2024, május8, szerda

Napi cikkek: Febr 4, 2024

Próbálkozhat más kereséssel is:

Orbán semmibe veszi Amerikát, kormányülést színlel Sopronban

Az amerikai nagykövetségen sem hülyék ülnek, nyilván átlátnak a hamisságon, s megértik, hogy Orbán semmibe veszi az Egyesült Államokot, az Egyesült Államok felszólítását, amely Orbánt saját ígéretére figyelmeztetve szólította fel, hogy fejezze be az időhúzást. De Orbán packázik Amerikával, eljátssza a halaszthatatln kormányülést, hogy az amerikai ultimátum ne lépjen érvénybe, hiszen a távolmaradásnak alapos indoka van: egy vidéki kormányülés. Ennek a hamisságnak az üzenete az, hogy Orbánnak senki ne mondja meg, mikor szavazza meg, amit már százszor megígért, neki Amerika sem parancsolhat, nem fenyegetőzhet, mert ő szuverén. Még az uniós seggberúgás nyoma ott van a hátsóján, ahol ugyanezért az arcátlanságért alaposan helyben hagyták, és most Amerikával szemben folytatja ugyanazt. Orbán cinikusan provokálja Amerikát és a NATO-t, játszadozik velük.

Bartus László: Orbán nyakán a kötél

Ha elmegy az ellenzék által kezdeményezett hétfői szavazásra, akkor még a belpolitikában is vereséget szenved. Kiderül, hogy hazug indokkal akadályozta eddig is a csatlakozást, a magyar parlamentnek pedig nincs önállósága, a 135 ember az utasítására szavaz. Ha nem megy el a hétfői szavazásra, hanem meghosszabbítja a hülyeségét Bicskéig, ami nagy valószínűséggel várható, az amerikai szankciókat kockáztatja. Ha nem tudja rávenni őket, hogy adjanak neki még időt, hétfő után bejelenthetik a szankciókat. Ezután már nincs jó lépése. Ha nem akarja, hogy az amerikai szankciók növekedjenek, minél előbb szavaznia kell. Ha a svédek kitartanak, és nem tud rájuk hivatkozni, akkor neki vége. Jöhet a vízummentesség eltörlése és jöhetnek az oligarcháit érintő szankciók. Az amerikaiak kezében van. David Pressmannak, a Présembernek kell könyörgnie, hogy kapjon haladékot. Ha az amerikaiak nem hisznek neki, nem bíznak benne, és elegük van belőle, ha nem akarják a totális arcvesztéstől megmenteni, akkor nyakára kerül a kötél.

Szijjártó azzal hősködik, hogy Moszkvába jár

Szijjártó interjút adott a Flamand Közösség közszolgálati csatornája, a belga VRT televízió részére, amelyben számos válogatott hazugság mellett azzal hősködött, hogy Moszkvában is a...

Novák királynőként ripacskodott a Viharsarokban

Megdöbbentő írás jelent meg a Népszavában Novák Katalin Békés megyei látogatásáról. A szociográfiának is beillő kiváló beszámoló szerint Novák azt játszotta el, mintha a...

Az Orbán-család érintett a pedofilbotrányban

Novák Katalinról eddig is tudhatta mindenki, hogy Orbán csicskása, végrehajtó embere, aki a legkisebb önállósággal sem rendelkezik, hanem pénzért, pozícióért, karrierért mindenre hajlandó. Elvtelen és jellemtelen kiszolgálója a diktatúrának, bitorolja a köztársasági elnöki széket. Most azonban teljes mértékben lebukott. Megbukott, mint köztársasági elnök, mint politikus, mint családvédő, mint gyermekvédő és mint anya. Szívtelen, embertelen némber. Nem az első eset, amikor a Fidesz kimossa a pedofíliával kapcsolatba hozott bűnözőket. Kaleta Gábor fideszes nagykövet, a pannonhalmi bencés gimnázium és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem volt diákja, csupán felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kapott. Böjte Csaba ferences rendi szerzetest Magyar Becsület Renddel tüntette ki Novák Katalin, miután évtizedekig eltussolt pedofilügyeket, K. Endrét kegyelemben részesítették. Így elmondható, hogy az Orbán-család, az Orbán-kormány és a Fidesz a magyar pedofilok legnagyobb támogatója, védelmezője. A pedofiltörvény, amelyben minden homoszexuálist a pedofíliával azonosítanak, egy kisebbséggel szembeni gyűlölettörvény, amit politikai célra használnak az emberi jogvédők és liberális demokraták lejáratására. Ők maguk azonban a pedofilok védelmezői, mert a politikai érdek felülírja a gyermekek jogait és érdekeit.

Kettős mérce: Böjte ugyanazért Becsületrendet, a bicskei tanár „csak” kegyelmet kapott

Az Orbán-rezsim és a Fidesz értékrendjét mindennél jobban kifejezi, hogy Kásler Miklós volt emberminiszterként Nobel-békedíjra jelölte Böjte Csabát. Mivel Semjén nem tűri a kettős mércét sehol, ezért úgy lenne helyes, hogy Novák kegyelmi döntése után K. Endrét is a jövő évi Nobel-békedíjra jelöljék. Megérdemli, ezek a Fidesz legjobbjai. Annál is inkább, hogy a két pedofilbujtató nemcsak jól ismeri egymást, hanem még közös programokat is szerveztek Böjte Csabával. Ezeken részt vehettek mindkét gyermekotthon szexuálisan zaklatott gyerekei, kicserélhették a tapasztalataikat. Böjte bokszolni tanította őket, Orbán Viktor öccse pedig K. Endrével közösen birkózni. Ezt a munkát védeni kell. K. Endre kiváló munkát végzett a pedofilvédelem terén is. Még azt is megírta, hogyan vonják vissza a molesztált áldozatok a vallomásukat. Jár a Becsületrend és a Nobel-díj. Amikor a lakájmédia hatalmas kampányba kezdett, hogy bemutassa K. Endre kiválóságát, már mindenki sejthette, hogy a Felcsút melletti pedofilmosdató nagy orbánista fideszes. Nem is akármilyen, közvetlenül Orbán Viktor öccséhez kapcsolódik. Novák Katalin, aki a család- és gyermekvédőként a Fidesz pedofilellenes kampányának vezetője, a Ferenc pápa iránti tisztelettől vezérelve azonnal kegyelmet adott az Orbán-család védencének, akit a Fidesz-sajtó is megvédett, hogy milyen jó ember.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések