Már az a tény is figyelmeztetés volt Orbánnak, hogy Amerika David Pressmant nevezte ki budapesti nagykövetnek. Egy elkötelezett profi diplomatát, aki megvédi a Amerika értékeit és a NATO érdekeit, a kinevezése azt üzente: komolyan veszik, amit Orbán művel, átlépett egy olyan határt, ami ellenlépéseket, nemzetbiztonsági védelmet követel. David Pressman az egyik legkiválóbb amerikai diplomata, személyében a nagyágyút fordították Orbán felé.
Orbán (és Szijjártó, a „láncos kutyája”) nem vette komolyan ezt a jelzést, szokásos módon aljaskodni kezdtek David Pressmannal, aki az Egyesült Államokat és az amerikai kormányt képviseli. Az ő sértegetése az Egyesült Államok sértegetése. Orbán nem tudja, mivel játszik és mit kockáztat. Pedig tanulhatott volna a kettős adóztatás visszaállításából és az oroszok kémbankjának kifüstöléséből. Ez azt üzeni, hogy Amerika megelégelte, nem tűr tovább.
Egykori külügyesektől, volt diplomatáktól, egykori amerikai nagykövetektől megtanulhatná az Orbán-banda, mit jelent, ha egy amerikai diplomata kiejti a nemzetbiztonság szót. S mit jelent, ha az amerikai nagykövet Budapesten összehívja a NATO-tagországok nagyköveteit Budapesten. Ezek példátlanul súlyos lépések, és nagyon erős üzenetek. De Orbán ezekből nem ért, nem fogja fel, azt hiszi, hogy itt is eljátszhatja, hogy akkor még inkább.
Mielőtt Amerika szankciókat jelentett be a Budapesten működő orosz kémbankkkal és a magyar alelnökével szemben, hasonló folyamat játszódott le. David Pressman a diplomácia nyelvén ultimátumot adott Orbánnak, hogy el kell döntenie, hogy kit választ, az oroszokat vagy Amerikát és a NATO-t. Semmibe vették, amit mondott, és jöttek a szankciók, amire először szokásuknak megfelelő arcátlansággal reagáltak, aztán gyorsan helyesbítettek.
Ennnek oka pedig nyilvánvalóan az volt, hogy Amerika tudomásukra hozta mi a következő lépés, ha Magyarország a NATO érdekeit és az Egyesült Államok nemzetbiztonságát tovább veszélyezteti. Amerika csak azt teszi, hogy megvonja az eddigi támogatását, ami az ország pillanatkon belüli összeomlásával lenne egyenlő. Ennek hírére a nagyszájúság megszűnt és bejelentették a kilépést az orosz kémbankból, ami ezzel meg is szűnt. Tanulhattak volna.
De nem tanultak. Orbán járja a maga „szuverén” útját, ami nem szuverén, hanem az orosz érdekek és vezetők által irányított. Nem semleges álláspontot képvisel a „blokkok” között, ami NATO-tagként szintén elfogadjhatatlan lenne, hanem az oroszok szövetségese. Orbán pekingi találkozása és kézfogása Putyinnal nyílt hadüzenet volt Amerikának és a NATO-nak, ezzel Orbán megalázta a transzatlanti szövetséget és kihívást intézett hozzá.
Ezt tetézi a türk államokkal való találkozó. Amerikát nyilván nem érdekli a türk rokonságról szóló hazudozás, ami szemben áll a tudományos tényekkel, az viszont annál inkább, hogy a magát az európai kereszténység DNS-ének nevező Orbán a türk muszlim országokkal együtt Izrael ellen fordult, most már az Izrael-Hamasz háborúban is az oroszok és törökök oldalán áll. Ez nem a párbeszéd fenntartása, hanem árulás és nemzetbiztonsági kockázat.
David Pressmant nyilván nem azért rendelték haza, hogy visszahívják az állomáshelyéről mert a kormánypropaganda megtámadta és egy orosz oligarcha szankciós listától való megvédésével rágalmazta meg, ami csak olaj a tűzre az amerikaellenes propagandában. A hivatalos közlemény szerint David Pressman magasrangú kormányzati és kongresszusi vezetőkkel az amerika-magyar viszonyról tárgyal, egyeztet, kap utasításokat.
A diplomácia nyelvén sem hangzik túl jól, a korábbi fejlemények alapján pedig egyenesen vészjósló a washingtoni egyeztetés. Amerika meg fogja védeni a nemzetbiztonsági érdekeit és a NATO érdekeit is, beleértve a svéd NATO-csatlakozáshoz fűződő érdekeket is, mert a NATO szabályai szerint nincs a svéd csatlakozásnak kizáró oka. Orbán akadályoztatása nem szakmai okok miatt történik, hanem orosz érdekből, a vétójoggal súlyosan visszaélve.
Nem kellenek álmoskönyvek annak megállapításához, hogy valami válaszlépés készül, illetve Amerika döntésre akarja vinni a dolgot, és nem tűri a kétkulacsos politikát, a hamis és hazug pávatáncot. Előbb-utóbb Orbánnak színt kell vallania, választania kell a keleti diktatúrák és a nyugati demokráciák között. Ez a választás tulajdonképp már megtörtént, Orbán már csak adminisztratív módon tartja meg a tagságokat az előnyökért.
Magyarország számára tragikus következményekkel jár, ha Amerika megvonja a barátai részére biztosított támogatásokat és kedvezményeket, ha nem tekinti Magyarországot a szövetségesének és Magyarország valamilyen formában elveszíti a NATO védelmét. Orbán arra építi az álnok és áruló magatartását, hogy ez nem érdeke Amerikának sem, de téved abban, hogy ez Amerikának fontosabb, mint Amerika nemzetbiztonsági érdekei.
Ezért a türelem nem végtelen. Magyarország odakerülhet, ahova Orbán kormányozza az országot, a primitív keleti diktatúrák közé, kulturálisan és gazdaságilag a középkorba repítve vissza az országot. Nem előre, hanem hátra. Érdeklődéssel várjuk, Washington milyen utasításokkal látt el nagykövetét, mi lesz a következő lépés Orbán oroszpártisága, kiínaibarátsága és török csicskássága ellen.
Senki ne számítson semmi jóra, ilyen egyeztetés nagyon súlyos fejleménynek számít. Már a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény és az ESTA részleges felmondásáról szóló döntések is nagyon súlyos következményekkel járnak. Amerikával nem lehet következmény nélkül úgy játszadozni és szemétkedni, mint az EU-val. Nagyon nagy árat kell fizetni azért, hogy Orbán a barátainkkal szemben ellenség, az ellenségeinkkel pedig barát.
Mindez kizárólag egyetlen ember, az ő személyes akarata és érdeke. Magyarország nem szuverén, csak ő egy akarnok. Magával rántja az országot a katasztrófába.
