2024, október12, szombat
KezdőlapMagyarországA Fidesz alelnöke szerint is necces volt a nemzeti konzultáció

A Fidesz alelnöke szerint is necces volt a nemzeti konzultáció

-

Gulyás Gergellyel, a Fidesz alelnökével a Magyar Idők készített interjút, s eközben szóba került a legutóbbi nemzeti agymosás propagandaakciója is, törzskönyvezett nevén a nemzeti konzultáció.

Arra már többször is utaltunk, hogy az egész cécó nem szólt másról, mint az össznépi hülyítésről meg a közpénz milliárdok elherdálásáról és laza lenyúlásáról. Mindezt persze, úgy, hogy az életünket, de még az ég alját is a kormány kitapétázta Brüsszel, Berlin és a hanyatló Nyugat, valamint a menekültek, a migránsok iránti zsigeri utálatával. Ne hagyjuk ki a sorból azt sem, hogy a kormánynak nem ellensége a terrorizmus, hanem az a legfőbb szövetségese a hatalom megtartása és a mindenkori lopnivaló bebiztosítása érdekében. Miközben szintén az országban élő, nem kormánypárti szavazó honfitársak ellen is hatékonyan lehet az általános gyűlöletet kelteni ilyen módon, vagy például így, ahogy a 888.hu is teszi:

„Szóval képzeletben ott járunk a Keleti pályaudvaron és elnézegetjük, ahogyan a bevándorlókat mindenféle emberi jogisták, megkeseredett kékharisnyák, dühös pártaktivisták, nagypofájú prolik és a végsőkig elszánt romkocsma lakók simogatják. Mert a bevándorló szép. És a bevándorlónak jogai vannak, valamint méltósága. Nem beszélve arról, hogy éhes szegényke, a bankkártyáját mégsem használhatja, hosszú még az út a szabadság földjére… Magyarországon ma csak és kizárólag azért nem robbantanak nyilvános helyeken szélsőségesen iszlamista elmebetegek, mert a magyar kormány felépítette a határkerítést, és vaskézzel távol tartja az országtól a hordát.”

Ezek volnánk mi, akik nem a Fideszre szavazunk és akik szóvá tesszük a maffiakormány által elkövetett több csilliárdos rablásokat, az állandó korrupciót és a napi szinten elkövetett disznóságokat. Jobb, ha észrevesszük, hogy a közpénzeket zabáló kormánynak és propagandistáinak nem a terroristák, a menekültek vagy a migránsok az igazi ellenségei, hiszen ők csupán csak eszközök, ahhoz, hogy azt lehessen hazudni két lopás között, hogy a kerítés és vastökű Viktor az egyetlen, aki megvédheti az országot. Az ellenség mi magunk vagyunk, akik kritizáljuk a felcsúti szent rendszerét, akiket zavar, hogy ezek rommá loptak már mindent az országban és szétvertek mindent, ami használható.

Nem titok az sem, hogy plakátországban a fenti narratíván kívül egy kamu konzultáció ugyancsak kiváló módja a helyezkedő, könyöklő Fidesztálib pincsik kitömésének is. Semmi kétségünk nincs afelől, hogy egyes kormánybarát vállalkozók – a drága jó miniszterelnök úrhoz közelálló enyveskezű, büdös talpú, narancsszínű oligarchák, strómanok és rabló-gazemberek – számára néhány milliárdnyi forint ismét szépen csordogált, méghozzá úgy ahogy az meg van írva, vegytisztán. Minden bizonnyal van az a mennyiség, ami után már az ilyen remekbe szabott, nagyipari harácsolók nem okádják le a tükröt naponta. Pedig volna némi apropója és aktualitása az eseménynek az ziccer.

Ez az egész nemzeti konzultáció humbug nem más, mint egy hazug, megtévesztő, ellenőrizhetetlen átverés, mellesleg pedig baszott sokba kerül és felesleges is, pontosan úgy, mint maga a Fidesz. De maradjunk a forró csapáson, szóval itt van ez a mindenre kapható, istencsapása Gulyás Gergely, aki annyira belefeledkezve nyilatkozgatott, hogy a végén csak elszólta magát és kibújt a szög a zsákból, ami az öntökönszúrás minősített esete. Mi sem gondoltuk volna, hogy a Fidesz alelnöke nyíltan tolja a nyilvánosság, mi több a Fidesz szektás kemény mag arcába, hogy a kormány, különösképpen pedig a Fidesz a saját szavazóit, az igazi orbánista turbómagyarokat a nemzet barmainak tekinti. Ugyanis közvetve elismeri, hogy velük, a szavazóikkal szemben már csak olyan kérdéseket kell feltenni, amire kizárólag egy adott, a kormány által elvárt választ lehet adni. Agy és lélek nélküli droidokkal szokás így kommunikálni. Egyértelművé vált az is, hogy a nemzeti konzultációnak nevezett milliárdos költségű szösszenet minden volt, csak éppen nem reprezentatív jellegű közvélemény kutatás, azaz nem konzultáció az állampolgárokkal. A vélemény – különösen az, ami nem egyezik a kormány által elvártéval – pedig le van szarva. Ezzel Gulyás egyébként még azt is beismerte, hogy a „konzultáló” szavazóik bizony szépen meg is lettek vezetve a fene nagy esemény során.

„A kormány szerint ez egy innovatív eszköz, amely alkalmas a polgárok bevonására, mások szerint irányítottak a kérdések, és a konzultáció rengeteg pénzbe kerül. Az utóbbi kritikák ön szerint mennyire jogosak?” – intézte a kérdést a Magyar Idők szerzője Gulyás Gergelyhez a legutóbbi nemzeti konzultáció kapcsán.

Mire a Fidesz alelnöke így válaszolt: „Attól függ, hogy ezek a felvetések mihez képest próbálják megfogalmazni a saját igazságukat.

A legutóbbi nemzeti konzultáció minden korábbitól érdemben eltér, mert ennek a kitöltése és visszaküldése egyértelműen a kormány melletti kiállást jelentette. Tény, hogy normálisan gondolkodó emberek számára csak egyféleképpen megválaszolható kérdések vannak a kérdőíven, ezért ez amúgy sem egy reprezentatív közvélemény-kutatás, hanem a kormánypolitikával való véleményazonosság kifejezésének eszköze a migráció és a hatósági ármegállapítás kérdésében.”

Hát barátom, azért jó, hogy ezt így elmondtad. Sejtettem én, de mégis csak jobb tőled, szakértőtől hallani. Azért megjegyzem, hogy láttam, ahogy egy-két ismerősöm kitöltötte ezt az ívet, azt azért érdemes lett volna megnézned neked is, de lehet, hogy nem bírta volna a piciny lelked. Azt mondod „normálisan gondolkodó emberek”, de mégis áruld már el, hogy ez meg mit jelent? Azt akinek orvosi értelemben működik az agya, egy adott IQ szintet vagy szimplán csak a párttagkönyv meglétét? Vagy elég csak fideszesnek lenni?

És aki faszt rajzolt a nemzeti konzultációs ívetekre? Azt hová soroljátok? Visszaküldte, tehát támogatja a kormányt? Valami bővebb magyarázatot tényleg adhatnál!

Mindenki másképp csinálja… Nemzeti konzultáció remekmű ismeretlen szerzőtől, internetes forrásból.

Mert én úgy tudom, (vagy csak rosszul értelmezem), hogy elindítottátok ismételten ezt a rettenetesen nyomi propagandakampányt, tudod amire mindent feltettetek. Azt amire eleinte alig küldött vissza az istenadta nép bármit is. Majd a nagy „sikerre” való tekintettel meghosszabbítottátok még egy hónappal a visszaküldési határidőt. Naná, hogy hirtelen még 1,2 millióan visszaküldték az íveket. Persze ez a szám semmilyen módon sem ellenőrizhető, azaz már megint a Fidesz becsület szavára kell hagyatkoznunk.

Na, ezt még egyszer leírom, mert ettől most baromi módon begörcsölt a kezem!

A FIDESZ BECSÜLET SZAVÁRA… Gerikém, most már úgy nevetek, hogy közben már potyognak a könnyeim is. Ugye sejted miért? Nézd már el nekem, hogy kekec üzemmódban nyomom! De miután belengettétek a bűvös számot, azt az 1,6 milliót, bár szerinted közel 1,7 milliót, tudod a visszaküldött válaszíveket, hirtelen a Fidesz azt a párt és a kormány melletti kiállásnak minősítette. Majd jössz te a freudi elszólásoddal, hogy a kérdések egyoldalúak voltak, hiszen még szerinted is „normálisan gondolkodó emberek számára csak egyféleképpen megválaszolható kérdések vannak a kérdőíven”.

Pontosan, fején találtad a szöget! Csak, hogy értsd ezért van az is, hogy a 8 millió emberből 7 millió le sem szarta a konzultációs viszketést a seggetek partján.

De ha már itt tartunk, tudod van az a nyócosztályt végzett disznószerelő, akinek a nevén van már a fél ország. Ha már nem lehet rajta és a többi enyveskezűn keresztül – megbízható módon – kitalicskázni a felcsúti csodacsatár és szűk köre számára az összes fellelhető közpénzt, akkor lenne egy új javaslatom egy újabb nemzeti konzultációnak álcázott tematikus közpénzégetésre. Mondjuk dobjátok be azt, hogy a parlament és az ég színét a kormányellenes kékharisnyák pirosra és rózsaszínre akarják színezni. Akkor tudod, megint eljátszhatjuk egymással ezt a hülyegyerekjátékot még jó pár felvonásban. A zsetont meg úgyis lenyúljátok.





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések