Magyarország jó híre jó kezekben van, mert ez is az Orbán-család kezében van, mint minden. Mészáros Lőrinc családi stróman a jótékonykodás fenoménje, a lopott pénz egy töredéke visszakerül azokhoz, akiktől ellopták, és hálásak lehetnek érte. Tiborcz István, a Nemzet Veje őrzi az építészeti remekműveket, miután ellopták. A szaros pelenkát dobáló Orbán Ráhel pedig a magyar kultúra jó hírét viszi a világba.
Orbán Ráhel nem a NER által megszállt és elpusztított magyar kultúrára gondolt, amikor azt állította újabb budapesti szállodájuk kapcsán, hogy ők a fatolvaj férjével a kultúrát terjesztik. Annak is van egy kultúrája, hogy ki és hogyan juthat százmilliárdos vagyonhoz a miniszterelnök családjában, és ez a lopás kultúrája. Orbán Ráhel ezt a kultúrát terjeszti, az ehhez kapcsolódó arcátlansággal együtt, hogy magukat értékmentőnek mutatja be.
Hungarikum, ahogyan az Orbán-család szétlopja ország és világ előtt az országot, aminek kulturális értéke erősen vitatható, és kevésbé illeszkedik a magyar kultúra klasszikusnak mondható értékeihez. A lopás markáns jellemvonása a nemzetnek, de nem hivalkodtak vele eddig. A tárgyalótermekben még senki nem hivatkozott arra, hogy a kultúrát terjeszti, mert a lopott holmit felújította magának, és még senki nem várta el ezért a csodálatot.
Lassan úgy kell érezni, hogy Magyarország nem is lenne, ha nem lopná el az Orbán-család, mert ők védik meg a műemlékeket, ők fejlesztik a gasztronómiát, egyedül ők kreatívak. Azt nem is értjük, hogy a világ más részein hogyan nem omlott össze és nem pusztult el bármi nélkülük. Megmentik ők az értékeinket tőlünk, mert a mi kezünkben minden tönkremenne. Önként kellene átadnunk mindent ezeknek a zseniknek, ha jót akarunk.
Végül is, ezt tesszük. Országunkat nemcsak rájuk bíztuk, hanem nekik is adtuk, már nem is gondoljuk, hogy nélkülük mi képesek lennénk bármire. Ők a mi arisztokratáink, a jobbik énünk megtestesítői, akik elvezetnek minket a csodálatos jövőbe, ahol minden szép lesz, mert ők mindent megszépítenek. Majd ők felújítanak mindent, csinálnak filmet, színházat, operát és büfét helyettünk maguknak, mindabból, amit tőlünk elloptak.
Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint csodálni őket, a szépeket és gazdagokat, akik csak megmentenek mindent, előlünk. Szinte halljuk, ahogy a bíróságon azt mondják, hogy nem lenne semmi nélkülük, mindent a pusztulástól mentettek meg. Nem lopás, értékmentés az, amit csináltak, s nagylelkűségük jele, hogy nem várnak köszönetet, kitüntetést. A bíróság pedig issza a szavaikat, ahogy előadják a kultúrateremtést, mert a bíróságot is ellopták.
Repülős Gizi legalább nem tartott sajtóbeszélgetéseket az ellopott holmik kultúramentő felhasználásáról. Mit nem adott volna azért, ha a repülő is az övé lett volna, amivel lopni járt. Nem jött rá, hogy a repülőt kellett volna ellopni. Talán csak nem akart miniszterelnök lenni.
