2024, december18, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar nem követeli Sulyok távozását, mert maga sem különb nála, s a...

Magyar nem követeli Sulyok távozását, mert maga sem különb nála, s a DK leplezte le

-

Az ügyészség a papírformának megfelelően elutasította Dobrev Klára Sulyok Tamás elleni feljelentését, elévülésre hivatkozva. Ha fordított felállás lenne, a Fidesz teljes torokból azt követelné, hogy a magyar földet külföldiek kezére játszó bűncselekmények ne évüljenek el.

A kormánybuktató leleplezéseket ígérő, ám a nagyontmondáson túl nem jutó Magyar Péter feltűnően hallgat a magyar köztársasági elnök alkalmatlanságáról és méltatlanságáról, mert azt a Demokratikus Koalíció leplezte le. Ha nincs haszna belőle, akkor semmi nem számít.

Magyarról mindennél többet elárul ez, hogy nem az igazság, nem az ország érdekli, hanem kizárólag önmaga, a hatalomvágya. Ami nem szlgálja ezt a célt, az nem számít. Magyarnak csak egy valami számít, Magyar Péter. Fanatikus hívei ebből semmit nem vesznek észre.

Sulyok Tamás tisztsége feddhetetlen embert követel a legmagasabb közjogi méltóságban, ezért az alkalmatlansága és a méltatlansága tekintetében semmi jelentősége nincs annak, hogy büntetőjogilag felelősségre vonható vagy nem. Akkor is távoznia kell, ha nem.

Az ügyészség a büntetőfeljelentést nem bűncselekmény hiányában, hanem elévülés miatt utasította el. Sulyok és a Fidesz érdekét jobban szolgálta volna, ha előbbit állapítják meg, ezért az elévülésre való hivatkozás majdnem beismerésnek tekinthető.

Magyarország köztársasági elnöke annyiban kiváló választás, hogy tökéletesen tükrözi az Orbán-rendszert: egy náci apa fia, aki az apja náci múltját letagadta, hazudott róla, amivel az apja náci múltját és nézeteit védte. Emellett egy bűnöző zugügyvéd.

Akiben van emberi méltóság, és nem kívánja tudomásul venni, hogy Magyarország ezzel a színvonallal azonos, annak tiltakoznia kell Sulyok ellen és követelnie kell a távozását. Az ellenzék új messiását ez nem érdekli, mert maga sem különb, mint Sulyok Tamás.

Hadházy Ákos leleplezte a Magyar által vezetett Diákhitel Központ bűncselekményeit, s a tényekre Magyar nem adott kielégítő választ, csak szokásához híven mellébeszélt. Ahogy leplezi azt is, hogy a százmilliós költséggel járó kampányát ki és miből fedezi.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések