Aki az elmúlt tizenkét évben megismerte az Orbán-rezsim kommunikációs módszereit, annak számára nyilvánvaló, hogy Szijjártó berlini nyilatkozata, amelyben aggályainak adott hangot (igaz, a törökökre hivatkozva) a finn és a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatban, nem lehet véletlen: egyrészt üzenet az oroszoknak, hogy jó helyre adták Szijjártónak az orosz Barátság Érdemrendet, és tesztelése a nyugati szövetségeseknek is, hogyan reagálnak, meddig mehet el az Orbán-rezsim a két ország csatlakozásának akadályozásában. Egyben üzenet a törököknek is, hogy vétózhatnak.
A finn és a svéd NATO-csatlakozás Putyin esztelen háborújának egyik újabb negatív következménye, az egyik legnagyobb csapás az oroszokra nézve. Egyrészt megszűnik a két ország védtelensége, ami az oroszoknak mindig fontos volt, másrészt a NATO kiterjesztését jelenti, ami ellen elvileg a háborút indították. Emellett két elszánt, áldozatkész erős hadsereg lép a NATO-ba, amely nagyon erős támogatás a nyugati katonai szövetségnek, méghozzá az egész világon. Mostantól svéd és finn katonákat és haderőt is bevethetne a NATO bárhol a világon.
Az oroszoknak ez nagyon érzékeny veszteség, ebből következik, hogy a Putyin-barát Orbán-rezsim azonnal megfogalmazta óvatos aggályait. A türk testvér, Erdogan kifogásaira és érzékenységére hivatkoztak (ami egyébként nevetséges, mert az elnyomott kurd nemzetiség svédországi diaszpórájának nyílt és szabad tevékenységét kifogásolja egy szabad országban), mindehhez Szijjártónak és Magyarországnak semmi köze nincs. Ha a kurd kisebbség jogaiért küzdő külföldi szervezetek ellen szólal fel, az csak a NER antidemokratikus jellegét bizonyítja.
De Orbán diktatúráját nem a törökök és a kurdok konfliktusa érdekli, hanem az oroszok érdeke és sérelme. A nagy pávatáncos az Európai Unióban is taktikázik: megszavazott minden szankciót, aminek elutasítása a nyugati szövetségből való kilépés bejelentésével ért volna fel, illetve bármilyen módon az Unióból való kiszorítással járt volna. Majd az olajembargó kérdésében jelentette be a vétót, ami kulcskérdés az oroszoknak, s amiben nincs egységes európai álláspont és gazdasági érdeknek lehet beállítani.
Szijjártó bejelentésével tesztelik a NATO-t, meddig mehetnek el, üzentek Putyinnak és üzentek Erdogannak is, hogy ha nem veszélyeztetik saját kizáródásukat, akkor egy esetleges vétót támogathat a magyar kormány, hogy Orország érdekeit segítse, és megakadályozza a két jelentős észak-európai ország NATO-csatlakozását. Erdogan eddig csak aggályait fogalmazta meg, de kijelentette, hogy nem kívánja megvétózni a finnek és a svédek NATO csatlakozását. Most kell figyelni arra, hogy Szijjártó nyilatkozata után változik-e a török álláspont, elmozdulnak-e a vétó felé.
Ha nem történik semmi, és a két országot felveszi a NATO, az nem Orbánon fog múlni, mert ha a törökök bekeményítenének, a kipcsak vezér az oroszok érdekében melléjük állna. Ez mutatja újra, milyen veszélyt jelent a nyugati szövetségi rendszerben, az EU-ban és a NATO-ban is, Magyarország tagsága. Orbán a maga pávatáncos, sunyi, aljas módján eddig is ott tett keresztbe, ahol tudott. Orbán nem barátja és nem hűséges szövetségese a nyugati demokráciáknak, hanem az oroszok oldalán álló ellensége.
Előbb-utóbb jó lenne, ha ezzel szembenéznének a nyugati partnerek, és megszabadulnának egy belső bomlasztó ellenségtől, egy nyilvánvaló árulótól. Abban ne reménykedjenek, hogy Orbán majd megbukik egyszer Magyarországon, mert arra a kövekező húsz évben nem fog sor kerülni.
