Az idei „választások” előtt feltűnően nagyot megy az étkezési szokásokba, disznóöléses képekbe, receptajánlókba csomagolt kampányforma.
Ennek a testies stratégiának egyik zászlóvivője a nemzet Sziszije: Németh Szilárd. A Csepeli Hírmondó Így élünk mi rovatában jelent meg Családban élni jó – Vasárnapi családi ebéd címmel egy előétel, a kolbászos tepertőkrém receptje, ahogy azt a Fidesz alelnöke készíti.
A címből mellékesen az is kiderül, hogy – főleg vasárnap – rossz annak, aki nem családban él.
A tepertőkrém pedig csak az első állomása egy több fogásos ebéd részletezésének, legalább három recept ígéretét lengetik még be: leves, főétel, édesség.
Örömmel jelentjük, megvan azóta a szárnyasból készült, „cudar időben szívet-lelket melengető” leves receptje is.
Mint azt remek gyűjteményével a 444.hu is bemutatja, a 2018-as kampány csodafegyvere a disznóvágás is. Érdemes végignézni a remek képgyűjteményt (Németh Szilárd itt is felbukkan persze a csepeli flaszteren), kedvcsinálónak íme egy igazi magyar hangulatot árasztó felvétel:
Az egyszeri magyar szavazók gyomornedveit ezek a felvételek tuti jobban beindítják, mint például Pataki Mártonnak (Együtt) az Örömóda háttérben diszkréten prüntyögő dallamára szögletes mozdulatokkal végzett répapucolása.
Konkrét számok ismerete nélkül sem merész a feltételezés, hogy a makulátlanul tiszta, húsmentes konyhában higgadtan ügyetlenkedő fehér pólós fiatalember látványa inkább riasztóan hathat a vérben tocsogó, pörcöt rágcsáló, férfiasan pörkölő disznóvágásokon nevelkedett magyar néplélek számára. Nehezen hisszük el neki, hogy „ez egy veszélyes munka”, miközben a disznó leterítésének azért némiképp több a kockázata. (Bár a vérbeli háziasszonyok valóban izgulhatnak, nem vágja-e le valamelyik ujjpercét a mondókája közben.)
A lényeg: nagyon zsigeri vonalon próbálnak a választóikra hatni a reménybeli politikusok. Ez egyrészt meglehetősen lesújtó kritika a részükről, ugyanakkor van benne valami fájdalmas is. A húst a konyhájukban egyre ritkább vendégként üdvözlők retinájába beleégetik a látványt, és a jóllakás ígéretét. Egy minden szinten megalázott, lecsúszott ország fog szavazni áprilisban abban a hitben, hogy (ha a kerítés már nem is lesz kolbászból), hátha pottyan valami az urak asztaláról nekik is.
E reményt vértelen répapucolással nem lehet szellemibb síkra terelni.
Ám a petrezselyemgyökér leple alatt settenkedő ellenzékiség (?) ennél nagyobb bajba is tudja sodorni az országot. Fazekas Sándor földművelődésügyi miniszter egyenesen arra hívta fel a figyelmet, hogy „étkezési szokásaink a keresztény európai értékrend ismérvei, valóságos igazodási pontok, amelyek megőrzésével a ‘Soros-terv’, a migránsok betelepítése ellen is küzdünk”. Konkretizálta is, mire gondol: „a magyar embernek van étkezési szokása: csúszómászót, rovart nem eszünk”.
Azt nem tudjuk, ki kente fel Fazekas Sándort arra, hogy definiálja, ki a magyar ember, annyi mindenesetre kiderült: szerinte aki rovart eszik, az biztos nem. A véres hurkához szokott kényes magyar gyomor nemet mond a szöcskére.
Egyre szűkül a kormány szerinti megbízható jómagyarok csoportja, azaz a demokratikus játékszabályokat preferálók mozgásköre. Egyre szigorúbb feltételeknek kell megfelelni, egyre kevesebb dologról gondolhatjuk, hogy jó vagy rossz, mert a szánkba rágják.
Lehet rajta hüledezni vagy nevetgélni, de figyeljük meg, a stratégia működni fog. A disznóvágás simán kiüti a répafarigcsálást.
