//

Karácsonyi ajándék – részletek a Fesz lesz című könyvből II.

233 perc olvasási idő

A karácsony közeledtével részleteket közlünk naponta a Fesz lesz című könyvből. Ezúttal megrázó emberi történetek következnek, egy embertelen, szívtelen szekta hétköznapjaiból. Holnap azt mutatjuk be, hogyan tanítja Németh Sándor a gyülekezete tagjait megátkozni másokat, illetve milyen brutális terrort alkalmaz az embereivel szemben. Kísérje figyelemmel a sorozatunkat, és ajándékozza meg saját magát, ismerőseit, rokonait és barátait a Fesz lesz című könyvvel.

A könyv beszerezhető a Book24.hu oldalán, a Filologosz könyvesboltban vagy a Láng Tékában, keresse az Álomgyár könyvesboltokban.

 

Puccs

Diktatúrákban semmi nem változik olyan gyorsan, mint a múlt. Különösen a Hit Gyülekezetében, amelynek története sokáig úgy kezdődött, hogy Budaörsön egy hétfős imacsoportból alakult. A Hit Gyülekezete honlapján található történetből azóta eltűnt a hétfős imacsoport. Annyi található, hogy az alapítók 1979-ben bibliai hiten álló evangéliumi csoportot hoztak létre. Majd az olvasható, hogy a gyülekezet „alapító lelkészét, Németh Sándort és a feleségét, Németh Juditot, 1980-ban szentelték fel pásztornak”. Ez állítólag Fort Lauderdale-ben történt, a Good News Church-ben, de rajtuk kívül ezt senki nem látta, erről szóló igazolás sehol nem jelent meg. Azt nem tudhatjuk, hogy Németh Sándor felszentelése miből állt, s milyen felhatalmazás alapján történt. A pásztorrá szentelés kellékei: teológia elvégzése, sokéves tapasztalat, kipróbáltság, a legteljesebb mértékben hiányzott. Németh Sándornak teológiai végzettsége nincs. Élete első diplomáját magának állította ki, amikor megalapította a gyülekezet teológiai főiskoláját, a Szent Pál Akadémia elődjét, a hangzatos Közép-Kelet-Európai Bibliaiskola és Lelkészképző Intézetet (becenevén a „Kökebilit”), amelynek első ténykedése az volt, hogy diplomát adott Németh Sándornak. Ezen kívül még Pat Robertson keresztény egyeteme ajándékozott diplomát Németh Sándornak, aki a katolikus teológián töltött néhány szemeszteren kívül nem vett részt teológiai képzésben. Állami iskolai végzettsége a mai napig érettségi. De azért még doktor is lehet belőle, ha a Szent Pál Akadémián lesz doktorképzés. Erre az esetre van egy tippünk, ki kapja az első doktori oklevelet.

Amikor Németh Sándort Fort Lauderdale-ben „felszentelték” pásztornak, akkor még csak egy éve alakult meg a „hétfős imacsoport” és kezdődött az önálló gyülekezet építése. Fort Lauderdale-ben, a Good News Church-ben, senki nem ismerhette annyira Németh Sándort, a szolgálatát, a felkészültségét, hogy annak alapján pásztorrá szentelje. A pásztorral szembeni legfontosabb követelmény, hogy ne uralkodjon a nyájon, hanem szolgáljon. Az biztos, hogy a felszentelés bibliai feltételei nem voltak adottak. Nagyobb hitele lenne a felszentelésnek, ha az Magyarországon történik, mindenki előtt látható, ellenőrizhető módon. Olyan pásztorok által, akik tudnak valamit Németh Sándorról, hosszabb ideje ismerik őt. Egyesek úgy emlékeznek, hogy miután Németh Sándor és felesége visszatért Floridából, nem történt hivatalos bejelentés, hogy ők fel lettek szentelve. Nem véletlen, hogy a Biblia támaszt követelményeket, amelyek itt meg sem jelentek. Derek Prince is a Good News Church-ben szolgált, de annyira nem ismerhette Németh Sándort, hogy bibliai követelmények szerint felelősséget vállaljon érte. Egyébként Derek Prince a kilencvenes években keményen konfrontált Németh Sándorral: az egyszemélyes vezetését elfogadhatatlannak tartotta. Megintette őt, hogy helyre kell állítania a bibliai rendet, be kell fejeznie az emberek terrorizálását és elnyomását. De amikor Németh Sándor „felszentelése” megtörtént, Németh Sándor már ugyanolyan korlátlan egyszemélyi vezető volt, mint később. Derek Prince ennek alapján nem is támogathatta volna a felszentelését. Németh Sándor Derek Prince intése után hozta létre formálisan „a gyülekezet elnöke” pozíciót, amely annak felel meg, amikor Orbán Viktor a Fideszből kinevezi maga fölé a nem létező köztársaság elnökét.

A karizmatikus mozgalom kezdetekben nem helyezett hangsúlyt a képzésre, mindent az isteni „elhívásra” épített. Ennek a szemléletnek a leglátványosabb kudarca Németh Sándor és a Donald Trump támogatásáig eljutott karizmatikus evangéliumi mozgalom. Ma már a karizmatikusok is egyetemeket működtetnek, de azokban a már megromlott hamis próféták tanítanak. A magyar érettségi az amerikai iskolarendszerben a „high school”-nak felel meg, ami a gimnáziummal azonos. Az biztos, hogy ma Amerikában senkit nem szentelnek „pásztorrá” high school végzettséggel. Nem véletlen, hogy el kell olvasni néhány pszichológiai alapművet az egyetemeken, mielőtt valaki emberekkel kezd el foglalkozni. A képzetlen emberek „műveletlen halászokra” való hivatkozása erősen sántít. A „műveletlen halászok” nem avatkoztak be a hívők életébe és nem uralkodtak rajtuk. Nem akartak mindenhez érteni. A „műveletlen halászok” látták az Isten Fiát. Jézus példája nem indította őket arra, hogy totális kontrollt gyakoroljanak más emberek élete fölött. A „műveletlen halászok” annyira azért nem voltak műveletlenek, hogy maffiózók akartak volna lenni. A szolgálatuk is más volt. A tudás nem ellentéte a hitnek. Pál apostol, aki a kereszténység tanítását kifejtette, kora egyik legképzettebb embere volt. A világ bölcsességénél valóban nagyobb az Isten „bolondsága”, de ez nem azt jelenti, hogy kötelező lenne műveletlennek és képzetlennek lenni. Az Isten „bolondsága” nem szó szerint értendő, cseppet sem bolondság, csupán a világ gondolkodása szerint az. Németh Sándornak is bolondság az, hogy áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik kergetnek titeket. Ez a „bolondság” az igazi bölcsesség.

Úgy tűnik azonban, hogy Németh Sándor is elkezdte becsülni az evilági iskolai végzettséget. A Wikipedia róla szóló szócikkében ez áll: „1977-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.” Ez hazugság, ami azért meglepő, mert a Wikipedia szerkesztői egyeztetnek az érintettel. A rólam szóló szócikk adatait tőlem kérték, én adtam meg. Németh Sándor esetében sem lehetett ez másképp. Ha ő írta be, hogy „1977-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen”, akkor nem mondott igazat. Tallér János 1976 májusában tért meg és június 30-án fejezte be az egyetemet. A megtérése miatt nem adta be a doktori értekezését szociológiából, mert akkor már „kárnak és szemétnek” ítéltek minden „emberi bölcsességen” alapuló tudományt. Németh Sándor 1976-ban a második évet fejezte be, és ez volt az utolsó éve, mert a megtérése után az egyetemet nem kívánta folytatni. Ha pedig 1976-ben a második évet fejezte be, akkor 1977-ben semmiképpen nem végezhetett. Németh Sándor azt a látszatot akarja kelteni, mintha lenne felsőfokú egyetemi végzettsége és lennének befejezett teológiai tanulmányai. Ez azonban nem igaz. A legmagasabb iskolai végzettsége, amelyet iskolai rendszerű oktatás révén szerzett, s nem csak úgy „kapott”, az érettségi.

A Példabeszédek 28. rész 16. verse azt mondja, „az értelemben szűkölködő fejedelem nagy elnyomó is”. A korinthusbeliekhez írt levélben Pál apostol nem a műveltséget és a felkészültséget állítja szembe Isten bölcsességével, hanem az Isten Igéjét tagadó evilági filozófiát, bölcselkedést. A görög filozófiát, amivel a katolikus egyházatyák felhígították és keverték a Bibliát. Nem minden tudás ellentétes a Bibliával. Az értelem Istentől van. A korinthusiak görögök voltak, akik emberi bölcsességet és okoskodást kerestek, míg a zsidók jelt kívántak. Pál szerint a keresztről való beszéd, az igehirdetés „bolondsága” rejti a legnagyobb bölcsességet és ez a legnagyobb jel. Pál nem a tudatlanságot, a butaságot, s nem a képzetlenséget magasztalta fel, hanem az Isten megismeréséről beszélt csupán, hogy az nem emberi értelem, hanem az isteni kijelentés által lehetséges. Akik az értelmükkel keresik az Istent, és nem a szívükkel, azoknak valóban akadály lehet az értelmi magaslat. De nemcsak azok találják meg az Istent a szívükkel, akiknek a fejükben semmi nincs. Filozófusok is megtérnek, amire legjobb példa a Hit Gyülekezetében a kiváló Rugási Gyula. A baj nem az értelemmel van, hanem azzal, ha valaki felfuvalkodik a saját emberi értelmével és azt az isteni kijelentés fölé helyezi. Az értelmet nem elvetni kell, hanem a Biblia szerint „megújítani”, alárendelni Isten Igéjének. Az értelemre nagyon is szükség van. Nem véletlen, hogy a diktátorok infantilizálják, elbutítják az alattvalókat és felmagasztalják a tudatlanságot. A tudatlan embert lehet elnyomni. Miközben a diktátorok maguk is értelemben szűkölködnek, mert különben nem lennének elnyomók. Aki elnyomja a többi embert, az nagyon korlátolt személyiség.

A Németh-házaspár a hétfős imacsoport két tagja, a másik öt tagot kiretusálták a történetből, mint a Lenin mellett álldogáló Trockijt a szovjet kommunista párt korabeli fotóiról. Illendő, hogy megemlítsük: a Hit Gyülekezetét alapító másik öt ember Tallér János és a felesége, Tallér István (Tallér János öccse) és az ő felesége, valamint Paksa Mária voltak. Utóbbi hölgy vidékről került Budaörsre és nem játszott szerepet a későbbi eseményekben. Semmi nem változik olyan gyorsan, mint a Hit Gyülekezete állandóan „hiteles” története. De az még edzett idegzetű embereket is meglepett, amikor 2019. február 11-én Németh Sándor a Facebook oldalán képriportban számolt be arról, hogy Pat Robertson televíziója, a CBN stábja ellátogatott Budaörsre, hogy Németh Sándort meghallgassa arról, hogyan alakult meg a Hit Gyülekezete. Németh Sándor még egy fotót is feltett arról, ahogy mutatja: „négyen voltunk először”. Hogy a hét alapítóból kit tagad le, az nem világos. De a tendencia abba az irányba tart, hogy a végén már csak ketten maradnak, ő és a felesége. Megkérdeztem Tallér Jánost, aki a következő választ adta: „Bereczkiék után heten kezdtük az imacsoportunkat Budaörsön. Paksa Marika, Gál Mária (ő István felesége, akit később Eszternek hívtunk), Tallér István, Németh Sándor, a felesége, Judit, és mi ketten a feleségemmel. Először Sándor és Judit, aztán István és mi laktunk a házban, mivel a régi bérlők a házban maradtak. De Paksa Marika és Eszter már akkor is jöttek imádkozni, és amikor a megörökölt albérlők kiköltöztek, akkor ők is beköltöztek a budaörsi házba.” Hogyan lehet elhinni egyetlen szavát olyan embernek, aki letagad ilyen nyilvánvaló tényeket, amelyeknek élő tanúi vannak?

A hétfős imacsoport tagjai egyenlők voltak, nem volt senki, akinek nagyobb szava, hatalma lett volna, mint a többieknek. Ez azonban nem maradt így. Orwell kedvelői már tudják, mi következik. De a fantáziájuk nem elég gazdag ahhoz, hogy a valósággal lépést tartsanak. Horrortörténet következik, Németh Sándor korlát nélküli vezetővé válásának története. Annak az egyeduralomnak a létrejötte, amely a „keresztény fasizmus” iljini elméletének elengedhetetlen része, és a bibliai minta tagadása. Mielőtt ennek elmondásába kezdenénk, annyit észre kell vennünk, hogy a Hit Gyülekezete honlapján az áll, hogy nemcsak Németh Sándort, hanem a feleségét, Németh S. Juditot is „felszentelték” pásztornak. Németh S. Judit is alapító pásztor lett. Ha Németh Sándorral bármi történne, marad minden a család kezében, mert csak előlép a másik felszentelt alapító pásztor, Németh S. Judit. Németh Sándort azonban ez sem nyugtatta meg, mert igyekezett még ennél is jobban bebiztosítani az utódlást, hogy a Hit Gyülekezete a Németh család vállalkozása maradjon. 2018. október 20-án a Hit Gyülekezete vendége volt a híres amerikai bibliatanító, Marilyn Hickey, aki a Németh család évtizedes barátja. Elég sok pénzt keresett már Németh Sándor gyülekezetében, hogy baráti szívességekre meg lehessen kérni. Prédikációja végén váratlanul felhívta a színpadra Németh Sándor fiát, Németh Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját. Marilyn Hickey zavarban volt. Még inkább Németh Szilárd, aki a NER-lovagok gondtalan életét éli és nem hiányzott neki a gyülekezeti nyilvános szereplés. Marilyn Hickey még saját magában sem bízott, mintha kétségei lettek volna az akcióval kapcsolatban. Először megkérdezte, hányan bíznak benne, tegyék fel a kezüket. Ezzel jelezte azt is, hogy most „hivatalos” aktusra kerül sor, isteni tekintéllyel tesz valamit. El kell fogadniuk az isteni tekintélyét. Utána kijelentette, van néhány szava Szilárd számára. De Németh Szilárd eltűnt. Elbújt, mint Saul a holmik közé, Sámuel próféta elől. Miután mégis előkerült a trónörökös, felment a színpadra. Hickey azt mondta neki: „Isten akar használni a csodák terén, a gyógyulásban. Különleges dolgokat fogsz megtapasztalni, emberek fognak felállni a tolószékből, mentálisan helyreállnak. Démonok fognak kimenni, ettől az estétől kezdve. Különleges keneted van a csodákhoz, a Jézus nevében, Ámen.”

Ez is egyfajta „felkenetés” volt. A Németh családnak Marylin Hickey megtette a szívességet, feltehetően utolsó budapesti útja alkalmával, hogy a gyülekezet színe előtt beprófétálta Németh Szilárdnak a csodákat, a karizmákat, melyekkel apja nyomdokaiba léphet. Az azóta eltelt időben nincs tudomásunk arról, hogy Németh Szilárd érintése nyomán bárki felállt volna a tolókocsiból, akárcsak egy heveny influenzából meggyógyult volna. De ha szükség lesz rá, lesznek majd „bizonyságok”. Ha a katolikus egyházban is találtak minden szenthez valami csodát, akkor a Hit Gyülekezetében sem lesz másképp. Ellenkező esetben azt kellene gondolnunk, az amerikai prédikátornő a honoráriumért „kente fel” Németh Szilárdot, hogy a Hit Gyülekezete, a tizedfizető aranytojást tojó tyúk, a korlátlan lelki hatalom, a hatalmas bevétel, az ingatlanvagyon a Németh család kezében maradjon. Ha így lenne, a simónia bűne lenne. A Szentlélekről hazudni nagy merészségre vallana, bár nem ez lenne a Hit Gyülekezete és Németh Sándor életében az első eset. A tét az, hogy a korlátlan egyszemélyes hatalom generációkon át a családban maradjon és a „kenet” öröklődjön. Nem is kell Istennek mindenbe beleszólnia, törődjön csak a maga dolgával. Németh Sándor gondoskodott az isteni elhívásról. Ha majd arra kerül a sor, hivatkozhatnak rá, hogy Marilyn Hickey „felkente” Németh Szilárdot: ő az Isten által választott és elhívott utód, akárcsak a hűséges fiúgyermek az észak-koreai diktatúrában. Németh Szilárd már korlátlan hatalmat örökölhet az apjától és uralkodhat, mint a posztkommunista diktátorok fiai. Vezérigazgatóból vezető lelkész is lehet.

Ennek a hatalomnak a forrásához vissza kell térnünk a hétfős imacsoporthoz. A csoportban egyetlen ember volt, aki nem volt alárendelt szerepben Németh Sándorhoz képest, és aki megakadályozhatta volna az egyszemélyes, kontroll nélküli vezetés kialakulását: Tallér János, aki közel egy időben tért meg Németh Sándorral. Ismerte a Bibliát, istenfélő ember volt, tudta, hogy a pásztoroknak szolgálniuk kell és nem uralkodniuk. Talpig becsületes ember, a tisztesség élő szobra, akit Németh Sándor 35 éve átkoztat, ő mégis a legjobbakat tételezi fel róla a mai napig. De soha nem engedte volna meg, hogy Németh Sándor családi magánvállalkozást hozzon létre a Hit Gyülekezetéből, szolgákat tartson és úgy éljen, mint egy király. Nem tűrte volna, hogy Németh Sándor elnyomja az embereket, feltétlen engedelmességet követeljen magának és diktatúrát hozzon létre Isten egyházában. Mindenki, aki később csatlakozott a gyülekezethez, kész helyzetet talált, amelyben Németh Sándor már megfellebbezhetetlen tekintély volt. De Tallér Jánosnak Németh Sándor nem volt az. Ezért Tallér Jánost félre kellett állítani az útból. Ez nem volt könnyű: a budaörsi ház, ahol a gyülekezet megalakult, az ő háza volt.

Innen érdemes az eseményeket Tallér János interjúja alapján követni, amelyben elmondta Görbicz Tamás lelkésznek, a Hit Gyülekezete volt elnökének (aki másokkal együtt 1998-ban távozott) hihetetlen kálváriája történetét. Tallér János és Németh Sándor egyaránt katolikus háttérből tért meg. A katolikus teológián ismerkedtek össze. Tallér János ötödéves, Németh Sándor csak másodéves volt. Jártak együtt Bereczki Sándor gyülekezetébe és a Hőgyes utcai gyülekezetbe is. Tallér János házat keresett a családjának, így talált rá a legendás Farkasréti út 1. szám alatti házra, amelybe még én is jártam a kilencvenes évek elején, amíg a gyülekezet tulajdonában volt. Tallér János így emlékezik: „Az akkori tulajdonos (bizonyos Józsi bácsi) megkedvelt engem. Létrejött az üzlet. Letettük a foglalót, megkötöttük a szerződést. Sándorék ekkor Budakalászon laktak albérletben, elég rossz körülmények között. A házban nem volt fürdőszoba, a WC is csak a kert hátsó részében, Judit terhes volt… De maguk a körülmények is veszélyesek voltak egy kismamára nézve. Ezért megkértem a budaörsi ház tulajdonosát, vegye oda albérletbe Sándorékat. Józsi bácsi attól tartott, hogy ha megszületik a gyerek, nem akarnak majd kiköltözni és mi ezért nem fogjuk kifizetni a vételárat. Ezért szerződésbe foglaltuk, hogy Sándorékat mint albérlőket akkor is átvesszük, ha birtokba lépünk. Így történt, hogy ők előbb költöztek a budaörsi házba, mint mi.”

Tallér János a budaörsi ház vételárának a felét kifizette, a másik felét havonta törlesztette. A ház teljes egészében az ő tulajdona volt. Németh Sándor ugyan tett egy olyan ajánlatot a ház megfelezésére, amilyen ajánlatot csak ő tesz, de abból nem lett semmi: „Sándor ugyan tett egy javaslatot arra, hogy vegyük meg felesben, de mi akkor már kifizettük a foglalót és alá is írtuk a szerződést. De így is beleegyeztünk volna, mert ha egy összegben fizetünk, akkor olcsóbban megkaphattuk volna. Azonban nem sikerült előteremteniük a vételár rájuk eső részét. Ekkor Sándor azzal az ötlettel állt elő, hogy adjuk ki a hátsó három szobát albérletbe (hat szoba volt a házban), az így befolyó összegből törlesszük a vételár másik felét. Ez fedezné az ő részét. Kissé csodálkoztam ezen az ajánlaton, hiszen ők maguk is a mi albérlőink voltak, és ha kiadtuk volna a többi szobát (ahogyan az később meg is történt), azt mi adtuk volna ki, és nem ők. Így a közös tulajdonlás kútba esett. Kifizettük a vételár felét, és a másik részét szépen törlesztgettük, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az albérlőktől beszedett pénzt továbbítottuk az eladónak.”

A hétfős imacsoport növekedni kezdett. A kis gyülekezet Tallér János budaörsi házában működött, ahová Németh Sándort és feleségét is befogadta. Bereczkiék nem fogadták el a felnőtt vízkeresztséget, így útjaik elváltak. A nazarénusokkal is közölték, hogy önálló gyülekezetet hoznak létre. Elindult a helyezkedés. Németh Sándor úgy kezdett a növekvő csoportban tekintélyre szert tenni, hogy elzárta a többiek elől a külföldről kapott tanításokat, amelyeket angolszakos felesége fordított magyarra. Azokat úgy adta elő, mint a saját tanításait. Tallér János így emlékszik erre: „Akkoriban nehéz volt jó, egészséges tanításokhoz hozzájutni. Néhány becsempészett könyvet leszámítva szinte kizárólag angol nyelven volt elérhető az evangéliumi és karizmatikus tanítás. Értelemszerűen adódott, hogy Judit (angoltanár lévén) lefordított anyagokat, amiket Sándor elmondott a csoportban. Ez lehetőséget adott neki, hogy a szolgálata kialakuljon és kiforrjon. Így vált fokozatosan elfogadottá, mint vezető. Én azt gondolom, Sándor nem másolta le szolgaian a tanításokat, hanem miután tanulmányozta, velünk is megosztotta azokat a prédikációin keresztül. Inkább az volt furcsa, hogy mi sohasem láthattuk az eredeti anyagot (egy-két kazettát kivéve, amit a Judit alámondott magyarul). Így azt sem tudtuk megítélni, hogy az eredetihez képest mi jött át. Mindannyian nagyon szomjasak voltunk a jó tanításokra, a jó látásokra és hálásak voltunk szinte mindenért, amiből tudományt és ismeretet szerezhettünk. Utólag visszagondolva, talán egészségesebb lett volna, ha a forrást is mindenki megismeri, és az alapján beszéljük meg a tanításokat.”

Ez azt jelenti, hogy Németh Sándor olyan prédikációkkal kápráztatta el a többi hívőt, amelyeket másoktól vett át. Nem közvetlen mennyei „kijelentések” által tett szert vezető szerepre, hanem mások tanításait dolgozta fel és azt adta elő. Vakok között a félszemű lett a császár, de ezt a fél szemet is másoktól szerezte. Ennek azért van jelentősége, mert az egyházban „szellemi kijelentés” útján érkezik a tudás. Mindenkit a Szentlélek tanít. Ennek alapesete az, amikor Péter azt mondta: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia”, s Jézus megdicsérte őt: „Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg neked, hanem az én mennyei Atyám.” A kereszténység azzal a mennyből való „szellemi kijelentéssel” kezdődik, hogy „Jézus Krisztus az élő Isten Fia”. Ez a kőszikla, amelyre a hívők „szellemi háza” épül. A keresztény élet kijelentések sorozata, amelyek közvetlenül a mennyből származnak. Minden ilyen kijelentés és felismerés, megvilágosodás, „rhéma”, egy-egy kő ebben a szellemi házban. A keresztény hívő kijelentések által épül fel, amelyeket közvetlenül Istentől kap. Nem test és vér, nem másik ember világosítja fel, hanem a Szentlélek. Megtérni sem lehet emberi rábeszélés és meggyőzés által, kizárólag Isten természetfölötti kijelentése alapján. Ebből kifolyólag a jó prédikátor, a jó pásztor sem másoknak a beszédét mondja el, hanem azt, amire bibliaolvasás és imádkozás közben Isten tanította. Miközben prédikál, a hallgatóságnak is a Szentlélek ad kijelentéseket, megvilágosító értelmet és tudást. Ha Németh Sándor amerikai prédikátoroktól vette az ismereteit, amelyeket a felesége fordított neki magyarra, akkor ő nem a szellemi kijelentéseit osztotta meg, hanem azt, amit testtől és vértől vett. Lehet olyan, hogy valaki más tanításait tanulmányozza, s úgy kap szellemi kijelentést, de az a gyakorlat, ahogy Németh Sándor elrejtette a többiek elől az amerikaiak eredeti tanításait, hogy azokhoz más ne férjen hozzá, egyértelműen mutatja azt a szándékot, hogy hamis módon tört vezető szerepre. Nem Isten elhívására és kiválasztására bízta a vezető szerepét, hanem az ügyeskedésre. Azért tudhatott többet, mert a forrást másoktól elzárta. Németh így tanult bele a karizmatikus teológiába. Az amerikaiak tollával ékeskedett, erre építette fel a tekintélyét, nem Isten szellemi ajándékára, „karizmájára”. Így lett vezető lelkész és pásztor. Még a pásztori „elhívása” is kérdéses, mert nem hagyott időt arra, hogy kiderüljön, Isten mit akar. Megragadta a vezető pozíciót, lenyúlta magának a gyülekezetet, mintha az egyetlen ember tulajdona lehetne, egyetlen ember uralma alá tartozna. Neki ahhoz volt tehetsége, hogy tekintéllyel beszéljen, de erre képes volt már a megtérése előtt is. Németh Sándor arra a képességére építette a tekintélyét, hogy mindent úgy tudott előadni, mint valami hatalmas újdonságot, amit más nem tudhat. A hatásvadász előadás alapja az, hogy az újdonság neki volt újdonság. Móricka beszél így, amikor a spanyolviaszt felfedezi. Németh Sándor az ATV-ben is képes volt előadni csodaként, hogy a repülőtereken már átvilágítják az emberek ruháját. Ezt is úgy adta elő, mint a feltámadás csodáját. Mindent Isten tekintélyével képes előadni, a legnagyobb ostobaságot is, mint amikor az egyik Woody Allen-filmről azt hitte, hogy az megtörtént. Ez a képesség keveredett a „szolgálati ajándékról” szóló hamis tanítással, amely lehetővé tette azt, hogy minden szavát úgy fogadják, mint Isten szavát. Ennek köszönhető, hogy Hack Péter is szájtátva hallgatta a repülőtereken zajló átvilágítás csodáját, mintha egy ufó lenne, aki ilyesmiről még életében nem hallott. A „szolgálati ajándék” a Hit Gyülekezetében Istent jeleníti meg az emberek előtt. De ez egy hamis tanítás, mert a „szolgálati ajándék” szolga, aki a hívek szolgája. Szolgálat munkájára adatott. A Biblia nem ismer egyszemélyi vezetőt újszövetségi gyülekezetekben. A „pásztor” nem egy hivatal, hanem egy tevékenység. De Németh Sándor ebből korlátlan hatalommal rendelkező pozíciót csinált magának. Gyakorlatilag Jézus helyébe lépett. Így lett Németh Sándorból isteni tekintéllyel bíró egyszemélyes vezető. Az Istentől való félelmet nevelte az emberekbe, és ezt a félelmet magára ruházta át. Mint minden hamis vallás guruja. A Hit Gyülekezete tagjai el sem tudják képzelni, hogy újszövetségi keresztény gyülekezetben ilyen nem lehet.

Mindehhez azonban még meg kellett szabadulni Tallér Jánostól. Mivel Tallér János istenfélő ember volt, csak úgy lehetett megszabadulni tőle, ha valamilyen „szellemi problémát” talál nála. Lehetett ez ösztönös is, mindenesetre Németh Sándor felfedezte a „Tallér-szellemet”, amely „ártott” a gyülekezetnek, s ördögi nyomás alá helyezte a szolgálatot. Mindez összefügg Németh Sándor „szellemi harcról” és démonokról szóló tanításaival. Tallér János így idézte fel ennek a folyamatát: „Ez körülbelül ilyen gondolatmeneten alapszik: furcsán ébredtem, mi lehet ennek az oka? Fáj a fejem, miért? Depressziós érzések támadtak meg, mitől? Én megtértem, újjászülettem, a Szentlélek lakik bennem, ez nem lehet az enyém. Akkor honnan jön? A múltamból fakad, a meg nem bánt vagy meg nem vallott bűneimből? Ha abból nem, a környezetemben lévő emberek gyötrődnek valamitől. Mitől? Vétkeztek, eltértek? Ha nem, valamilyen hatás alá kerültek és passzívan hordozzák magukon a szülők, a rokonok, a barátok, az ismerősök, stb. »varázslását«. Mindezek középpontjában Sándor és Judit testi jelzései álltak, hiszen ők voltak azok, aki »megérezték» a tisztátalan szellemek támadásait.”

A „szellemi megérzési” képesség is Németh Sándor hamis tekintélyének egyik alapja. Miközben ennek csupán az ellenkezője igazolódott. Ám Németh Sándor elkezdte érezni a „Tallér-szellemet”, amely állítása szerint a Tallér-családból származik. Rendkívül erős démonikus erő, amit a Tallér-család hordoz. Egyszer mondott valamit, emlékezetem szerint, hogy a Tallér-család az ország egy olyan környékéről származik, ahol spiritiszták és varázslók éltek, s rájuk ment ez a sötét démonikus, sátáni erő. A „Tallér-szellemet” először csak a két szellemi szakértő, Németh Sándor és Németh S. Judit „érezte”, utána mindenki, akinek beszéltek róla. Fejgörcs, fejfájás, sötét hangulat, szerencsétlenségek. Ha bárki rosszul érezte magát, ha valami baj érte, az a „Tallér-szellemtől” volt. Nyomta Németh Sándor a „szellemi harcot”, űzték a „Tallér-szellemet” éjjel-nappal. A házban is, amely Tallér János tulajdona volt, ahol Tallér János jóvoltából laktak. Tallér János és felesége pedig hallották ezt. A „Tallér-szellem” olyan erős volt, hogy még a kilencvenes években is elromlottak a hűtőszekrények, mosógépek, összetörtek az autók, ha a Tallér-családról akár egy kósza hír érkezett. Annyira azonban a „Tallér-szellem” nem volt erős, hogy Németh Sándor és felesége kiköltözzön Tallér János házából, mert Németh Sándor hősiesen állt ellene az ördögnek. Ehelyett Tallér Jánosnak kellett kiköltöznie a saját házából. Nem is akárhogyan.

Tallér János így emlékezett meg az előzményekről: „A Tallér-szellem teológiája elkezdett felépülni, a hónapok folyamán egyre kifinomultabb és egyre hihetőbb lett. Mi pedig megnyitottuk magunkat ez előtt, keresgéltünk a múltunkban, a kapcsolatainkban. Megvallottunk minden bűnt, radikálisan elfordultunk minden kapcsolattól, amire csak a gyanú árnyéka is vetült. Közben már a többi hívő is elkezdte érezni a Tallér-szellemet. Azt hiszem, kitalálták, Sándor mit szeretne hallani, s így figyelmet és megbecsülést értek el. Űzték belőlünk a démonokat, szinte állandóan szellemi harcot folytattunk, de a nyomás egyre rosszabb lett. Bennünk pedig az a kényszerérzés fogalmazódott meg, hogy mi reménytelen esetek vagyunk, a legjobb pedig az lenne, ha mi csak eltűnnénk. Ha nem is szándékosan, de mégis csak romboljuk az Úr munkáját, hordozunk valami fertőzést. Azt hiszem, ha sokáig fennállt volna ez az állapot, tudathasadásba vagy teljes lázadásba vitt volna bennünket. Elfogadtuk, hogy probléma van velünk és ez a rettenetes gyanú-rendszer (ki is hozta be, milyen átok alatt élünk?) a házasságunkat is majdnem kikezdte. Szerencsére az egymás iránt érzett szeretetünk erősebbnek bizonyult a gyanakvásnál.”

Fel sem merült, miféle szellem lehet az, amely még Jézus nevének sem enged, imádkozás és böjtölés által sem megy ki. „Furcsamód tapintatból még magunk között sem beszéltünk arról, hogy ez az egész lehet, hogy nem is igaz – mondta Tallér János. – Az volt az általános vélekedés, hogy Sándor felkenetése (még) nem elég erős ahhoz, hogy ezzel az átokkal vagy szellemmel elbánjon. Ilyen előzmények után történt, hogy Sándor egy napon meg is kért bennünket, hogy a legjobb az lenne, ha elköltöznénk a házból.” Görbicz Tamás felteszi a tízpontos kérdést: „A saját házatokból?” Mire a válasz: „Igen. Ekkor már nagyon sokszor át kellett élnünk azt, hogy Sándor felszólított bennünket, hogy ne menjünk az istentiszteletekre addig, amíg ő vissza nem jelez. Így sokat mentünk ki sétálni a hegyekbe és ott imádkoztunk együtt az Évával és a kis Gabival, hogy nehogy akadályozzuk a Szentlélek működését. Ha a Hajnit (Németh Sándor legnagyobb gyermekét) elvittük sétálni (legyen a Sándoréknak is egy kis idejük), hallottuk, ahogy utána órákig űzték róla a démonokat. Tényleg az látszott a legjobbnak, ha elköltözünk. Sándorék felajánlották, beszedik helyettünk az albérleti díjakat, és mi elköltöztünk. A Mészáros utca közelében találtunk egy albérletet, amit a saját fizetésünkből álltunk. De örömmel tettük. Tudtuk, hogy ami a házunkban folyik, az az Úr munkája, ezt se akadályozni, se megkérdőjelezni nem akartuk. A másik ok az örömre az volt, hogy családi életünk végre nyugodtabb mederbe került.”

Talán egy év telt el. Tallér Jánost és feleségét (a hétfős imacsoport két tagját), Németh Sándor kizárta a gyülekezetből és a saját házából is. Beszedte a lakbért a hitesektől, akik a házban laktak, és fizette a tulajdonosnak a részletet. Később úgy tekintette, mintha ettől kezdve ő fizette volna Tallér János helyett a vételár részleteit, holott a ház továbbra is Tallér Jánosé volt, az albérlők az ő albérlői voltak. Ha találkoztak valakivel a gyülekezetből, akkor a régi „testvér” átment az út másik oldalára. De Németh Sándor ettől sem nyugodott meg. Még mindig túl közel volt Tallér János, vele együtt a „Tallér-szellem”, amivel zavarta „Isten munkáját”. Futár jött lihegve és szólt. Tallér János ezt nem felejti egyhamar: „Ebben az állapotban éldegéltünk, mikor egy testvér késő este eljött hozzánk, és azt mondta, hogy azonnal menjek Sándorhoz. Emlékszem, hogy nagyon nagy hó volt. Az utcán találkoztunk. Sándor azzal a hírrel várt, hogy meg van szervezve, hogy elhagyjuk az országot” – idézte fel Tallér János, akinek soha nem fordult meg korábban a fejében, hogy elhagyja az országot. Ezt mondta: „Abban az időben mindenkinek, aki nem szerette a kommunista ideológiát, megfordult a fejében, hogy Nyugaton jobb élete lenne. Akkor úgy látszott, a szocialista rendszer megingathatatlan. Mi azonban sokkal fontosabbnak tartottuk az Úr munkáját, és igen odaszántak voltunk. Készek lettünk volna üldözést és börtönt is vállalni.” De Németh Sándor elüldözte őket az országból.

Hogy mi lett a budaörsi házzal? Elmondja Tallér János: „Mivel disszidensként az a veszély fenyegetett, hogy házunkat az állam elkobozza, Sándor javaslatára ingyen és bérmentve öt testvér nevére írattuk. Sándorék vállalták, hogy továbbra is beszedik az albérleti díjat, és abból fizetik a törlesztés hátralevő részét.” A jó pásztor külföldre üldözte a juhot, de aggódott a házáért, amelyben lakott, emiatt azt javasolta, hogy írassák az ő embereinek nevére. Neki ne legyen baja belőle. Úgyis elvenné az állam, ezért inkább legyen az övék. Ő megteszi a szívességet, ha már így elmegy Tallér János, törleszti helyette a ház részleteit, amelyben ő lakik, s amelyet átíratott a strómanjai nevére. Az elüldözött Tallér János bűne az volt, hogy útjában állt Németh Sándor totális uralmának, emiatt Németh Sándor ördögi, démonikus erőt fedezett fel rajta. Ez a minta már az apostolok idején elkezdődött, de ők még visszaverték. János apostol írja le az egyháztörténetben ugyanezt a folyamatot, a „puccs” lényegét. Ezt mondja a Gájusnak írt levélben: „Írtam a gyülekezetnek; de Diotrefesz, aki elsőséget kíván közöttük, nem fogad el minket. Ezért, ha odamegyek, felemlítem az ő dolgait, amelyeket cselekszik, gonosz szavakkal csácsogván ellenünk; sőt nem elégedvén meg ezzel, maga sem fogadja be az atyafiakat, és akik ezt akarnák, azokat is akadályozza, és az egyházból kiveti.” (III. János 9-10)

A Biblia helyteleníti, ha valaki elsőséget kíván magának. Diotrefesz elsőséget kívánt, ahogy Németh Sándor is, s kivetette azokat, akik útjában álltak. Németh Sándor másolta az egyháztörténet legtragikusabb fejleményét, a puccsot, amely a hivatalos keresztény egyházat holtvágányra vitte. Háló helyett piramist épített, amelynek tetejére fáraóként ő maga ült. Jézus nem véletlenül halászokat hívott el, akik hálót szőnek, és nem piramist építenek. A hívők nem a fáraó rabszolgái, hanem Jézus Krisztus barátai, akiknek Jézus szolgál, és nem uralkodik rajtuk. Németh Sándor egyházmodellje a pápizmus lett, amelyben ő a pápa. Csak annál nagyobb hatalommal. A katolikus egyházban a pápának nincs akkora hatalma, mint Németh Sándornak a Hit Gyülekezetében.

Tallér Jánosnak és családjának el kellett hagyniuk nemcsak a házukat, de a saját hazájukat is a Németh Sándort kínzó „Tallér-szellem” miatt. Tallér Jánosnak 200 angol fontja volt, ezzel vágott neki az ismeretlen világnak. Minden pénzük benne maradt a budaörsi házban, amelyet eredetileg – akkori értéken – 600 ezer forintért vásároltak. A felét kifizették készpénzben, majd az albérlők havidíja is ment a házba. A házban maradt Németh Sándor és a Hit Gyülekezete, amelynek immár ő volt a tényleges tulajdonosa, és kontroll nélküli egyszemélyi vezetője. Tallér János néhány bőrönddel távozott, egy alig több mint kétéves kisgyerekkel, egy 8 hónapos csecsemővel és egy terhes feleséggel. Angol nyelvtudás nélkül, a semmibe. Befogadta Németh Sándort és családját, aki aztán kitette nemcsak a saját házából, de még az országból is elüldözte. Megpakolva a „Tallér-szellem” bélyegével és lelki terhével.

Németh Sándor néhány évvel később felajánlott a házért 150 ezer forintot, de Tallér János ezt elutasította. Arra hivatkozott, hogy a házat az Úr munkájára ajándékozta, amikor a Németh által kijelölt személyek nevére íratta, hogy el ne vegye az állam. Erről ajándékozási szerződés is készült. Németh Sándor ennek ellenére a pénzt elküldte Tallér János és felesége szüleinek. Az elküldött összeg a lelkifurdalás enyhítésére szolgált, és Tallér Jánost megfosztotta attól, hogy az ajándékozás jó érzésével éljen tovább. De az összeg csupán a negyede volt az akkori vételárnak. Németh ezzel nem fizette ki Tallér Jánost, csak azt a látszatot kelti, mintha nem tartozna semmivel. Ha az ajándékozást elfogadta, ezt a pénzt meg kellett volna tartania. De ha nem fogadta el az ajándékot, akkor mai értéken tartozik annyi pénzzel, ami megfelel a ház árának. A házat magánemberek nevére írták, ajándékként, egyetlen fillér pénzmozgás nélkül. A tulajdoni lap szerint végül a Közép-Kelet-Európai Bibliaiskola és Lelkészképző Intézet adta el, ezek szerint a kilencvenes években valamilyen formában a „Kökebili” nevére került. A pénzt vélhetően beleforgatták valamelyik később vásárolt ingatlanba. Németh Sándornak kezdettől szokása volt, hogy a környező telkeket és házakat is felvásárolja, hogy ne kelljen érintkeznie a bűnös pogány világgal. Voltak befektetései, amelyek esetében cserbenhagyták a híres szellemi „megérzései”, mint például a Hit Csarnoknak először megvett Kistext pálya, amiből nem lett semmi. A Hit Csarnok sem lenne, ha Piszter Ervin és mások nem akadályozzák meg, hogy a pénzből temetőt vegyen és a temetőbizniszbe vágjon.

De az ügyben történt egy érdekes közjáték. Tallér János és felesége elüldözése után a budaörsi rendőrőrs jegyzőkönyvet készített „Tallér Jánosné jogellenesen külföldre távozó személyről”. Ez másolatban megtalálható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL). Az állambiztonsági levéltárban kutatói engedéllyel rendelkezem, ami önmagában bizonyítja, hogy nem voltam ügynök. Volt ügynökök nem kutathatnak állambiztonsági iratokat. Úgy találtam rá a budaörsi jegyzőkönyvre, hogy Tallér János disszidálásának körülményeit kerestem: hogyan „szervezhette meg” Németh Sándor azt, hogy Tallér János Angliába távozzon? Mit tudott erről a Belügyminisztérium? Erre vonatkozóan nem volt elég időm kutatni, mert Cardiff-ba mentem focizni, de a budaörsi rendőrség jegyzőkönyvét megtaláltam.

Ebben az áll, hogy a Farkasréti út 1. szám alatti ingatlanban 1982. szeptember 4-én két albérlő volt jelen: Nagy László és Petrőcz Levente (aki Németh Sándor legmegbízhatóbb embere), s egy Tóth Tamás nevű soproni gyülekezeti tag, a ház tulajdonosa, aki nem lakik a házban. Elmondták, hogy amikor albérlők lettek, Tallér János és felesége volt a tulajdonos, tőlük azonban Tóth Tamás megvásárolta a házat. A jegyzőkönyv szerint 1981. december 10-én adásvételi szerződés alapján a VII. kerület Lenin körút 26. szám alatti 13-as Ügyvédi Munkaközösségnél Tóth Tamás kifizetett Tallér Jánosnak és Tallér Jánosnénak 350 ezer forint vételárat, amely alapján a tulajdonjogot bejegyezte a Budapesti Földhivatal a 7891/1982 betétszámon az ő nevére. A jegyzőkönyv szerint az ügylet öt nappal Tallér János és felesége disszidálása előtt történt. Ám Tallér János és felesége nem kapott 350 ezer forintot senkitől. Ők nem eladták, hanem „elajándékozták” az ingatlant a Németh Sándor által kijelölt strómanoknak. Petrőczék hazudtak, vagy a pénzt nem Tallér Jánosék vették át. Ha nem fizettek senkinek, akkor jegyzőkönyvbe hazudtak a keresztények. Ha fizettek, akkor nem tudni, kinek. Ahogy azt sem, hogy az kinek a pénze volt. Az albérlőknek ennyi pénzük soha nem volt. A hazugság és a gazdasági ügyeskedés már ekkor is belefért „Isten munkájába”. Sőt, kívánatos volt. A minta a bibliai Gedeon, aki eldugta az adószedők elől a termést.

Mindenesetre Tallér János és családja elüldözésével Németh Sándor hozzájutott egy később százmilliós értékű ingatlanhoz. Azt hihetnénk, hogy Anglia talán elég messze van ahhoz, hogy a „Tallér-szellem” békén hagyja Németh Sándort. De nem így van. A „Tallér-szellem” titokzatos módon észrevétlen maradt, amíg Németh Sándor és Tallér János nem kezdett új gyülekezet építésébe. De aktív volt azután is, hogy Tallér János Angliába költözött. A Tallér-család távozása után is gyötörte a makacs „szellem” Németh Sándort. Ezért kénytelen volt az imakommandókkal évtizedeken át „szellemi harcolni” ellene, ami – mi tagadás – esetenként belecsúszott Tallér János és családja szisztematikus megátkozásába is. Generációk nőttek fel a Hit Gyülekezetében, akik a Tallér-családot nem ismerték, csak az imalistáról, mint a „gonosz” megtestesítőit, és szakadatlanul átkozták őket. Németh Sándor azonban nem bízott mindent azokra az ügyetlen géppisztolyos angyalokra: nyomon követte Tallér János pályafutását és ott tett be neki, ahol tudott. Később meg is fenyegette. Ahogy meg is van írva: „A hazug nyelv gyűlöli az általa megrontott embert”. (Példabeszédek 26.28)

Arra nincs magyarázat, hogy Németh Sándor kitalált egy „Tallér-szellemet”, és úgy megbélyegzett egy embert, hogy kerülni kellett, mint egy leprást. De Jézus a leprást is megérintette. Tallér János pedig nem volt leprás. Csak konkurens.

 

 Németh Sándor, fedőneve „Elizeus”

Nyitott kérdés maradt az, hogyan szervezhette meg Németh Sándor Tallér János disszidálását. Olvassuk el újra Tallér János mondatát, melyben Németh Sándort idézi: „Sándor azzal a hírrel várt, hogy meg van szervezve, hogy elhagyjuk az országot.” Ilyet az ember nem felejt el és nem talál ki. 1981-ben vagyunk, a pártállami Magyarországon. A Belügyminisztérium III/III-as Csoportfőnöksége megfigyelés alatt tartotta az egyházakat, különösen a törvényen kívüli vallási csoportokat. Németh Sándort és a budaörsi csoportot megfigyelték. Nem adtak nyugati útlevelet annak, akit megfigyeltek. Tallér János beszámolt a Görbicz Tamásnak adott interjújában arról, hogy a Hit Gyülekezetét zaklatta a hatóság: „Az üldözés gyakorlatilag azt jelentette, hogy egy gimnazista lány megtért Budaörsön, akinek szülei az orosz nagykövetségen dolgoztak. Ő boldogan bizonyságot tett nekik, azok pedig ránk uszították a rendőrséget meg a KGB embereit. Házkutatásokat tartottak, beidéztek bennünket, és persze fenyegettek: elvisznek Szibériába.”

Tallér János angliai menekültstátuszát is annak köszönhette, hogy az Amnesty International nevű emberi jogi szervezet aktivistája korábban a budapesti angol nagykövetségen dolgozott és innen ismerte Tallér János ügyét: „Tudta, hogy a rendőrség kihallgatott, házkutatás volt, egy keresztény csoport tagja vagyok, hogy a ház tulajdonosai voltunk.” Ha az akkori angol nagykövetség munkatársa tudta, akkor a BM III/III-as Csoportfőnöksége is tudta. Ha pedig tudta, hogyan kaphatott Tallér János és felesége útlevelet Angliába? A kérdések kérdése pedig az: mit érthetett Németh Sándor azon, hogy a disszidálás „meg van szervezve”? Hogyan „szervezhetett meg” bármit a megfigyelés alatt tartott Németh Sándor? Németh Sándor Tallér János kérésére vagy az akarata ellenére „szervezett meg” bármit? Tallér Jánosnak segített a távozásban vagy elüldözte az országból?

Tallér János szerint Németh Sándor felszólítására költöztek ki saját házukból, a budaörsi házból, ahova befogadták Németh Sándort és családját. Hasonlóan Németh Sándor vetette fel, hogy talán „az lenne a megoldás”, ha Tallér János a családjával együtt elhagyná az országot. Ez 1981 májusában történt, amikor Tallér János Eszter lánya (aki ma a brüsszeli British Private School vezető tanára) alig volt egyhónapos. Ekkor volt az is, hogy Németh Sándor megkérte Tallér Jánost és a feleségét, ne látogassák a saját házukban működő gyülekezet összejöveteleit, mert a tőlük jövő „szellemi nyomás” árt a gyülekezetnek: veszélyezteti a gyülekezet jólétét és növekedését. Tallér Jánost és családját már annyira elszigetelték mindenkitől, hogy senki nem merte látogatni őket. Vácz Andrea kivételével, akinek nem lehetett könnyű, és nagyon hálásak is ezért. Aki talán nem véletlenül került fel szintén az imakommandó listájára. Ebben a sötét helyzetben a disszidálás kivezető útnak tűnt Tallér János és felesége számára is. Németh Sándor elviselhetetlen légkört teremtett számukra, valósággal kiüldözte őket az országból. Ezért Németh unszolására 1981 május végén beadták az útlevélkérelmüket. A felesége Baján, Tallér János Budapesten. A két útlevél egymástól függetlenül a nyár közepén megérkezett. Az útlevél megvolt, a Tallér-család azonban nem tudta magát elszánni a távozásra, ezután sem. De Németh Sándor gondoskodott róla.

November 15-e és 20-a között lehetett, amikor Németh Sándor magához hívatta Tallér Jánost, s közölte vele: „meg van szervezve, hogy elhagyják az országot”. A bejelentés tulajdonképpen egy felszólítás volt, hogy most már távozzanak. A „megszervezés” azt jelentette, hogy Németh Sándor angliai keresztény hívőkkel megbeszélte, átviszik a hivatalos magyarországi dokumentumaikat a határon és valaki fogadja őket a londoni vasútállomáson. Tallér János nyugodtan magával vihette volna a papírjait, ez nem volt „megszervezés”. De Németh Sándor nem nyugodott, addig ügyködött, míg kész tények elé nem állította pici gyerekekkel, terhes feleséggel a Tallér családot, és ki nem piszkálta őket az országból. Tallér János a Görbicz Tamásnak adott interjúban a „megszervezésről” ezt mondta: „A londoni pályaudvaron várt bennünket az a szolgáló testvér, aki a papírjainkat kicsempészte. Nála töltöttük az első éjszakát furcsa körülmények között. Nem volt fűtés és rettenetesen hideg volt. Eszternek már az úton elkezdett fájni a füle és rettenetesen sírt, aztán Gábor is megfázott. Másnap tovább indultunk Birminghambe, ahol egy hetet töltöttünk, majd Szűcs Feri és Vácz Ágota fogadtak be nagy szeretettel, amíg Annie meg nem születik. Anyagilag is rájuk voltunk utalva.” A menekültkérelmüket elsőre elutasították. Mint Tallér János felidézte, ennek oka az volt, hogy „nem mondhattuk el nekik az igazságot, hogy azért jöttünk el, mert a »Tallér-szellem« miatt kirekesztettek a keresztények. Így a zaklatásról és üldözésről beszéltünk nekik egy tolmács segítségével, s közben nagyon kényelmetlenül éreztük magunkat. Az a látszat keletkezett, hogy gyáva keresztények lettünk, akik nem mernek kiállni amellett, amit prédikálnak, és amibe másokat is belerángattak, hanem összeroppantak és megfutamodtak. Még hosszú évekig hallgatni kényszerültünk, nem mondhattuk el senkinek a teljes igazságot. Így még keresztény barátaink és ismerőseink is ebben a hiszemben voltak. Csak az Úrnak önthettük a ki szívünket.”

A hatóságot elsőre nem is győzték meg: „Az elutasító határozat azon a napon érkezett meg, amikor Annie lányom megszületett. Köteleztek, hogy két héten belül hagyjuk el az országot, ráadásul laknunk sem volt hol. Meg kellett kérnem az orvosokat, hogy Éva hadd maradjon néhány napot még a kórházban, mert nincs hová mennünk. Ez volt az abszolút mélypont.” Ezután jött az Amnesty International segítsége. Erre nem lehet azt mondani, hogy bármi nagyon meg lett volna szervezve és Németh Sándor gondoskodott volna Angliában az általa elüldözött Tallér Jánosról és a családjáról. Németh Sándor egyszerűen kilökte a semmibe, a nagyvilágba Tallér Jánost, és a világon semmit nem szervezett meg, hogy mi lesz vele. Az a tény, hogy a BM figyelmét elkerülte Tallér János és a felesége útlevele, Nyugatra távozása, megkérdőjelezi Németh Sándor paranoiás elméletét a III/III-as megfigyelése szigoráról. Ha olyan nagy megfigyelés alatt tartották őt és a gyülekezetét, hogyhogy nem vették észre a „szervezkedést”, hogy Tallér János és felesége külföldre távozását szervezi Németh Sándor. A kanadaiakkal is próbált megegyezni, de velük nem sikerült. Jellemző, hogy azt képzelte, csak a papírok határon való átjuttatását kell megszervezni, aztán Tallér Jánossal lesz, ami lesz. Azzal, hogy elvette tőlük a magyarországi papírjaikat és átadta az angoloknak, hogy vigyék át a határon, Tallér Jánost kész helyzet elé állította, nem is tudtak volna maradni. A „Tallér-szellem” miatt megfélemlítette őket, és az „Isten embere” kezdetű hazugsággal maga alá gyűrte Tallér Jánost és feleségét. Ezért nem mertek nemet mondani neki.

Tallér János meg is lepődött, hogy kapott útlevelet. Reménykedett, hogy ez nem történhet meg: „Amikor Sándor bejelentette, hogy minden meg van szervezve a disszidálásunkhoz, azt gondoltam, lehet, hogy mégis ez az Úr akarata. Amikor beadtuk a kérelmünket, legnagyobb csodálkozásomra megkaptuk az útlevelet. Arra számítottam, a KGB-s incidens miatt nem adnak engedélyt a kiutazásra. Emlékszem, kicsit csalódott is voltam, amikor kezemben tartottam az útlevelet. Megértettem, hogy az Úr megnyitotta ezt a lehetőséget előttünk. Egyfelől úgy nézett ki, a könnyebb megoldást választjuk, másfelől úgy látszott, ez volt a kimenekedés abból a zűrzavaros állapotból, amibe kerültünk.”

Kitaszítva, két pici gyerekkel, terhes feleséggel, a senki földjére, nyelvtudás nélkül, egy idegen országba. Emlékezzünk arra: nem sokkal korábban Németh Sándor és családja volt hasonló helyzetben. Tallér János őt a házába befogadta. Tallér János Budapesten ekkor is normális körülmények között élt, nem szorult arra, hogy Németh Sándor segítse. Még azután sem, hogy Németh Sándor saját házából elüldözte. Nagy bajba akkor került, amikor Németh még a disszidálását is „megszervezte”. Németh Sándor találta ki, hogy távozzanak külföldre, ezután adták be az útlevélkérelmet, amit meglepetésükre a BM elfogadott. Pedig még olyanokat sem engedtek Nyugatra távozni, akiket nem tartott megfigyelés alatt a BM. Sokakban felmerült a kérdés: lehetett-e bármi köze Németh Sándornak ehhez? Erre utaló nyom nincs.

Németh a kommunista állambiztonság áldozataként tünteti fel magát. A BM III/III-as Csoportfőnökségét ma is működő háttérhatalomnak mondja, és minden bokorban ügynököt lát, kivéve, ha azok neki dolgoznak. Ha Németh Sándor akárcsak közvetve is igénybe vette volna a BM segítségét, hogy Tallér Jánost eltüntesse az országból, akkor olyan súlyos bűnt követett volna el, aminek nincs párja. Ha valaki megszervezte volna, hogy az ő érdekében Tallér János útlevelet kapjon a BM-től, ha erről tudott, ebbe beleegyezett, vagy ebben közreműködött volna, akkor Németh Sándornak több köze lenne a III/III-hoz, mint nekem, akit leügynöközött, mert én nem intéztettem semmit a III/III-as Csoportfőnökséggel és a pártállami Belügyminisztériummal. Ha Németh Sándor a Szabadegyházak Tanácsánál érte volna el, hogy Tallér János útlevelet kapjon, az sem lenne jobb, mert az is a BM irányítása alá tartozott. Az útleveleket nem a Szabadegyházak Tanácsa, hanem a BM állította ki. De Tallér János szerint ez lehetett véletlen figyelmetlenség. Nincs semmi bizonyíték arra, hogy Németh Sándornak bármi köze volt hozzá. A BM megfigyeléseit néha misztifikálták, de nem működött olyan tökéletesen a rendszer, hogy mindent észrevett volna.

Németh Sándor tudta, hogy a Szabadegyházak Tanácsa (SZET) a BM irányítása alatt működik és a vezetői III/III-as beépített ügynökök. Ahogy 1985-ben is tudhatta ezt, amikor a „Szaniszló Pál” fedőnevű ügynökkel, Szakács József volt adventista lelkésszel, a SZET elnökével találkozott. Mint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója, megtaláltam a jelentést, amelyet „Szaniszló Pál” Németh Sándor „látogatásáról” írt. Az ÁBTL M-41918/11 számú ügynöki feljegyzésében az áll, hogy Németh Sándor azért kereste meg a SZET elnökét, mert a Hit Egyháza néven önállósítani akarja az általa vezetett csoportot. Függetleníteni akarja magát Ungvári Sándoréktól. Németh Sándor azt mondta, hogy megengedhetetlennek tartja, hogy olyan utat válasszon, mint Bereczki Sándor, aki „a pünkösdiek neve alatt végzi az önálló tevékenységét”. Németh Sándor ezzel a megjegyzésével finoman feljelentette Bereczkit a BM III/III-as ügynökének, hogy csak álcának használja a pünkösdi gyülekezetet. Németh Sándor arról tájékoztatta a BM „Szaniszló Pál” fedőnevű ügynökét, hogy biztatást kaptak Iványi Tibortól is, aki felajánlotta a segítségét. Ez is bizalmas információ egy diktatúrában. Németh Sándor azt mondta, hogy szeretnék felvenni a kapcsolatot a Szabadegyházak Tanácsával (ezzel egyben azt is mondta, hogy a BM ellenőrzése alá szeretné helyezni magát), de azt is állította, hogy „csak a közösségük egy része” támogatja ezt, másik része minden legális kezdeményezést ellenez. Németh Sándor a gyülekezete egy részének háta mögött próbált egyezkedni a BM emberével és üzengetni, hogy bevinné a Hit Gyülekezetét az „akolba”? A felkínálkozásra „Szaniszló Pál” ügynök, a SZET elnöke azt mondta neki, hogy „a siker érdekében óvakodjanak minden törvénytelenségtől, ne is próbálkozzanak különböző magánszemélyek nevére objektumot szerezni”, mert „kihatásai lehetnek”. Javasolta, hogy mindennemű politikai tevékenységtől, még „ezek látszatától is” tartózkodjanak.

Ezután még érdekesebben folytatódott az ügynöki jelentés. Az ügynök azt írta, Németh Sándor „Iványi Gábor személyében testesítette meg a gondolatot”, ami a politikai tevékenységre vonatkozott, jelezve azt, hogy „ő és más személyek befolyásolni kívánják a csoportjukat”. Magyarra fordítva, Németh Sándor kvázi „feljelentette” a III/III-as BM-ügynöknél Iványi Gábort is. Ezzel azt mondta, hogy ő tartózkodna a politikai tevékenységtől, de Iványi Gábor megrontani készül, rossz irányba próbálja befolyásolni őt. A BM-ügynök a feljegyzésében jelezte is ezt a feletteseinek, az információ eljutott a belső elhárítás vezetőihez. Németh Sándor ezzel „besúgta” őt, hogy a kommunista magyar állam elismerje a gyülekezetét, amely azonban tartózkodott ettől, mert Németh Sándor szektája „szétszakította a családokat, Németh lelki uralom alá helyezte a tagokat”. A feljegyzés úgy kezdődött, hogy 1985. március 5-én kereste fel Németh Sándor (egy magával vitt tanúval) „Szaniszló Pál” ügynököt az irodája félhomályában, méghozzá „egy korábbi találkozás után ismét”. Ez azt jelenti, hogy Németh Sándor „bejárt” a Szabadegyházak Tanácsa elnökéhez, a köztudottan III/III-as ügynökhöz, legalábbis nem először volt nála. Ahol azzal próbálkozott, hogy csatlakozzon az ellenséghez, bekerüljön a BM által felügyelt szabadegyházak közé. Ennek érdekében finoman „fel is jelentgette” a kisegyházi lelkésztársait, akik segíteni próbáltak neki. S ez az ember ügynököz engem minden ok nélkül. Én soha nem jártam ügynököknél felnyomni másokat.

Nem kell ahhoz „Pap Lászlónak” lenni, hogy egy ilyen ügynöki feljegyzésből megállapítsuk: Németh Sándor kapcsolatba került a BM III/III-as ügyosztály emberével, akiről tudhatta, hogy kicsoda. Értékes információkat is adott neki. Nem úgy, mint ügynök, nem úgy, mint egy hálózati személy, hanem a III/III-as ügynöknek információt szolgáltató személy. Mindezt annak érdekében, hogy az ellenséges kommunista rendszer elismerje a gyülekezetét. Ez nem utal nagy „ellenálló” tevékenységre. Voltak olyanok, akik nem jártak be „Szaniszló Pál” ügynökhöz. A Németh-Szlazsánszky szerzőpáros, avagy „Pap László”, ennél sokkal kevesebb információból is komplett ügynök-életrajzot állított elő rólam.

A jegyzőkönyv szerint Németh Sándornak voltak belügyes kapcsolatai, akikről tudni lehetett, hogy nem lehetnének abban az állásban, ha nem lennének III/III-as ügynökök. Németh Sándor maga is a III/III-1. osztály célszemélye volt, és egy úgynevezett „F” figyelő kartont vettek fel róla. Megfigyelt célszemélyként „Elizeus” volt a karton fedőneve. Érdekes, hogy Németh Sándor a fedőnevével soha nem dicsekedett, talán nem is tud róla. Ha „Pap László” módszereivel dolgoznék, az „F” figyelő kartont úgy mutatnám be, mint egy ügynökkartont. Németh Sándor nem ügynök volt, hanem megfigyelt célszemély. Megfigyelését pedig arra hivatkozva rendelték el, hogy „engedély nélküli vallásos jellegű csoportosulást szervez és vezet. A hatása alá került személyeket negatív irányba befolyásolja. Vallásos érzületüket kihasználva lelki kényszer alatt tartja.” Ami igaz.

Azt kell mondanunk, hogy az előző átkos rendszer belügyi szervei nem is voltak annyira ostobák. Ebből a leírásból minden szó igaz. Szlazsánszky Ferenc rólam úgy írta le, hogy III/III-as ügynök voltam, hogy még a lábát sem tette be az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába. A cardiff-i futballtorna előtt egy napot töltöttem az állambiztonsági levéltár iratai között, de megtaláltam legalább egy III/III-as ügynököt, aki beépült a Hit Gyülekezetébe. Jellemző, hogy Németh Sándor az igazi ügynököket nem kereste, pedig megtalálhatta volna. Csak azokat ügynöközte le bizonyíték nélkül, akik elmenekültek a lelki terrorja elől. A „Skorpió” fedőnevű ügynök az alternatív zenekarokról adott jelentéseket, így került kapcsolatba Pajor Tamással és más zenészekkel. A Hit Gyülekezetébe rajtuk keresztül jutott el, ahol „megtért”, s onnan rendszeresen jelentett. A „Skorpió” fedőnevű ügynök jelentései alapján készültek azok a beszámolók, amelyek szerint Németh Sándor már 1984-ben is ugyanazt tette, amit most. Egy beszámoló szerint Budaörsön azt kiabálták, hogy „Uram, törd össze a rádiókat”, „Uram, törd össze a televíziókat”, „Uram, pusztítsd el a tisztátalanokat”. Németh Sándor már akkor is elpusztítani kérte azokat, akikért Jézus Krisztus az életét áldozta. A kommunista állambiztonság felelősen járt el, amikor ilyen szélsőséges szektának nem adott egyházi státuszt, s ebben igaza volt. Ha egy muszlim hitszónok összejövetelén ilyenek hangoznának el, akkor melyik demokratikus országban lehetne a közössége bejegyzett egyház?

Az „Elizeus” nevére kiállított dossziéban ez áll: „tagjaik részére megtiltják az újságolvasást, hírközlő eszközök hallgatását, rábeszélik hivatásuk feladására őket, megbetegedés esetén nem vehetnek igénybe orvosi szolgáltatást”. Tallér János már régen Angliában volt, amikor a házában, amelyet az „Úr munkájára” ajándékozott, egy sötét szekta működött, amely elzárta a hívőket a külvilágtól. Ha megtéretlen hitetlen is tudott a pártállam sajtójában a sorok között olvasni, miből gondolta Németh Sándor, hogy egy Szentlélekkel betöltekezett ember nem tud? Ezért neki kell eltiltani a hívőket az újságolvasás káros hatásaitól.  Az egyik jelentés szerint pedig „a csoport tagjai – Németh utasítására – nem tartják a kapcsolatot a szüleikkel. A feltétel nélküli engedelmesség mellett megköveteli tőlük, hogy fizetésük 10 %-át a szekta költségeinek fedezésére adják. A tagok lelki kényszer alatt vannak, a külvilággal minden kapcsolatot meg kell szakítaniuk és teljes egészében elutasítják a szocialista életformát.”

A „szocialista életformát” leszámítva az állambiztonság rátapintott a lényegre. Jól állapította meg Németh Sándor társadalomra veszélyes voltát, ami azóta is fennáll. A „feltétlen engedelmesség” és a „lelki kényszer” alkalmazása nemcsak a „szocialista életformát” sértette, hanem a Bibliát is, a polgári jogokat és a demokratikus törvényeket is. Az „Elizeus” dossziéban található jegyzőkönyvek egy része arról számol be, hogy sok fiatal elhagyta a középiskolát, egyetemet, illetve a családját, kétségbeejtve a szülőket, hogy mi lesz belőlük. Akkoriban a tanulmányok, az egyetem elhagyása is része volt a hites „Németh Sándor-féle” megtéréseknek, aminek semmi köze nincs a Bibliához. A megvetett belügyesek igyekeztek a fiatalokat meggyőzni arról, hogy ne tegyék tönkre az életüket, ezt Isten nem várja el tőlük. Menjenek vissza az iskolába, és elsimítják az ügyüket. Nehéz lett volna megállapítani, hogy ekkor ki állt a jó oldalon: a fiatalok életét romboló szektavezér vagy a diktatúra, a BM által irányított állambiztonság? Isten nem követeli azt, hogy a hívők „feltétlen engedelmességet” tanúsítsanak a pásztor iránt, mert a pásztor nem uralkodhat a nyájon. Nem alkalmazhat „lelki kényszert”. Iskolai továbbtanulástól senkit nem tilthat el. Ezen ismérvek alapján Németh Sándor gyülekezete ma sem lehetne bevett egyház és az nem sértené a vallásszabadságot. A vallás szabad gyakorlása nem jelenthet lelki terrort, mert ez durva visszaélés az emberek hitével. Amit Németh Sándor Tallér Jánossal és a családjával tett, az is a lelki terror, a hittel való visszaélés, a megfélemlítés és a manipulálás rendkívül súlyos formája.

Tallér János erről azt mondja: „valóban ez okozta azt a sok és rettenetes lelki és érzelmi gyötrelmet, amit én is átéltem. Amikor alávetettük magunkat az Úrnak és újjászülettünk, nem arra születtünk újjá, hogy valaki is uralkodjon rajtunk, hanem élvezzük a vele való közösséget.” Tallér János szerint az elnyomás nem Istentől van: „Megtapasztaltuk a tőle kapott szabadságot, és felfedeztük, milyen kincsek vagyunk, ha Ő az életét adta értünk. Megtapasztaltuk, hogy benne nincs semmi erőszak vagy kényszer. Megízleltük az Ő jóságát, hogy ő valóban feltétel nélkül szeret minket. Van ránk ideje, türelmes, meg tud bennünket várni, mint a jó pásztor, aki sürgetés nélkül tudja terelni a legkisebb és leggyengébb bárányt is, megvédi a veszélytől és közben élvezi a társaságunkat, a velünk töltött időt.” Ezt azért is írtam le, mert Németh Sándortól ilyen Isten iránti szeretetről szóló sorokat, az Isten jóságát bemutató szeretetet soha nem olvashat senki. Ő csak a harcról, az ellenségekről, a politikáról tud írni, de ilyen bensőséges kapcsolatról nem. Ezekből a mondatokból annak ismerete árad, hogy nem az a szeretet, hogy mi szeretjük az Istent, hanem az, hogy Isten szeret bennünket. Mi nem tudjuk szeretni az Istent, csak elfogadni az ő szeretetét. Nem nekünk kell erőlködni, bizonyítani, csak elfogadni az Ő szeretetét. Akkor lesz bennünk szeretet, ha az Ő szeretetét beengedjük a szívünkbe. Nekünk hagynunk kell, hogy szeressen minket. Ha megértjük, mennyire szeret bennünket, akkor leszünk teljessé benne, akkor leszünk teljessé a szeretetben. Ez a tudás árad abból, amit Tallér János mond. Azért, mert Tallér János ismeri az Istent, Németh Sándor pedig nem. Tallér János, akit évtizedek óta átkoztat Németh Sándor a Hit Gyülekezetében, holott semmi rosszat nem tett soha ellene, még cikkeket vagy könyvet sem írt róla, pedig megtehette volna, Isten szeretetének és jóságának ismerője, valóban Isten embere. Ezt mondja: „Eszméletlen értékű kincset hordozunk a mi törékeny edényünkben, ha Istennek ilyen fontos volt a megváltásunk.” Mint mondja: „Ő valóban tudja, látja, hogy mi az Ő képére és hasonlatosságára lettünk teremtve kezdettől fogva és ebben örvend.”

Tallér János az Isten szabadságát hirdeti, miután megismerte a szolgaság igáját és megszabadult tőle. Németh Sándor úgynevezett „szolgálatának” egyetlen jó gyümölcse, hogy az általa megtaposott és agyonterrorizált emberek megértették az Isten szabadságának és szeretetének lényegét: „Az igazi szabadulás az, hogy belépjünk abba a korlátlan szabadságba, s erre másokat is elvezessünk, hogy mi áldások vagyunk másoknak. Ez Isten ajándéka a világnak, mert Ő úgy szerette és szereti a világot, hogy az egyszülött Fiát adta érte. Mi pedig Őbenne élünk és mozgunk. Rendkívül izgalmas és örömteli életet kaptunk már most arra, hogy megízesítsük az emberek életét, mint ahogy a só.” Ha valaki elolvassa ezeket a sorokat, megértheti, hogy Németh Sándor miért üldözte el, miért kellett átkozni évtizedeken át. Tallér János ebből is Isten jóságát látja meg: „Amint említettem, törékenyek vagyunk, de éppen ez nyitotta meg számunkra a kaput arra, hogy Isten megáldjon bennünket, most már a harmadik generáción át (9 unokánk van, ebből 7 lány). Mind az öt gyermekünk magas végzettségű, sikeres ember, akik élvezik Isten áldását és ebben élnek.” Ennyit ér az imakommandó, ennyit érnek a képzeletbeli géppisztolyos angyalok. Szégyellheti magát mindenki, aki ebben a gyalázatos tevékenységben részt vett. De Tallér János nem haragszik érte, ezt Isten a javára fordította. Például most olvashatnak a jelenlegi és volt hitesek egy kis Tallér Jánost, ami a javukra válik. Van mit pótolniuk.

Ami Németh Sándor tévedhetetlen prófétai képességeit és messze földön híres „szellemi érzékelését” illeti, azt példázza egy 1987-ben készült jelentés, amely szerint Budaörsön az hangzott el, hogy „az Antikrisztus előhírnökei a hamis próféták, ezek: Marx, Engels, Lenin. Az Antikrisztus a Szovjetunióban jelenik meg.” 1987-ben Németh Sándor még a Szovjetunióból várta az Antikrisztust. A Szovjetunió néhány évvel később megszűnt, de Németh Sándor azóta is próféta. A jelentést készítő ügynököt Egri Attila, aki tíz évvel később már a Hetek kiadójának első vezetője volt, vitte be a budaörsi házba. Egri Attilának fogalma sem volt arról, hogy 1987. október 24-én egy III/III-as ügynököt terelget éppen a Hit Gyülekezetében. Ha Németh Sándor igazi próféta lenne, akkor 1987-ben azt kellett volna mondania, hogy három évvel később megszűnik a Szovjetunió, ezért nem jöhet a Szovjetunióból az Antikrisztus. De a „Skorpió” nevű III/III-as ügynökre sem tehette volna rá a kezét, akinek még a „Szentlélek keresztségéért” is imádkozott. Németh Sándor a „Tallér-szellemet” megérezte, de egy III/III-as ügynökről nem érezte meg, hogy nem valódi megtérő. De ez fordítva is igaz: ha én valóban III/III-as ügynök lettem volna, ám Németh Sándor ezt nyolc éven át nem vette észre, és a legbizalmasabb embereinek egyike lehettem, akkor neki semmiféle „szellemi megérzése” nincs. De akkor sincs, ha hat év pereskedés után nem jelentette ki neki a Szentlélek, hogy nem voltam ügynök, és fejezze be egyházvezető lelkész létére a rágalmazást. Ám ha szólt neki a Szentlélek, de a gyűlölet, az emberek megtévesztésének szándéka fontosabb Isten Szelleménél, akkor Németh Sándor nem „Isten embere”, hanem sarlatán.

Németh Sándor politikai ténykedésére jellemző információ is található egy napi jelentésben: „A Hit Gyülekezete elnevezésű vallási szekta vezetői megbeszélést tartottak a Szabad Kezdeményezések Hálózatához tartozásukról. Értékelésük szerint előbb vagy utóbb ki kell vonulniuk az SZKH-ból, mert a programját túl radikálisnak tartják, ilyen programmal szerintük nem lehet a tömegeket megnyerni.” Németh Sándor az antikommunizmust túl radikálisnak tartotta. Az „egyenes beszéd”, az elvszerűség nem tetszett neki. Lágyabb énekre vágyott, amely nem ennyire radikálisan fordul szembe a kommunista diktatúrával. Az intézkedéshez az állambiztonságiak azt írták, hogy „operatív úton elősegítik a szekta SZKH-ból való kiválását”, de ezek szerint Németh Sándor volt az, aki beavatkozás nélkül is a Szabad Kezdeményezések Hálózatából való kiválást fontolgatta. Nem kellett ehhez sem ultraliberalizmus, sem genderelmélet, sem abortusz, sem ügynökök. Csak politikai számítás, az is immorális és hibás.

Ami legmeglepőbb, hogy az „Elizeus” dossziéből nem az látszik, hogy Németh Sándor valami kiemelt célpontja lett volna az állambiztonságnak. Szó sincs róla, hogy bárkit kiképeztek volna ellene. Mezítlábas III/III-as ügynökök szédültek be a budaörsi házba, akik ifjúságvédelmi területen dolgoztak és az alternatív zenekarok környékéről jelentettek. A „Skorpió” fedőnevű ügynök is ott értesült a budaörsi szektáról, így jutott el a Hit Gyülekezetébe. Megajándékozom most Németh Sándort azzal, hogy leleplezek számára egy igazi III/III-as ügynököt. A „Skorpió” fedőnevű volt III/III-as ügynök neve Pulai János Ottó, aki 1962-ben született, beszervezésekor targoncavezető volt, általános iskolai végzettséggel. Ezt Németh Sándor kikérhette volna bármikor az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából, de őt az igazi ügynökök nem érdeklik. Kiderülne, hogy „Bástya elvtársat meg sem akarták ölni”. Németh Sándor cseppet sem volt egy fontos célszemély, ha egy piti targoncavezető jelentett róla. Sokatmondó, hogy 2019. decemberében Ilkei Csaba kutató, állambiztonsági szakértő megjelentette „Kisegyházak, szekták, vallási közösségek és az állami, állambiztonsági szervek a jelentések tükrében” című tanulmányát, amely teljesen feldolgozta a témát. Az állambiztonsági levéltárban ő sem talált több III/III-as ügynököt, aki Németh Sándort figyelte volna. A Hit Gyülekezete ünnepelte a tanulmány megjelenését, megfeledkezve arról, hogy Németh Sándor húsz éve ügynöközik, de a lábukat nem tették be az állambiztonság levéltárába, hogy meggyőződjenek bármiről. Az ünneplés mérsékelt volt azért is, mert ahhoz képest, amit Németh Sándor az üldöztetéséről előad, a valóság sokkal szerényebb képet mutat a tanulmányban. Nem beszélve arról, hogy Ilkei Csaba minden részletre kiterjedő tanulmánya szót sem ejt a félelmetes III/III-as ügynökről, akit Németh Sándor tönkretételére képeztek ki: Bartus Lászlóról. Egyetlen cetli vagy utalás nincs arra, hogy a Hit Gyülekezetében már egész ügynökcsoportot irányító Bartus László ügynök lett volna. Ez azt jelenti, hogy az Új Exodus erről szóló nagyszabású „leleplezése” az első szótól az utolsóig hazugság. Pedig angolra is lefordították, amitől nem lett igazabb.

Tallér János ez idő alatt keményen küzdött a „Tallér-szellem” bélyege ellen és az életbenmaradásért. Idővel rendeződtek a körülményei, isteni csoda révén anyagilag is megerősödtek. Eközben Budaörsön kitartóan „űzték, kötözték”, átkozták az „Úr munkájára” ajándékozott házában. Az „Úr munkája” az ő átkozásuk (is) volt. A „Tallér-szellem” pedig rányomta a bélyegét a kapcsolataikra: „Féltünk, hogy bajt hozunk azokra az emberekre, akik befogadnak bennünket. Nem mertünk keresztényeket igazán közel engedni magunkhoz, mert féltünk, hogy megérzik rajtunk a nyomást és csalódnak a barátságunkban. Netán kezdődik elölről az egész tortúra. Felkerestünk néhány elismert szolgálótestvért, hogy beszéljünk velük a problémánkról és szabadulást kérjünk, de senki nem értette, mit akarunk.”

Ilyen párbeszédek hangzottak el:

„– Jól vagytok?

– Jól.

– Depresszió támad?

– Nem.

– Betegség, bűn, függőség van az életetekben?

– Nincs.

– Házasság rendben?

– Igen.

– Gyerekek?

– Szépek, egészségesek, okosak.

– Anyagi nehézségek?

– Bővölködünk minden mérték felett.

– Barátok, hívő testvérek?

– Sok remek kapcsolatunk van.

– Gyülekezet?

– Jól érezzük ott magunkat, szeretnek, tisztelnek, megbecsülnek.

– Hát akkor mit akartok?”

Eleinte arra gyanakodtak, hogy ezek a testvérek nem elég „mélyek”. Miután azonban mindenki – még világi szomszédjaikat is beleértve – kifejezte, hogy mennyire élvezi a társaságukat, milyen jó látni rajtuk az Úr áldását, fokozatosan elkezdtek felszabadulni. Megfogalmazódott bennük a kérdés: „Létezik-e, hogy nincs is velünk semmi baj? Volt a szomszédságunkban egy világi zsidó család, akikkel nagyon jó barátságba kerültünk. Tudták rólunk, hogy hívők vagyunk, láthatták, hogyan élünk – úgy is, mint család. Amikor a férfi megismerte a történetünket, arra kért bennünket, hogy imádkozzunk érte és áldjuk meg őt. Megdöbbentő kérés volt. Nem mertünk nemet mondani, de egy darabig félve figyeltük, hogy mi történik vele a mi áldásunk után. De nem került semmilyen nyomás alá. Továbbra is hálás volt. Ezek a bizonyságok érlelték meg lassan azt a belső meggyőződést, hogy a Tallér-szellem nem létezik, soha nem is létezett. Ez volt a szabadulásunk napja. Rá kellett jönnünk, hogy az egész Tallér-szellem nem a mi problémánk volt, hanem Sándoré. Ez az ő szelleme volt minden értelemben és soha nem is bántott és nyomott mást, csak őt, meg akiket ő beoltott ezzel. A bujaság, a varázslás meg a többi szellem, ha létezett, akkor csakis őbenne. Nekünk ahhoz semmi közünk nem volt. A mi életünk majd’ tíz évét is beárnyékolta ez a hazugság, de azt gondolom, hogy Sándornak még többet ártott. Megfosztotta attól, hogy szembenézzen a saját problémáival, hogy fejlődhessen, csiszolódhasson ezen a területen. Másra vetítette ki azt, amivel neki kellett volna szembenéznie, és ez nem oldotta meg, hanem konzerválta a problémáját.” Még az is lehet, hogy Tallér-szellem nincs, de Németh-szellem van.

Németh Sándortól azonban nem volt olyan könnyű megszabadulni, mint a soha nem is létezett Tallér-szellemtől. Tallér János elmesélte, hogy évekkel később vendégül láttak egy régi testvért a budaörsi gyülekezetből, aki kérdezgette őket a szerencséjük felől: „Látszott rajta, őszintén csalódott, hogy jól vagyunk és virágzunk. Fejtörést okozott neki, hogyan fogja megvinni ezt a rossz hírt az otthoniaknak. Minket pedig megdöbbentett, hogy szemmel láthatólag az lett volna a jó hír, ha tönkremegyünk, elválunk és nyomorban élünk. Ekkor újra megéreztük, mivel is állunk szemben. Egy másik esetben üzenetet kaptunk egy testvéren keresztül, hogy Sándor olyanokat tud rólunk, amivel az egész szolgálatunkat tönkreteheti. Visszaüzentem vele, hogy itt a telefonszámom, hívjon fel, szembesítsen a vétkeimmel, kész vagyok minden bűnből megtérni, de ne próbáljon megzsarolni. Nem értettem, hogy miért olyan fontos neki, hogy tíz év után, kétezer kilométeres távolságból is megpróbáljon megfélemlíteni. A legmegdöbbentőbb esetünk azonban Derek Prince nevéhez kötődik. A Prince házaspár egy közeli városban szolgált, és a testvérek rábeszéltek, hogy menjünk el hozzájuk. A szolgálat elején Derek bejelentette, hogy úgy érzi, át kell adnia inkább a szót Ruthnak. Annyira spontán volt az ötlet, hogy úgy kellett Ruthot valahonnan előrehívni. Ruth pedig ezúttal nem prófétált, hanem elkezdte a magyarországi élményeit mesélni: hogy van Budaörsön egy ház, és az ottani gyülekezetben az Úr milyen csodálatosan munkálkodik. A szolgálat után az angol testvérek, akik tudták, hogy a mi egykori házunkról van szó, unszolni kezdtek, hogy menjünk oda Ruthhoz, mert szeretnének bemutatni bennünket, hogy mi vagyunk az a házaspár. Engedtünk az unszolásnak, és Ruth nagyon meg is örült nekünk. Úgy érezte, az Úr különleges vezetése volt, hogy mi is ott voltunk a hallgatóságban. Szólt Dereknek is, hogy itt van egy házaspár Budaörsről. Derek odafordult hozzánk, megkérdezte a nevemet, aztán elfordult, és sietve távozott. Ruth nem is értette, hogy mi történt. Mi értettük, és le voltunk forrázva. Hogyan létezik, hogy Istennek ezt a nagyszerű emberét is így be lehet csapni.”

Hacsak úgy nem, hogy az egész szellemi harcról, tekintélyről és átkokról szóló hamis tanítást Németh Sándor is részben Derek Prince-től tanulta. Nem volt könnyű a megbocsátás, ami érthető, de Tallér Jánosnak végül sikerült: „Hosszú éveken keresztül tudatosan újra és újra meg kellett küzdenem, hogy szívemből megbocsássak, és valóban minden tartozást elengedjek. Különösen az volt nehéz, amikor a gyerekeink felnőttek és belátók lettek, és kérdezgettek ezekről az időkről. Teljesen jogosan vetették fel, miért nem álltam ellent, ha magamért nem is, legalább a feleségemért és a családomért. Miért hagytam, hogy egy hataloméhes érzéketlen ember így beletiporjon a családunk életébe.” Tallér János végül elhatározta magát: „Húsz év után megírtam Sándornak, hogy mikor vagyok Magyarországon és szeretnék vele találkozni. Két dolgot szeretnék vele tisztázni. Az egyik az, hogy ne legyen félreértésben, nem a kommunista üldözés miatt mentünk el az országból, hanem őmiatta. A másik pedig, hogy minden meg van bocsátva. Minden teljes mértékben meg van bocsátva. Nem adósom semmivel sem.” A kezdeményezett találkozó soha nem jött létre, de Németh Sándor egyszer kivágtatott Petrőcz Leventével a reptérre és számon kérte Tallér Jánost, hogy miért jár haza és kinek ad interjút. Mire ő azt mondta, hogy szabad ember, odamegy, ahová akar, annak ad interjút, akinek akar.

Görbicz Tamás az interjúban megkérdezte, miért hagyta, hogy Németh Sándor ezt az egészet megtehesse vele. Tallér János így válaszolt: „Egyrészt nem volt világosságunk. Ma már tudom, hogy az Úr milyen finoman és érzékenyen bánik mindannyiunkkal. Mennyire tiszteletben tartja a személyiségünket, a privát szférát. Hogy elsősorban a barátunk akar lenni, együtt sétálni velünk hűvös alkonyatkor. Mi kelet-európai emberek hozzászoktunk, hogy megfosszanak bennünket az emberi jogainktól, az emberi méltóságunktól és belegázoljanak a lelkiismeretünkbe, s uralkodjanak felettünk. Talán hiányozna is, ha valaki nem nyomna el. Másrészt semmiképpen sem akartunk ártani az Úr munkájának. Mai eszemmel azt kellett volna mondanom: nézd Sándor, ez a mi házunk, ha nem hagyod ezt abba, van három hónapod, keress magadnak másik helyet. De ehhez sem az erő, sem a bölcsesség nem volt meg bennem. Könnyen barátkozom, sok kapcsolatunk volt a világban, amit majdnem mind feladtunk saját akaratunkból a megtérésünk után. De amikor a testvérektől is elszeparálódtunk, légüres térbe kerültünk, ami visszahatott még a személyiségünkre is és elveszítettük a józan ítélőképességünket. Az alapvető jogaink megtiprása megfosztott attól, hogy egyenrangú partnerek lehessünk.”

Döbbenetes, hogy így lehet emberek fölött uralkodni, ilyen eszközökkel lehet a józan ítélőképességüket lerombolni. Megrázó, hogyan lehet valakit szándékosan lenullázni. Tallér János felállt lelkileg, szellemileg és anyagilag is. Túlnőtte Németh Sándort. Ő már szabad a Németh Sándor által ráolvasott hazugságoktól. Németh Sándor még nem. Ez is tanulság lehet kezdő szabadulóknak. Ha valaki megszabadul Németh Sándortól, akkor nem valami rossz történik vele, hanem valami jó. Megerősödik benne Isten jelenléte, szeretete, a vele való kapcsolat az életében. Eltűnik Isten és az ember közül a legfőbb akadály, Németh Sándor, aki Istent helyettesíti az emberek életében és mindent kontrollál. Csakhogy ő nem olyan, mint Isten, hanem az ellentéte. Belőle nem az Isten szeretete árad.

Ennél még azok is jobban járnak, akiknek Szűz Mária a bálványuk, mert az is megkötözi őket, de legalább nem gyötri, nem szipolyozza a lelküket. Nem kell átkozniuk, gyűlölniük senkit. Van egy néma bálványuk, aki nem félemlíti meg őket. Micsoda áldás az Németh Sándorhoz képest.

 

Volt még egy Istened, egész jó Isten

 

Farizeusok dala

 

Megtérsz vagy megtörsz!

Úgy megátkozlak

Süketté és vakká teszlek:

Meggyógyítottalak.

Pénzéhes gazember leszel:

Megvilágosítottalak.

Lehetsz farizeus,

csak kövess engem!

Kiűzöm belőled a démonokat – holnap.

Ma fáradt vagyok.

Nagy dolgokat fog cselekedni

– holnap –

az Úr.

 

(Víg Mihály – Versek és novellák, 1996. Bahia Kiadó)

 

Németh Sándor tevékenységének kezdetektől voltak áldozatai, ahogy láthattuk ezt Tallér János történetében. Németh Sándor nem változik. Ebben hasonlít Istenre. Tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Tévesek azok a feltételezések, hogy „jól indult”, „kezdetben más volt”, „csak később siklott félre”. Németh Sándor mindig is ilyen volt. Ennek az ellenkezőjét csupán azok hiszik, akik csak később találkoztak vele. A csecsemőknek minden vicc új. Az új tagok elhiszik az „Isten emberéről” szóló hazugságokat, hogy Németh Sándornak Istentől rendelt „tekintélye” van, és bármi köze lehet Istenhez ennek a tevékenységnek. Nekem is idő kellett, hogy megértsem, Németh Sándor bibliai értelemben még csak nem pásztor, nem szolgálati ajándék, nem lelkész. Komoly kétségek vannak, hogy elfogadta-e a megváltást, a szavaival ugyanis tagadja azt. De erre utalnak az áldozatok is, akik a „szolgálatát” követik. Ebben a könyvben a tiszteletemet és az együttérzésemet szeretném kifejezni mindenkinek, aki Németh Sándor áldozata lett. A könyvem vigasztalás, igazságszolgáltatás és elégtétel is azoknak, akik előttünk jártak, és akik minket követtek. Reménybeli segítség azoknak, akik még nem áldozatok.

Sokaknak sokféle szenvedést okozott a sarlatánság, a primitív szektásság, ahogy Németh Sándor felkészületlenül, hozzáértés nélkül, oly mértékben avatkozott emberek életébe, ahogyan ehhez senkinek nincs joga, és mindezt felelőtlenül Istennek tulajdonította. Az emberek pedig ezt elhitték és komolyan vették. Megszámlálhatatlan tragédia, kín, gyötrelem, szenvedés és széthullott családok szegélyezik az útját, a mágia alatt tartott emberek hisztérikus imádása közepette. Ahol Krisztus szelleme van, ott ilyenek nem fordulhatnak elő. Mindennek oka, hogy ő a világ közepe, az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. Semmi és senki nem számít, csak ő. A hozzá való viszony dönti el az üdvösséget. Soha semmit nem ismert el, soha semmit nem bánt meg, soha semmiért nem kért bocsánatot. Mindig más a hibás, legfeljebb még az ördög, akinek nem állt ellen az, akinek ő ártott. Az áldozatnak kellene még tőle bocsánatot kérnie, a bűnbocsánat a hozzá való viszony függvénye. Az tér meg, aki behódol neki. Ezért a sarlatánságért, az imakommandóért, a démonokról szóló hablatyolásáért, a „szolgálati ajándék” címén elkövetett lelki terrorért, Isten nevével való visszaélésért, a sok embernek okozott kárért a földi igazságszolgáltatás nem vonhatja felelősségre, de lesz mennyei igazságszolgáltatás is.

Emberi életek száradnak a lelkén, a tönkrement emberi sorsok. Ezeken ő átlép, mintha semmi köze nem lenne hozzá. De aki ilyen mértékben avatkozik be az emberek életébe, az felelős mindenért, ami azokkal az emberekkel történik. Ám Németh Sándor nem felel semmiért. Ha valakinek nem tetszik, és szót emel, azt ellenségként üldözik, megátkozzák, hazudoznak róla, rágalmazzák. Hihetetlen, hogy a 21. században az Európai Unió közepén állami támogatással működhet egy ilyen sötét szekta, politikai támogatásért cserébe. A politikai támogatásnak mindig ez volt a célja: állami védelmet szerezni Németh magánvállalkozásához. Mert a Hit Gyülekezete az.

Vannak veszteségek, amelyek földi mércével nem mérhetők. Sebek, amelyek soha nem gyógyulhatnak be. Van olyan sorstársunk, akinek vesztesége semmi mással nem mérhető. Akihez képest a mi sérelmeink semmit nem számítanak. Aki előtt minden jelenlegi, volt és jövőbeli gyülekezeti tagnak, aki Németh Sándor ámokfutását tudatlanságból, jószándékból, vagy cinikus számításból, esetleg gyávaságból támogatta, elősegítette, védelmezte, le kell borulnia. Nem azért, hogy imádja, hanem azért, hogy sírva bocsánatot kérjen tőle. Azért, mert mi akár így, akár úgy, benne voltunk, és ennek a működéséhez hozzájárultunk. Van valaki, aki  mindegyikünknél többet veszített, és a vesztesége nem pótolható.

Könyvem az ő vesztesége előtti főhajtás is, bocsánatkérés és megkövetés. Ezzel a könyvvel lehetőséget kívántam adni a legfontosabb személyeknek, akiket előbb-utóbb rehabilitálni kell, hogy a történetüket egyszer minden hazugságtól, fenyegetéstől mentesen elmondhassák a világnak. Legalább ennyit kapjanak, hogy kibeszélhessék magukból a fájdalmukat, kimondhassák az igazságot. Az egyik legnagyobb veszteséget elszenvedett Víg Mihálynak is megadtam ezt a lehetőséget. Megkértem, mondja el, mi történt vele. Víg Mihályt nem nagyon kell bemutatni. A magyar zenei élet klasszikusa, egyik legendás alakja. A Hit Gyülekezete újabb generációi számára talán ismeretlen, de a magyar kulturális életben nem az. Víg Mihály zenész, író, költő, dalszövegíró, gitárművész és énekes. A Balaton és a Trabant együttesek alapító tagja, kultikus alakja. Xantus János, Müller Péter, Tarr Béla, Szabó Ildikó filmjeinek zeneszerzője. Tarr Béla A torinói ló című filmjéhez írt zenéjéért az Európa Filmdíj „legjobb zeneszerző” díjára jelölték. A magyar filmtörténet klasszikusa, az Eszkimó asszony fázik című film dalainak szerzője. A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatának kitüntetettje. Öt kisgyermekkel maradt egyedül. Minden úgy kezdődött, hogy feleségét elvitte Németh Sándor budaörsi gyülekezetébe…

Víg Mihály története következik. Németh Sándor mindent megtett, hogy Víg Mihályt elnémítsa. Még lefizetni is próbálta (ami nála nagy dolog, mert pénzt nem szívesen ad ki a kezéből), de ő nem kért a hívektől kizsarolt pénzből. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a történetet, ahogy ő maga megírta e könyv számára. Maradjon meg az utókornak, és tanuljanak belőle az utódok. A szöveg közlésével kifejezem mély együttérzésemet, részvétemet, fájdalmamat és egyetértésemet. Bocsánatot kérek, hogy ennek a rendszernek, Németh Sándor felelőtlen és kártékony magánvállalkozásának, működtetésében részt vettem. Szeretettel emlékezem és osztozom a fájdalmában. Íme, Víg Mihály története a saját szavaival elmesélve:

1987-ben harmincéves voltam. Felnőtt férfi. „Életútjának felén…” Könnyűzenével, filmzeneszerzéssel foglalkoztam, nem volt sok pénzem. Elég sokat ittam és nagyon éreztem a rendszerváltozás mindent elbizonytalanító szeleit. De valahogy, nyilván tapasztalatlanságom miatt is, még el tudtam képzelni, hogy varázsütésre megoldódnak a problémáim, rendbe jönnek a dolgaim.

Jézusról nem Budaörsön hallottam először. Római katolikus családban születtem, megkereszteltek gyermekkoromban, óvodás koromban azt mondta egy gyerek, hogy nincs Isten, és jól emlékszem, mennyire éreztem, hogy nem mond igazat. Apám a kérdésemre, „Mi végre vagyunk itt a Földön?”, azt felelte, „Isten nagyobb dicsőségére”. (Úgy látszik, sokat olvasgatta a Bach partitúrákat fakszimile kiadásban.) Templomba nem jártunk, csak amikor a nagyszüleimnél nyaraltam. Az evangéliumokat tizennégy éves korom körül olvastam először. Volt elképzelésem a kereszténységről. A kereszténység szent testvériség, Isten gyermekei vagyunk, Jézus pedig a legidősebb testvérünk. Van valamilyen természetfeletti lény, akinek a nevét hiába fel ne vedd, akinek a nevét nem véletlenül tilos a zsidóknak kimondaniuk, és oly messze vannak az ő gondolatai az enyémektől, mint az ég a földtől. Vallásosságommal nem kérkedtem, sohasem ebből éltem. Olvasgattam a buddhizmusról, a hinduk, vagy a görögök isteneiről. Mindenesetre azt képzeltem, hogy Jézus beszédeiből tudhatok meg a legtöbbet a kimondhatatlan nevűről. Miatyánk, hegyi beszéd, és még sok beszéde lenyűgözött, tetszett a beszélgetése a házasságtörő asszonnyal, megrendített imája a Gecsemáné kertben, és mindenben igazat adtam neki, ha a szegényekről, a gazdagokról, a farizeusokról beszélt. „Képmutató, ne keresd a szálkát…” Tetszett, hogy szociálisan érzékeny, van humora.

Szerettem volna minél többet tanulni ezekből a beszédekből. Azt gondoltam, hogy a keresztények azok, akik hallgatják Jézus beszédeit, és megpróbálják a parancsolatokat minél jobban megtartani. Hogy ez mennyire sikerül, majd kiderül az ítélet napján. De nem volt ez fanatikus vakhit. Ezt gondoltam, és kész.

„Pedig valahogyan: van Isten,

Nem nagyon törődik velünk,

De betakar, ha nagyon fázunk.

Imádkozzunk, hogy higyve higgyünk:

Van Isten, de vigyáz Magára,

Van Isten s tán éppen olyas,

Kilyenekben valaha hittünk.

Adjuk Neki hittel magunkat,

Ő mégiscsak legjobb Kísértet,

Nincs már semmi hinnivaló,

Higgyünk hát a van-vagy-nincs Úrnak.

 (Ady)

Amikor elkezdett a városban híre terjedni, hogy van egy csoport, akik „neo-őskeresztények”, nem is voltam meglepve. Ki tudja, hátha nemsoká visszatér Jézus a Földre?

Több barátom számolt be rendkívüli megtapasztalásokról. Rájuk tette a „gyülekezet” vezetője a kezét, és ettől fényt láttak, elragadtatást éreztek. Teljesen megváltoztak. Ott „munkálkodik” a Szentlélek, Jézus él, ezt személyesen tanúsíthatják, rátaláltak az élet problémáinak mindennél könnyebb megoldására. Mindenkinek meg kell keresztelkednie, ezért minél hamarabb, és mindenképpen el kell menni Budaörsre, a többit majd meglátom.

  1. november 15-én Pajor Tamás és mások unszolására végül elmentem a budaörsi „alkalomra” (ahogy a gyülekezet összejöveteleit nevezték). Néhány öltönyös állt az ajtóban, nyakkendőben, nyakkendőtűvel. Ez volt az egyenruha. Volt az egészben valami militáns. Ők voltak a beengedő emberek, amit meg lehetett érteni, mert valahogy a félillegalitás határán lebegtek akkoriban a vallásos csoportok. Nők „takarosan”, szerényen, de csinosan felöltözve. A férfiakon rögtön látszik, ki a régi motoros. Ők is öltönyben vannak. Az érdeklődők civilben. Legtöbben lelkesen éneklik a gyülekezet dalait. Amatőr keresztény-rock együttes játszik. (Ez nálam egyáltalán nem jelent lekicsinylést. Voltaképpen én is az vagyok.) Dob, basszus, gitár, a szintetizátornál (mint később kiderült) a főpásztor felesége. Mikrofonnál az a hölgy, aki a mai napig feltűnik, mint vezérénekes a Vidám Vasárnapban a Hit Parkból. 1987-ben a terem és a felszerelés még jóval szerényebb volt. A „dicséretek” szövege füzetbe nyomtatva volt kapható, és szinte mindenki kezében ott volt, a Biblia mellékleteként, gyorsan odalapoztak az éppen felcsendülő számhoz.

„A világ sötétben élt, de eljött Ő.

Az igaz világosság megjelent a Földön.

Nem úgy jött, mint király,

Akit népe hódolva vár…”

 

„Életem ura, és megváltója,

Jézus, téged ünnepellek boldogan.”

Úgy látszik: amerikai zene magyar fordításban. A nálam egy picit később megtért Dönci (Dénes József) jó ideig a falra mászott tőle, medvetáncoltató zenének nevezte, de neki érzékenyebb füle volt. Szerintem könnyen megjegyezhető, kisegyházaknál megszokott lelkesedéssel előadott gospel-ek voltak.

Azután következett a már sokszor beharangozott csodatévő prédikátor, Németh Sándor. Egyszerű embernek látszott, de „a lélek ott fú, ahol akar”. Jézus tanítványainak sem volt diplomája. Hátha tényleg van közösség, ahol könnyebben megoldódnak a problémáim, mert nem vagyok egyedül. Úgy látszik, egy le nem diplomázott embert küldött a gyülekezet vezetésére a Teremtő. És ez a szintén öltönyös, nyakkendős, tájszólásban, számtalan nyelvtani hibával ékes férfiú ma éppen egy zsoltárról beszél, melyet Isten adott a benne hívőknek. „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, csendes vizekhez terelget engem.” Rokonszenves gondolatok. Milyen szép versek vannak a Bibliában.

Körülbelül másfél órát beszélt. Láthatóan jól ismerte az írásokat, és ahogy a prédikációknál általában szokás, az aznapra kiemelt igehely körül forgott a szó. Minden tömegbe szorult ember akaratlanul is átveszi a tömeg hangulatát, és itt aztán nagyon lelkes volt a hangulat, ámen, halleluja kiáltások hangzottak fel gyakran, különösen az első sorok felől. Mégis be kell vallanom, nem győzött meg teljesen az előadás. Levezetésképpen még játszott egy félórát a zenekar, és ekkor egy szintén szakállas presbiter (már nem emlékszem, vagy a Szekeres Gyuri, vagy a Piszter Ervin) a mikrofonhoz lépett, és azt mondta, ha valaki meg akar keresztelkedni víz által, jöjjön le a pincébe, és ott megkeresztelik.

Olvastam, hogy Keresztelő Szent János azért jött a Földre, hogy Jézus minden törvényt betöltsön, vagyis víz által megkereszteltetvén új életre szülessen, de az akkoriban működő kis keresztény közösségekről azt hallottam, hogy nagyon sokára történik ez meg, hosszas felkészítés után végzik el ezt a nagyon fontos szertartást. Akkor, úgy látszik, ezek nem annyira vaskalaposak. Ha szükség minden törvényt betölteni, legyen, gondoltam magamban, és lementem a pincébe.

Volt ott egy fürdőkád, a frissen megtérők lepedőbe burkolózva várták, hogy rájuk kerüljön a sor. Ma a főpásztor keresztelt, rövid áldásszerű imát mondva minden bemerítés előtt. Közben a belső kör tagjai, a régi, bevált tagok nyelveken imádkoztak, láthatóan nagyon örült mindenki. Fölöltöztem, kérdeztem, hogy elmehetek-e. Mondták, hogy persze, jöjjek két nap múlva, további megbeszélésekre. Még mindig olyan benyomásom volt, hogy egy nyitott, szabad társaság tagja lettem.

Elmentem egy barátom születésnapjára, ott tovább örültem a nagy változásnak, ami velem történt. (E születésnap miatt tudom pontosan a dátumot.) Két nap múlva egy kisebb szobában pár friss megtértnek tartott rövid, nem valami lelkes beszédet Piszter Ervin, egy különben szimpatikus férfiú, hogy lesz egy tanfolyam, amit a Sándor fog tartani, hogy megtudjuk, amit tudni illik.

Én hazaérve rögtön nekiültem, mivel elhatároztam, hogy elolvasom a Bibliát az első betűtől az utolsóig. Nagy élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Kétszer egy héten volt „alkalom”, össznépi ülés, és már nem emlékszem, hogy kétszer egy héten, vagy csak hetenként a mondott Bibliaiskola. A sok frissen betért ifjú hites jegyzetelt, hallgatták a hosszas monológokat. Szabad előadások voltak ezek, volt szó a fociról, arról, hogy ha Isten azt akarná, hogy dohányozzunk, volna egy kémény az emberek fején. Ha megtér valaki, a mennyben az angyalok máris beadják a lakásigénylést, sőt (ami még meglepőbb), angyalok fölött fogunk uralkodni. Sokat volt szó arról is, hogy miért démoni a Mária-kultusz, minémű sokféle démonok vannak. Van nyelveken szólás, „szegények mindenkor lesznek köztetek”, ez már csak így van, és még számtalan dolog, hiszen hosszú szöveg van a Bibliában, és még több minden jutott a Pásztor eszébe, amit nem restellett megosztani ajkain csüngő hallgatóságával. Nagy volt az ébredés, elég sokan voltak ekkor is a teremben. Volt valami zenélgetés is, a Sándor mikrofonját is be kellett állítani, ezért engem, mint könnyűzenében jártas egyént a keverő mögé ültetett Petrőcz Levente. Szárnyai alá vett, amit akár megtiszteltetésnek is vehettem volna, hiszen később kiderült, hogy ő a gyülekezet egyik legfontosabb embere, afféle intéző. Például az ő zakójának belső zsebébe került a tized, melyet a hívek borítékba zárva csúsztattak diszkréten a bejáratnál a kezébe. Egy ideig gitároztam a veszprémi fiókgyülekezetben, amelynek ő volt a vezetője. Sokat ültünk együtt autóban, voltam a lakásán a Veres Pálné utcában, sokat beszélgettünk az Írásokról, és kiderült, hogy is van elképzelve belső körökben a hit gyakorlata. Egyre furcsábbnak tűnt az egész.

A vízkeresztség előtt felsorakoztunk egyenes vonalban a Sándorral szemben, aki mondta a szöveget, amit utána kellett mondani. Olyan volt ez, mint mikor a sorkatonákat felesketik. Ez is a megkötözés része. Már a csoport tagja vagyok, komolyan elköteleződtem. Az embert nem is olyan nehéz elhitetni, ha cserébe ígéretes dolgokkal kecsegtetik. Mennyire szeretné az ember hinni, hogy megigazult, „nincsen immár semmi kárhoztatása”, ahogy ott mondani szokás. Mily édes a megváltás, milyen hívogató az örök élet. De a rettegést sem nehéz beleplántálni. Szörnyű az elkárhozás, rettenetes a gyehenna, iszonyatos a pokol. A gyakran ismételgetett szövegek beragadnak a tudatba. Pláne, ha tömegbe szorult embert hipnotizálnak. Azt is mindenki tudja, mennyire rontja az önbecsülést a be nem tartott ígéret, fogadalom. De ezek a dolgok csak jó idő múlva tudatosultak.

Az első pár hét különös eufóriában telt, minden szembejövőt el akartam vinni a gyülekezetbe. Lelkes levelet írtam a húgomnak és Lukin Gábornak. Mindketten Amerikában éltek, mind a ketten figyelmeztettek, hogy vigyázzak, mert jól ismerték az amerikai karizmatikus egyházakat. Nekem aztán beszélhettek, mint ahogy hiába beszélt sok okos ember, akinek nyomtam a sódert megmásíthatatlan meggyőződésemről, amely nem volt más, mint a többi frissen megtért emberé. Mindenki el akarta vinni minden ismerősét Budaörsre.

Ha senki mást nem is, de a feleségemet, Zakariás Mária Magdolnát én vittem oda. Én elég hamar eljöttem, de ő benn maradt. „Felemás igában éltünk”, ahogy ezt mondani szokás a gyülekezetben. Hogy ez mit jelent, azt csak az tudja elképzelni, aki átélte.

Persze, ha az ember új társaságba keveredik, meg kell ismernie a többieket, a viszonyokat, amik csak lassan derülnek ki igazán. Vagy be tud illeszkedni, vagy nem, és ha nem, eltűnik és nem is fog hiányozni. Így lehet ez máshol, de nem a Hit Gyülekezetében.

Itt, mint ezt nagyon hamar a tudomásomra hozták, ha elhagyod a gyülekezetet, biztos, hogy elkárhozol. Hétszer rosszabb dolgod lesz, mint előtte volt. Aki nem jár ide, elkárhozik, minden világi (nem szektás) ember teli van démonokkal. Ezek a démonok nagyon jelentős szerepet játszottak a hiedelemvilágukban. Sándor azt mondta, látja, ahogy kígyóznak ki az ember füléből és szeméből, orrából, szájából a démonok. Ha ez igaz, neki se lehet könnyű. Szörnyű, folyamatos rémlátomás lehet nézni az őt körülvevő embereket, sőt tárgyakat, hiszen, mint kiderült, a tárgyakban is démonok vannak, ha nem űzi ki őket. Más ember megrémülne, vagy legalább egy orvost megkérdezne, de Sándor rendületlenül haladt tovább démonoktól hemzsegő útján.

Természetes, hogy a démonokat űzni kell. Mindenkiben van, vagy legalábbis lehet démon, függetlenül attól, hány éve jár a „gyülibe”, ahogy nevezni szokták. Valahogy újra és újra visszamegy az emberbe. Sőt, hétszer gonoszabb, ami azért elég fenyegetően hangzik. Szerencsére a Sándor mindenkiből ki tudja űzni, kivéve, ha nem, de ilyenkor az illetőnek nagyon „sötét a háttere”, például római katolikus volt régebben, ami nem volt túl szerencsés, mert a katolikusok nagyon tele vannak katolikus démonokkal. De nem csak ők, hanem mindenki, akiből a Sándor nem űzi ki. Materialista démon, buddhista démon, művész (egoista) démon. Ha tudnák a „kívülvalók,” a „világiak”, mi mindenben lát démonokat a Sándor, fel sem kapták volna a fejüket a jógával kapcsolatos „kijelentésén”. Egyedül a Sándorból nem kell űzni, mert ő az egyetlen, akiben nincs és nem is lehet démon. Beszélték a gyülekezetben, néha maga is utalt rá, hogy egyszer, régen, mikor egy társával együtt imádkoztak, bejött maga Jézus Krisztus a szobába, és személyesen felkente a Sándort. E jelenés óta bír csodatévő erővel. Ha néha, „friss kenet alatt” úgy érzi, ismét a tettek mezejére kell lépnie, űzni, ütni, vágni kell a démonokat. Ilyenkor leviszik a pincébe a vállalkozó szellemű újoncokat a haladott hívek, szakkifejezéssel „presbiterek”, nyelveken imádkoznak. Elmagyarázzák, hogy a nyelveken szólás nem jön azonnal, gyakorolni kell. Mozgasd a szádat, adj ki hangot. Halandzsázz, ha tetszik. Majd megjön. Ha ma még nem sikerül, sikerülhet holnap. Csinálj úgy, tettesd, szuggeráld magad, hagyd, hogy szuggeráljanak. Kinek lenne bátorsága felordítani, hogy: itt mindenki téved, csak én nem? Gondolkodás nélkül kivezetnék.

Ha mint amatőr csoportterápiát vizsgálnám, amint hogy az is, elég félelmetes eseménynek mondanám az ilyen démonűző ceremóniákat. Nem mondtam, és nem is gondoltam soha, hogy azok, akik részt vettek ilyen rituálén, nem élték át azt, amiről később beszámoltak. Csak ők tudják, hogy valóban átélték-e. Ami engem illet, úgy látszik (Dönci jellemzése szerint) túl „zárkózott, individualista”, vagy nehezen hipnotizálható vagyok, ezért nem kerültem abba a transzhoz hasonló állapotba, mint látszólag mindenki más. Mindenesetre én így emlékszem arra az egy szeánszra, melyen volt szerencsém jelen lehetni. Hörgő, démonoktól megszállt, eszelős tekintetű, vagy csukott szemmel tántorgó alakok között magabiztosan, elszántan sétál a Sándor, hol egyik, hol másik ember homlokára teszi a kezét, akik elkezdenek még nagyobb elánnal, görcsök között szabadulni. Sibibiribi, uruburubirubu, bórobero, ímé, ilyen hát a nyelveken szólás, erős alapzaj, melyet túlkiabálnak azok, akik azt hiszik, hogy bennük már nincs démon, Jöjj, Jézus, Jöjj Szentlélek.” Előre szóltak, kitanítottak mindenkit, hogy a démonok gyakran köhögéssel, köpéssel távoznak, ezért mindenki köhög, köpköd az előre előkészített papírzsebkendőkbe. Sokan érezték, hogy megszabadulnak. Én ezt nem éreztem. Pedig megpróbáltam, annál is inkább, mert magamon éreztem Németh Sándor, Takács Feri, Szekeres Gyuri és még pár presbiter vizslató, fürkésző szemét, hogy „No! Sikerül? Jön már az a gonosz démon kifelé? Nem jön az a makacs démon? Nem baj, majd legközelebb.” Ha sikerül, az az ő érdeme, ha nem, az az én hibám. Így volt ez a gyógyítás ajándékának gyakorlása közben is. „Sajnos, a ma még csekély hited nem gyógyított meg téged.”

Azt éreztem, hogy mindenki szerepet próbál játszani, Cipolla bácsi pedig a Sándor. Volt egy fiú, aki olyan lelkes szabaduló művész volt, hogy Houdininak neveztük el. Ő a nagy össznépi szeánszokon, „alkalmakon” is földhöz vágta magát habzó szájjal, hogy végül már magának a főpásztornak kellett rászólni, hogy hagyja abba. Nagy hatalma volt a démonok fölött, elég volt szólnia, nem volt itt szükség még kézrátételre sem, a nyilvános szájhabzások, földre zuhanások abbamaradtak. Pedig szegény csak meg akart felelni az elvárásoknak. Imponálni akart, de véletlenül túlteljesített. De Németh Sándor nem csak démonűzésekkor használta a reá bízott karizmatikus erőt. Időnként, alkalmak végén kezét a hívek fejére tette, így adva át a Szentlélek (vagy, ahogy ott nevezték: Szent Szellem) kenetét. Nem volt kötelező odamenni, de én beálltam a sorba. Homlokomra tette a kezét, hanyatt kellett volna vágni magam, félnivalóm nem volt, mert ott álltak gyakorlott segéderők, hogy elkapjanak, ahogy mindenki mást. Be kell vallanom, én szegény bűnös, nem éreztem semmit. Nyomta a homlokomat. Kinyitottam a szemem, egy másodpercig a szemembe nézve továbblépett osztani az áldást.

Fokozatosan kezdtem úgy érezni, végül az lett a véleményem, hogy egy durván kirekesztő, dogmatikus, saját tévedhetetlenségében megingathatatlanul hívő, hatalommániás, lelkiismeret-furdalást hírből sem ismerő, öntelt, minden ellenvéleményt, kritikát gondolkodás nélkül elutasító, és meglepően anyagias, a tizedből jócskán megtollasodott pásztor szektájába kerültem, aki valamilyen mágiával behatolt a tudatalattimba, hogy megtagadott, eldobott, kiüresített személyiségemet tökéletesen le tudja uralni. Hogy szorongjak, irracionális félelmek ébredjenek bennem, ha egy pillanatig kételkedni merészelek. Esküdözni kellett, amit különben Jézus szintén tilt. „Ne esküdjetek semmire, se az égre… se a Földre.”

Képmutatóskodni kellett volna, pedig meg van írva: „óvakodjatok a farizeusok kovászától”. Azt mondta egyszer a Pajor Tamás, hogy „Nem tudom, de talán a világ legelhívottabb embere a Sándor”. A legszebb ebben az eufemisztikus „talán”. Lázadás a tekintély, az ajándék ellen? (Az az egyik legeslegszigorúbb bűn.) Mi az, hogy „talán”? Ő a legelhívottabb, ez nem lehet kérdés. Kiderült, hogy aki a Pásztort bántja, Istent bántja. (Remélem, komolyan gondolták, mert viccnek kicsit erős lett volna.) De azon kívül, hogy a Pásztort orákulumként, minimum nagy prófétaként kell tisztelni, még jó pár dolgot meg kellett tennie annak a hívőnek, aki a brancshoz akart tartozni, pláne, ha feljebb szeretett volna lépkedni a nagyon is létező hierarchikus ranglétrán.

A régi könyvtártól feltétlenül meg kell szabadulni, nem szégyen a könyvégetés, hiszen régen is égettek könyveket. Dosztojevszkij? Nagyon démonikus. Mozart? Szabadkőműves, tehát démonikus. Hamvas? Mondani sem kell, szintén démonikus. A régi ruhákat ki kell dobni. Bizonyos régi tárgyaktól meg kell válni. Ezekben is démonok vannak. Németh S. Judit pianínóján nem lehet Bartókot játszani, mert a hangszerbe démonok mennek. Bach halhatatlan zenéjéből árad a buzi szellem. Elkezdtem észrevenni, hogy nem áldanak, hanem átkoznak, amit „megkötözésnek” neveznek. A jóslásban, boszorkánykodásban nagyon hisznek, mert nagyon tiltják, pedig napi gyakorlat. Ima, imádkozás. Tévét nézni nem illik, ők mégis mindig tudják, mi volt a tegnapi műsor. Ilyenkor jobban kiárad a „Dzsoki szellem”. Ha bármilyen marginális lapban, kalózrádióban elhangzik róluk egy szó, ők máris értesülnek róla, s felöltvén a teljes szellemi fegyverzetet, szellemi harcba indulnak, hogy visszaverjék az ördög és a démonok támadását. Vannak ők, és vannak a nem ők. Vannak „immár elkárhozott” lelkek, akik elhagyták a gyülekezetet. Az olyannak ne is köszönj. Szegények mindig lesznek köztetek. Minek törődnél vele? Nem a te problémád. Ez van. Térjen meg, és mindjárt nem lesznek anyagi problémái. Persze voltak konok atyafiak, akik minden fenyegetés ellenére hátat fordítottak a gyülekezetnek, az istennek se akartak visszatérni. Nem és nem. Egy ilyen, démonoktól, ördögtől megszállt hajdani testvérről mesélte az elhívott szellemi vezető, hogy „addig makacskodott, míg végül átadtuk a sátánnak.” Ez a mondat szíven ütött. Ezt is szabad egy kereszténynek? Ajándék a sátánnak? Mintha egy pillanatra megéreztem volna, hogy én is erre a sorsra fogok jutni. Mármint, hogy a Sándor átad. De még elvarázsolva is tudtam, hogy Jézus sosem tenne ilyet. Lehet nagyhatalmú szellemi ember a pásztor, de most túllépte a hatáskörét. Sátánnak átadni egy embert: nem az ő dolga.

„Bővölködésre hívott el az Úr.” Ez a mondat szintén ellentmondott annak, amit a kereszténységről tudtam, s amit fő csábításként oly gyakran ismételgettek. Pedig a Miatyánk azt mondja, „a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Meg hogy „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön.” (Máté 6:19)

Könnyebb a tevének átmenni. Oszd szét a vagyonodat. Ne kívánj másnak olyat, amit magadnak nem akarsz. Ne ítélj. Szeresd ellenségedet, tartsd oda a másik arcod, hetvenhétszer bocsáss meg. Ha elkérik a felső ruhádat, add oda az alsót is. Ezek a szövegek nincsenek túl komolyan véve.

Szerencsére azt sem veszik komolyan, hogy a jó pásztor a kilencvenkilencet odahagyva elmegy a századikat megkeresni. Ez nem az ő dolga, nem ér erre rá. Azért pár tagot utána küld, hogy paráztassa, ha lehet, hogy kellő szellemi nyomás alatt tartsa. Részt kell venni bűnvalláson, ahol az egész életrajzot, és minden fontos gondolatot elmond mindenki, amiről feljegyzést is készítettek, úgy tudom, nem csak az én esetemben. Ennek utána lehetett nézni, ha a Sándornak gyanús lett valaki. Teljes, feltétel nélküli önátadást követeltek, totális kontrollt gyakoroltak, vagy legalábbis szerettek volna gyakorolni. Az emberek figyelték egymást, próbáltak minden szabályt követőnek látszani, de komolyan nem nagyon érdekelte őket senki, csak a Sándor, akiért viszont kétséget nem ismerve rajongtak.

Hogy egyre több dolgot értettem, vagy egyre kevésbé értettem a dolgokat, mindegy ma már. Valami nem stimmelt. Beköszöntött a legveszélyesebb pillanat: komoly kételyeim támadtak, mert nem így képzeltem el Krisztus szolgáit. Kételyeimmel a legjobb emberhez, Petrőcz Leventéhez fordultam, aki megszervezett egy találkozót magával a főpásztorral. A Veres Pálné utcai lakásból lesétáltunk a Duna-partra, az Intercontinentalig és vissza. Valami olyasmit próbáltam motyogni, hogy szerintem sok minden nehezen hihető, túl intézményesült. Azt válaszolta, hogy ilyen nagy csoportnál muszáj, hogy intézményesült legyen, és hogy olvassam el az Apostolok Cselekedeteit. Olvastam már, de persze nekiültem, hogy a lehető legfigyelmesebben újra végigolvassam.

Benne volt a közismert, nagy vita, hogy kell-e kezet mosni. Mely ételek tiszták a keresztények számára, szabad például kagylót enni. Újra elgondolkodtam azon a furcsa tényen, hogy Pál személyesen nem találkozott Jézussal, mégis Pál írta a legtöbb levelet. (Jézus nem levelezett.) Hogy az Agórán volt egy szobor sok más isten szobrai között, az ismeretlen istennek. Anániás és Safira. Ez a gyülekezetben elég sokszor előkerülő, fontos rész, hiszen nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet: kell tizedet fizetni, különben meghalhatsz. Sehol nem találtam azt a részt, amely arra indított volna, hogy minden kételyemet sutba dobva térjek vissza a gyülekezet kebelébe. Sőt, arra a talán eretnek gondolatra jutottam, hogy ha Jézus nézte ezt a csetlést-botlást, amit a tanítványai bemutattak, csóválta a fejét. Mintha nem sokat értettek volna abból, amit mondott.

Tovább pusmorogtam a Leventének, aki új találkozót szervezett. Ezúttal a budaörsi gyülekezeti ház nagytermében várakoztam legalább egy órát. Állítólag dugóba kerültek, vagy egyszerűen így akartak megfelelően felpuhult lelkiállapotba keríteni. Mindegy. Felálltam, gyalog elmentem a Farkasréti temetőig, és elmondhatom, forgószélben haladtam utamon, úgy éreztem, hogy hiába tombolnak az elemek, nem maradhatok ott, mert a lelki üdvösségemről van szó. Ha már annyira hisznek az Írásoknak, próbálják legalább ők betartani.

Pont egyedül a Szentlélekkel nem szabad viccelni, helyette varázsolgatni, mert az az egyetlen bűn, ami nem bocsájttatik meg. Az volt a szöveg, hogy „a csecsemőket tejjel etetik, de a felnőtteket kemény eledellel”. Mivel az áldást és az átkot az Atya nekik adta, ők tudnak áldani és átkozni. A kemény eledel valami olyasmi, hogy akit ők megátkoznak, az aztán rendesen meg van átkozva. Az áldást hanyagolták, de az átkozódást olyan komolyan vették, hogy volt „imakommandó”, pár megbízható, pincébe bújt, böjtölő atyafi, akik akkurátusan végigátkozták a Sándor minden vélt, vagy valódi ellenségét, akiknek a neve egy hosszú, az aktuális események szerint megváltoztatott listán szerepelt.

A tizedet eltették. Morzsáit kegyesen osztogatták, hiszen a sajátjuknak tekintették. Nekem egyetlenegyszer adott személyesen a Sándor háromezer forintot, gondolom a „zenei szolgálat” miatt. Isten fizesse meg.

Akkoriban alakult az SZDSZ elődje, a Hálózat, melynek megszületésénél a Sándor is bábáskodott. Kifelé egészen másként beszélt. Ne a kívülvalók előtt. Vagyunk mi, és vannak ők. Én pedig tudtam, hogy amit a Sándor gondol a világról, annak semmi köze a liberalizmushoz. Nem mondta meg liberális ismerőseinek, hogy fürtökben lógnak ki belőlük a démonok, és bizonyosan el fognak kárhozni, ha nem térnek meg. Tárgyalt ő később mindenkivel, Hornnal, Torgyánnal, Andy Vajnával, akivel a nyers hal egészségre gyakorolt hatásáról beszélgetett, ekkor futott össze (igaz, csak véletlenül) Habony Árpáddal is. Ahogy a különböző szellők fújdogáltak. Ezt a démon dolgot nekik se mondta. Hogy ha nem térnek meg nála, nem járnak a Hit Gyülekezetébe, elkárhoznak. Végül is mit tehetett csodatévő erő nélkül? Előbb őket is el kellett volna varázsolni.

Egy darabig jártak utánam, de végül azt mondtam, hogy „ha van valamilyen mennyország, és ők oda kerülnek, én nem kívánok ott lenni”, erre békén hagytak. Ad acta tették a mennyekben az angyalok által nemrég beadott „lakásigénylésemet”.

Ha ott van a Szentlélek, akkor elkárhoztam, ha nincs ott, akkor nem. Szerintem nincs ott, ezért nem is látszott olyan bonyolultnak ez a „lelki üdvösség” probléma, de mégse lett egyszerű az élet a már mondott „felemás iga” miatt.

Elképesztő nyomás volt a feleségemen, hogy vigyen oda vissza engem, de én nem tudtam volna visszamenni, mert kezdtem ott úgy érezni magam, mint egy idegen a falusi lakodalomban, ahol színlelik a jókedvet, ahol egymást vizslatják az emberek, ahol kínosan meg akarnak felelni valaminek.

Egyszer csak, 1991 tavaszán elhatároztam, hogy megpróbálom rendbe hozni a házasságunkat, teszek egy kísérletet, hogy „helyreállítsam az ékes rendet”. Elmentem a Folyondár utcába, ahol akkoriban az összejövetelek zajlottak. Végignéztem a jócskán megnövekedett gyülekezeten a nagy sportcsarnok karzatáról. Szól a zene, jó nagy cucc, visszafogott beszélgetések a régi ismerősökkel, de semmi „mit csináltál, hol kódorogtál, te renegát ilyen-olyan-amolyan?”, inkább „Áldjon meg az Úr”. Nem volt szokatlan ez a szép köszönés. Mindenki mindig mindenkinek így köszönt. Máshogy nem illett, nem is lehetett. Végül valahogy ott álltam a Sándor előtt. Visszajöttem, jó, örül. Nem tartott lelki fröccsöt. Rendes volt. Fejemre tette a kezét. Megint semmi. Egy másodpercig óhatatlanul ismét egymás szemébe néztünk. Ő továbblépett, én visszamentem a karzatra, nézni a műsort.

Hatalmas prédikáció következett arról, hogy a „jókedvű adakozót szereti az Isten”. ( Ez valószínű.) Két nagy cél van a gyülekezet előtt. Saját csarnok, saját TV. (Mint később kiderült, jól imádkozott.) Ma rendkívüli alkalom van, itt van a rendkívüli lehetőség, hogy mindenki minden pénzt adjon oda, de egy pillanatig se kételkedjen abban, hogy kamatostól fogja visszakapni. Azért esett szó persze Jézusról, a Szent Szellemről, az Atyáról, a Zsoltárokról, Illésről, nagy és kis prófétákról, sok fontos dologról, de főleg arról, hogy ne légy „sóher”, irigy, Isten látja, hogy mennyit adsz, „nyomtató ökörnek ne kösd be a száját”, „méltó a munkás a maga bérére”. A testvérek nagy kosarakban gyűjtötték a pénzt. Elég hamar megszámolták, mert megjelent valaki, nagyot kurjantva a mikrofonba: „Halleluja, Testvérek! Összegyűlt (a pontos számra már nem emlékszem) öt-hat millió forint.” Ekkor újra Sándor lépett a mikrofonhoz, és a Biblia egyik kísérletekkel igazolható, tapasztalati tényeken alapuló bölcsességét vette elő. „A birka annál jobban növeszti a gyapját, minél jobban nyírják.” (Ezt bármelyik mezei pásztor megerősítheti.) Ezután közölte, hogy nagyon érzi a kenetet, meg a sugalmazást, ezért holnapra ismét rendkívüli alkalmat hirdet. Arra kérte a híveket, hogy mindenki menjen haza és hozza el, ami még otthon van. Amit még tud nélkülözni. Jobban be volt csomagolva, de ez volt a lényege. Erre a másnapi „alkalomra” már nem mentem el. Végképp valószínűnek tűnt, hogy nem fogok rövid időn belül visszatérni.

Nem látod – kérdeztem a feleségemet –, hogy ha a farizeusokról beszél Jézus, akkor Németh Sándorról is beszél? Aki színleg, hosszasan imádkozik, nem megy be a belső szobába, ahogy kellene, a szúnyogot megszűri, a tevét lenyeli, kívül törölgeti a tálat, szereti a gyülekezetben való elölülést, az oltár előtt azt mondja, a mentából és köményből áldoztam, szerencse, hogy nem vagyok olyan, mint ez itten.

Hét évig folyt a meddő vitatkozás.

Engem közben a biztonság kedvéért átadtak a Sátánnak, ami csakugyan lovagias keresztényi cselekedet, kijelentették, hogy gonosz kegyetlen ember vagyok, az „ördög erős embere”. Ő pedig a fősátán, mondtam én szegény Micánkának, a feleségemnek, aki őrlődött. Gyermekeket szült, heti két „alkalomra” sietett, vasárnap hajnalban Petrőczné házi csoportjába, aminek a jelentőségét szintén csak az tudja felmérni, aki ismeri valamennyire a szektában uralkodó viszonyokat. Volt valami felsőbb képzés, hébert tanult, bibliaismeretet, teológiát, dereng valami démonológia szak is. „Nem szereti a gyermekét, aki megtartóztatja a vesszőt tőle…” tanfolyam.

Egyik kezében fakanál, másikban Biblia. Semmi másról nem lehetett beszélgetni vele. A szülei, testvérei nem akartak „megtérni”, megszakította velük a kapcsolatot, mint ahogy az én családom tagjaival is, és lényegében mindenkivel, aki nem járt oda. (Ez is követelmény, illik betartani.) Ahogy az idő telt, születtek a gyermekek. Első házasságom idején, 1980-ban született Sára lányom. Később, már a Micánkától 85-ben Katalin, 87-ben a Mártikával volt terhes, azután sorban megszületett Péter, Dániel, végül 1991-ben Aliz.

A könnyűzenélést abbahagytam, parkgondozó voltam, és volt valamennyi pénzem a filmzenékből. Nem nyomorogtunk tehát, mint ezt például a Sándor elképzelte, hogy a feleségem tragikus hirtelenséggel bekövetkező halálát az elviselhetetlen anyagi helyzet okozta volna. (Arra persze nem gondolhatott, hogy egy „testvér” nyomorán akár enyhíteni is tudna. Másra kellett a szorgosan gyűjtögetett pénz. Például gyülekezeti csarnokra.)

Szegény Micánka már hosszú ideje fáradt volt, ráadásul radikális böjtbe kezdett, hiába kérlelte mindenki, hogy ne tegye. Szokatlanul viharos tavasz volt. Azokban a napokban, hosszú szünet után kiment a szüleihez, elment az anyámhoz is. Azt szerette volna, ha megtérnek. Anyám később elmesélte, hogy a szomszédba is átment, de hiába csengetett, nem voltak otthon. Nekem sajnos két napra vidékre kellett utaznom, 13-án érkeztem haza. Minden ablakot tárva-nyitva találtam, üres volt a lakás. Nemsokára megérkezett a gyerekekkel. Láttam, hogy nincs jól, de ő nem kért segítséget, hiszen Isten a gyógyító, a hit a gyógyító. A gyerekeket kivitte a nagyszülőkhöz Micánka bátyja, János, gondolom a közelgő ünnep miatt is, meg azért is, mert mindenki látta, hogy pihenésre van szüksége.

Az utolsó estén arról beszélgettünk, hogy pár napra elutazunk. Reggel, mikor felébredtem, már nem volt otthon. A kanári a konyhában ült a gázcsövön, az óra megállt. Amikor felhívtam a barátnőit, tudják-e, hol van, kiderült, hogy semmit sem tudnak róla.

Senki sem tudta, hogy 1994. március 15-én reggel fél nyolckor Micánka a Hév alá vetette magát. Erre az elképzelhetetlen tragédiára senki sem gondolt. Ötgyermekes anya, egy keresztény gyülekezet tagja.

Mindenkit végigtelefonáltam. A mamája azonnal hívta a rendőrséget, akik eltűntként nyilvántartásba vették. Hetvenkét óráig nem adnak ki körözést, ennyi idő alatt legtöbben előkerülnek.

Ez alatt a három nap alatt a stressz egyre fokozódott a családban, de a gyülekezetben is. Végül behívtak a rendőrségre, kihallgattak. Valószínűleg már úgy gondolták, hogy ő az a fiatal lány, akit személyi igazolvány hiányában eddig nem tudtak azonosítani, de ezt még nem mondták meg. Kíváncsiak voltak, mit tudok az eltűnt személyről, veszekedtünk-e, meg a többi szokásos kérdés. Nézték, hogy igazat mondok-e, és én igazat mondtam. Nem veszekedtünk és fogalmam sem volt, hol lehet. Délután két testvérével izgultunk a lakásomon, mikor csöngött a telefon. A rendőrség hívott. Menjek a Lenhossék utcába, azonosítani egy holttestet. Autóba ültünk hárman, odamentünk, lementünk egy sötét boltíves pincébe, egy hordágyon feküdt. Kopasz volt, kissé már felpuffadt. Kérem a kezét, mondtam, és szabaddá tett karján láttam a tetoválást. Ő az, mondtam és kaptam valami idegösszeroppanásszerűt.

Három napig hevertem, mint egy darab fa, inni se tudtam, nemhogy enni. Jöttek, persze, később a gyülekezetből is, akiknek megmondtam, hogy nem kellett volna ennyire ellenem vadítani, meg hogy akarok beszélni a fősátánnal. Ismét Petrőcz Levente intézte a találkozót. Én megkértem Micánka legidősebb bátyját, hogy jöjjön velem, mert két tanúbizonyságra megáll minden dolog. Autóval értünk jöttek, tekeregtünk úgy háromnegyed órát, nyilván azért, hogy lejárjon a magnó, ha van (nem volt nálam), aztán kikötöttünk az akkori székházukhoz legközelebb eső presszóban. Tíz-húsz perc múlva megérkezett, bőrkalapban, hosszú ballonkabátban, voltak vele még heten-nyolcan, gondolom, jól beimádkozva, hogy megkötözzék a bennem lévő gonosz démonokat.

Persze, mindenki tudta, mi történt. Egy darabig csend volt, egymás szemébe néztünk, ezúttal hosszabban. Végül megkérdeztem: hol van a szellemek megítélése, hol a gyógyítás ajándéka? Azt válaszolta, hogy nem lehetett észrevenni, mert mindig hátul állt. Persze, nem volt arról szó, hogy nagyon nekiálltam volna szájalni. Megkérdeztem, hogy történhetett szerinte, annak ellenére, hogy ilyen lelkes szektatag volt. Azt felelte, hogy pillanatnyi elmezavar. Ésszerű magyarázatnak szánta, de én azt gondoltam, hogy egy (természetesen a tragédia pillanatában is fennálló) megváltozott tudatállapot volt, amit szerintem gyakorlatilag ő maga idézett elő, de amit meggyógyítani nem hogy nem tudott, de észre sem vett. Ezt gondoltam, de nem mertem mondani, mert gyáva voltam, összetört, és (mi tagadás): féltem is. Tudja, hogyan uralja le a környezetét. Kicsit azért aggódott, mit fognak szólni az emberek, ezért közölte, hogy ad egymillió forintot. Mondtam, hogy még el sem temették. Korai volna még pénzről beszélni. Szóval nem volt sok értelme találkozni vele.

Néha szoktam arra gondolni, hogy azért csinálta a Micánka, amit tett, hogy beszéljük meg mi ketten a Sándorral, hogy melyikünknek van igaza. De hát mi beszélnivalónk volna egymással? Engem nem zavar, ha nem jár a koncertjeimre, jó lenne, ha őt sem zavarná, hogy nem hallgatom a prédikációit. Nem tudja senki, csak a feleségem, meg az Isten, miért történt valójában.

Egy pillanatig sem gondoltam, hogy a szektából bárki a halálát kívánta volna, de azt szoktam gondolni, hogy azzal a nagy átkozódástömeggel, amit rám árasztottak, őt találták el, hiszen ő valóban érzékenyítve volt arra a démonoktól hemzsegő pszeudo valóságra, amelyben ők élnek. Halála után úgy olvastam a szerintük szintén „démonoktól hemzsegő” pszichológiai könyveket, mintha felvételizni akartam volna az egyetemre. Paranoia (grandiózus), depresszió, hipnózis, pszichopata cezarománia, tömeglélektan. Meglepett például az a kelleténél kevésbé közismert tény, hogy a paranoia fertőző. Lelki infekciónak is nevezik. Akkor már késő volt.

Orvoshoz nem fordult. Csak otthon, vagy a gyülekezetben volt, csak hitesekkel érintkezett, és én hiába láttam, hogy baj van, rám egyáltalán nem hallgatott. A felemás iga nagyon rossz dolog, annyira, hogy a Sándor szerint, ha az Istennek se akar megtérni a renegát férj, akkor szabad elválni. Püff neki. Jézus nem sűrűn változtatta meg a törvényt, hisz azért jött, hogy minden törvényt betöltsön, ez esetben mégis azt mondta, hogy „hallottátok, megmondatott a régieknek, hogy szabad elváló levelet adni, de én új parancsolatot adok”.

Nincs világi bíróság, amely ítéletet tudna hirdetni a Hit Gyülekezete vezetője (felesége, pár fanatizált haverja) és az én peremben. Csak az Isten tudja eldönteni, hogy melyikünk méltó a főtörvényszékre és a gyehennára. Ez majd halálunk, vagy az utolsó ítélet napján fog kiderülni, és én tényleg kíváncsian várom, lesz-e ilyen igazságszolgáltatás, és ha igen: mi lesz az ítélet.

A pénzt végül nem fogadtam el, mert azt gondoltam, hogy még a végén a nyakamra járnának, joggal. Szerencsére sokat nem érdekelte őket, mi van az árváival, vagy akár velem, viszont voltak jó emberek, akik segítettek.

Most kell elmondanom, milyen meghálálhatatlanul sok segítséget kaptam a feleségem szüleitől, Zakariás Sándortól és Pálffy Évától, akik sokkal jobb példát mutattak keresztény erkölcsből, mint akárhány szektás. Ártó szándékú, anyagi érdekektől sem mentes felelőtlen varázslásnak tartom ma is azt, amit a Hitben művelnek. Friss gyászomban megkerestem Fodor Gábort, mint SZDSZ-est, hogy figyelmeztessem arra, mennyire (korszerű kifejezéssel) illiberális a szekta, mire ő közölte, hogy minden tizennyolc éven felüli azt csinál, amit akar. Legalább ezt is megtudtam. Mondhatta volna azt is, hogy szabad országban élünk. Különben felkerestem még Iványi Gábort is, aki jól ismerte a Sándort, hiszen egy darabig együtt küzdöttek a független vallási csoportokat ferde szemmel néző államhatalom ellen. Gondolkodott, sajnált, mondta, hogy szóljak, ha bármiben segíthet, de éreztem, hogy nem hiszi, hogy bármit is tehetne.

Az 1994-es választások előtt Pajor Tamás feljött a Döncivel, körülbelül egy hónappal a haláleset után, és azt mondta, tudja, hogy ki akarom borítani a bilit, de ne a választások előtt. Mindenesetre ez is szép példája a keresztény felebaráti szeretetből fakadó vigasztaló szavaknak. Különben semmiféle bilit nem akartam, de nem is tudtam volna kiborítani, tehetetlen voltam, és náluk összehasonlíthatatlanul gyengébb.

El akartam felejteni őket, és azt szerettem volna, ha ők is elfelejtenek. Pajor Tamás viszont szokta köszörülni rajtam a nyelvét, azt hívén, hogy bármiben is hibáztattam. Nem volt így. Ő vitt oda. Ez egyszerű ténymegállapítás volt. Ha mondtam rosszat a szektára, azt nem rá mondtam, hanem az ott uralkodó bornírt középkori dolgokra. Ő valóban hívott ki többször is, hogy menjek, mert ő nem tudja elmesélni, személyesen kell megtapasztalnom azt, amit ő is megtapasztalt, és a többi. És én voltam a vakmerő, tapasztalatlan, én hagytam magam hipnotizálni.

„Volt még egy Istened, egész jó Isten,

s könnyelmű percedben feledted őt.” (Bereményi)

Mindez velem történt, én vagyok egyedül a hibás, a felelős, hogy beleestem ebbe a csapdába. Úgy látszik, hirtelen nem jutott eszembe, pedig olvastam előtte, hogy „Vigyázzatok, hogy valaki el ne hitessen benneteket!” Engedtem magamat elhitetni. Azt gondolom, hogy Pajor Tamás is, és mindenki tapasztalatlan elhitetett volt. Ő nyilván másképp gondolja, de sehol sincs megírva, hogy mindenről ugyanazt kell gondolnunk. Mindenesetre a lényeg, amit belénk szuggeráltak, az volt, hogy minél több embert vigyünk oda. Ő elég jó munkát végzett. Odavitte az egész zenekarát, jó sok haverját, és többen ma is ott egzisztálnak, mások (hozzám hasonlóan) eljöttek onnan, életre szóló sebet cipelve. Ha benéztél egy függöny mögé, hiába húzod vissza, tudni fogod, mi van mögötte.

De ha már szóba jött, végül nem is olyan régen egy lovagiatlan, tapintatlan interjújával valóban kissé magára haragított. Azt mondta, hogy a feleségem „terhelt” volt. Ilyet keresztény ember nem mond, már csak azért sem, mert írva vagyon: „Aki azt mondja embertársára, hogy „ráka”, immár méltó a főtörvényszékre.” „Ne ítélj, hogy ne ítéltess.” Ha csak erről tud beszélni, hogy ő mennyire megjavult, milyen szorosan tartja magát Jézus beszédeihez, akkor legalább kicsit figyeljen is oda. Ha annyit ért a halottak feltámasztásához, mint a vízen járáshoz, még van mit fejlődnie a hitben. Arra nem gondol, hogy vannak gyermekeim? Miközben szeretetlenül engem akar bántani, elfelejti, hogy éppen ezek a szavak bizonyítják, hogy a szektában szó sincs semmiféle „szellemek megítéléséről, gyógyításnak ajándékáról”, amivel olyan szívesen kérkednek. Hogy nincs ilyen, az abból is látszik, hogy Németh Sándor maga szokta arra kérni a híveket, hogy „ne szolgáljatok elmebetegek felé”.

Mi ez, ha nem nyílt beismerése annak, hogy az ő saját terminológiája szerint „démonoktól megszállt” emberrel nem tud mit kezdeni. Ha az állítólag terhelt feleségem hét évig ott volt, hogyan lehetséges, hogy nem vett észre senki semmit? Komolyan gondolták, hogy erősebb bennem a gonoszság, mint a Sándorban a Szentlélek? A Micánka természetesen „derék” asszonyokkal tartott fönn szorosabb kapcsolatot. Németh S Judit, Petrőczné, Hack Márta, és persze még jó pár ismerőse volt. Ezek a hölgyek állítólag betöltekeztek Szent Szellemmel, és rájöttek, hogy nem baj, ha a Biblia azt írja: a nőknek nem szabad prédikálniuk, mert Németh S Judit „vett erőt”, mégis prédikációt tartott, pedig ő is jól ismeri az írásokat. Most akkor komolyan kell venni, vagy nem? Ha pedig nem, mondják meg, melyik részét nem? Ami nekik nem tetszik? Németh S Judit nem csak a zenei szolgálatot vezette, de tanított is, emellett számos cikket írt, áldás, átok, démonok tárgykörben. Ezeknek az asszonyoknak, ha bírták volna a szellemek megítélésének, a gyógyításnak ajándékát, vagy meg kellett volna gyógyítani, vagy (ha ez nem sikerül), orvoshoz kellett volna küldeni őt. Akkor nem „hátul” állt, amikor velük beszélgetett. Hogy miért nem küldték orvoshoz? Azért, mert szerintük nincs vagy csak nagyon ritkán van szükség orvosra, hisz Isten a gyógyító, ők is gyógyítanak a Szentlélek erejével, ráadásul itt van még az „ajándék”, a nagy gyógyító maga. Gyümölcseiről ismeritek meg…

Miért csak engem ítélnek meg, és (talán, egy kicsit) őt hibáztatják? Valóban kizárt, hogy bármi közük legyen a bekövetkezett tragédiához?

„Nem jár a férje a gyülekezetbe, az minden baj oka.” „Tarts ki, imádkozz, hozd vissza, ne élj felemás igában”. Azóta sem értem, miért is volt ez olyan fontos nekik? A pénzünk tizedét persze befizette a Micánka is, de ez nem volt olyan hatalmas összeg, ami megér ennyi energiabefektetést. Ezt a bizonyos „felemás igát” kellett hallgatnia folyamatosan, meg hogy (ó, balsors) a Sátántangó című filmet forgatom. Nyilván rendkívül erős démonoktól megszállt lehetek, valóságos Antikrisztus. Jobban tudták, mit kell diktálni a lelkiismeretemnek, mint én magam. Ez okozta a legtöbb feszültséget, ez volt a legfőbb probléma.

Visszatérve Pajor Tamásra. Nem tudom, honnan veszi, hogy én otthon balhéztam, és mit ért „balhézás” alatt? Miért tartja ezt fontosnak harminc évvel a történtek után felemlegetni? Ennyit az empátiáról. Én már kezdtem örülni, hogy végre majdnem teljesen sikerült elfelejtkeznem róluk, naiv lélekkel reméltem, hogy ők is így vannak ezzel. Ha átkoznak, ha nem: tökmindegy. Különben nem balhéztam, és ezt jól tudják a gyermekeim, akiket békében és szeretetben felneveltem, jól tudják a barátaim, és mindazok, akik kicsit is ismernek.

A feleségem halála után egy évvel Dani fiamnál rákot diagnosztizáltak, egy évvel később meghalt. Ötéves múlt akkor. Ehhez aztán végképp semmi köze nem lehet a gyülekezetnek, hiszen jószerével azt sem tudták, hogy él, honnan tudták volna, hogy már nem? Nekem legalábbis a gyülekezetből senki nem fejezte ki a részvétét. De nem is volt itt szükség varázslásra. Elég volt a fájdalom, amit édesanyja elvesztése miatt érzett.

Szokták kérdezni, hogyan lehetett ezt épp ésszel kibírni? Elárulom. Sehogy. Poszttraumás stressz, így nevezik a betegségemet, amelyet csak kezelni tudok, de életem végég nem fogok belőle teljesen kigyógyulni. Hogy mégsem haltam meg, nem omlottam teljesen össze, annak az volt az oka, hogy nem értem rá, mert fel kellett nevelnem a gyermekeimet. Gyermekeit egyedül nevelő főállású apa, alkotóereje teljében lévő zeneszerző.

Lehet, hogy nem volt sok értelme ennek a sok irkafirkának, kellett, mint üveges tótnak a hanyattesés, de egyrészt Bartus László felkért, és „ha egy útra késztetnek, menj el vele kettőre”. (Fesz van című könyve szerintem eddig messze a legpontosabb leírása annak, ami a gyülekezetben történt.) Másrészt „ki tiltja meg, hogy elmondjam”? Miért hallgassak? Félelemből?

Végül: hátha tanul valaki az én hibámból, nem fog lemondani az integritásáról, a szabadságról, óvakodik a fanatizált tömegektől, a tévedhetetlenségüket hirdető álmegváltóktól, ragaszkodik a kételkedés jogához.

Isten azt csinál, amit akar. Mindenható. Jót teremt és gonoszt teremt. Vagyok, aki vagyok. Könyörülök, akin könyörülök. Enyém a bosszúállás, majd én megfizetek, azt mondja az Úr.

Én más lehetőségem nem lévén az Istenre bízom az ítéletet, de pár igehelyet javaslok újratanulmányozás céljából a mai írástudóknak és farizeusoknak: akik bizonyosan fejből tudják, hogy mi az alant következő idézetek számozása. Vigyázzatok, és még egyszer mondom, vigyázzatok, mert az utolsó időkben jönnek hamis krisztusok, álpróféták, akik azt mondják, én vagyok. Vigyázzatok, hogy el ne hitessenek benneteket. Juhoknak álarcában közelítenek felétek, de bévül ragadozó farkasok. Aki a parancsolatok közül a legkisebbet megrontja, és úgy t a n í t, súlyosabb büntetést kap. Ezt írja a Biblia. És azt is, hogy: „Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e démonokat, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.”

Most tartsunk itt egy kis szünetet.

 





Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Trump hadijog bevezetését fontolgatta, nem zárta ki a statárium bevezetését

Következő cikk

A trumpista Fox News felmérése szerint Trump a történelem legrosszabb amerikai elnöke