A Tettek Ideje Facebook-csoport tüntetést szervez június 18-ra a Március 15. térre. Tüntetni azonban nem elég, mondják, itt van a tettek ideje.
Az eddigi nagyobb tüntetéseket szervezők mozgalmat alapítanak, hogy „a rendszerrel szembeni elégedetlenség tiltakozó energiáit építő erővé formálják át”.
Azokat szólítják meg, akik szerint nem voltak eredményesek az elmúlt években a több tízezres tüntetések, amiket a korrupt hatalom ellen, a közoktatás és az egészségügy reformjáért, a CEU elkergetése ellen, a civil szervezetek vegzálása ellen szerveztek, de tenni szeretnének valamit.
Azt remélik, hogy megtalálják a társadalmi ellenállás új és hatékonyabb eszközeit.
Úgy vélik, újítani kell, mert „tüntetni nem elég, sztrájkolni nem lehet, nem marad újság, ahova írhatnánk, és a civil segítő munkát külföldi ügynöki tevékenységnek bélyegzik”.
Céljuk egy támogató mozgalom létrehozása, amely közösségi munkában segíti mindazokat, akik „fellépnek a közélet erkölcsi megújulása érdekében, a hatalom pártállami törekvéseivel szemben”.
Négy területen gondolják megszervezni magukat, és eredményeket elérni: civilként aktívan vesznek a NER 2018-as lebontásában (akciótér-vezető a tüntetésen: Vágó Gábor); megteremtik a hiteles alternatív nyilvánosságot (akciótér-vezető: Pikó András); újjászervezik az érdekérvényesítés jelenlegi formáit (akciótér-vezetők: Varga Andrea, Törley Kata, Kiss László), valamint a kiszolgáltatottság ellen küzdőket összekötik, hogy hatékonyabban dolgozhassanak a társadalmi egyenlőségért (akciótér-vezetők: L. Ritók Nóra, Horgas Péter).
E pillanatban 1000 érdeklődőt látni az oldalon, és 231-en ígérik, hogy elmennek. A hozzászólók közül egyeseknek elegük van a „kürtöskalácsozó tüntetőkből”, „vonulgató egyetemistákból”, „a demonstrációk utáni békés hazaballagásból”. Szerinte túl késő már az ehhez hasonló szerveződésekhez, képződményekhez.
Tény, hogy általában ugyanazok állnak be a lelkesen beharangozott, majd rendre kérészéletűnek bizonyuló mozgalmak, kerekasztalok, egyebek mögé, melyek céljaikban meglehetősen hasonlók, valahogy az általuk áhított célt mégsem sikerül sosem elérniük.
Kevéssé hihető sajnos, hogy például sikerülne Budapestről, ilyen módon megmozgatni, megszólítani a vidéken élők nagy tömegét, akik a fővárosból nehezen elképzelhető körülmények között próbálnak boldogulni az életükben, és akiknek a szava nem sokat ér – a szavazatuk a választásokon annál többet.
Egyetértünk, itt a tettek ideje. De talán azok módjában is változásra van szükség. Az „üljünk le, beszéljük meg” sajnos nem látszik már működni. Nagyon, nagyon sajnos.
Nem vagyunk azonban semmi jónak elrontói, amennyiben tévedünk, szívesen közlünk lelkes beszámolót, például egy hét múlva.
