2024, április16, kedd
KezdőlapMagyarországKövér a parlament tekintélyével megegyező javaslatot utasított el

Kövér a parlament tekintélyével megegyező javaslatot utasított el

-

Mint ismert, Kövér László tüzérparancsnok elutasította három szocialista képviselő „A Lex CEU eltörléséről” szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat szövege helyreállítná a magyar tanszabadságot és a törvényes rendet.

Kövér arra való hivatkozással utasította el, hogy az indítvány a parlament elé kerüljön, hogy az általános indoklás több olyan kijelentést tartalmaz, amely szerinte sérti az Országgyűlés tekintélyét. Egyebek mellett az a kitétel, miszerint „Áder János elvesztette az elnök jellegét, ezért paprikajancsiként válik szégyenfolttá”.

Valljuk be, hogy ez a mondat és az egész indoklás nem méltó egy parlamenti indítványhoz, csakhogy itt már régen nem beszélhetünk a szó valódi értelmében parlamentről. Ahol egy egyetem kivégzéséről egy hét alatt születik egy törvény, és semmiféle lehetősége nincs az ellenzéknek bármilyen törvénytelenség megakadályozására, az nem parlament.

A parlamentben vita van, tanácskozás, érdekegyeztetés zajlik, kompromisszumok és az ország javát szolgáló törvények születnek. Ahol Kövér és a hadserege dirigál, az nem egy parlament, hanem egy erőszakszervezet, ahol a diktátor diktátumai hirdetik ki, és pénzért az álellenzék statisztálása mellett megszavazzák. Maga a Hazugság Háza.

Az MSZP-s képviselők által benyújtott törvényjavaslat indoklása pontosan kifejezi saját hazugságaik cáfolatát is, mivel ezzel elismerik, hogy senkit nem tudnak képviselni ebben a parlamentben, a jelenlétüknek semmi pozitív hasznuk nincs, mert semmiféle joguk nincs semmihez. Csak a pénz miatt vannak bent, legfeljebb trollkodni tudnak. Ez azonban nem ellensőlyozza azt a kárt, amit a rendszer legitimációjával okoznak. Kizárólag a pénzért.

Kövér tizedes megnyilvánulása azonban pontosan olyan, mint amikor az elmegyógyintézet lakói parlamentesdit játszanak és a kinevezett házelnök a parlament tekintélyére hivatkozva elveti a rácsok leszerelésére irányuló javaslatot. Kövér azt hiszi, hogy ha eljátsszák ugyanígy a parlamentesdit, attól lesz egy parlamentnek tekintélye. Vagy akkor, ha nehéztüzérséget telepít a parlamentbe, vagy hadihajót állomásoztat a Dunán, amelynek ágyúi az ellenzékre vannak irányítva.

Egy parlament tekintélyét az adja meg, hogy valóban a Ház falai között dőlnek el az ügyek, születnek a törvények, és azokba mindenkinek beleszólása van és a törvényjavaslatokat le lehet szavazni, lehet módosítani, ahol vannak a kisebbségnek jogai, ahol a törvényhozás a végrehajtó hatalomtól elválasztva működik.

Ahol nem születnek alkotmányellenes törvények, egy törvényt vagy alkotmánymódosítást nem parancsra szavaznak meg, és nem egy két nap alatt fogadnak el. Ahol felállíthatnak az ellenzékiek is vizsgálóbizottságot, ellenőrizhetik a közhatalmat. Az ilyen parlamentnek nincs tekintélye, mint amilyet Kövér vezet, aki maga is egy paprikajancsi, egy idióta, kötözni való közveszélyes elmebeteg. Elég a parlamenti magánhadseregére nézni, ott a diagnózis.

Az alábbiakban közöljük az MSZP-s törvényjavaslat általános indoklását, amely kifejezi azt, hogy mennyire nincs semmi értelme annak, amit csinálnak, és a legtöbb, amit tehetnek, hogy törvényjavaslatnak álcázva a politikai véleményüket belevágják ezeknek a bűnözőknek a pofájába (nem az arcába, az más stílusú levél lenne).

Ez a levél teljes összhangban áll a magyar parlament és Kövér hadúr tekintélyével:

„Magyarország államfője a köztársasági elnök, akinek az alkotmányos kötelezettsége kifejezni a nemzet egységét, és őrködni az államszervezet demokratikus működése felett.

Áder János a 2017. március 13-i elnökjelölti felszólalásában hangsúlyozta, hogy elnöki munkájában „kiemelt helyen szerepel a jövő generációk iránti felelősség, az őket leginkább érintő kérdések taglalása”. Nos, eddig tartotta magát Áder János az ars poeticájához. Noha még le sem tette a hivatali esküjét, máris megszegte az ígéretét.

2017. március 28-án a Kormány előterjesztette a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló T/14686. számú törvényjavaslatot. Az Országgyűlés e javaslatot kivételes eljárásra utalta 2017. április 3-án, majd az Országgyűlés a 2017. április 4-i ülésnapján igen heves vitát követően fogadta el.

Az MSZP országgyűlési képviselőcsoport vezetője még aznap, 2017. április 4-én fordult az államfőhöz, s kérte az oktatás történetében soha nem látott mértékű hazai és nemzetközi felháborodást kiváltó, a felsőoktatási autonómián és a tanszabadságon rést ütő szabályozás vétóját. Kifejezetten kértük az államfőt, hogy emelje fel a szavát a nyilvánvalóan „politikai szempontú” felelőtlen törvényalkotás ellen.

Áder János elvesztette az elnök jellegét, ezért paprikajancsiként válik szégyenfolttá.

Másként nem tudjuk a nemzet egységét ért gyalázatot lemosni, mint a Lex CEU-ként elhíresült törvény hatályon kívül helyezésével.

A Fidesz-KDNP pártszövetség CEU elleni támadása ténylegesen és konkrétan sérti a tanszabadságot és a felsőoktatási intézmények autonómiájának több évszázados alapelvét, emellett a jogbiztonság követelményeibe is ütközik (szerzett jogokat sért, nem biztosít kellő felkészülési időt, és egyébként is a diszkriminatív, személyre szabott jogalkotás tilalmát is áthágja). A törvény ezáltal súlyos sebet ejt a jogállamiságon.

Nem maradhat szó nélkül azonban a törvény valódi célja: az újabb politikai bűnbakképzés.

A migránsozás után Orbán Viktor újabb ellenséget talált az állandó háborúskodáshoz, ezúttal Soros György személyében. A magyar származású, holokauszt-túlélő üzletember elleni támadás burkolt, de a mai magyar jobboldal politikáját jól ismerők előtt el nem titkolható szándéka az, hogy a szavazótábor radikális, az antiszemitizmusra vevő részét, illetve a Fidesz és a Jobbik között vacilláló százezres tömeget a Fidesz-táborban tartsák. „Egy a tábor, egy a zászló” – hangzik az immár évtizedes orbáni mondás; és szemünk láttára kerültek ebbe az „egy” táborba a történelem szemétdombjára való nézetek. Már a zászló is jócskán bemocskolódott.

A CEU működésének ellehetetlenítése nem cél tehát, hanem eszköz ebben az illiberális, a legrosszabb ösztönökre építő kormányzati politikában.

A Lex CEU mögött azonban nem csupán belpolitikai megfontolások, hanem a Vlagyimir Putyin orosz elnök politikája és személye felé való elköteleződés is felsejlik. A magyar miniszterelnök putyini mintára, politikai érdekei miatt zárat be egy egyetemet.

Orbán Viktor 2007. március 30-án még ezt mondta: „Lehet, hogy az olaj Keletről jön, de a szabadság mindig Nyugatról érkezik!” Tíz év elteltével ezt már nyilvánvalóan másként gondolja.”



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések