2024, október5, szombat
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor hazudott a Hit Rádióban Uzoni Péter halálával kapcsolatban (is)

Németh Sándor hazudott a Hit Rádióban Uzoni Péter halálával kapcsolatban (is)

-

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, a Hit Rádióban próbált magyarázatot adni azzal kapcsolatban, hogy Uzoni Péter, a Hit Gyülekezete volt elnöke halálával kapcsolatban az elhunyt fia, Uzoni Dávid egy videóban azt állította, hogy édesapja halálát a Németh Sándorral való konfliktusa idézte elő. Uzoni Dávid a videóban elmondta, hogy az édesapja mit mondott neki a halálos ágyán. Ebből kiderül, hogy Uzoni Péter elfogadhatatlannak tartotta Németh vezetői módszereit és pszichikai terrorját, a Hit Gyülekezete bibliaellenes működését, és távozni akart, de nem tudott.

Uzoni Dávid elmondása szerint az édesapja azért nem tudott kilépni a Hit Gyülekezetéből, mert Németh Sándor és a felesége, Németh S. Judit, ellene fordította a családját, ezért Uzoni Péter csak úgy tudott volna távozni, ha elveszíti a feleségét és hét gyermekét. Közülük a legkisebb akkor volt 6 éves. Ezt a megoldhatatlan patthelyzetet Németh Sándor hozta létre, és Uzoni Dávid szerint ez okozhatta édesapja halálát, aki szerinte a megoldhatatlan helyzetből az „intelligens öngyilkosságot” választotta: pszichoszomatikus alapon 44 évesen rákbetegségben elhunyt.

Németh Sándor a műsorban a megbánás legkisebb jelét sem mutatta, ahogy közvetlenül Uzoni Péter halála után is azt mondta, hogy „elveszített egy barátot, de Isten adott helyette egy másikat”. Ez a másik „barát” Fekete János volt, a Magyar Fejlesztési Bank tanácsadója, aki szerezte az MFB hitelt a Hit Parkra. A bibliatanítót egy volt kommunista bankárra cserélte, aki nem szabályosan pénzt szerzett neki. Így megy ez Németh Sándornál, „barátok” jönnek-mennek, az Isten adta, az Isten elvette. Bibliatanító helyett korrupt pénz. Így megy ez az Isten országában.

Németh azt állította, hogy „mentálisan sérült embert” használtak fel azok, akik hírt adtak Uzoni Dávid videójáról, amelyben elmondta az igazságot, amit az édesapjától hallott, amelyben bocsánatot kért az édesapjától, amiért nem állt mellé, s kijelentette, hogy édesapjának volt igaza, neki pedig nem volt igaza. Ma már Németh Sándorról ugyanaz a véleménye, mint az apjának. A vezető lelkész ezért „mentálisan sérült embernek” nevezte Uzoni Dávid fiát, mert elmondta, hogy mit hallott az édesapjától. Ez sérti Uzoni Péter emlékét is.

Németh Sándor, ha valóban egy „lelkész” lenne, vagy csak tisztességes ember, a nagy nyilvánosság előtt akkor sem mondhatna ilyet, ha ez igaz lenne. Azzal még törvényt is sértene. Egy lelkész nem beszélhet így senkiről, nem elmebetegezhet le senkit, különösen nem a Hit Gyülekezete köztiszteletben álló egykori elnökének a fiát. Uzoni Dávid nem elmebeteg, s nem beszámíthatatlan, mint aki nincs tisztában azzal, amit mond, és nem képes emlékezni arra, amit az édesapjától hallott a halálos ágyán. Uzoni Dávid pontosan emlékezik, hogy mi történt akkor és az édesapja hogyan halt meg.

Németh Sándor azt hazudta, hogy felhőtlen egyetértésben és szeretetben váltak el Uzoni Pétertől, mielőtt meghalt. Ez közönséges hazugság, ezt mindenki tudta akkor a Hit Gyülekezete vezetői között, hogy nem így van. Azok is, akik még ott vannak, és ezért Németh Sándorral most együtt hazudnak. Németh egyetlen egyszer látogatta meg Uzoni Pétert, az sem volt felhőtlen. Azt próbálta most elhitetni, hogy a váci és a pásztói ügyek okoztak megoldhatatlan problémát Uzoni Péternek, s a jeruzsálemi konferencia jelentett túl nagy terhet számára, mintha ezek okozták volna a halálát.

Ezek új hazugságok, mert Bartus László Fesz van című könyvében leírta, hogy Németh Sándor hogyan próbálta megmagyarázni Uzoni Péter halálát. A legocsmányabb az volt, hogy nem imádkozott eleget (hacsak nem Németh ellen kellett volna imádkozni védelemért). Egy korábbi magyarázat szerint, Uzoni Péter lakókörzetében radioaktív fertőzést okoz a víz, amitől egyedül ő halt meg, senki más. Máskor Németh arról beszélt, hogy Uzoni Pétert megmérgezték. Ekkor kezdte őriztetni fegyveres testőrökkel a teáját, mert paranoiásan azt hitte, hogy ő volt a célpont, csak elvétették.

A váci és a pásztói gyülekezet problémái abból adódtak, hogy súlyos pénzügyi visszaélések történtek, Németh pedig nem lépett fel az elkövetőkkel szemben, mert a pásztói pásztor például tízmillió forintot adott neki nylonzacskóban, ezért azt csinálhatott, amit akart. Ezek ugyan zavarhatták Uzoni Pétert, de ebbe nem hal bele. Neki az Isten Igéjétől való elszakadás okozta a legnagyobb gondot és ezért akart kiszállni. Németh Sándort nem fogadta el többé annak, akinek ő állította magát. Ezért helyezte Németh elviselhetetlen nyomás alá, hogy megtörje, de nem sikerült, inkább eltört.

A jeruzsálemi konferencián Uzoni Péterre nem nehezedett olyan erős teher, amit ő ne viselt volna el, hiszen nemzetközi konferenciák műszaki tolmácsaként ennél sokkal komolyabb feladatokat is ellátott. A jeruzsálemi konferenciával kapcsolatban Uzoni Péternek egyetlen problémája volt, hogy előbb Morvay Péter volt III/III-as ügynök, Németh Sándor személyi titkára, majd maga Németh Sándor ellopta a hívők befizetéseinek egy részét, húszmillió forintot. Németh Morvaytól visszaszerezte a lopott pénzt, de nem adta vissza az embereknek, hanem utána ő lopta el.

A Hit Rádió interjújában a jeruzsálemi konferenciáról szó esett, de arról Németh nem beszélt, hanem mélyen hallgatott, hogy a III/III-as ügynök Morvay ellopta a hívők pénzét, házat épített belőle, amit ő eladatott vele, majd a ház árát, a hívők pénzét, ő tette zsebre, ő lopta el. Németh soha nem volt tisztességes a pénzzel, nem először lopta meg a híveit, amikor a nevére íratta az ATV többségi tulajdonát. Most is azt akarja elhitetni, hogy egy lelkésznek lehet több milliárdos látható vagyona a lelkészi fizetéséből. Ez nem lelkészi fizetés, hanem egy gazdasági vállalkozás profitja. Adó nélkül.

Ez zavarta Uzoni Pétert, de ebbe sem halt volna bele. Abba halt bele, hogy a tolvaj Morvayt nem tudta kirúgatni, mert ő etette az internetről Némethet agyament összeesküvéselméletekkel, Németh pedig ezekből prédikált, nem a Bibliából. Németh ezektől vált függővé, és ezekhez igazította a Bibliát, ahogyan ezt ma is teszi. Uzoni Péter bibliatanító volt, aki ezt nem tudta elviselni, ahogyan azt sem, hogy Németh megfélemlítette az embereket, terrorizálta őket, nyomásgyakorlással vezetett. Sátáninak tartotta azt az erőt, ami kijött belőle, mert Isten szellemétől nem kell félni, de tőle igen.

Németh Sándortól 25 évvel ezelőtt is rettegett az infantilizált és agyonterrorizált környezete. Ha meglátták az autóját, vették fel a „szellemi fegyvereket”. A presbiterek stresszoldó és gyomorfekély elleni tablettákat szedtek. Uzoni Péternek ebből volt elege, ehhez nem tudott tovább asszisztálni, és nem akarta többé Németh parancsait végrehajtani, melyeknek semmi közük nincs a Bibliához. De nem tudott távozni, mert Németh egyik oldalról be akarta törni, amire ő nem volt hajlandó, másik oldalról ellene hangolta a családját, hogy „lázadó”, ezért a saját családja szembefordult vele.

Németh hazudik, amikor azt mondja, hogy mindennapos vitákon kívül neki nem volt konfliktusa Uzoni Péterrel. Ez a hazugság már ott nem igaz, hogy vele lehetett volna vitázni. Vita legfeljebb csak közte és a felesége között lehetett, de közte és egy gyülekezeti vezető, másik lelkész között elképzelhetetlen. Amikor a felnőtt Uzoni Péter, a hétgyermekes családapa, sírva mondta a vezetőségi megbeszélésen, hogy „szeretlek Sándor, de ezzel nem értek egyet” (miközben minden jelenlevő reszketett), akkor Németh a kopasz fejét csapkodta, megalázta. Borzalmas volt nézni.

Németh a Hit Rádiónak adott interjújában azt állította, hogy Uzoni Péternek volt valami „látomása”, amit megosztott vele, amelyben éppen azoktól óvta, akik később megtették azt, amit Uzoni Péter nem tudott megtenni, kiléptek a gyülekezetből. Németh szokásos hazudozásai közepette, ha volt ilyen látomás, ez azt jelenthette, hogy figyelmeztette Némethet arra, hogy ha nem hagyja abba azt, amit művel, akkor a legjobb emberei elhagyják, ahogy ez meg is történt. Németh olyan dolgokról hazudozott a Hit Rádióban, amit sokan tudnak tanúsítani azok közül, akik már eljöttek.

*

Németh Sándor a Hit Rádió interjújában igyekezett megválaszolni mindarra, ami az Amerikai Népszava erről szóló cikkében szerepelt, így kitért Víg Mihály zenész feleségének öngyilkosságára is. Németh ezt úgy állította be, mintha Víg Mihály okozta volna a felesége halálát, és csupán rá akarja hárítani a felelősséget. Márpedig Víg Mihály felesége is abba halt bele, hogy a Hit Gyülekezete szétszakítja a családokat, a hívő házastárs az ördögöt látja a másikban, ha nem jár a Hit Gyülekezetébe, aki akadályozza az ő Istennel való kapcsolatát.

Víg Mihály felesége Németh tévtanításainak szektás nyomása alá került, de nem akart a családjától sem elszakadni, és nem tudta ezt a konfliktust feloldani. Öt gyermeket hagyott hátra. Németh a legaljasabb módon teszi Víg Mihályt felelőssé a felesége halála miatt, sejtet, sugalmaz, rágalmaz, miközben hol van még egy olyan egyház, ahol a házastársak egyikének a HÉV alá kell ugrania, mert a férje nem jár ugyanabba a gyülekezetbe, s ezt a lelki konfliktusát nem tudja megoldani? Hol van itt a krisztusi szeretet? Hol van a sarlatán, szektás tévtanító felelőssége, aki ilyen helyzetet teremt?

Hasonlóan felháborító hazugságcunami, amit Németh a budaörsi ház egykori tulajdonosáról, Tallér Jánosról, és a hozzá való viszonyáról állít. Azt állítja, hogy Tallér Jánossal soha nem volt semmi konfliktusa, megmaradt a jó viszony közöttük. Akik soha nem ismerték Tallér Jánost, de a Hit Gyülekezetéhez csatlakoztak, azok is tudják, hogy az imakommandó átoklistájának első helyén Tallér János szerepelt, aki maga volt az ördög. Németh miután elüldözte az országból, utána is ott ártott neki, ahol tudott. Mindennek oka az volt, hogy Tallér János útjában állt az ambícióinak.

Németh a Hit Rádióban azt hazudta, hogy Tallér Jánost saját érdekében üldözte el az országból, és nyúlta le a házát. Németh úgy állítja be, hogy Tallér Jánosnak is volt valami köze a házhoz, de a ház Tallér János tulajdona volt, ő vette meg. Ő engedte be albérlőnek Némethet, aki kitúrta. Nem igaz, hogy Németh kifizette a házat. Utólag adott pénzt, de az töredéke volt a ház árának. Németh előadta a nagy „Tallér-szellemről” szóló szuperszellemi rögeszméit (a nevét nem merte kimondani), de rajta kívül soha senki nem érzékelte sehol a „Tallér szellemet”, csak akiket ő beoltott ezzel.

Németh Sándor hazugságait érdemes összevetni azzal, amit Tallér János mondott el a vele készült interjúban, amit itt olvasható. Ebből látható, hogy Németh hogyan viszonyult Tallér Jánoshoz, azt pedig a volt hitesek is tudják, hogyan imádkoztak ellene.

Ennek kapcsán emlékeztetünk arra, hogy Németh hány embert átkoztatott meg úgy, hogy haljon meg. A Fesz lesz című könyv szó szerint idézi az erről szóló egyik oktatását, hogy a halál simogassa azokat, akiket ő ellenségeként megnevez, vagy aki ellene szegül. Németh most „vérvádnak” nevezi Uzoni Péter fiának közleményét, de Németh hány ember halálával dicsekedett már, hogy az Isten meghallgatta az imáját és eltakarította az útból. Hány embert ölt már meg a saját és a saját hívei szívében? Hány ember halálát kívánja és várja, és tesz meg mindent azért? Ez egy keresztény?

*

A legviccesebb az volt, ahogyan Bartus Lászó újságírót elkezdte kommunistázni, és az egykori párttagságot az ügynöki hálózattal összemosni, mintha az ugyanaz a kategória lenne. Kövér László is párttag volt, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetében dolgozott, Orbán apja párttitkár volt. Annak az MSZP-nek, amely százmilliókat adott Némethnek, minden tagja MSZMP-tag volt, ő pedig az utódpárt seggét nyalta, miután az SZDSZ igyekezett megszabadulni tőle. Amikor az MSZMP utódpártjának köszönhetően megszerezte az ATV-t, akkor azok nem voltak kommunisták.

Amikor Bartus László még a Hit Gyülekezete tagjaként megszervezte Horn Gyula miniszterelnökkel való találkozóját, és ő remegve megjelent a szűk öltönyében az MSZMP KB volt titkára előtt, hogy gazsuláljon neki, akkor se Bartus László, se Horn Gyula nem volt kommunista. Németh Sándor kommunistázik harminc évvel a rendszerváltás után, akinél jobban senki nem hódolt be az MSZMP utódpártjának az egyházak közül, akinél több pénzt senki nem nyúlt le az egykori kommunistáktól. Még Hit Park se lenne, Németh azt is a „kommunistáktól” kapta.

Németh Sándor „lelkészi” mivoltáról mindent elmond, hogy kijelentette: nincs miért bocsánatot kérnie Bartus Lászlótól, miután a bíróság jogerősen elítélte őt, és megállapította, hogy hazudott, mert Bartus László soha nem volt ügynök. Úgy próbálta beállítani azt, hogy másodfokon a bíróság eltörölte, hogy bocsánatkérő levelet kelljen írnia emiatt, mintha a bíróság ezzel azt nyilvánította volna ki, hogy semmi olyat nem tett, amiért bocsánatot kellene kérnie.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a másodfokú bíróság azért törölte el ezt az elsőfokú ítéletből, mert ez az igény nem szerepelt Bartus László keresetében. Ezért az elsőfok „túlterjeszkedett” azzal, hogy az elégtételnek ezt a módját is megítélte. Ha benne lett volna a keresetben, akkor ezt is megítélik. De a kétmillió forintos büntetés maga is az elégtétel része, azt is azért kell fizetnie, hogy az általa elkövetett jogsértést jóvátegye, Bartus Lászlóval szemben ez is a bocsánatkérés egy formája.

Hogy bárki ellenőrizhesse, hogyan hazudik Németh Sándor ún. „lelkész” létére, itt alul látható a másodfokú ítéletnek az a része, amely ezt a döntést indokolja.

Németh Sándor Ágnes asszonyként mossa a lepedőjét, de az soha nem akar tiszta lenni. Ezek a hazugságoktól hemzsegő öninterjúk, a mikrofonállványként használt Király „Cseszkó” Tamással, aki még úgy is alig merte feltenni a kérdéseit, hogy Németh ezt már provokálta, és kijelentette, hogy „neked meg van engedve”, nem tisztázzák a szerepét, hanem még súlyosabb bizonyítványt állítanak ki róla. Németh lelkén sok aljasság szárad, de ezek közül legnagyobb az, amit Uzoni Péter ellen tett, amivel nem tud elszámolni.

Uzoni Péter vére, mint Ábel vére, Istenhez kiált.

Németh Káinként magyarázkodik. Azt állítja, hogy irigységből kritizálják őt. Ki az, aki irigy őrá? Ki az, aki bármennyi pénzért is cserélne ővele? Akik szóvá teszik ezt, azok Uzoni Péternek, a fiának, Uzoni Dávidnak, az igazságnak és egykori gyülekezetüknek, az ottani embereknek tartoznak ezzel. Uzoni Péter rendkívül istenfélő, becsületes, tisztességes, nagy tudású és intelligens ember volt, akinek volt szíve, aki Németh szektás tanításainak pusztítása ellenére is megőrizte az emberségét és az Isten iránti hűségét, szeretetét. Uzoni Péter tökéletes ellentéte Németh Sándornak.

Ezt pedig sokan tudják. Uzoni Pétert sokan szerették, sokkal inkább, mint Németh Sándort, akitől mindig csak féltek. Uzoni Pétertől soha senkinek nem kellett félnie. Benne nem volt soha semmi megfélemlítő, sértő vagy bántó. Némethből viszont mindig hiányzott a szeretet, ami kiűzte volna a félelmet. Belzebub által nem lehet kiűzni az ördögöt. Németh akárhogy húzza-vonja, az igazság a másik oldalon van. Képtelen arra, hogy szembenézzen azzal, amit tett. A szektája és ő maga is bukásra van ítélve.

Minden valószínűséggel a saját szemeivel fogja meglátni, ahogy az összes hazugsága összeomlik. Antall József ezt jól látta, hogy a Hit Gyülekezete Magyarország legkártékonyabb szervezete.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések