2024, október5, szombat
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar Gyurcsányt nem tartja embernek

Magyar Gyurcsányt nem tartja embernek

-

Bizonyára megütköznek néhányan a címen, mert Magyar Péter nem ezt mondta, hanem azt, hogy Gyurcsányt nem tartja politikusnak. Mondhatják, hogy ez mást jelent, de mégis úgy hangzik, s tulajdonképpen azt is jelenti. A szövegnek ez a pontos fordítása.

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke, korábbi miniszterelnök. Nem vonható kétségbe, hogy politikus. Aki ezt kétségbe vonja, szinte a létezését vonja kétségbe. De a szavak szinte mellékesek. A lényeg a mögötte levő szellemiség, a feneketlen gyűlölet.

Az a lekezelő, megalázó, lenéző, pökhendi, nagyképű és megsemmisítő kijelentés, amely ennek az embernek a száját elhagyta, a benne levő gyűlölettel együtt azt jelenti, hogy Magyar Péter semminek tartja Gyurcsányt, nem tartja embernek.

A szavak mások voltak, de a gesztus és a megnyilvánulás ezt jelenti. Tegyük hozzá, hogy ezt arra válaszul mondta Magyar, hogy a DK elnöke Orbán leváltása érdekében késznek mutatkozott minden fenntartása ellenére, hogy 2026-ban egyeztessen Magyarral.

Erre volt ez a válasz, attól az embertől, akit elvileg humanisták, liberálisok, baloldaliak, értelmiségiek, művészek támogatnak. Mindenki tudja, hogy ha 2026-ban megoszlanak az ellenzéki szavazatok, akkor Orbán minden eddiginél nagyobb győzelmet arat.

Magyar ezt nem úgy képzeli megoldani, hogy az Orbánnal szembenálló két legnagyobb tábor egyezteti a jelöltjeit, hanem úgy, hogy a másik megsemmisül. Gyurcsány ezért nem politikus, a pártja nem párt. Magyar kimondta a megsemmisítő halálos ítéletet.

Nemcsak a pártra, az emberre is. Magyar már mindkettőt megölte a szívében, ezért nem tartja Gyurcsány Ferencet sem embernek, sem létezőnek, s ezt fejezi ki, hogy nem tartja politikusnak. Ezt a szellemiséget és gyűlöletet közvetíti a követői felé.

A csuklóján keresztet lóbáló, a szoros nadrágjaiban szándékosan a nemi szervét mutogató Magyarnak elmondjuk, hogy a Biblia szerint aki gyűlöl, az embergyilkos. Mert aki gyűlöl, az már megölte azt az embert a szívében. Ez olyan, mint a szívben elkövetett paráznaság.

A politikai ellenfelekről szóló dehumanizáló beszéd náci beszéd. Aki politikai ellenfeleit meg akarja semmisíteni, a politikai riválisait nem létezőnek tekinti, az náci. Márpedig Magyar ezekkel a kijelentéseivel a halálos ítéletet mondja ki emberre és a közösségére.

Ahhoz képest, hogy fél éve sincs annak, hogy Magyar még a fideszes parkett élősködő ördöge volt, s néhány hónapja lett politikus (egyes ellenzékiek hamis messiása), nagyon hamar és könnyen mond ítéletet arról, hogy ki politikus, ki nem. Ki létezhet, ki nem.

Ami ebben a kontextusban még ennél is rosszabbat jelent. Ez uszító gyűlöletbeszéd.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések