2024, október5, szombat
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekOrbán megint rasszista beszédet tartott

Orbán megint rasszista beszédet tartott

-

Már el sem éri az emberek ingerküszöbét, s mivel Magyar Péter saját személyére irányítja a figyelmet az influenszerkedésével, Magyarország diktátora, Orbán Viktor minden visszhang nélkül tart rasszista beszédeket, amelyek neki köszönhetően meghonosodtak a NER-ben.

Legutóbb az ATV riportere észre sem vette, hogy Parragh László, az iparkamara elnöke tett durva rasszista megjegyzést, amikor azt mondta, hogy fehér keresztény vendégmunkások érkezése jobb lenne, s az ellenzéki sajtó is csupán közzétette, nem kifogásolta a szöveget.

Ennél sokkal durvább az, amikor Magyarország miniszterelnöke tesz különbséget fehér és színesbőrű emberek között, s rangsorolja vallási hovatartozás alapján az egyéneket. Orbán Hódmezővásárhelyen mondta azt, hogy „nincs elég fehér keresztény ember Európában”.

Orbán ezzel a bőrszín alapján alacsonyabbrendűnek minősítette a színesbőrű európaiakat, akik közül legtöbben Európában születtek, sokadik generációként európaiak. A keresztény vallási hovatartozás is minőségi megkülönböztetést jelent.

Orbán azt mondta, hogy ő „tanult történelmet”, s ez alapján azt állította, hogy a fehéreket „halomra lőtték a viágháborúkban”, ezért nincs elég fehér ember. De Orbán azt elfelejtette hozzátenni, hogy a világháborúkat is fehérek indították és fehérek ölték egymást.

Orbán történelemtanárait nem dicséri, hogy Orbán a II. világháború kapcsán összekeveri a szerepeket, mert itt kifejezetten keresztények gyilkoltak például zsidókat, akiket a rasszista szélsőjobboldaliak nem is tartanak fehéreknek.

A II. világháborúban pedig Orbán szellemi elődei, a keresztény-nemzeti antiszemita magyar kormány vett részt, méghozzá a „tisztafajú árják” oldalán, ami azt is jelenti, hogy a hozzá hasonló rasszisták voltak a háború kirobbantói.

Mindez azonban csak mérgező hab a tudatlanság és a rasszizmus ehetetlen tortáján. Már az is tűrhetetlen, hogy rasszista miniszterelnöke van az országnak, s a rasszizmus senkit nem zavar, legalábbis nem hallani tiltakozást.

Magyarország olyan mélyre süllyedt, hogy az emberek származás, bőrszín, vallás alapján történő rasszista megkülönböztetése állami szinten zajlik, s normává lett. A humanizmus és az emberi jogok, az emberi méltóság megtaposása az állami szintű rasszizmus.

A rasszizmust mindig követi a diszkrimináció, majd a jogfosztás, a dehumanizáció és az erőszak. Az embertelenség legdurvább kifejeződése a rasszizmus, az emberek faj, bőrszín és vallás szerinti megkülönböztetése. Szégyen magyarnak lenni.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések