Az egyébként tiszteletre méltó (mert valódi szakmai szervezetként működő) Magyar Újságírók Országos Szövetsége az Alkotmánybírósághoz fordul azért, mert Orbán „nemzetstratégiai jelentőségűnek”, és ezzel közérdekűnek nyilvánította a fideszes propagandapártsajtót, hogy ezzel kivonja a versenyhivatali eljárás alól.
Számunkra döbbenetes, hogy a MÚOSZ (a magyar közélet más részeivel együtt) még mindig eljátssza a „demokráciát”. Úgy tesz, mintha lennének a korlátlan hatalomgyakorlásnak korlátai, amelyekhez fordulni lehet.
Ez a vakság, még inkább szándékos félrenézés az oka annak, hogy bármit meg lehet csinálni, és semminek nem lesz következménye. Ez a hamis pótcselekvés maga az önfeladás. A MÚOSZ és az ország más szakmai szervezetei, intézményei ne tudnák, hogy Orbán első lépésben lebontotta a hatalmi ágak szétválasztásának, a fékek és ellensúlyok működésének rendszerét, hogy ne lehessen az ő egyszemélyes hatalmát demokratikusan és jogállami eszközökkel korlátozni? Milyen Alkotmánybírósághoz fordulnak? Ahhoz, amit Orbán állított össze? Ahhoz, amelynek többsége Orbántól függ?
Ennél már csak az lenne viccesebb, ha Polt Péterhez fordulnának. Vagy Áder Jánoshoz. Vagy Kövér Lászlóhoz, Vagy Rogán Antalhoz, vagy Kósa Lajoshoz. Itt rajtuk kívül senki nincs. Versenyhivatal is csak azért van, hogy a taktikai okokból nem deportált, nem bevagonírozott, nem szétvert szerkesztőségekben dolgozó és nem agyonlőtt újságírók ne foghassanak össze, arra a rövid időre sem, amíg őket is meg nem szüntetik, valamelyik oligarcha kezébe nem adják, vagy meg nem szállják.
A látszólagos kontrollra hivatott szervezetek is Orbán kezében vannak. Magyarországon semmi nincs, ami független és szabad lenne. Ami nincs a kezükben, azt üldözik, azt megbélyegzik, illetve még nem kebelezték be, csak a működési feltételeit korlátozzák.
Azt nem értik meg Magyarországon, vagy ha igen, nem ennek megfelelően reagálnak, hogy Orbán rendszere ugyanolyan fasizmus a lényegét tekintve, mint a történelem bármely fasizmusa (nevezzék abban a korban bárminek). A különbség az, hogy mindezt a demokrácia hamis látszatába burkolja. Ez a nagy találmány. Ez a rendszer addig él, amíg ezt a hazugságot tudomásul veszi az ország.
Amint erre a „közmegegyezésre” nemet mondanak, Orbán nyílt erőszak alkalmazására kényszerül. Ennek is eljön az ideje, de amikor ez bekövetkezik, akkorra a világ fasizálódása visszafordíthatatlan lesz, a nyílt diktatúra nem zavar majd senkit, és nem lesz senki, aki fellépjen ez ellen. Ez a mostani időszak pedig demoralizálja és felszámolja a belső ellenállást is.
Mert minden ilyen nyilatkozat, alkotmánybírósági bejelentés, amely akaratlanul jogállammá minősíti Orbán diktatúráját, az önfeladás, a morális önmegsemmisítés egyik lépcsője. Nincs kihez fordulni. Aki ezekhez a látszatintézményekhez fordul, csak eltolja a felelősséget magától.
Orbán lépése, amellyel „nemzetstratégiai jelentőségűnek” nyilvánítja az agymosásra használta propagandapártsajtót, hogy kivonja még a névleges kontroll alól is, abszolút törvénytelen. A felülvizsgálatra hivatott szervezetek is azok, alkotmányellenesek, azok is a kezében vannak. Ezt nem tudomásul venni, és úgy tenni, mintha nem így lenne, végzetes bűn.
Minden ilyen lépés egy kapituláció. Beletörődés, elfogadás és tudomásulvétel. Öröm az, hogy elmondhatják, hogy ez törvénytelen, nem zárják börtönbe őket érte és nem is lövik őket agyon? Pedig igény lenne rá. Éppen a propagandasajtó működésének eredményeképp.
Akié a sajtó, azé a közvélemény, akié a közvélemény, azé az emberek lelke. Akkor és oda fordítja őket, ahova akarja. Mindenki életveszélyben van ettől fogva. Orbán élet és halál ura. Megengedhetetlen egy ilyen hatalom egy ember kezében, mert egyetlen ember sem tud ekkora hatalommal bánni. Csak visszaélni tud vele, nem bírja hordozni a súlyát.
Minden aljas terv készen áll a teljes sajtó elfoglalására. Van „nemzetstratégiai” sajtó, amely közérdeket szolgál, és vannak az azon kívüliek, amelyek a nemzetstratégia (a nemzet) ellenségei, a közérdekkel szemben állnak. Amit ideig-óráig megtűr a „nemzet” (értsd: Orbán), de ez nem tarthat örökké. Már ismerjük a sajtókamara tervét, hogy a kamarai tagság alapján lehet majd betiltani orgánumokat és újságírókat.
Simicska Lajos óriási űrt hagyott maga után, mert senki nincs, aki kimondja helyette, hogy vannak helyzetek, amikor már senkinek nincs joga hülyének lenni. Főleg senkinek nincs joga hülyének tettetnie magát. Mintha nem tudná, hogy a kamu szövegek, a primitív propaganda mögött mi van. Nem azzal kell vitatkozni, hogy mi a „nemzetstratégia” és a közérdek, hanem azt kell megmondani, hogy ki ez a takonyláda, aki a hazug propagandát, a fake news-t, a félretájékoztatást, a gyűlöletkeltő uszítást, a propagandát nemzetstratégiának és közérdeknek nyilvánítja.
Aki belemegy abba a játékba, csapdába, hogy itt egy törvényes legitim akcióról van szó, amelyet majd a törvényesség alapján intézünk el, miközben maga a takonyláda a törvény, az elveszett. Annak vége. A napjai meg vannak számlálva, és a számláló nem az ő kezében van. Az önrendelkezése megszűnt, nem ura sem magának, sem a sorsának. A konfrontáció nem kerülhető el, mert amikor rászánják magukat, már késő. Ahogy már most is késő, mert ezt 2011-ben kellett volna megtenni. De a ma a holnaphoz képest még mindig jobb, mert előbb van.
Meg kell mondani, hogy mi ez. Meg kell mondani, hogy ki ez az ember. Meg kell mondani, hogy ez egy bűnöző. A rendszere fasizmus. Mindenki álljon le. Mindenki mondja fel az engedelmességet. Álljon ellene. Mert lassan tíz éve így megy át minden törvénytelenség látszólag törvényesbe.
Az Alkotmánybíróság nem fog megakadályozni semmit. Ha talál kifogást (és még ezt is Orbán dönti el, hogy akarja-e a demokrácia hamis látszatát még ezzel is erősíteni), az nem ér majd semmit, és egy húzással simán kijátsszák. Hoznak rá egy másik törvényt, oszt jónapot.
A CEU példájából nem tanul senki? Teljesítették a rájuk szabott, teljesíthetetlen feltételeket, és ezek azt is leszarták. Ez a jó kifejezés. Semmi nem számít. Ha Orbán el akar üldözni egy egyetemet, akkor elüldözi. Ha fel akarja számolni és központi irányítás alá akarja vonni az egész sajtót, mert azt kinevezi „nemzetstratégiának”, akkor megteszi. Mindent megtehet és meg is tesz. De akinek a nyakára teszik a hurkot, az miért reménykedik abban, hogy majd nem rúgják ki a sámlit alóla?
Ez a liberális demokrácia válsága: a meghátrálás, a gyávaság, a hamiskodás, az álságosság tudomásul vétele. Nem a jogállammal van a baj, hanem azzal, hogy nem ragaszkodnak hozzá. Ezért a fasiszták elfoglalhatják a világot. Mindenki másra vár, hogy tegyen valamit. Ehhez kell a sajtó. Ez a fasiszta stratégia fontos része. Ha ezt átadja az ország, az oktatást, a sajtót, az emlékezetpolitikát a fasiszták kezébe engedik, akkor miben reménykednek még?
Melyik fasizmus, melyik önkény, melyik diktatúra hozott szabadságot, békét, jólétet? Mi vár azokra, akik a fasisztáknak szabadkezet adnak, akik elfordítják a fejüket, akik letudják saját felelősségüket azzal, hogy az alkotmánybírósághoz fordultak? Sehova nem fordultak, csak magához Orbánhoz. Aki élvezi, hogy hülyét csinál belőlük, kigúnyolja a jogállamot, és az arcukba röhög.
Miért engedik meglett férfiak, megfontolt entellektüellek, hogy az elnyomással, a törvénytelenséggel szembeni nemes ellenállás szélsőséges futóbolondok privilégiuma legyen? Miért engedik lejáratni velük az emberi méltóság követelte alapvető jog, az ellenállás jogának gyakorlását, hogy aztán mindenki iszonyodjon tőle?
Miért nem teszik meg ezt maguk? Megvan hozzá a tekintélyes nemzetközi emberi jogi deklarációkban a joguk. Miért várják meg a pusztulást és az erőszakot?
