2024, április20, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán őszödi beszédről szóló hazugsága alapozta meg a diktatúrát

Orbán őszödi beszédről szóló hazugsága alapozta meg a diktatúrát

-

Magyarország tragédiájának is lehetne nevezni, hogy egy hazugság 15 éve tartja magát, és az sem zavar senkit, hogy ez a hazugság megalapozta az utána következő fasiszta diktatúra bevezetését. Ez a hazugság nem Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde volt, hanem annak fideszes interpretációja, amiből a 15. évfordulóra legendát is gyártanak. Ez a hazugság arra hivatott, hogy megindokoljon és legitimáljon egy önkényuralmat, amelyhez képest az őszödi beszéd egy jelentéktelen belső pártesemény.

Az is hazugság, hogy spontán tört ki utána a rendszerváltás utáni legnagyobb zavargás, amelyet a Fidesz szervezett, táplált és tüzelt. 2006-ban az őszödi beszéd apropóján Orbán Viktor puccskísérletet hajtott végre, amiért még ma is börtönben lenne a helye. A túlkapásokkal és szakszerűtlenséggel újabb támadási felületet adó rendőri fellépés leverte ezt a puccskísérletet, amit aztán Orbán 2010-ben egy demokratikus választási győzelem után befejezett. Orbán államcsínyt hajtott végre, ma pedig fasiszta diktatúra működik Magyarországon, amely még mindig az őszödi beszédről szóló hazugsággal legitimálja magát, és ezzel akadályozza meg, hogy Magyarország újra jogállam legyen.

Sokan mondták akkoriban, hogy Gyurcsány Ferencnek nyilvánosan kellett volna elmondania azt a beszédet, amit az MSZP átalakításában ellenérdekelt párttársai átadtak a Fidesznek, amellyel már hosszú ideje összejátszottak a színfalak mögött. Gyurcsány Ferenc nagy hibát követett el, hogy nem állt ki azonnal, és nem védte meg a beszédet és annak valódi jelentését. Ha egy igaz filmet készítenének a történtekről, akkor ezt kellene bemutatni, hogy az MSZP-n belüli sikertelen reformkísérletet hogyan fúrták meg, hogyan játszottak össze az ellenséggel, s Orbán hogyan építette fel ezt a hazugságot, hogyan alapozta rá a puccsot, az alkotmányos rend megdöntését.

Először is eldugták a felvételt őszig, mert ha májusban nyilvánosságra hozzák, akkor a nyári uborkaszezon, a szent magyar nyaralások miatt a megtervezett hatás elmaradt volna. Szándékosan időzítették szeptember közepére, amikor már vége a nyárnak, de van egy hónap október 23-ig, amikorra Orbán megtervezte hatalomátvételt. A Fidesz szimbólumokban erős legendagyárai kitalálták, hogy az alkotmányos rend erőszakos megdöntését párhuzamba állítják az 56-os forradalommal, amelyben ők lesznek majd a pesti srácok, a szocialista kormány pedig a bolsevik kommunisták, akik semmit nem változtak. 1956 szélsőjobboldali értelmezését ültették volna át a gyakorlatba.

Gyurcsány Ferencet nyilván bénította az elsöprő erejű lejárató kampány, a pártján belüli megosztottság, s a magyar államhatalom rendkívül gyenge színvonalú működése, amelynek nem használt az ő nem túl erős szervezőkészsége sem. Az Orbán által elindított puccskísérletet a nemzetbiztonsági hivatalnak és a rendőrségnek fel kellett volna tárni. Nyilvánosságra kellett volna hozni, hogy Orbán hogyan manipulálta az őszödi beszéd jelentését, s hogyan szervezték a háttérből a focihuligánokkal az MTV ostromát és a későbbi zavargásokat. Ezekre nem indok és nem magyarázat az őszödi beszéd meghamisított jelentése sem.

Orbánt az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlet miatt őrizetbe kellett volna venni, és bíróság elé kellett volna állítani. Az erről szóló valós bizonyítékokat (az erre vonatkozó információ még az amerika nagykövetség diplomáciai levelezésében is megjelent) nyilvánosságra kellett volna hozni, az egész puccsra irányuló tervvel együtt. Le kellett volna leplezni, nyilvánosságra kellett volna hozni, hogyan szervezte Orbán a puccsot, az alkotmányos rend erőszakos megdöntését.

A 15. évfordulónak arról kellene szólnia, hogy volt egy könnyen félreérthető és főleg félremagyarázható beszéd, amit egy rutinos politikus nem mond el egy hivatalos pártrendezvényen az ellenségei előtt, vagy nem így mond el, ilyen őszintén. Mert az őszödi beszéd őszinte volt, a benne szereplő állítások pedig éppen az őszinte szándék miatt túlzók. S arra kellene emlékezni, hogy egy frusztrált akarnok politikus, akit mélyen sértett, hogy már harmadszor is nem őt választotta meg a magyar nép (méghozzá éppen azért, mert félt tőle, a karakterében jól ismerte fel a potenciális diktátort), hogyan próbálta megdönteni az alkotmányos rendet, bevezetni egy önkényuralmat.

Ehelyett ez a frusztrált diktátor emlékezik meg a 15. évfordulóról, miután sikeresen megdöntötte az alkotmányos rendet, bevezette az önkényuralmat, és a diktatúráját még mindig az őszödi beszédről szóló hazugsággal legitimálja. Mert 2006-ban hiába sikerült leverni a puccsot, Orbán 2010-ig fenntartotta az országban az őszödi beszédre alapozott ostromállapotot, és az akkor még demokratikusan megszerzett kétharmados többséggel befejezte a 2006-ban elkezdett puccsot, ami így már államcsíny formáját öltötte. Orbán nem kapott felhatalmazást az alkotmányos rend megdöntésére, a választók a fennálló alkotmányos keretek között választották meg négy év kormányzásra.

De Orbán már a választás estéjén bejelentette a „fülkeforradalmat”, ami a 2006-os pucsckísérlet folytatását jelentette. Amit nem sikerült 2006. október 23-án (amikor odaszervezte a tömeget a belvárosba, ahol erőszakkal meg kellett volna dönteniük az alkotmányos rendet, tartott egy uszító beszédet, majd távozott, a tömegre bízva a puccs végrehajtását), azt a választási győzelem után valósította meg. Kész terve volt a „Nemzeti Együttműködés Rendszere” nevű fasiszta diktatúra felépítésére. Ehhez az erkölcsi alapot (ha egy diktatúra esetén „erkölcsről” lehet beszélni), az őszödi beszédről szóló hazugság adta. Ahogy a diktatúra 11. évében is erre hivatkozik.

Ez azonban hazugság, mint Orbán rendszerének minden része, pillanata, megnyilvánulása. Ha van hazug ember Magyarországon, akkor azt Orbán Viktornak hívják. Mint minden fasiszta és náci diktátor, mert minden diktatúra valamilyen hazugságra épül, a működése pedig hazugságok láncolata. Magyarország tragédiája az, hogy ebben a hazugságban él, azt nem veszi észre, illetve bagatellizálja, a hazugságot igazságnak, a hamis látszatot valóságnak fogadja el. Egy fasiszta hazudozó áll az ország élén, aki hazugságban tartja az országot, s az ország leépüléséhez, pusztulásához vezet ez a hazugság.

Tragédia, hogy az őszödi beszédről még most is lehet hazudni, Gyurcsány Ferencet kommunista-liberális ördögnek bemutatni, és hazugnak bélyegezni a legnagyobb hazug által. Ezt azért nem kellene hagyni, mert ez a hazugság mérgezi az emberek lelkét, és megszerzi a hozzájárulásukat egy Gyurcsánynál ezerszer hazugabb fasiszta diktátor önkényuralmához. A kiforgatott, meghamisított jelentésű őszödi beszéd igazolja még mindig visszamenőleg az alkotmányellenes Orbán-rendszer létezését, Orbán cinikus módon még mindig ebben a hazugságban kéjeleg. Azóta felszámolta a sajtószabadságot, a közmédiából propagandagyárat hozott létre, amely elárasztja az országot.

Az őszödi beszéd 15. évfordulóján arról kellene megemlékezni, hogy egy hazug fasiszta bűnöző 15 évvel ezelőtt kiforgatott egy beszédet, megszervezett egy puccskísérletet, amelyet négy év múlva befejezett, és az ország értelmisége nem utasította ezt vissza. Nem lépett fel vele szemben, nem cáfolta a beszéd hazug értelmezését, és nem lépett fel Orbán erőszakos hatalomátvételi kísérletével szemben. Négy év volt arra, hogy ezt tisztázzák, feltárják, a dolgokat a helyükre tegyék, ehelyett hagyták azt a hazugságot és az arra épült hazug narratívát tovább élni, míg annak árnyékában megdöntötték az alkotmányos rendet és eltörölték a jogállami alkotmányt.

Ha az őszödi beszéd azt jelentette volna, amit a hazug Orbán állít róla, akkor sem jogosította volna fel őt arra, amit 2006-ban műveltek, és amit 2010 óta tesz. Ezt kellett volna a magyar társadalomban világossá tenni, szétválasztani, ezzel szemben a baloldal is elhitte a hazugságot, szemlesütve szégyellte magát, lelkifurdalása volt, és emiatt passzívan szemlélte egy hazug diktátor hatalomra jutását. Ugyanúgy bénultak le, mint Hitler ellenfelei Hitler hatalomra jutása előtt.

Most Amerika áll próba előtt, mert a Capitolium ostroma volt Orbán 2006. október 23-i puccskísérlete, és ha ebben a négy évben nem tudják a hazugságát legyőzni, ha a bűncselekményei és a puccsa miatt nem kerül börtönbe, s 2024-ben újraválasztják, akkor onnan folytatja, ahol a QAnon sámán a Capitolium ostrománál befejezte. Trump lesz az amerikai Hitler és az amerikai Orbán. A frusztrált Németországban és a hazugságokra fogékony, demokrácia és szabadságvágy nélküli Magyarországon ez úgy ment át, mint kés a vajban. A kérdés az, hogy ez Amerikában is lehetséges-e. Ha igen, akkor közel a világvége, mert az Orbánok, Trumpok és fasiszta társaik elpusztítják a világot.

*

Végezetül, a 15.évfordulón elmondjuk az őszödi beszéd valódi jelentését az Orbán-féle hazugsággal szemben. 2006. május 26-án Gyurcsány Ferenc miniszterelnök akkori pártja, az MSZP frakciójának balatonőszödi zárt ülésének záróbeszédében megpróbálta a frakció tagjait egy reformkormányzás mellé állítani. Gyurcsánynak ambíciózus reformtervei voltak, amelyekre nagy szükség lett volna, de azokat nem tudta végrehajtani. Hiányzott belőle az a tervezés és szervezettség, ahogyan Orbán építette fel saját diktatúráját. De az őszödi beszédet egy hónappal a választási győzelem után mondta el, amikor még abban reménykedett, hogy a pártja a reformkormányzás mellé áll.

Az MSZP felelőssége egyértelmű abban, hogy az őszödi beszéd elhangzott, hogy egyáltalán szükség volt rá. Az MSZP korifeusainak jelentős része nem akart semmit, csak beleülni a jóba, semmit nem kockáztatni, semmit nem újítani, az országot átszervezni, modernizálni. Hogy erre Gyurcsány alkalmas lett volna vagy sem, arról megoszlanak a vélemények, de kormányzása kapkodónak, átgondolatlannak és szervezetlennek tűnt, amit Orbán jól kihasznált. Eközben pedig saját pártjával vívta a harcot, amely épp az őszödi beszéd kiszivárogtatásával éleződött ki.

Az őszödi beszéd az MSZP belső válságának terméke. Gyurcsány a beszédben azt akarta elmondani, hogy az új ciklusban végre el lehet kezdeni dolgozni, kormányozni, amit a választások előtt nem lehetett elindítani, azt most meg kell csinálni. Motíválni és inspirálni akarta annak az enervált pártnak a jóllakott tagjait, akiknek többségét soha nem érdekelte más, mint a langyos dagonyázás, az Audi-kulcsok, a szoci típusú, naftalin szagú úrizálás, a soha véget nem érő mutyizás. Nem akartak ők semmit, csak jól felosztani a koncot a párton belül. Gyurcsány ezzel szemben meg akarta reformálni az országot, amire nagy szükség lett volna, és maga mellé állítani ezt a mihaszna bandát. Abba bukott bele, hogy egy őszinte, igaz, becsületes kormányzást hirdetett meg és akart elkezdeni. Mindenki csak arra figyelt, amit el akart hagyni, arra nem, amit el akart kezdeni.

Az érzelmeikre próbált hatni, ezért a pártüdülő „emelkedett hangulatában” próbálta szembeállítani azt, amit el kell hagyni, azzal, amit el kell kezdeni. Túlzásokkal írta le az előző ciklus végének látszatkormányzását, amikor úgy kellett tenni, mintha csinálnának valamit, de a választások közeledtével már nem lehetett belekezdeni semmibe. Erre vonatkozott, hogy hazudtunk reggel, délben és este, hogy úgy tettünk, mintha kormányoznánk. Ez is csak gyurcsányi értelemben értendő, mert akikhez beszélt, azok soha nem is képzeltek mást a kormányzásról, mint amit akkor is csináltak. Orbán sem csinált átfogó reformokat az egyetlen ciklusában, amikor demokratikusan kormányzott. A különbség csak a lopás mértékében, stílusában, céljában és pofátlanságában volt.

Ehhez képest Gyurcsány sok mindent meg akart reformálni, amihez az addigi szoci mentalitás és gondolkodás elfogadhatatlan volt. Akart valamit csinálni ezzel a „kurva” országgal. Ez a kifejezés az orbáni hamisításban szidalomnak hangzik, mint aki megveti, utálja, lenézi és haragszik erre az országra. Valójában a szövegösszefüggésben ez a haza iránti forró szeretetet fejezte ki, hogy csináljunk végre valamit ezzel a „kurva” országgal, mert megérdemli, mert rászorul. Ne legyünk önzőek, vagy ne keressük csak a magunk hasznát, ne csak lebegjünk, hanem tegyünk valamit, alakítsuk át, hozzuk rendbe. Ehhez álljatok mellém. Ez volt a beszéd üzenete.

Ennek érdekében használt olyan kifejezéseket, a mozgósítás érdekében túlzásokat, amelyek nem is voltak igazak. Ha annyira hazudtak volna, s annyira nem kormányoztak volna, akkor nem válaszották volna őket újra. Ebben benne volt az Orbántól való jogos félelem is, de benne voltak a kis eredmények is. Soha nem kormányoztak igazán jól, mert a kormányzásról mindig azt gondolták, hogy az osztogatásról (és a fosztogatásról) szól, nem értették, hogy azzal leültetik a gazdaságot, és annyit nem tudnak elosztani sem, hogy abból mindenki jól éljen. Fedezet nélkül akartak állami osztogatásból jólétet, az uniós pénzek lehívásához pedig nem értettek.

Ehhez képest akart Gyurcsány valami újat, valami mást, a modern, fejlett kapitalista országok mintájára. Ezt önmagában sem szerette az MSZP, mert a berögződött komcsi hagyományokat nem lehetett kiirtani a gondolkodásukból. Gyurcsány ehhez képest egy forradalmár volt, a saját korlátain belül. Ehhez akart társakat olyanok között, akik a párton belüli érdek- és lobbicsoportok hangadóihoz kötődtek, akiknek egy része a Fidesszel való hátsó megállapodásokból élt, akik aztán át is adták a beszédet Orbánnak, s ezzel első számú felelősei lettek a magyar jogállam felszámolásának és egy fasiszta diktatúra bevezetésének.

Gyurcsány lelkesíteni akart olyanokat, akiket csak a zsebük és a hasuk lelkesített, a haza és haladás nemes eszméi hidegen hagyták őket. Őket a pozíciók és a lóvé érdekelte, azt gondolták, hogy erről szól a párt és a kormányzás. Gyurcsány azt mondta el, hogy nem így van, ezt felejtsék el, másra és többre van szükség. Mondanivalóját tekintve ez egy nagyon tisztességes, jószándékú és őszinte beszéd volt, amelynek annyi köze van a hazugsághoz, hogy Gyurcsány túlzásokba esett, hogy megnyerje a hallgatóságát. Az, ahogyan a beszédet kiforgatták és értelmezték, az sokkal nagyobb hazgság volt, mint amiről ő beszélt.

Gyurcsány Ferenc személyét nehéz megítélni, mert a náci stílusú fideszes propaganda, a karaktergyilkosság olyan mértékben égette rá Orbán hazugságait, hogy azzal nem lehet megbirkózni. Nem véletlen, hogy mindent, amit le akarnak járatni, az ő személyével kötik össze. Nehéz eldönteni azt is, hogy a magyar emberek kollektív butasága (tisztelet a kivételnek) vagy a normálisan működő és megfelelő értékrendű sajtó hiánya az oka, de a magyarok nagy többsége elhiszi ezeket a fasiszta hazugságokat. Nem csupán ezt, hanem az összeset. Ez a NER alapja, a hazugság, és a butaság, ami a hazugságokat elhiszi.

Közrejátszhat abban, hogy Gyurcsány Ferencet nem sikerült kimosni a karaktergyilkosságból, hogy kormányzása nem volt sikeres, és ezt Orbán sikeresen kommunikálta. Miközben ő meg sem közelíti Gyurcsányt, hogy csak egyet mondjunk, ő sokkal jobban eladósítja az országot. A pártjában is fúrták-faragták, nagyon későn és nehezen is távozott az MSZP-ből, ami tovább erodálta.

Aztán szerepe van annak is, hogy az MSZP begyöpösödött nagy részéhez képest ő egy fénylő csillag, de azért magával hozta nemcsak – Szabó Ivánra mondására emlékezve – a borzalmas tagságot, hanem a stílust és a mentalitás egy részét is. Nem tudott vonzó, modern liberális lenni, ezért jött létre a Momentum. Igazából, ha Gyurcsány az lenne, akinek lennie kellett volna, akkor a DK jobban hasonlítana a Momentumra, mint az MSZP-re, és a momentumosok ma a DK-ban lennének.

Végezetül, Gyurcsány Ferenc legnagyobb bűne az, hogy az államcsíny után (amelynek kimondásához nagyon közel állt, egyedül az ellenzéki táborból), a hagyományos párt szerep és az ehhez szükséges pénz miatt beállt a kollaboránsok közé. Ezzel legitimálta a rendszert, lemondott arról, hogy az Alkotmányt megvédje, rendszert bojkottálja, és a rendszer valódi ellenzékét, s az Orbánnal szembeni elégedetleneket maga köré gyűjtse. Az ő igazi erkölcsi tőkéjét ez nullázta le, és ezért maradt egy MSZP illatot árasztó párt elnöke, amely belesimul a fasiszta diktatúrába, és részt vesz abban a hazudozásban, hogy majd demokratikus választáson leváltják Orbánt. Beleszürkült a mezőnybe.

Hogy ezen a napon a kritikánkkal mi ne csatlakozzunk azokhoz az aljas emberekhez, akik démonizálják és dehumanizálják őt, és ne tudják azzal összemosni a bírálatunkat, elmondjuk, hogy amit Gyurcsányról mond Orbán és a fasiszta propaganda, az hazugság. Gyalázatos, mocskos és aljas. Amit vele tesznek, az nem politika, hanem bűnözés, s lelki mészárszék. Elmondjuk azt is, hogy hibái, tévedései és gyengeségei mellett, Gyurcsány Ferenc százezerszer különb ember, mint Orbán Viktor, aki közönséges fasiszta bűnöző, az emberiség söpredéke és alja, aki annyiszor hazudik, ahányszor levegőt vesz, és az emberek legdrágább kincsét veszi el, a szabadságot. A pénzükről nem beszélve.

A 15. évforduló nem a „hazugságbeszéd” évfordulója, hanem Magyarország csődjének a kezdete, annak az évfordulója, amikor Magyarország nem tudta megkülönböztetni a jobb kezét a baltól, az igazságot a hazugságtól, s amikor megromlott. Közömbösségével pedig belesétált a világ legundorítóbb diktatúrájába, amelynek még erőszakot sem kell alkalmaznia, mert az emberek elhisznek minden hazugságot. Legalábbis úgy tesznek, mert ha a hasukról, a mobiltelefonozásról és a Pfizer vakcináról van szó, akkor ki tudnak menni az utcára, és azonnal értik, miről van szó. Nem olyan „hülyék”, mint amilyennek mutatják magukat.

De a szabadság, az igazság és a szellemi értékek semmit nem jelentenek számukra. Ennek legjobb bizonyítéka az, hogy 15 évvel Orbán nagy hazugsága és 11 évvel a orbáni diktatúra bevezetése után, még mindig eltűrik ezeket a hazugságokat. Nem biztos, hogy Gyurcsány Ferenc a legalkalmasabb operatív szervezéssel járó feladatok elvégzésére és egy ország vezetésére, de az biztos, hogy aki őt Orbánra cseréli, az nem normális.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések