Marco Rossit utolérte a Bicskei Bertalan-szindróma, amikor az Albániától elszenvedett vereség után, amivel kiestek a világbajnokságról, dicsérte a válogatott játékát, hogy ő egy jó meccset látott. Az edző sors olyan, hogy ilyenkor le kell mondani, de Magyarországon a túlfizetett szövetségi kapitányok ilyenkor elkezdenek kapaszkodni a székükbe. Rossi nyilván nem akar költözni, és húzza, amíg lehet. Emberileg érthető, azonban Angliában átlépett egy határt, amikor Orbán fasiszta rendszerét kezdte hazugságokkal védeni.
Helyzetfelismerését dicséri, hogy tudja, ki az, akin a sorsa múlik. Az Anglia elleni vb-selejtező előtti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „Magyarország egy demokratikus ország, ahol mindenki szabadon élhet, bőrszíntől vagy szexuális beállítottságtól függetlenül. Tehát ebből a szempontból nem különbözik Angliától.” Először is, demokratikus országban nem a miniszterelnök dönti el, hogy ki legyen a szövetségi kapitány, mint ahogy Magyarországon Orbán dönt mindenről, ezért nem kell egy edzőnek a miniszterelnök seggét nyalni az állásáért, mint neki.
Másodszor, arról az országról beszél Rossi, hogy ott „mindenki szabadon élhet, bőrszíntől vagy szexuális beállítottságtól függetlenül”, ahol rendőrt hívnak a faluban, ha meglátnak egy színesbőrű idegent, ahol nem is olyan régen még cigányok elleni sorozatgyilkosság zajlott, ahol most hoztak egy olyan homofób törvényt, amely a melegeket a pedofilokkal azonosítja, és megtiltja az alapvető jogaikat. Erre mondja Rossi, hogy mindenki szabadon élhet, s hogy ez nem különbözik Angliától. Az angol miniszterelnök is elítélte a homofób törvényt, nem tudja?
Rossi újabb hazugsága az volt (amivel védte a magyar szurkolói rasszizmust), hogy „a rasszista gesztusokat tevő, a térdelő angol csapatot kifütyülő, és a góljaikat ünneplő játékosokat megdobáló magyar szurkolók a kisebbséghez tartoznak”. Ha ez igaz lenne, akkor a térdelő angol csapatot egy szűk szektor fütyülte volna, és a stadion elsöprő többsége megtapsolja, hogy kifejezze a fekete játékosokkal szembeni szolidaritását és a rassisztákkal szembeni ellenvéleményét. De a stadionban zúgott a fülsiketítő fütty, a stadion egy emberként fütyült, a kisebbség volt az, aki nem fültyült.
Miről beszél ez az ember, amikor az ország külügyminisztere (!) és a miniszterelnöke (!) is a rasszisták oldalára állt és őket bátorítja? Neki, mint európai embernek, sportembernek, kutakötelessége lett volna kiállni a nemzetközi sportvilág antirasszista mozgalma, a színesbőrű játékosok és a szolidaritás mellett. De ha nem teszi, mert egy fajgyűlölő, rasszista rendszerben él, s innen kapja a nem kevés fizetését, akkor legalább ne hazudjon. Annyival elintézte, hogy az egy kisebbség, de még arra a „kisebbségre” sem volt egy rossz szava sem. A miniszterelnök is a kisebbséghez tartozik?
Marco Rossi olyanba szólt bele, amihez semmi köze. Egy ország felének véleményét hazudtolta meg, a tényekkel szemben hazudott. Olyasmit tagadott le, amit mindenki tud, ezzel van tele a sajtó az egész világon. Tíz éve küszködik vele az Európai Unió. Ő pedig kijelenti, hogy ez egy demokrácia, olyan, mint Anglia. Ki hatalmazta fel erre? Ő nem magyar, mi jogon szól bele? Futballedző, aki nem politikai szakember. Milyen jogon csapja be és hazudik a külvilágnak? Kikérjük magunknak, hogy ő a magyarok nevében beszéljen Orbán fasiszta rendszeréről, letagadva az önkényuralmat.
Szomorú, hogy egy sportembernek ilyen gesztusokat kell tennie a politikai vezetés felé, mert azon múlik a sorsa. Még szomorúbb, hogy egy sportembernek ez számít, és kiszolgál ilyen igényeket.
