Már csak egy hét, és március 15-én megszűnik a Felház, az Orbán Gáspár és társai által alapított „keresztény misszió”. A Felház csupa rejtély, mert egyrészt megszűnik, másrészt a jövőt tervezik. Evangelizálást emlegetnek, miközben azt hangsúlyozzák, hogy a hozzájuk járó emberek különböző felekezetekhez és gyülekezetekhez tartoznak, akiknek eszerint már nincs szükségük evangelizációra, mert megtértek.
A pénzügyeik teljességgel átláthatatlanok, rejtélyes százezer forintos adakozókkal, amit Orbán Gáspár azoknak meséljen be, akik még nem jártak ilyen gyülekezetekbe, és nem ismerik, mennyit adakoznak az emberek. Az, ahogyan a pénzt átfolyatták egy más célra létrehozott közalapítványon, az totálisan törvénytelen volt, talán nem véletlen, hogy ezt is megváltoztatják, de még nem tudják, mire.
Az is merő ellentmondás, hogy a duma szintjén nem akarnak „Felház” brandet építeni (mert nem ők, hanem Jézus Krisztus a fontos), de azért mégis a Felháznak csinálnak „záró” rendezvényt, ami nem is az első ilyen „utolsó” alkalom. Az pedig ma is totálisan rejtély, hogyan képzeli Orbán Gáspár azt, hogy ő Jézus Krisztus evangéliumát hirdeti, hogy ő viszi a „tüzet” az összes felekezetbe és gyülekezetbe (persze tiszteletben tartva ezeket a felekezeteket és gyülekezeteket), miközben az apja az állami kereszténység hamis evangéliumát hirdeti.
Apja az antiszemita „keresztény Magyarország” ideológiáját terjeszti, keresztény jelszóval üldözi a menekülteket, a szegényeket, a hajléktalanokat, a diktatórikus rendszerét gyűlöletpropagandával tartja fenn, naponta érik hazugságon és lopáson, miközben a kereszténységre és Istenre hivatkozik, ezzel lejáratja a kereszténységet. A fiának, akinek inkább kell Istent követni, mint az embereket, és az eke szarva után nem tekinthet hátra, s el kell hagynia apját-anyját Jézus Krisztusért, ehhez egy szava sincs.
A HVG az újabb „utolsó” Felház alkalmából próbálta tisztázni ezeket a kérdéseket a két főre csappant alapító gárdával, és mindenek előtt Orbán Gáspárral. Nem jártak sok sikerrel, mert az Orbán-gyerek az apját idéző (és a NER hazudozóira emlékeztető) módon tért ki az egyenes kérdések elől, és beszélt mellé Jézus Krisztus nevében és Isten még nagyobb dicsőségére. Arra ki sem térünk, hogy Orbán Gáspár szerint „három és fél éve, hogy működik a Felház, és ahogy Jézus földi szolgálata is három és fél évig tartott, a mi küldetésünk is így ér véget ebben a formában, és indít el valami nagyobbat”. Orbán fia már Jézus Krisztushoz hasonlítja magát, aki azonban nem egy záróbulival fejezte be a három és fél éves szolgálatát, hanem keresztrefeszítéssel. Ennek oka pedig az volt, hogy megalkuvás nélkül hirdette és képviselte az igazságot, az Isten országát, kora vallási és politikai vezetőivel szemben, és ha kellett, megtagadta a saját anyját is, de az igazságot szólta, ami Orbán Gáspárról egyáltalán nem mondható el.
Orbán Gáspárt nem fenyegeti a keresztrefeszítés veszélye, mert ő a legkisebb mértékben sem képviseli Isten igazságát, sem kora hazug és képmutató vallási vezetőivel szemben, sem kora politikai vezetőivel szemben, akik a kereszténységet kufárkodásra használják. Köztük is első a saját apja, akinek a magatartása azokhoz hasonlítható, akiket Jézus ostorral kergetett ki a templomból. Orbán Gáspárnak csak akkor lenne alapja arra, hogy Jézus Krisztushoz hasonlítsa magát, s akár csak jelképesen is „keresztrefeszítsék”, ha ugyanolyan következetességgel állna ki az igazság mellett, mint Jézus Krisztus, s nem hazudna akkorákat, mint a HVG interjújában, és nem mentegetné a farizeus apját, aki meggyalázza a kereszténységet, Jézus Krisztus nevét. Orbán Gáspár hasonlatát folytatva, Jézus Krisztus meghalt, majd feltámadt a halálból, felment a mennybe, miután kifizette minden ember bűneinek árát, elszenvedte azok büntetését, majd a mennyben az oltárra helyezte a megváltó vért, és ezután kezdett el „valami nagyobbat”.
Ezzel állítja párhuzamba Orbán Gáspár azt, hogy a kizárólag zenei szolgálatra épülő összejöveteleiket befejezik, és még nem tudják, mit fognak helyette csinálni, de a jelen állás szerint gyülekezetet, egyházat nem alapítanak, de ez még változhat, ami sejthető abból is, hogy az apja megváltoztatta az egyházi törvényt. Ez a párhuzam ebben a formában is blaszfémia, az istengyalázás nem mindennapi foka. Orbán G. nem tudja, miről beszél, mihez hasonlítgatja szerencsétlen önmagát, hova emeli fel magát. Mindezek nem kis mértékben emlékeztetik apjára, aki a nagymama legnagyobb kudarca, miután elmondása szerint a nagyanyja őt „alázatra” nevelte. Ez az „alázat” Orbán Gáspár apja esetében akkor jön elő, amikor valamilyen aljas dolga miatt fenyegetve érzi magát, ezért fél. Ilyenkor baromi „alázatos”, hogy megússza, aztán a világ legkevélyebb embereként folytatja ott, ahol abbahagyta. Egyelőre a megtérés Orbán Gáspárt nem vitte távol ettől a „fájától”.
Ez a gyerek éppen most fejezi be azt is, amit eddig csináltak, ami nem volt több, mint egy-egy alkalom, ahol megtért emberek jöttek dicséretre. Enyhén szólva még nem „evangelizálták meg” Magyarországot sem, de a megszűnés előestéjén arról beszél, hogy „egész Európára hatással lesznek”, miközben párhuzam inkább az apjával húzható, aki egész Európában akarja terjeszteni a hamis kereszténységet, az illiberális, jogtipró, önkényuralmi, fasiszta rendszert, amit Jézus Krisztusról „kereszténységnek” nevezett el. Erről Orbán Gáspár csak annyit mond, hogy „Mi nem értünk a politikához, nem is a mi dolgunk, azt végezzék a politikusok a legjobb tudásuk szerint”. Mintha a Dávid Ibolyának tulajdonított mondatot hallanánk, miszerint ő pedig nem értett a focihoz, amikor az antiszemita rigmusokról kérdezték (bár később ő cáfolta, hogy erre a kérdésre ő ezt mondta volna). Ne kérdezzék a „szent” Orbán Gáspárt a piszkos politikáról, őt csak az evangélium érdekli, mert „nem ért a politikához”. Ehhez képest részt vett a török diktátor beiktatásán az apjával.
Most pedig idézzük pontosan a HVG kérdéseit és az arra adott válaszokat, és ezeket vessük össze Jézus Krisztus válaszaival és karakterével, ami őt a keresztre juttatta (méltóvá tette). A HVG újságírója azt kérdezte: „És – mint akiknek elsődleges küldetésük, hogy Jézus szeretetét hirdessék – mi a véleményük az ezzel ellentétes folyamatokról? Mondjuk a bevándorlókkal, idegenekkel szemben szított gyűlöletről, amiben a magyar kormány is élen jár, és amelynek következményeként pont, hogy nem a szeretet terjed, hanem az utálat mindenki felé, aki nem ősmagyar?” Orbán Gáspár válasza erre: „Nem tudom, hogy egyáltalán azt meg tudnánk-e jól állapítani, hogy a helyzet valóban így áll-e, ahogy mondta, mindenestere ilyen típusú közéleti-politikai véleményt azért nem formálunk…” Azt mondja az Orbán-gyerek, hogy nem lehet megállapítani, hogy egyáltalán így van-e. Nem jár az utcán, nem látja az apja megaposztereit, gigaplakátjait? Ez a keresztényi egyenesség? Ez a krisztusi jellem? De nézzük tovább.
A HVG közbevetése: „Ez nem politikai vélemény, ez egy hozzáállás egy kérdéshez.” Orbán Gáspár válasza: „De a magyar közéletben sokan az ellenkezőjét mondják, és ha mi ebben állást foglalnánk, akkor olyan dologhoz fognánk, amihez nincs se hitelünk, se megbízatásunk. Mi nem értünk ehhez, nem ezzel foglalkozunk. Az, hogy van gyűlölet a világban az nyilvánvaló, azt eddig is láttuk, és szeretnénk is rajta változtatni. Ez az a pozíció, amit fel tudunk venni, közéleti szerepvállalással nincs dolgunk.” Vajon, Simicska Lajos milyen kifejezést használna erre a sunyi mellébeszélésre? Sokan az ellenkezőjét mondják? Ki, az apja, az apja vazallusai? Orbán Gáspár szerint a Bibliával a kezében neki nincs elég kapaszkodója ahhoz, hogy erről véleményt mondjon? A legszebb az, hogy neki ehhez „nincs hitele, nincs megbízatása”. Kisfiam, ahhoz, hogy magadat misszionáriusnak, keresztény evangélistának nevezd, milyen hiteled van? Ilyen képmutató, farizeus mellébeszélő dumával. Arra milyen megbízatásod van, hogy hazudj?
A következő rész olyan visszataszítóan aljas, hogy ütésért kiált. HVG: „Arról sincs véleményük, hogy egyes politikusok – élükön édesapjával – nagyon markáns szószólói ennek a gyűlöletszításnak?” Orbán Gáspár: „Én általában azt gondolom, hogy ezeket a kérdéseket nagyobb szeretettel kell megközelíteni. Szerintem ez helyesen úgy néz ki, hogy ott kell segíteni, ahol a baj van.” Nagyobb szeretettel kell ezeket a kérdéseket megközelíteni, Gáspár? Ki a lótrutymót kell nagyobb szeretettel megközelíteni? Az apádat, aki éhezteti a menekülteket a tranzitállomáson, aki nem engedi meg keresztényeknek, hogy ételt vigyenek nekik? A baj ott van, a tranzitzónában, kisfiam, oda kellene vinni a segítséget. Mert aki már itt van, annak a baja itt van. Annak itt kellene segíteni, és nem éheztetni a gyerekeivel együtt. De nézzük tovább.
Azt mondja a HVG kiváló riportere: „Ezt hallottam már valahol…” Orbán Gáspár: „De én nem azért mondom, mert ez a kormány álláspontja, hanem mert misszionáriusként így gondolom: el kell menni, és el kell vinni a reményt, az Örömhírt – én is ezt csináltam Ugandában, amikor találkoztam Istennel.” HVG: „Ha egy önkéntesük vagy egy dicsőítés résztvevője önökhöz fordul azzal a kérdéssel, rendben van-e, hogy a határon egy hétig éheztetnek egy házaspárt, vagy hogy a kormány megbünteti azokat, akik segítséget nyújtanának az otthonukat elhagyni kényszerülőknek, arra mit válaszolnak?” Itt átveszi a szót a másik alapító, Ember Illés: „A csapatunkban nagyon sokféle hátterű ember van, és mi – pont azért, hogy a fókusz le ne kerüljön a lényegről: az igéről és Jézus Krisztusról – vezetőként politikai, közéleti kérdésekben nem adunk útmutatást. Ettől függetlenül, ha valakit Isten arra vezet, hogy elesett, rászoruló embereknek segítsen, azt biztatnám erre, a csapatból is többen karitatív területen dolgoznak.”
Ebből a hamuka mellébeszélésből elég. Azt mondja az Orbán-gyerek arra, hogy az apja menekülteket éheztet, hogy az a megoldás, hogy el kell menni Ugandába, és el kell vinni nekik a reményt. Nem, Gáspár, apád nem a reményt viszi Ugandába, hanem az adófizetők 5,1 milliárd forintját, a világ egyik legkorruptabb országába, és majd megnézzük, kinek a zsebében köt ki a pénz. Haverod pedig azzal a falmelléki dumával jön az éheztetésre, hogy „akit Isten arra vezet, hogy elesett, rászoruló embereknek segítsen”, az csinálja. Benneteket nem vezet, ezért nyasgem az éhezőknek. Ti nem foglalkoztok ilyesmivel, mert ti azzal vagytok elfoglalva, hogy „a fókusz le ne kerüljön a lényegről: az igéről és Jézus Krisztusról”. Ezt az undorító szöveget merik előadni, miközben Jézus Krisztus életét adta ilyen emberekért, és parancsolta, hogy a szomjazónak inni, az éhezőnek enni adjanak, a jövevényeket befogadják. Akkor van Jézus Krisztus a középpontban, ha ezeket teszik a keresztények, mert ő ezeket tette. Betöltötte a szükségeiket.
Befejezésül már csak annyit említünk meg, hogy az Orbán-gyerek egyébként nem ért mindenben egyet az apjával, sok vitája van mindenféle dolgokban, speciel a kereszténység, Jézus Krisztus nevében zajló gyűlöletkeltés, uszítás, éheztetés, üldözés, hazudozás, lopás, nem tartozik ezek közé. Orbán Gáspár ebben is tökéletesen fordítva ül a lovon. Tanulságként annyit jegyeznénk meg, hogy Orbán Gáspár, mint Magyarország, sőt Európa szabadítója, Mózese, a fáraó palotájából akarja megszabadítani az ő népét, és a fáraó tevékenységével kapcsolatban semmi problémája nincs. Ő az a „Jézus”, aki Heródes palotájából, Heródessel karöltve akarja megváltani az ő népét, akinek semmi problémája nincs a farizeusokkal, akinek a beszéde soha nem „igen-igen, nem-nem”, hanem csupa mellébeszélés. Ez az ember hasonlítja az ő „három és fél éves szolgálatát” Jézus Krisztus „három és fél éves szolgálatához”. Minden kipróbáltság, teológiai képzettség, felkészültség, jellembeli erő, és valódi megtérés nélkül akarja ez a gyerek tanítani a világot, ő akarja a „tüzet” vinni olyan gyülekezetek és hívők közé, akik megharcolták már a hitüket, akiket egyebek közt a saját apja üldöz, a jogaikat megvonta, s neki ehhez sincs szava.
Orbán Gáspár egy éretlen, megtéretlen pojáca, akiből az alázat és az istenfélelem minimuma is hiányzik, akiben az igazságérzet egy szikrája sincs meg, aki nem tette le az életét, aki az apja híréből él, aki az apja által küldött pénzekből bohóckodik, s játssza az eszét, akire a kutya nem nézne, ha nem a diktátor gyereke lenne. Orbán Gáspár lehetett volna valaki, ha az igazságot képviselné, ha az apját nem fedezné, hanem vele szemben a kereszténységet megvédené, és szembe menne a csalásával. Orbán Gáspár megmérettetett és könnyűnek találtatott. Pillénél is könnyebbnek. Az pedig a hívők felelőssége, hogy egy ilyen szélhámosságot ne támogassanak, az Orbán-dinasztia aljasságaihoz ne asszisztáljanak. Orbán Gáspár nem tagadta meg a családi tradíciót, lopás nélkül ez a család semmit nem tud csinálni. Ő a Kétfarkú Kutyapárt szlogenjét lopta el, az „örök élet” és az „igyen sör” ígéretét. Mintha ez az „örök élet”, az az „örök élet” lenne. Blaszfémia, undorító az egész.
Tisztességes ember nem teszi be a lábát abba a Felházba, ahol Orbán „Heródes” Viktor adja a pénzt az „utolsó vacsorához”, de ahol Jézus Krisztus helyén a saját fia ül, aki Jézus előtt nyúl a tálba.
