AN

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség bibliai és emberi meggyőződése, hogy a Föld Istené, azt egyik nemzet sem sajátíthatja ki kizárólagos használatra, és az általa kormányozott területet nem zárhatja el egyetlen oltalmat, segítséget kérő elől sem.

Elfogadhatatlannak tartanánk, ha Magyarország, szemben a zsidó-keresztény-humanista etikai alapon szerveződött Európai Unióval (melynek hazánk teljes jogú tagja) ellentétben, a szülőföldjüket bármiféle fenyegetettség miatt elhagyni kényszerülőket elutasítaná, megélhetési bevándorlóként vagy terrorista gyanús személyekként bélyegezné meg.

Meggyőződésünk, hogy Európának és általában a fejlettebb és erősebb nemzeteknek felelősségük van abban, hogy milyen emberiességi viszonyok alakulnak ki azokban az országokban, melyek természeti kincseikkel és emberi munkaerejükkel oly hosszú időn át (kényszerből vagy szabad akaratból) hozzájárultak a civilizált nyugat megerősödéséhez és meggazdagodásához.

Meggyőződésünk, hogy „a magyar családok és a születendő gyermekek támogatása” nem állhat szemben a segítségre szorulók iránti szolidaritással, már csak azért sem, mert ezt az együttműködést az Unió anyagilag is kiemelten támogatja.

Meggyőződésünk, hogy az Unió az általa kidolgozott, menekültekkel kapcsolatos támogatási rendszere méltányos, hazánkra nem ró elhordozhatatlan terhet, és abban részt venni nemes, Istennek tetsző cselekedet.

A Biblia ismert hősei Ábrahám, Izrael, József, a pátriárkák és leszármazottaik, Mózes, Dávid, a próféták népe, Jézus, Pál mind megkóstolták a bevándorlás, az idegen földön való oltalomkeresés nehézségeit. Ebből kiindulva fogadták el isteni parancsként, hogy „Szeressétek azért a jövevényt; mert ti is jövevények voltatok…” (5 Mózes 10,19)

Mi, magyarok, a honfoglalás pillanatától kezdve, hányatott történelmünk során sokszor (Rákóczi-szabadságharc, 1849, a XX. század eleje, 1945, 1956, stb.) voltunk kénytelenek otthonunk változtatására, és adhattunk menedéket üldözötteknek, nyithattuk meg határainkat egy sokkal zártabb világban is, hogy szétszakított népek egymásra találhassanak. De gazdagodtunk is mindig kivételes és értékes emberekkel, népcsoportokkal, akik mára nemzetalkotó kisebbségként vagy népünkben felolvadva képeznek egyedülállóan értékes közösséget velünk.
Fontos megemlítenünk, hogy mára immáron olyan magyarok millióit fogadták és fogadják be Európában és világszerte, akik történelmi, vagy gazdasági okokból kényszerültek elhagyni az országot.

Magyarország nem zártkert vagy magánterület. Mi, magyarok pedig vendégszerető és együttérző nép vagyunk. Ezért Istentől kapott felelősséggel és az általános emberi humánum iránti elkötelezettségünkkel a menedéket keresők tisztességes támogatása és segítése mellett állunk ki és ezt várjuk országunk vezetőitől is.

Iványi Gábor, lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke

Nincs hozzászólás : A keresztény egyház álláspontja a bevándorlásról

  1. Kuksi

    June 9th, 2015

    “Mi, magyarok pedig vendégszerető és együttérző nép vagyunk.”
    Bárcsak valóban így lenne! Azért abban még mindig kétségbeesetten reménykedem, hogy legalább a nagyobb részünkre igaz legyen ez…

    Reply
  2. Aptyuka

    June 9th, 2015

    Az egyetlen hiteles egyházi vezető.

    Reply
  3. e-Vita

    June 9th, 2015

    ” olyan magyarok millióit fogadták és fogadják be Európában és világszerte, akik történelmi, vagy gazdasági okokból kényszerültek elhagyni az országot.”
    Az okok közül kimaradt egy, legalább annyira fontos: politikai. Akik vagy egyik, vagy másik típusú diktatúra miatt keresnek új hazát. Ámbár lehet, hogy a történelmi okokba ez is beleértendő, de az valahogy kevésbé egyértelmű jelző.

    Reply
  4. Admin

    June 9th, 2015

    Kérjük, hogy Paddington nevű hozzászóló regisztráljon és használjon másik nevet. Admin

    Reply
    • Rasputyn

      June 9th, 2015

      Ok, csak segítsd Rasputynt. 🙂

      Reply
  5. Rasputyn

    June 9th, 2015

    Angliában, több évszázadra visszamenően és bizonyítottan bennszülött ősökkel rendelkező angolok génjeiben 6% afrikai markert mutattak ki. Július Caesar, többek között afrikai légiókat is bevetett a Brit-szigetek dél-keleti meghódítása során. A kékvérű angolok szurok fekete afrikai ősökkel is büszkélkedhetnek, kik a szolgálat letelte után letelepedtek és családot alapítottak a ködös szigeten. Ez, se nem pozitív, se nem negatív hír, csupán tény.

    Reply
  6. sipos irisz

    June 12th, 2015

    Iványi G. cikkével és az abban megfogalmazott humánus és keresztény elvekkel nem lehet nem egyetérteni. Józan, biblikus és korrekt. Mégis: a cikk így, ahogy (és amilyen szövegkörnyezetben) megjelent, alapvetően ‘hiányos’, és e hiányossága folytán nem az integrációt szolgálja, hanem POLARIZÁL. Megpróbálnám kifejteni, hogy mit is hiányolok. Teszem ezt, mint aki személyesen, egzisztenciálisan „megkóstolta az idegen földön való oltalomkeresés nehézségeit”, tehát tudja, mit jelent a menekültstátusz és a vele járó krónikus (néha kreatív) identitásválság.

    Mint ahogy írtam, Iványi biblikus okfejtését fenntartás nélkül aláírom, és osztom az arra alapozó morális álláspontot. Szerintem ez minden krisztuskövető számára világos, és akinek nem, azzal (vallásos alapon) nem igen érdemes vitatkozni. De itt van az alapvető, és első bökkenő.

    1. Már-már annyira világos, hogy szinte triviális.
    Ha pedig egy etikai állásfoglalás a kormány menekült- és migrációs-politikája kapcsán megreked néhány triviális (biblikus és morális) alapigazság szintjén, akkor méltán következtethetünk arra (persze, ez csak következtetés), hogy a tisztelt szerző még ezt a triviális alapot sem feltételezi a kormányzat képviselőinél. És mivel Iványi egyetlen vesszővel vagy betűközzel sem utal arra, hogy a kormány esetleg a triviális humán-erkölcsi önmeghatározáson túl egy szövődményes, világméretű és morálisan is összetett dilemmára keres (ha bénán is, ha ambivalensen is) megoldást, nehéz ezt nem feltételezni.

    A cikk tehát eleve – érvek és a bizonyítás nyűge nélkül, kvázi prófétai tekintéllyel – szembe állítja a biblikus erkölcsöt a (meg nem nevezett) állami intézkedésekkel, a „zsidó-keresztény-humanista etikai alapon szerveződő EU-t” Magyarországgal, a gyámoltalan és rászorult menekülők oltalmazását a könyörtelen és kirekesztő megbélyegzéssel.

    Ezzel a morális attitűddel Ivány Gábor beáll a (joggal?) felháborodók sorába, akik ELEVE abból indulnak ki, hogy a kormány nem tesz különbséget az (a) üldözöttek és menekültek, a (b) gazdasági reményekkel kivándorolni szándékozók, a (c) félvilági illegalitás és bűnözés hálóiba keveredők vagy keveredettek és az (d) ellenséges érdeket képviselők=terroristák között. És itt van a második bökkenő:

    2. Hogy pont azok, akik „összemosással” és „megpecsételéssel” vádolják Orbánt és a kormányt, ők ­kerülik kínosan a precíz megkülönböztetést! Ők érvelnek (mármint érvelés nélkül kinyilatkoztatnak) úgy, mintha az egyik kihívás kezelése (c + d) automatice a másik kihívás (a és részint b) megtagadása lenne. Mindezt anélkül, hogy nyíltan közölnék: ők hogyan és mi alapján szándékoznak különbséget tenni, és hogyan szándékozzák különböző módon kezelni a különböző kihívást.

    Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de moralizáló közhelyek szajkózásán kívül (nem Iványira gondolok) nem hallottam/olvastam erre nézve disztingvált helyzetelemzést és építő javaslatot. Enélkül viszont hiteltelen a felháborodás – és politikailag teljesen meddő a kritika. Mi több: demagóg és farizeusi hangulatkeltés, politikai nyerészkedés, aminek az érintettek, a menekültek/migránsok/átutazók, semmi, de semmi hasznát nem veszik. Ha valóban és őszintén őértük szeretnénk tenni, akkor kérem a konkrét javaslatokat, programokat és erkölcsi (nem pedig triviálisan moralizáló!) érveket:

    *** Ki illetékes megszabni, Brüsszelben milyen kritériumok alapján, milyen kulcs szerint „osztják szét” a repülőn és hajón Párizsba, Frankfurtba, Londonba, Milánóba, Szicíliába stb. érkező menekülteket az európai országok között, és miért pont a magyar kormány ne tiltakozhasson a (vélt) túlterhelés miatt? Ki is az az ominózus „Únió”, erkölcsi etalon és tévedhetetlen, a nemzetek fölött lebegő orákulum?

    *** Mit javasolnak pld. a civil plakátrongálók: Milyen kezdeményezéssel tudnának (esetleg személyesen is) hozzájárulni a menekültek helyzete enyhítéséhez – és, ami hosszú távon még fontosabb: a magyar társadalomba való integrációjához? Olyan ötletekre, projektekre, civil kezdeményezésekre lennék kíváncsi, amik túlmutatnak az ideológiai frázisokon és a szokványos alamizsnapolitikán. (Ez sem Iványira vonatkozik, hanem érdekelne, hogy a fővárosi humán érzületű értelmiség/polgárság mivel járul hozzá a kizárólag vidéken és a határok mentén működő menekülttáborok és idegenrendészeti fogdák népe létkörülményei enyhítéséhez.)

    *** Milyen eljárást javasolnak pld. olyan menedékjogot kérők esetében, akik nem felelnek meg az EU menedékjogi kritériumainak?

    *** Hogyan kezelnék a (tömegesen) Magyarországon keresztül Nyugat-Európába tartó migránsok ügyét, akiket onnan postafordultával küldenek vissza MO-ra?

    *** Mit javasolnak az illegálisan MO-on tartózkodók esetében, akiket munkaközvetítők, vagy nevezzük meg konkrétan: emberkereskedők „foglalkoztatnak” dumping vagy szinte nulla munkabérrel, emberhez nem méltó körülmények között? (kubikosok, favágók, mezőgazdasági vagy gyári munkások, férfi-női-gyermekprostituáltak, vagy szimplán bűnügyi tevékenységre kényszerített rabszolgák?)

    *** Milyen eljárást javasolnak az esetleg keletebbről érkező terrorista cellák és fegyvercsmpészek kiszűrésere?

    *** Hogyan akarnának szembeszegülni az embercsempészet hatalmas maffiabizniszével, ami által évente jóval több ember (család, egyed, gyermek) veszíti el az életét, mint ahány élve és lerongyolódva kiér a célországba? Mert a jobb élet reményén milliárdokat keresnek gátlástalan bűnözők. Mégis, hogyan gondolnák leépíteni ezt az „iparágat”?

    *** Amennyiben Magyarországon – amerikai, ausztrál, brit, norvég stb. mintára – serkentenék a szabályozott bevándorlást: Milyen szabályok és törvények mentén tennék ezt? És milyen bevándorlási/demográfiai prognózis, milyen kultúrantropológiai elvek alapján? Hadd ismerje már meg a (választó-)polgár a kormány migrációellenes vonala konstruktív és felelősen vállalható alternatíváit! (Amerika például headhunterekkel és greencarddal kampózza el a magyar/lengyel/német/dán stb. adófizető pénzéből magas színvonalon képzett műegyetemi végzősöket, míg a Mexikói határ felől érkező illegális latinokra élesen lőnek a határőrök. Ez nyílván nem példakép…)

    Ha Iványi – jogosan és helyesen – rámutat arra az isteni rendeletre, ami Izraelben (vagy Krisztus gyülekezetében) biztosítja a jövevény számára az empatikus és emberséges fogadtatást és kezelést, akkor illene rámutatni arra is, hogy miben különböznek az idegen és a polgár jogai és kötelességei Izraelben, és milyen felelősség hárul az Isten által rendelt „felsőbbségre” a rend és biztonság fenntartása kapcsán. A bibliai szerzők, és Jézus is, ui. képesek nagyon élesen megkülönbözteti és összevetni a fenti a-b-c-d (stb.) kategóriákat.

    És jellemző erre a diffúzan vádoló moralizálásra, hogy míg a (szerintem is botrányos) nemzeti konzultáció a „magyar családok és a születendő gyermekek támogatását” állítja szembe a „bevándorlással”, Iványi ezt elegánsan behelyettesíti „a segítségre szorulók iránti szolidaritás”-sal. Ami – pardon ! – Orbántól függetlenül is két különböző dolog. Akkor most KI MOSSA ÖSSZE a tényeket?

    3. A harmadik pontom nem ellenvetés, hanem teológiai kiegészítés. Igen: „A föld az enyém”, Istené; bár a héber „erec” itt kifejezetten a világviszonylatban zsebkendőnyi Ígéret földjét érti, azt a „kihasított”, elkülönített, megszentelt részt, amelynek maga, Jáhveh a királya, SZEMÉLYESEN, az ő megkülönböztetett felségterülete, és ami ilyen értelemben nem vonatkozik a szomszéd országokra, birodalmakra. A „földkerekséget” Isten lába zsámolyának nevezi Jézus (Máté 5), ilyen értelemben természetesen az egész föld felett Isten rendelkezik.
    Igen ám, de a Biblia, a Genezistől kezdve, ismeri, sőt, favorizálja azt az ábrát, amit egyébként jóval később Európai népei is magukévá tették, éppenséggel a reformáció és az Ótestamentum újra-”felfedezése” kapcsán: Hogy Isten minden nép/nemzet számára jelölt ki helyet, hazát „a földön”, és adományozott nevet és nyelvet: kollektív identitást – és politikai és vallási önrendelkezést. (1. Mózes 10:5, 20, 31)

    Izrael története paradigmaszerű: A nemzet sors- és kultúr- és kultuszközösség: olyan (immár pluralista) törzs-szövetség, ami bár közös múltra és eredetre tekint vissza, már túlnőtt a törzsi-vérségi kapcson, és egyszerre lehet ön-azonos ÉS befogadó.

    A „nemzetnek” egyébként „országa” van, nem „birodalma”! A partikuláris és zárt törzsi léttől ugyanúgy elkülönül, mint az expanzív, határokat bontó, mindent és mindenkit asszimiláló birodalmaktól. Az Isten népe nem ‘népek tengere’, az Isten országa ‘basilea’ és nem ‘imperium’!
    Ez az ősi identitás-koncepció katalizátora lett az újkor nemzeti eszmélésnek, az amerikai függetlenségnek, később a volt gyarmatok nemzeti emancipációs mozgalmának és etnikai önmeghatározásának is. A bibliai Izrael ennek a történelmi eszmének a szellemi fundamentuma; az újkori cionizmus pedig a – még mindig mocorgó – záróköve. (Hogy ha Siont kilökjük a boltívből, magunkra borítjuk a degenerált nacionalizmus káoszát.)

    Ezt nem a teológiai zabhegyezés végett írtam ide le, hanem azért is, mert Iványi cikkéből kimaradt a jelenlegi globális méretű migrációnak még szinte felmérhetetlen mentális következményére való reflexió.
    Ma ugyanis nem NÉPEK vándorolnak, legelőről legelőre, nem törzsek és klánok telepednek le egy-egy védett katlanban vagy építenek várost egy tengeri kikötő mellett; nem is kalandozókról, hódítókról, vagy Mayfloweren érkező telepesekről beszélünk, hanem családjaiktól, otthonuktól, közegüktől elszakított vagy elszakadó, az egyik világból-kultúrából-értékrendből sokkszerűen a másikba, ismeretlenbe tántorgó, kiszolgáltatott EGYEDEKről. (No meg atomizálódó közegekről.) Ha szerencséjük van, itt-ott összeverődnek sorstársaikkal, de, még ha sikerült is az első nekifutás, nemzedékeken keresztül örökítik az elgyökértelenedés őstraumáját. (Megjegyzem: Nem a Silicon Valleyben karriert befutó magyar fenegyerekekről beszélünk.) Halvány lila gőzünk sincs, hogy ennek középtávon milyen szociális és kulturális következményei lesznek, mert nincs rá történelmi példa. De a „bevándorló” országok mega-metropóljai köré fonódó milliós nyomornegyedek arra mutatnak, hogy egy bizonyos sebességen és mennyiségen felül egy adott politikai (és kulturális) nemzet NEM KÉPES BIZTOSÍTANI azt az integrációs munkát és folyamatot, ami nélkül megszűnik a társadalmi kohézió. És akkor még nem beszéltünk a távoli térségek vallásos, etnikai és morális feszültségei importálásáról…

    Hatalmas globális kihívás előtt áll az emberiség, az EU, és mi mint kis európai nemzet. Nem jó és nem szabad ezt pillanatnyi humanitárius vészhelyzetté bagatellizálni. Nem humanitárius vészhelyzet! És nem bagatell!

    Humanitárius vészhelyzet az a konkrét 10.000 személy, akit ki kell halászni a tengerből, azt a 300.000 ezret, akit el kell szállásolni, fel kell öltöztetni a menekülttáborban, ahová az IS-től menekült, vagy az a számtalan, akit ki kell szabadítani a „migrációs” embercsempész maffia karmai közül. (A kettő között természetesen van átfedés, hiszen a hajótörötteket is az embercsempész maffia hozta „helyzetbe”, és az ISIS jelenséget sem lehet humanitárius módszerekkel kezelni.) De a menekültpolitika nem azonos a bevándorláspolitikával; a nemzetpolitikával. Ha már az „összemosás” ellen tiltakozunk, MI SE mossuk össze azt, ami nem ugyanaz.

    A feladat alól nem tudunk kibújni, a globális mozgást nem tudjuk varázsszóra megszüntetni. És természetesen nem tudjuk kirekesztéses alapon megóvni magunkat, országunkat attól, ami másokat, mások országát tönkreteszi. Szerintem csak kettős stratégiával boldogulunk: 1. NEM gyengítjük, relativizáljuk, lebontjuk, hanem erősítjük a saját nemzeti identitásunkat és az ország kulturális kohézióját. Ha lehet, az EU-val karöltve, ha kell, az EU-val szemben is – ahogy éppen kijön a lépes. És nem játszuk ki az egyiket a másik ellen: de a a másikat az egyik ellen SEM !!! Csak akkor leszünk képesek arra az integrációs teljesítményre, amit megkövetel a feltartózhatatlan globális átrendeződés.

    Mi, akik Krisztushoz tartozunk, eleve kettős állampolgárok vagyunk. Tanuljuk meg, hogy az állampolgárság nem privilégium, hanem küldetés. De nem is kevesebb! Vállaljuk magyarságunkat, annak szépségét és nyűgét, mert Jézus, a pásztor, a „népeket” tereli, nem a “tömegeket”. Azért hívta ki az egyházát a világból, hogy legyenek tanúi a népek között, nem azért, hogy megszüntesse a népeket. Ugyanakkor valljuk meg hitünket is, miszerint Krisztus vére által Istennek minden gyermeke „vérrokonunk”, és Jézus országa minden tagja a polgártársunk. Ha a menekültekben felismerjük a testvért és polgártársat (vagy leendő testvért és polgártársat), akkor tágasabb lesz az otthonunk – és a honunk.

    Minél befogadóbbak vagyunk, annál tágasabb lesz Magyarország; tágasabb, mint Trianon előtt volt. Ha rettegve kirekesztünk, kizárunk másokat, beszűkül körülöttünk az ország is. Mert nem az a hontalan, aki elhagyta az otthonát, vagy elvesztette a hazáját, hanem az, aki nem képes vagy hajlandó magánál másnak otthon nyújtani.

    Igen: legyünk befogadóak, de nem moralizálva, nem etno-romantikázva, a kormány korlátoltságain sopánkodva, hanem úgy, hogy közben őszintén és józanul felmérjük és megfogalmazzuk a következményeket és képességünket. Erről szeretnék olvasni itt, az Amerikai Népszava hasábjain.

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)