2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországStatáriális törvényhozás a CEU ellen

Statáriális törvényhozás a CEU ellen

-

115 igen és 49 nem szavazattal a parlament megszavazta, hogy sürgősséggel tárgyalják meg a CEU bezárását célzó törvényt. Ez azt jelenti, hogy akár már kedden meghozhatják azt a rendelkezést, amely de facto a CEU bezárását jelenti, mert itt nemcsak kormányközi szerződés teljesíthetetlen alkotmányossági okok miatt az amerikai szövetségi kormánnyal, hanem a New Yorkban működő campus sem.

Arról még nem hallottunk, milyen rendkívüli kormányzati érdek fűződik a Lex CEU sürgős tárgyalásához, de nem is érdekes. Mármint az nem érdekes, hogy mit hazudnak, mert azt tudjuk, mi a valódi érdek.

A valódi érdek az, hogy az ország náci propagandával megfertőzött hetven százalékának gyűlöletigényét kielégítsék, tovább butítsák a népet, és ne kelljen 2018 után sem katonai erővel kormányozni, hanem legalább annyi szavazattal nyerjenek a beállított kétharmados többséggel, ami az aránytalan, csaló és egyenlőtlen választási törvény szerint szükséges.

Ezen kívül a kormányzati érdek még a megfélemlítés, hogy bármikor megtörténhet veled is ugyanez, ez csak szándék kérdése. Létezésed kegy, amelyet bármikor megvonhatnak tőled. Ugyancsak kormányzati érdek annak demonstrálása, hogy az alt-right illiberális világ nem tűri a zsidó világ-összeesküvést, a „nemzeti érzés” újra az antiszemitizmussal azonos.

Még véletlenül sem felejtik el mindig Soros egyetemének nevezni a CEU-t, amelleyl még csak nem is leplezik, hogy ez a törvénytelenség kizárólag Soros György személyének szól, és ezt tudatni is akarják a magyar szélsőjobboldallal a Betyárseregtől a Fidesz frakcióig bezárólag.

Kormányzati érdek még az egyetemek, a tudományos élet megfélemlítése, az értelmiségi szabadság elleni támadás, a civil szervezetek megfélemlítése. Sorolhatnánk még mindenféle más aljasságot, ami ennek a bűnszervezetnek az érdeke, de semmiképpen nem fér bele még saját törvényeik szerint sem a rendkívüli kormányzati érdek valós fogalmába.

Vajon miről maradnának le, ha legalább a látszatát megadnák annak, hogy nem statáriális eljárásról van szó? Ez kivégzés, ha addig Orbán nem kezd újra pávatáncba, amit elkezdett a sunyi „jószándékról” szóló szöveggel. A sürgősséget Orbán is megszavazta, írják mások, de ez így nem pontos: a sürgősséget ő rendelte el, mint mindent ebben az országban.

Magyarországon egyetlen ember áll a törvények fölött, akit Orbán Viktornak hívnak, és aki törvénytelen törvényekkel és illegitim eljárással kényszerít mindenkit maga alá, s ehhez a törvényeket használja fel, amelyek törvénytelenek. Egyenesebb lenne kivezényelni a CEU-hoz a katonaságot és rátenni a lakatot. Ez attól nem diktatúra, hogy nem így teszi?



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések