2024, október10, csütörtök
KezdőlapMagyarországMunkaerőhiány miatt hétfőnként zárva lesz az egyik áruházlánc

Munkaerőhiány miatt hétfőnként zárva lesz az egyik áruházlánc

-

Rengeteg területen igaz, hogy akut munkaerőhiánnyal küzdenek a munkaadók. Nincs ez másképpen a boltokban sem.

Míg azonban a nagy áruházláncok jelentős fizetésemeléssel a víz színén tudnak maradni, a kisebb boltok ezt nem tudják megtenni, írja a NoSalty. A Lidl idei 20 százalékos béremelése után egy áruházi dolgozó akár bruttó 365 ezer forintot is kereshet. A többi áruházlánc is bérfejlesztéseket hajt végre: a Tesco kb. 10 százalékkal emel, így egy kasszás bére pótlékokkal, túlórákkal a bruttó 227 700 forintot is elérheti; a Sparnál a legtöbb munkakörben minimum havi bruttó 200 ezer forint lesz a kezdőfizetés, plusz 13. havi fizetés és cafeteria is jár a dolgozóknak, az Auchanban pedig már a múlt évben 13,6 százalékkal emelték a béreket.

Jellemzően a kis- és középvállalkozók viszont maximum csak a garantált bérminimumért tudnak embert foglalkoztatni, sokan közülük még ezt a bruttó 180 500 forintos összeget sem tudják kigazdálkodni.

Amint azt az RTL Klub Híradójának egy kisbolt tulajdonosa elmondta, duplájára kellene emelnie az árakat ahhoz, hogy fel tudja venni a versenyt a nagyobb áruházláncok fizetéseivel, ám ezzel a vevőkörét azonnal elveszítené.

Karsai Zoltán a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke szerint a nagy boltok a kisebb boltoktól el fogják szívni az alkalmazottakat, így még jelentősebb lesz a munkaerőhiány a kisboltokban.

Ez már mostanra is olyan méreteket öltött, hogy például a legnagyobb magyar üzletlánc, az ÁFEOSZ-COOP – mely 30 ezer embert alkalmaz, de 3 ezerre lenne még szüksége – főleg dunántúli kisebb településeken hétfőnként zárva fogja tartani boltjai egy részét, hogy így kompenzálja a munkaerőhiányt. Mivel üzleteik egy része belerokkanhat a garantált bérminimum kötelező emelésébe, ezért újabb, speciális járulékcsökkentésről tárgyalnak a kormánnyal, amely kifejezetten bajba került boltokon segítene.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a témával kacsolatban annyit írt, hogy „folyamatosan figyelemmel kísérik a kisebb boltok számának alakulását”.

Ez a nyilvánvalóan hatékony probléma kezelési módszer bizonyára megnyugtatóan hat a kisboltokra.

Tapasztalva a kormány nem létező állampolgár-központúságát, a hazai munkaerő fejvesztett kiáramlását, a külföldi munkaerő démonizálását és mindeközben a Fidesz szakadatlan hatalomban tartását, nyugodtan elmélázhatunk azon, vajon a boltok hétfői zárva tartásától számítva mennyi időn belül jutunk vissza az egyetlen létező tévécsatorna hétfői adásszünetéig.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések