2024, május22, szerda
KezdőlapKiemelt fő hírZelenszkij kihagyja Orbánt a kárpátaljai magyarokkal való tárgyalásból

Zelenszkij kihagyja Orbánt a kárpátaljai magyarokkal való tárgyalásból

-

Minden jel szerint Magyarország és az Orbán-kormány beavatkozás és részvétele nélkül rendeződhet a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügye. Zelenszkij a magyar kisebbség vezetőivel abban állapodott meg, hogy Ukrajna biztosítani fogja a kisebbségi jogokat a kárpátaljai magyaroknak, s ezt nem a konfliktus élezésében érdekelt Orbán-kormány, hanem az Ukrajnát a harcmezőn is segítő kárpátaljai magyarokkal való megegyezés formájában képzelik el. Ezt nem az oroszpárti és ukránellenes Orbán-rezsim, hanem a kárpátaljai magyarok érték el, ők érdemelték ki.

Az ukrán elnök hálásan mondott köszönetet a magyar közösségnek és a kárpátaljai magyar katonáknak, akik Ukrajnáért dolgoznak és harcolnak. Ukrajna pedig nem akarja elvitatni a jogaikat.

A beregszászi reakciók alapján Zelenszkij ukrán elnök megtalálta a hangot saját magyar származású állampolgáraival Kárpátalján. Erről beszélt Babják Zoltán beregszászi polgármester a Népszavának a kárpátaljai találkozó után. Elmondása alapján egyértelmű, hogy Zelenszkij ezúttal kifejezetten a kárpátaljai magyarokat látogatta meg. Találkozott a magyar kisebb vezetőivel, s a kárpátaljai magyarok készségesen és szeretettel fogadták őt. Zelenszkij pedig hálás volt nekik és nyitott arra, hogy az ukrajnai magyar kisebbség panaszait és problémáit megoldja.

Zelenszkij nem ellenségesen tekintett a magyar kisebbséghez tartozó ukrán állampolgárokra, nem azonosította őket Magyarország és az Orbán-kormány magatartásával. Annál is inkább, mert a kárpátaljai magyarok nem kívánják élezni a feszültséget, nem ellenségesek Ukrajnával szemben, hanem csupán a kisebbségi jogaikat szeretnék gyakorolni. Ezekben a tárgyalásokban segítséget nyújtott már most is Fegyir Sándor egyetemi tanár, Ukrajna kijelölt új budapesti nagykövete (akit nem akar befogadni az Orbán-rezsim), aki önkéntesként szolgál az ukrán hadseregben.

Szóba került a nyelvtörvény, amely az oroszok miatt sújtja a kárpátaljai magyarokat is, mert Ukrajna éppen az orosz fenyegetés miatt nem akart olyan kisebbségi jogokat adni az oroszoknak, amelyekre hivatkozva területi követelései lehetnének Putyinnak. Ezen azonban már túl vagyunk. A kárpátaljai magyarok megerősítették, hogy Ukrajna uniós csatlakozásához is elengedhetetlen a kisebbségi jogok biztosítása, amelyeket sért a jelenlegi nyelvtörvény. Zelenszkij ezt elfogadta, abszolút megértette és támogatta, teljes mértékben nyitott volt a magyar kérések megoldására.

A kárpátaljai magyar vezetők egyenlő partnerként tárgyaltak Zelenszkijjel, és abban állapodtak meg, hogy a most megkezdett tárgyalások folytatódnak. Ha minden ilyen gördülékenyen megy, akkor Zelenszkij kihagyhatja Orbánt, és kesztyűbábját, Szijjártót ezekből a tárgyalásokból. Az ukrán kormány joga, hogy saját állampolgáraival tárgyaljon és megegyezzen. Magyarországnak nincs joga ezt sem megakadályozni, sem beleszólni abba. Ez lehet az egyetlen garancia a kárpátaljai magyaroknak, hogy a kisebbségi jogaikkal élhessenek.

Orbán a kárpátaljai magyarok jogos sérelmeit arra használta fel, hogy Ukrajnával szemben oroszbarát politikát folytasson. Orbán abban érdekelt, hogy ne rendeződjenek a magyar kisebbségi jogok Kárpátalján, s erre hivatkozva akadályozza Ukrajna európai támogatását, EU-tagság és NATO-tagság iránti kérelmét. Orbán a konfliktus élezése érdekében összejátszott Putyinnal, hogy az ukrán hadseregből megszöktessen orosz hadifogságba esett kárpátaljai magyar katonákat, s ezzel magát Kárpátalja és a magyar kisebbség védelmezőjének, Kárpátalját magyar földnek tüntesse fel.

Nyugati és ukrán hírszerzési jelentések korábban arról számoltak be, hogy Orbán és Putyin újabb fogolyszöktetésre készül, ezúttal olyan kárpátaljai katonákkal, akik magyarul is beszélnek. Ezt a tervet húzta keresztbe Zelenszkij látogatása Kárpátalján, amivel kiütötte Orbán és Putyin kezéből a magyar kártyát. Zelenszkij kárpátaljai fogadtatása azt mutatja, hogy Kárpátalja nem támogatja Orbán revizionista területi követeléseit, és nem szeretnék, hogy egy esetleges orosz háborús győzelem esetén Orbán orosz segítséggel visszacsatolja Kárpátalját Magyarországhoz.

Ehelyett inkább azt szeretnék, hogy Ukrajna legyen az Európai Unió része, és azáltal szűnjenek meg a határok az Ukrajnához tartozó kárpátaljai magyarok és az egykori anyaország között.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések