A lengyel kormányzó párt elnöke, Jarosław Kaczyński, Orbán Viktor legjobb tanítványaként, tengelyt akaszt minden szövetségesével és barátjával.

Jarosław Kaczyński, Orbán Viktor legjobb tanítványa a mesterhez méltó tervet eszelt ki arra, hogy formában tartsa követői harci kedvét és a mélyponton a lengyel-német kapcsolatokat, utóbbit mint amire egyébként szükség semmi, hiszen – akár így, akár úgy – a Német Szövetségi Köztársaság „mégiscsak” Lengyelország legnagyobb gazdasági partnere, szomszédja, szövetségese a NATO-ban és társa az Európai Unióban. Azaz pont megfelel arra, hogy a lengyel kormány rajta köszörülje a nyelvét és folyamatos tűz alatt tartsa Berlint egy teljesen agyament témával: háborús jóvátétel követelésével a Németországtól a II. Világháború alatt elszenvedett lengyel veszteségekért.

A már hónapokkal ezelőtt felvetett téma, egészen pontosan az állítás, amely szerint Lengyelország soha nem kapta meg a neki járó jóvátételt, illetve, hogy arról soha nem mondott volna le, megütközést váltott ki a német fővárosban és azonnal el is utasították nemzetközi dokumentumokra, megállapodásokra és kifizetett dollármilliárdokra hivatkozva. Ez azonban nem elégíti ki a feszültségre, és nem is kicsire vágyó Kaczyńskit, aki – közismert és nyíltan hangoztatott fóbiája szerint – ugyanúgy tart nyugati szomszédjától Németországtól, mint a keleti szomszéd Oroszországtól.

Egyelőre azonban az Egyesült Államok támogatását és a NATO segítségét kérve csak az orosz veszedelemmel szemben erősítik, amerikai szárazföldi egységek lengyelországi állomástatásával is növelik a lengyel védelmi potenciált. Nem tudni arról, hogy a nyugati határ védelmét is megerősítették volna a német agresszió veszélyére hivatkozva. Mindenesetre, ha valaki tart a keleti és nyugati szomszédjától, akkor a legjobb megoldás folyamatosan sértegetni és provokálni mind a kettőt.

Ennél már csak az jobb stratégia, ha gyorsan összeveszünk a világ legnagyobb hadseregét fenntartó USA-val is. Nemzetbiztonság ide, nemzetbiztonság oda, a legfontosabb Kaczyński számára, hogy Lengyelországot Orbán Viktor lábnyomában lépkedve demokratikus jogállamból, illiberális pártállammá alakíthassa a lengyel katolikus egyház tevőleges és – a magyarhoz hasonlóan – jó pénzért megvásárolt támogatásával.

Pénteken – előbbre lendíteni az ügyet -, lengyel parlamenti bizottság alakult, amelynek az a feladata, hogy konkrét számokba öntse a lengyel követeléseket Németországgal szemben, továbbá kidolgozza azokat a jogi és eljárási formákat, amelyekkel a dollármilliárdokat a lengyel kormány számlájára lehetne átutaltatni. Mindeközben Beata Szydlo lengyel kormányfő beleizzadt a kiskosztümébe, amikor a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségét számon kérő uniós politikusoknak magyarázta Pénteken Talliban, az EU-csúcson, hogy minden a legnagyobb rendben van a lengyel jogállamiság körül.

Ezt aztán még aznap meg kellett Washington irányába is erősítenie azt követően, hogy az amerikai külügyminisztérium szóvivője ugyancsak felemlegette az „amerikai kormány aggályait” a lengyel bíróságok függetlensége ellen irányuló kormányzati lépések miatt. „Lengyelországnak tiszteletben kellene tartani a bíróságok függetlenségét” – mondta a szóvivő, aki egyben jelezte: Washington folyamatos figyelemmel kíséri az ottani fejleményeket.

Lengyelország tehát nem két- hanem mindjárt három frontos harcra rendezkedett be, körkörös védelemmel a szövetségeseivel és a barátaival szemben, éppen úgy, ahogy a magyar kormányfő. Nem beszélve arról, hogy ugyancsak kutya-macska barátság virágzik Brüsszel és Varsó között a menekültek elhelyezésének kérdése miatt is, amelyben a lengyelek az orbáni retorikát szajkózzák, azzal színesítve azt, hogy rendre az Ukrajnából érkezett menekültek nagy számával takaródznak, miközben az országos napilapok első oldalon toboroznak hindu munkásokat, mivel a pravoszláv és keresztény ukránok kevesen vannak a kielégíthetetlen éhségű lengyel munkaerőpiacon, amelyet – ugyancsak a magyarhoz hasonlóan – erősen megtizedeltek a fapados légitársaságok, az olcsó buszjáratok, amelyek százezer szám szállítják a lengyel munkaerőt nyugatra. Lengyel vállalkozóktól halottam a helyszínen, hogy az ukrán munkások nélkül már rég bezárták volna a boltot.

A frissen uniós pénzből épült lengyel autópályán haladva Varsóból Krakkó irányába, volt időm a lengyel kormánypárti rádióból értesülni arról, hogy végre Lengyelország is a saját lábára áll, önálló külpolitikát valósít meg, és elég bátor ahhoz, hogy érdekeit mások érdekeivel szemben is érvényesíteni tudja. (Hol hallottam ezt?) Azt ugyan a lelkes újságíró kolléga és a megszólaltatott politológus is beismerte, hogy a németektől követelt jóvátételből nagy valószínűséggel egy vasat sem fog látni Varsó, de – tették hozzá – nem minden a pénz, a nemzeteknek van önérzete is. És – amiről nem szóltak – némelyiknek olyan zseniális vezető politikusa is, mint a lengyel Jarosław Kaczyński és magyar mestere, Orbán Viktor.

Zsebesi Zsolt

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)