2024, április18, csütörtök
KezdőlapMagyarországRohamosan csökkenő beruházások Magyarországon és Matolcsy meséje

Rohamosan csökkenő beruházások Magyarországon és Matolcsy meséje

-

A KSH jelentése szerint a 2016-és év, negyedik negyedévében a nemzetgazdasági beruházások mennyisége 24 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakától, illetve ezen időszakon belül a költségvetési szervek beruházásai szűkültek nagyobb mértékben.

Ha a teljes évet nézzük 2016-ban, akkor látszik, hogy a beruházási teljesítmény 20 százalékkal csökkent az előző évhez képest, valamint az is kiderül, hogy 2013 óta nem volt ilyen rossz a helyzet. A jelentésből az is kiderül, hogy a nemzetgazdasági ágak többségében csökkent a beruházások volumene, de az EU-s források által kevésbé érintett területeken volt növekedés (éves szinten a feldolgozóiparban 7, a kereskedelemben, gépjárműjavításban 10 százalékkal).

Ehhez képest Matolcsy György jegybankelnök éppen ma mondott beszédet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitóján, amin Orbán Viktor és Varga Mihály is megjelent. Matolcsy szerint ritkán volt példa rá, de most Magyarország „beállította az egyensúly és növekedés képletét”. Mi több a jegybankelnök véleménye alapján ez ráadásul fenntarthatóvá vált. Matolcsy továbbá úgy gondolja, hogy  Magyarország kezelte az EU-ban a legjobban a világválságot. Viszont ahhoz, hogy a következő 10-15-20-25 évben Magyarország tovább tudjon fejlődni, ahhoz nem elég ez a képlet. Muszáj lesz a versenyképességet növelni, azaz ki kell törni a közepes fejlettség csapdájából.

Matolcsy amikor, beszédet mond (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Az elmúlt hat év történelmi áttekintése során Matolcsy elmondta azt is, hogy 400 milliárd forintot spórol az állam, hogy csökkent az adósságráta. A növekedési hitelprogram és a bankrendszer bővítése kapcsán Matolcsy megjegyezte, hogy „Felkértük a bankokat, és ők ráálltak a táncra”. Majd Japán, Szingapúr és Írország felzárkózásáról beszélt. Utána kitért arra, hogy Magyarország viszont három nagy hibát követett el az elmúlt 25 évben: az 1990-1991-es gazdaságpolitikai lépésekkel, a Bokros-csomaggal és a 100 napos programmal kezdődő, 2010-ig tartódó gazdaságpolitikával. Matolcsy szerint most viszont minden adott, csak a versenyképességi fordulat szükséges. Minden, ami rossz, az 2010 előtt történt, azóta minden kimagaslóan szuper. Ám most jött el annak az ideje, hogy a régi hibákért fizetni kell.

Megtudhattuk azt is, hogy Orbán felkérte az MNB-t, hogy végezzen el egy versenyképességi elemzést, amin Matolcsy reményei szerint megközelítőleg hatvan szakemberük dolgozott éjjel-nappal, szombaton és vasárnap is. Kiderült az is, hogy Magyarország elmaradt a termelékenységben az EU-átlagtól. „Minden munka jobb, mintha nincs munka” – mondta Matolcsy a sokat vitatott közmunkaprogramról, amihez hozzáfűzte azt is, hogy: „Ez nem pszichológia, ez tény.”

Matolcsy szerint továbbra is szükséges a személyi jövedelemadót csökkenteni mert ez tudástőke-felhalmozásra ösztönöz és az eddigiek során is bevált. Majd kitért arra, hogy az adóelkerülés további csökkentésére is kívánatos, bár megjegyezte azt is, hogy „előreléptünk, fehéredett a gazdaság”.

Ezekkel volt összhangban az is, ahogy Parragh László, az MKIK elnöke nyilatkozott Matolcsy előtt, miszerint a fenntarthatóság és a versenyképesség az egyensúly és a növekedés mellett a legfontosabb gazdasági feladat a következő években. Amihez a bérek növekedése elengedhetetlen, mivel az alacsony munkabérek nem hatnak ösztönzően a versenyképesség javítására. Parragh szerint összességében kedvező folyamatokat lehet látni a gazdaságban, a makrogazdasági mutatók pedig pozitív irányt tükröznek. Persze megjegyezte azt is, hogy milyen szomorú, hogy megölték a magyar olimpiai álmot.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések