2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírMárki-Zay Orbán pénzét is elfogadná, amivel Orbán bekerülhetne a "tiszták" közé

Márki-Zay Orbán pénzét is elfogadná, amivel Orbán bekerülhetne a „tiszták” közé

-

Köszöntünk mindenkit a „tiszták koalíciójában”, ahol a páratlanul makulátlan MSZP is elfoglalta az őt megillető helyet, miután erre a pártra mostantól a korrupció árnyéka sem vetül. A „tisztaság” követelménye az, hogy valaki Márki-Zay Pétert támogassa. Aki ezt megteszi, azonnal kap egy pecsétes igazolást arról, hogy ettől kezdve „tiszta”. Jó katolikus hagyományok szerint olyan ez, mint a búcsúcédula. De a NER-től sem idegen, mert pontos mása a TAO-nak, ahol a Felcsútnak kell pénzt fizetni, és meg lehet úszni az adóellenőrzést, esetleg még állami megrendeléshez is lehet jutni.

Márki-Zay Péter ezzel az eljárással mentalitásában máris utolérte Orbánt és a korrupt fideszeseket, és bizonyította, hogy lélekben és a gyakorlatban ő maga ugyanolyan korrupt ember, mint ezek.

Márki-Zay Péter olyannyira próbál megfelelni a fideszes szavazóknak, hogy azok rá szavazzanak, és ne Orbánra, hogy lemásolja az orbáni modellt, hogy a fideszesek otthonosan érezzék magukat. A magyar korrupcióellenes küzdelem koronázatlan királya, a tisztaság bajnoka és élő szobra, aki párttámogatásért bárkiről kiállítja a „tisztasági” igazolványt, pénzt is elfogad bárkitől és bármennyit. Ezt nyilatkozta annak kapcsán, hogy az egyik leggazdagabb magyar, Bige László, aki ellen hűtlen kezelésért vádat emeltek, felajánlotta az anyagi támogatását, hogy segítse Orbán bukását.

Mi biztosak vagyunk abban, hogy Orbán bűnszervezete szemet vetett Bige László gyárára, aki nem állt be Orbán oligarchái közé, s még futballcsapatra sem költi a pénzét, ezért koncepciós eljárás folyik ellene. Formálisan azonban mégiscsak úgy néz ki, hogy olyasvalaki pénzét is elfogadja Márki-Zay, akinek ügyében az általa felügyelt ügyészségnek és igazságszolgáltatásnak kellene pártatlan ítéletet hoznia, ha esetleg megnyerné a választást. A pártatlan ítéletet úgy kellene meghoznia, hogy tele van a zsebe Bige László pénzével, aki hatalomra segítette, akinek ezért hálásnak kell lennie.

Sok beszédnek sok az alja, mondja a keresztény-konzervatív mérsékelt jobboldali közmondás, ezért Márki-Zay nem állt meg itt, hanem kijelentette: „mindaddig, amíg nincs olyan ítélet, ami alapján visszautasítanánk egy anyagi támogatást, addig örömmel vesszük azt”. Ennek a követelménynek egyszerű megfelelni, nem kell olyan ítéletet hozni, ami miatt vissza kellene utasítani bárki anyagi támogatását. Erre minden korrupt ember rájön hamar. Előbb jön a pénz, utána elmarad az ítélet. Ez minden korrupcióellenes tankönyv első oldalának anyaga.

De ami igazán feltűnő, hogy ezek után Márki-Zay azt mondja, hogy „Elfogadok én bárkitől mindenféle pénzt, ha Orbán Viktor maga személyesen utalna a kampányszámlámra, én azt is örömmel veszem”. Ezek szerint Orbán Viktor is tiszta ember, akár be is léphetne a „tiszták koalíciójába” az MSZP mellé. Attól, hogy még nem ítélték el, mert a pártkatonája a legfőbb ügyész, Márki-Zaynak már tiszta ember, akitől bármennyi pénzt elfogad, mert nincs még olyan ítélet, ami bizonyítaná, hogy Orbán pénze lopásból származik. Ha fizet, Orbán is bekerül a tiszták közé az MSZP mellé.

Ez aztán a korrupcióellenes küzdelem, az igazi tisztaság. Ha Orbánnak lenne humora, be kellene fizetnie egy kisebb összeget Márki-Zay számlájára. Ezek után Márki-Zay az ellen harcolna, akinek a pénze a zsebében van, aki lefizette őt. Ez minden antikorrupciós elmélet szerint maga a korrupció. S ennek az embernek a legfontosabb kampánytémája a korrupció. Miközben felhívást tesz közzé, hogy bátran fizessék le. Tudja ez az ember, hogy miket beszél? Hol vannak a zseni kommunikációs tanácsadói? Kiröhögik a Fideszben. Főleg a kék szalagjával.

Márki-Zay Péter sok mindennel elhitette a baloldali szavazókat, hogy őt emeljék maguk fölé, egyebek mellett azt is, hogy ő Amerikában tanulta a demokráciát. Amerikában a kampányfinanszírozás nagyon részletesen szabályozott, egyebek mellett éppen a korrupció megelőzése érdekében, s a kampányfinanszírozási szabályok megszegése súlyos bűncselekmény. Ha Amerikában azt mondaná, hogy bárkitől bármennyi pénzt elfogad, mindenféle megkötés és szabályok nélkül, a pénz felhasználása pedig átláthatatlan és nem ellenőrizhető, arra már kivonulna a hatóság.

A nyilatkozat ezúttal sem nélkülözhet valami ravasz húzást, amivel Márki-Zay csapdába húzza Orbánt. A buzizás, a migránsozás után most sorosozik is egyet, hangsúlyozva, hogy Soros György támogatta Lázár Jánost és Orbán Viktort is, majd kijelentette, hogy a Fidesz az „egyetlen Soros-bérenc párt” Magyarországon. „Értsük mink aztat”, hogy Márki-Zay Péter ezzel akarja a fideszes szavazókat elcsábítani, de ezzel elfogadja és megerősíti azt a hazugságot, hogy Soros György támogatása rossz, tisztességtelen, s aki tőle támogatást fogad el, az egy „bérenc”.

Ezt bizonyítja az is, hogy Márki-Zay felszólítja Orbánt, fizesse vissza Soros György támogatását, ami azt jelenti, hogy ez kell ahhoz, hogy tiszta legyen. Az értelmezés azért is egyértelmű, mert ezzel párhuzamosan mondja azt, hogy ha utólag kiderül valakiről, hogy az anyagi támogatása lopott pénzből származik, vagy bűncselekményt követett el, akkor ő is visszaadja a pénzt. A párhuzammal Márki-Zay azt mondja, hogy Soros György pénze lopott pénz és/vagy bűncselekményből származik, hiszen szerinte Orbánnak is vissza kellene azt adnia.

Márki-Zay ezért büszkén jelenti be azt is, hogy őt nem támogatta még Soros György, szemben Orbánnal és a Fidesszel, aminek az a jelentése, hogy ő nem sáros, de Orbán és a Fidesz sáros. Ezek szerint aki Soros Györgytől pénzt fogad el, az sáros. Gratulálunk a ravaszsághoz, ahogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje visszafordítja a fideszes propagandát, hogy „bemutassa a képmutatást”, aminek az eredménye az, hogy melegnek lenni mégiscsak negatívum, a bevándorlásellenes idegengyűlölet kóser, Soros pénze pedig sáros, aki kapott tőle bármit, az Soros-bérenc.

Még az is vizsgáltassa meg magát, aki szerint ez az ember normális. Ha így halad lassan kabaréba süllyed a kampánya. Mert ez már csak Márki-Zay ámokfutó kampánya, az ellenzéki összefogás pártjai némák, eltűntek, mintha nem is léteznének, és Márki-Zay nem az ő miniszterelnök-jelöltjük lenne. Itt már csak annak a kísérletnek vagyunk tanúi, hogy Orbán minden hazugságát elfogadó és azzal egyetértő ember ezekkel a hazugságokkal kampányol Orbán híveinek, hogy azok ne Orbánra, hanem rá szavazzanak. Nem tudja, miket beszél.

Sok sikert, de ezt talán a Fidesz elnökválasztási kampányában kellene előadnia és ott indulni ezzel, mert épeszű liberális demokratákat, baloldaliakat ez az ember elüldözött attól, hogy az ellenzékre szavazzanak. Egy buzizó, migránsozó, gyurcsányozó, sorosozó korrupt hülyére akkor sem szavaznánk, ha levágnák mind a két kezünket. Így is be lehet betonozni Orbánt.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések