2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországOrbán orgonát avatott vasárnap délután

Orbán orgonát avatott vasárnap délután

-

Miközben az utóbbi évek egyik legnagyobb tüntetése zajlott a CEU mellett és a jelenlegi rezsim több szemét húzása ellen, a népe problémáira és hangjára rendkívül érzékeny Orbán orgonát avatott a Hold utcai Németajkú Református Egyházközségben.

A gyülekezet honlapjáról sok minden kiderül, például, hogy mikor beszélget Köves Slómóval és Lánczi Andrással Balog Zoltán, ám Orbán neve nem szerepel az orgonaavató rendezvény programjában. Nyilván megragadta az alkalmat, hogy a CEU miatt kibukott németeknek így hízelegjen. Mindenesetre megjelent a 15 órakor kezdődő rendezvényen, időben és térben ennyire közel merészkedett a CEU mellett tüntetőkhöz.

Várjuk a hírt arról, hogy Angela Merkel, Trump vagy a japán császár orgonát avatott.

Orbán beszéde teljes terjedelmében itt elolvasható, csupán annyit emelnénk ki belőle, hogy szerinte „bátor közösségekre van szükség, akik büszkén vallják magukat keresztyénnek, európainak, németnek és magyarnak”. Mélyen egyetértünk a mondat első felével, remélhetőleg a mai tiltakozás megalapozza egy ilyen közösség létrejöttét végre az országban. Hogy miért kell bátorság ahhoz, hogy kereszténynek, magyarnak, németnek valljuk magunkat, annak megértése túl sok fölösleges energiánkat venné el.

Európainak lenni, na az tényleg kemény itthon, reméljük, már nem sok idő, és nyugodtan lehetünk arra is büszkék.

Visszatérve az orgonaavatásra: a művelet megtörtént, és az egész rendezvény iskolapéldája annak, mennyit ér a nép akarata Orbán szemében, illetve mennyire fontos az egyházaknak, hogy az aktualitás társadalmi kihívásokra adekvát válaszokat adjanak.

Akik nem éltek még a harmincas években, most tökéletesen illusztrálva láthatják, milyen szerepet játszottak a „bátor keresztény közösségek” a fasizmus terjeszkedésekor.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések