2024, február22, csütörtök
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekNincs magyar nemzeti érdek Ukrajna támogatásának akadályozásában

Nincs magyar nemzeti érdek Ukrajna támogatásának akadályozásában

-

Februárban folytatódik Orbán zsarolási ügye az Európai Unióban. A vétójoggal csapdába ejtett európai közösség keresi a megoldást, hogyan tudja Orbánt „kifizetni” úgy, hogy az Ukrajnának szánt segélyt ne akadályozza, de ne kelljen túl nagy kompromisszumot sem kötni egy zsarolóval. Orbánnak csak az a fontos, hogy bármiben engedjenek neki.

A magyar sajtóban az „EU bajkeverőjének” nevezik Orbánt, aki nem „bajkeverő”, hanem terrorista, zsaroló bűnöző, aki visszaél a tisztességes tagországoknak nyújtott vétójoggal, s azt az Európai Unió akadályozására, zsarolására, korrumpálására, szétverésére használja. Orbánnak minden jó, ha bármiben engednek neki, mert egy pszichopata, akinek ez fontos.

Ha bármi úgy látszik, hogy az EU kénytelen volt bármiben változtatni, engedni Orbánnak, neki az győzelem, mert a szemétségeinek egyetlen célja, egyrészt a pénzszerzés, de nem utolsó sorban az, hogy felette áll Európának, ő dirigál, nem történhet semmi nélküle, az ő hozzájárulása és beleegyezése nélkül. Ehhez kiválasztja azt, amivel kedveskedhet diktátor orosz barátjának, s amivel gyengítheti Ukrajnát, hogy az oroszok fenyegessék Európát.

Szokás szerint több legyet üt egycsapásra. A vele szemben gyengeséget mutató EU, amely tíz éve próbálja megspórolni, hogy megoldja az EU-n belüli „fasiszta kérdést”, fizet is neki azért, hogy Európát veszélyezteti. Ennek oka az, hogy míg Orbán minden erejével Európa elfoglalására és fasizálására, az Unió megpuccsolására összpontosít, a többi tagországnak nincs erre ideje. Senki nem érzi feladatának, addig foglalkoznak az EU-val, amíg muszáj.

Ezért a külföldi uniós sajtóhírek szerint (miután magyarországi uniós sajtóhírek nincsenek, mert a magyar sajtó nincs jelen Európában), Orbán visszatáncol a teljes vétótól, ha az EU nem egyben, hanem évente négy részletben fizetné ki ugyanazt a pénzt. Ennek a világon semmi jelentősége nem lenne, azt leszámítva, hogy Orbán elhelyez egy aknát az EU-ban, hogy évente tudjon zsarolni, szemétkedni és mocskolódni, mint minden náci és fasiszta.

Mivel az Unióban időnként csak összefutnak a tagországok vezetői, s egy nap alatt akarnak túlesni az eldöntendő kérdéseken, aztán menni haza, megint hajlanak a kompromisszumra és engednek a zsarolásnak, mert nem érdekli őket, csak legyenek túl rajta. Legyintenek rá, mert nincs idejük ezt az egész mocsokságot úgy, ahogy van, felszámolni Orbánostul együtt.

Ezért tolják maguk előtt, míg Orbán visszaél ezzel, és eljátssza az „erős embert”, miközben csak egy „geci”, ahogy azt egykori barátja mondta. Többről nincs szó, csak a presztizsről, hogy Orbán nagynak képzelheti magát. Magyarországon elhitetheti, hogy ő az atyaúristen. Emellett azonban iszonyatos pusztítást végez az EU integritását, jogállamiságát, hitelét és értékeit illetően. A demokratikus vezetők, szokásukhoz híven, alábecsülik a náci vezért.

Orbán kitalált hivatkozásai hazugságok. Semmiféle magyar nemzeti érdek nincs mögötte, mert Ukrajna nem a magyaroktól veszi el a pénzt, a magyarok nem Ukrajna miatt nem kapják meg az uniós pénzeket, hanem Orbán miatt. Ukrajna támogatása magyar nemzeti és összeurópai érdek, amiből a magyaroknak is ki kell venniük a részüket, mert az oroszok először Magyarországra vonulnak be, ha Ukrajna nem tudja megvédeni magát.

Ezt kevesen hiszik, pedig így lenne, amit Orbán kénytelen lenne tudomásul venni, még a NATO-t sem venné igénybe. Orbánnak semmi mozgástere nincs az oroszok kezében, csak az orosz érdekek felé mozoghat. Láttuk az eligazításon, amikor Putyin Pekingbe rendelte. Orbán az oroszok csapdájába került az illiberalizmussal, semmi önállósága nincs, ezért az orosz fennhatósághoz igazodik, és abból akar előnyt kihozni: az oroszokban reménykedik, nem tehet mást, az orosz győzelemhez igazítja a terveit.

Orbán ezt akarja, orosz megszállást, világháborút, a demokratikus világrend bukását és összeomlását. Elmebeteg, pszichopata, aki azt hiszi, hogy ebből győztesen jöhet ki, és a hatalma, a vagyona nőhet. Nincs is más lehetősége, számára nincs visszaút. Magyarország nemzeti érdeke az uniós támogatás elfogadása, Ukrajna segítése és az Orbántól való szabadulás lenne. Orbán hazudik, Magyarország nemzeti érdekei ellen tesz, saját háborús céljait és hatalmi törekvéseit érvényesíti, Magyarország és Európa kárára.

Nem tudjuk, minek kell megtörténnie ahhoz, hogy Európa demokratikus civilizált országai megértsék és felfogják a fasiszta és náci veszélyt, a pusztítást, amit Orbán végez, mert az látszik, hogy az EU laza közösségként szervezetileg alkalmatlan a probléma kezelésére, de az uniós közös ügyek intézésére is. Nincs Európának gazdája, ezért teheti meg Orbán, hogy aljaskodjon és bomlassza. Az EU reformja elodázhatatlan lenne, de ez történik.

Lebecsülik ennek jelentőségét, és mindig a sor végére marad az EU reformja, mert mindig van sürgősebb feladat. Emellett fáznak attól, hogy belekezdjenek az ügy kezelésébe, mert nincs rá idejük, s nem tudják, hogy Orbán az első határozott kemény szóra becsicskulna, mert amúgy egy gyáva, jellemtelen, szar alak, aki azonnal meghunyászkodik, ha erősebb ellenféllel találja szemben magát. Donald Tusk egy félév alatt lerendezte, s megoldotta azt, amit tíz évig nem tudtak megoldani a Néppártban. Orbán pedig kacsázva elkullogott.

Nincs gazdája semminek, az Európai Tanácsot olyan jellemtelen szemét ember vezeti, akit semmi nem érdekel, csak a kicsinyes európai karrier, aki semmi felelősséget nem érez, aki nem tölti ki a mandátuma idejét, hanem fél évvel korábban lepattan, hogy biztosítsa saját jövőjét az Európai Parlamentben, s nem érdekli, hogy Európa egy fasiszta kezébe kerülhet. Így nem lehet. Miközben a 7. cikkely szerint Orbánnak nem is lehetne szavazati joga.

Ezzel együtt Orbán egy nevetséges pojáca, aki Magyarországon játssza az eszét, de neki semmiféle ereje, hatalma nincs az egy vétójogán kívül, amivel visszaél. Itt az oroszok és az orosz befolyás dönt Amerikában. Ha az oroszok nem tudnak elnököt állítani Amerikában, akkor a világ fasisztáinak maccsa sincs. Csak a magyarok járatják le és szívatják magukat egy pszichopata elmebeteggel, aki kilopja a szemüket. Megtagadva múltjukat, érdemeiket, leköpve önmagukat, és elásva saját jövőjüket.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések