2024, május9, csütörtök

Napi cikkek: Febr 15, 2024

Próbálkozhat más kereséssel is:

Hack elfogadta a jelölést, egy fideszes jelölt már van

Hack Péter az LMP jelöltjeként elfogadta, hogy független köztársasági elnökjelölt legyen. A jelölést Ungár Péter társelnök jelentette be, ami nagymértékben segít elosztatni a javaslat...

A Fidesz megkezdte a pedofíliára érzékenyítést, sajnálják, hogy pedofilügy miatt le kell mondani

Az alcím Novák Katalin és Varga Judit hőskölteménynek beillő életútját ígéri, amit eszünk ágában sincs elolvasni, éppen elég volt naponta látni. De életutakat nem ilyenkor közölnek valakikről. Ez olyan, mintha legalábbis nem pedofil igazgató társtettesének adott kegyelem miatt kellett volna lemondaniuk, hanem abból az alkalomból közölnék az életútjukat, hogy Nobel-díjat kaptak, Holdra szálltak, feltalálták a rák ellenszerét, milliókat mentettek meg. Novák és Varga megdicsőült, mert kegyelmet adott egy hazug, képmutató gazembernek, akinek a pedofil főnöke gyerekeket abuzált, ő pedig a bűncselekményt el akarta tussolni. Az áldozatok bántalmazását és megalázását még azután is növelte, hogy egy társuk öngyilkos lett. Kónya Endre arra akarta kényszeríteni őket, hogy továbbra is tűrjék el a pedofíliát. Még van két hetük arra, hogy megforduljon a bummfa és teljes erővel pofán csapkodja a pedofília áldozatait, a gyermekotthon volt lakóit, mert János bácsival nem voltak kedvesek és önzetlenek, Endre bácsinak nem fogadtak szót, titokban Soros György beszervezte őket, hogy megbuktassák morális őrtornyainkat, nemzetünk legkiválóbbjait.

Az elnökválasztás bojkottja az első, ami megvonja Orbántól a legitimitást

Nem vesz részt az ellenzék Orbán elnökválasztási bohózatában, nem állít ellenjelöltet, mert kizárólag csak a közvetlen elnökválasztás demokratikus, az biztosítja a köztársasági elnök alkotmányos...
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések