2024, október12, szombat
KezdőlapAmerikai életA bevándorlás eldöntheti az amerikai választásokat is

A bevándorlás eldöntheti az amerikai választásokat is

-

A bevándorlást sikerült olyan mértékben kriminalizálni a politikai viták során, hogy arról szinte már nem is lehet pozitív hangnemben beszélni, pedig az ellenőrzött és szabályozott bevándorlás jót tesz minden országnak, sokkal hasznosabb, mint a vendégmunkások behozatala. A bevándorlást politikai fegyverként használók nem érdekeltek a kérdés szakmailag korrekt és hatékony kezelésében.

Ennek oka pedig az, hogy a megoldatlan határproblémákkal és bevándorlási krízissal választásokat lehet nyerni. Különösen úgy, hogy a populista politikai irányzatok minden bevándorlót ellenségnek és veszélynek tüntetnek fel, akiktől ők megvédik az országot. Amerikában a déli határra olyan erős nyomás nehezedik, hogy az önmagában is krízis, akik pedig politikailag érdekeltek ennek fenntartásában, mindent meg is tesznek ezért.

Trump például fenyegeti a republikánus párt szenátorait és kongresszusi képviselőit, hogy ne írják alá a Biden elnökkel együtt kidolgozott bevándorlási törvényt, amely a megoldás és a béke érdekében nagy engedményeket tartalmaz a republikánus követelésekkel szemben, mert Trump nem szertené, ha a jelenlegi elnök sikernek könyvelhetné el, ha megoldódik bármi a déli határon. Pártjának megmondta, ezzel ő kampányolni akar.

Magyarországon már ott tart a bevándorlókkal való politikai célú visszaélés, hogy a bevándorlásellenes propagandával folyamatosan kampányoló szélsőjobboldali kormány szándékosan elengedte a börtönökből az elítélt embercsempészeket túlzsúfoltságra hivatkozva, majd ezzel egyidőben megnőtt a migrációs nyomás a szomszédos Szlovákia határána, ami hatalomra segítette Orbán Viktor szövetségesét, aki bevándorlásellenes propagandával kampányolt. Orbán kisegítette illegális bevándorlókkal a szövetségesét.

Az amerikai politikában is az anti-migrációs álláspontok erősödnek, miközben egyre többen lépnek át az országhatáron, és kevés hosszútávú javaslat van, amely komplexen kezelné a határzár kérdését. A mexikói határ mentén történő bevándorlás korlátozásáról szóló jelenlegi, átfogó vitákat az Amerikai Bevándorlási Ügyvédek Társulása (AILA) és az Amerikai Bevándorlási Tanács (AIC) politikai és partnerségi főtanácsadója, Angela Kelley osztotta meg az Ethnic Media Services sajtótájékoztatóján.

A bevándorlási vitát a republokánusok összekapcsolták a szenátus által finanszírozott segélyekkel, és a 60 milliárd dolláros Ukrajnának szánt amerikai támogatással, az Izrael támogatására szánt segélyekkel. A határozott bevándorlási korlátozásokat támogatók fenyegetik a kormányzatot, hogy blokkolják a különféle segélyek elfogadását.

Az illegális határátlépések számának növekedése, a migrációval kapcsolatos politikai viták és az erősen politizált menedékjogi rendszer hosszútávú problémái azt eredményezik, hogy az Egyesült Államoknak sürgősen meg kell újítania bevándorlási politikáját. A politikai vita két fő irányvonalat követ: az egyik a szigorítások mellett érvel, beleértve az ideiglenes tartózkodási engedély jogának korlátozását, a másik pedig a humanitárius szempontokat hangsúlyozza, a különféle nemzetközi problémák miatt történő bevándorlás támogatása érdekében.

A vita része az is, hogy vajon az Egyesült Államok bezárhatja-e a határait a menedékkérők előtt, ha azok száma meghalad egy bizonyos küszöböt. A migrációs problémák az idei választás előtt kiemelten fontosak, és a republikánusok politikai stratégiaként alkalmazzák az ügyet a választói bázisuk felbőszítésére. A demokraták ugyanakkor kénytelenek egyensúlyozni az együttérzés és a kontroll között. Miközben a migráció szélsőjobboldali megközelítését elutasítják, szembesülnek a növekvő számú bevándorlóval.

A helyzet kihívást jelent mindkét politikai oldalnak, és a viták gyakran leegyszerűsödnek a politikai érvek szintjére. Az emberek elvárják, hogy a politikusok hatékony és humánus válaszokat találjanak a migrációs kihívásokra, de a tényleges megoldások elmaradnak, a politikai viták szintjén megreked minden. Biden engedményeket tett, hogy kimozdítsa a holtpontról a bevándorlási krízist, de politikai okokból a republikánusok trumpistái az így létrejött tervezetet is halva születettnek minősítették.

Amerika a bevándorlók hazája. Amerika példája mutatja, hogy a bevándorlás erőssé és nem gyengévé teszi a nemzetet. A bevándorlók adnak friss energiákat a gazdaságnak. Az alsóbb társadalmi rétegekben is így igaz, mert a bevándorlók (sőt: az illegális bevándorlók) nélkül Amerikában megállna az élet. Ezért tragikus, hogy a bevándorlókkal szembeni hazug uszítás Amerikában is megfordítja a közhangulatot és a bevándorlók megítélését.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések