaladhat Trump és Putyin pofonjába, mert nélkülük ő csak egy pitiáner tolvaj, ócska bohóc, nímand kis geci lenne, amiképpen az is, akik nem szívesen adják saját dicsőségüket másnak. Orbán nem tanult abból, ahogy Trump ejtette. Nem adta fel, hogy magát nevezze a náci reneszánsz előfutárának és eszmei vezetőjének. Orbán ezért kapkodja most a görbe lábait, hogy megelőzze Trumpot a legbrutálisabb náci és fasiszta diktatúra bevezetésében, túltegyen Putyin rendszerén is, magát ezúttal is példa gyanánt mutogatva. De erre könnyen "ráfázhat", mert a geciségeit csak azért hajthatta végre, mert azt a birka magyarok tűrték, akik egy wellnes hétvégéért eladnák az anyjukat. Ennek azonban vége lehet, ha nem elégednek meg a kamu ígéretekkel és fogy a pénz. Márpedig a pénz fogy, csodák nincsenek, hiányoznak az EU ellopott és visszatartott euró milliárdjai, ezért is akarja Orbán elfoglalni Brüsszelt, hogy a pénzt lenyúlja. Orbán ócska fasiszta, protekcionista és korrupt rendszere kizárja, hogy Magyarországon valaha is jólét, gazdagság legyen, mert az ilyen rendszerek szegénységhez, elnyomáshoz, nyomorhoz és háborúkhoz vezetnek, hogy leplezzék a működésképtelenségüket és másoktól raboljanak. Se pénz, se szabadság, ez nem fog menni, öcsi. Arról nem beszélve, hogy a magát csaló módon függetlennek és szabadnak nevező sajtó, amely eddig végigasszisztálta a rendszert, élőben közvetítette mindenki eltaposását és kinyírását, eljátszotta a demokratikus sajtó hamis látszatát, önmagát majd védeni fogja, ha másokat nem is védett meg. Ha nekimész a pénzüknek, az egzisztenciájuknak, hogy újságíróknak képzeljék magukat, ellenállnak.

A zsarnok letagadja az 1848-as forradalmat és szabadságharcot

Itt mindenkinek drágább, nemhogy a "rongy élete", hanem a wellness hétvégéje is, mint a haza becsülete. Ezeknek Magyar is azért kell, mert azt hazudja nekik, hogy lófaszt sem kell csinálni, majd ő legyőzi Orbánt. Csak a hülyék nem látják, hogy pénz és pozíció kell neki. Március 15-én arra esküdtek, hogy akár életük árán is kivívják a szabadságot. A forradalom cseppet sem volt békés, kiszabadítottak a börtönből egy foglyot, a cenzort eltávolították, és kinyomtatták a 12 pontot, amely az addigi rendet utasítja el. Ebből pedig háború lett. Orbán már nagyon emlékeztet egy elmegyógyintézet megroggyant lakójára, akinek már a maradék esze is elment, éppen csak nem táncol, de komplett elmebeteg, az nem kérdés. Aki a forradalomról és a szabadságharcról azt mondja, hogy az rend és béke volt, az hülye. Orbán ezzel azt üzeni a népének, amelytől már teljesen elszakadt, hogy ne lázadjanak fel, ne csináljanak forradalmat, fogadják el a rabságot, amit ő rendnek és békének nevez, mert szerinte 1848-ban is ezt tették. Petőfi meg biztos megfázásban halt meg. Korunk zsarnoka, Magyarország diktátora, aki megsemmisített mindent, amiért 1848-ban felkelt a magyar nép, amiért a magyarság legjobbjai életüket áldozták. Orbán feleslegessé tette az életüket, a halálukat, az áldozatukat, a szabadságvágyukat és az álmaikat.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések