Az ellenzék megint tett egy szívességet Orbánnak, Iványi Gábortól pedig elvette az elégtétel lehetőségét

17 perc olvasási idő
161

Megismétlődött az, ami az ellenzéki előválasztás második fordulójában történt: sikerült megint egy Iványi Gáborhoz képest súlytalan személyiséget kiállítani köztársasági elnök-jelöltnek, akivel megoldották Orbán minden gondját. Nem mintha Novák Katalin megválasztása bármilyen mértékben is veszélybe kerülhetett volna, hiszen a Fidesz nem létező köztársaságában az elnököt a 133 bátor ember választja, akik megkapják az utasítást, hogy kire kell szavazniuk, és közük nincs ahhoz, hogy Orbán kit ültet be a Sándor-palotába.

De Iványi Gábor személyében a demokratikus rendszerváltás szimbolikus alakját állíthatták volna Orbánnal szemben, akinek személye egy vádirat Orbán és az általa létrehozott önkényuralmi rendszer ellen. Iványi Gábornak meg sem kellett volna szólalnia, megjelenése a demokratikus jellegétől megfosztott parlamentben egy olyan szembesítése lett volna Orbánnak és az országnak önmagával, amilyet még a világ nem látott. Megjelent volna a zsarnokkal szemben a kiszolgáltatott emberek védelmezője, aki Orbán-rendszerének legnagyobb üldözöttje és leghitelesebb tanúja.

A walesi bárdok Arany Jánosa, a Bánk Bán Tiborca, Magyarország jobbik énje, az ország minden korábbi reményének, vágyának megtestesítője és védelmezője, aki soha egyetlen percre nem alkudott meg, soha nem adta fel az elveit, akit nem tudott Orbán megvenni, megtörni, elpusztítani, szembeállhatott volna vele, aki egykor a harcostársa volt. Hol volt ekkor Róna Péter, és mit jelképez az ő személye? Milyen életút hitelesíti és érdemesíti őt arra, hogy az ország Orbánnal szembenálló részét ő képviselje és testesítse meg egy ilyen szimbolikus aktusban?

Ha Iványi Gábor nem lenne, ki kellene találni, hogy honnan lehetne előhúzni valakit, aki Orbánnak a tökéletes ellentéte, Orbán lelkiismeretének egyetlen hiteles megszólítója, a nép vádirata lehet a zsarnokkal szemben. Egy olyan ember, aki mindnyájunk jobbik részét képviseli, amilyennek mindnyájunknak lennünk kellene, de nem tudunk. Aki ha nem lenne, nem lenne példa előttünk, hogy így is lehet, mert van jóság, van kegyelem, szeretet és rendíthetetlen elvhűség. Van egy kontraszt, amelynek fényében látszik csak meg Orbán igazi aljassága, sötétsége és álnok hazug rendszere.

Nem szívesen lettünk volna Orbán helyében abban a 15 percben, amikor Iványi Gáborral szembe kerül a parlamentben, és minden szem rájuk tapad. Amikor Iványi Gábor 15 percben elmondhatta volna, hogy Orbán miből mivé lett, keze alatt az ország mivé változott, és hogyan lett a liberális demokrácia lelkes híve a régi közös álmok eltiprója. Egy film csúcspontja lett volna a találkozás, és a magyar ellenzékben nem volt annyi intelligencia, morális érzés, elvszerűség és dramaturgiai érzék, hogy ezt a találkozást és szembesítést létrehozza.

Végtelenül ostoba, kicsinyes és méltatlan döntés, nem beszélve arról az eljárásról, ami megelőzte ezt. Az ellenzék közös miniszterelnökjelöltje, aki ugyanilyen súlytalan hasbeszélő, bebizonyította a tökéletes érzéketlenségét és alkalmatlanságát, hogy mielőtt még bárkiről döntöttek volna, felkérte Iványi Gábort, hogy vállalja el a jelölést. Ő úgy mondja, hogy megkérdezte, “vállalná-e a jelölést”, de amit ezzel akar mondani, azt az általános iskola hatodik osztályától felfelé úgy intézik, hogy nem hozzák nyilvánosságra, és nem hozzák kínos helyzetbe azt, akit megkérdeztek.

Iványi Gábor nem egy gyerek, hanem idős ember, egy életművel a háta mögött. Nem kis terhet és kockázatot vállalt magára, amikor ennek az ellenzéknek a megkeresésére igent mondott, egy olyan jelölésre, amelyről tudhatta, hogy nem valódi választás, és csak veszíteni lehet. De azt mondta, hogy az országért megteszi, mert személye mozgósíthatja még azokat is, akik valamiért elidegenedtek az ellenzéktől és a szavazástól. S elvállalta azért a történelmi 15 percért, amikor a legendás rendszerváltók egy szimbolikus személyiségeként szemben állhat Orbánnal és emlékeztetheti őt.

Történelmi pillanat lett volna, amit percemberkék akadályoztak meg. Az a Jobbik, amely azért kerülhetett a demokratikus ellenzéki összefogásba, mert állítólag megtagadta antiszemita, rasszista és neonáci múltját. Ez a Jobbik vétózta meg Iványi Gábor jelölését, mert volt SZDSZ-es liberális politikusként elfogadhatatlan számukra. Méghozzá azért, mert Iványi Gábor emberi jogvédőként az akkori antiszemita, rassiszta, cigánygyűlölő és neonáci Jobbik ténykedését eltélte. Ha ez zavarja most a Jobbikot, akkor ez azt jelenti, hogy ők nem változtak meg, és nem szakítottak ezzel a múlttal.

Nagyon súlyos jelenség, ha az Orbánnal szembenálló ellenzék képviselője nem lehet Iványi Gábor, a demokratikus rendszerváltás szimbolikus személyisége. Helyette muszáj egy másik jobboldali pozőrt jelölni, ami azt jelenti, hogy ez az ellenzék nem tud azonosulni a liberális demokratikus értékekkel. Azokkal az elvekkel, amelyek pontos ellentétei Orbán illiberális fasiszta államával. De ha az ellenzék ezeket az elveket feladja, akkor miért küzd? Akkor miért is kellene rájuk szavazni? Milyen másik országot akarnak? Mi hányunk a keresztény-nemzeti képmutató jobboldaliságtól.

Milyen emberek azok, akik feladják önmagukat, az elveiket, az értékeiket, lemondanak a saját identitásukról, engedik megalázni magukat és hajlandóak paprikajancsik játékszerévé válni, és elhinni azt, hogy egy softfasiszta jobb lehet, mint ők, hogy az ellenség ideológiájával lehet legyőzni az ellenséget? Mi maradt még a baloldali liberálisoknak, ha Iványi Gábort elvették tőlük? Miért érdemes még az életben bármiért is harcolni, ha Iványi Gábort nem lehet vállalni, és ha már azokat az értékeket sem képviselhetik, amelyeket Iványi Gábor megtestesít?

Ki az a bolond, aki elhiszi azt, hogy Orbán Viktor és a Fidesz egykori hívei, a bázis és szavazótábor nélküli, nem létező magyar konzervativizmus képviselői jobbak lehetnek, mint az ő tiszta, emberi jogi, liberális elveik, amelyek a felvilágosodásban gyökereznek, amelyek kimentették ezt a világot a “keresztény Európa” embertelen, elnyomó, zsarnoki világából? Nem veszik észre, hogy ezek az emberek nem tudnak semmit, nem adnak semmit, nem vonzanak senkit és soha nem fogják leváltani ugyannak az ideológiának a szélsőségesebb képviselőit?

Mit akar még a DK? Hova vonul vissza? Mennyire tagadja még meg önmagát? Mit áldoz fel még egy hazugságért? Hol van az önfeladás határa? Nem arról volt szó, hogy majd a Jobbik hasonul a liberális demokráciák értékeihez, nem pedig fordítva? Róna Péter és Márki-Zay Péter az alternatíva Iványi Gáborral és az elvbarátaival szemben? Megőrültek? Mit akarnak még elérni, ha ezt sem tudták elérni? Meddig süllyednek még annak érdekében, hogy “leváltsák Orbánt”, emiatt egyre távolabb kerülve a céltól? Nem kéne a saját útjukat járni, vállalni önmagukat és meggyőzni másokat?

Az biztos, hogy ez a mostani döntés, amely megint megakadályozott egy katarzist, megint nagyon sokba fog kerülni, amit súlyos százalékokban lehet mérni. Nem mértek csapást Orbánra, mert neki az semmit nem jelent, hogy a politikai bulvárból megjelenik Róna Péter, aki ebben a játszmában egy senki. Elveszítették azokat a plusz szavazatokat, amelyeket Iványi Gábor hozott volna (s ő ezért is vállalta a jelölést, hogy ebben segítsen), és elveszítettek további szavazókat azok közül, akik látták ezt a megalázó bolhacirkuszt a jelölés körül, és az ellenzéket morálisan lenullázó döntést.

Van ennek a döntésnek egy másik aspektusa, amely megmutatja, hogy az ellenzékből hiányzik a lelki nagyság, amely nélkül nem lehet tömegeket megnyerni és győzni. Róna Péter éli a világát, kutya baja az Orbán-rendszerrel, Orbán neki nem tud és nem tudott ártani, mert legfeljebb elmegy valamelyik külföldi egyetemre, és bejárogat az ATV-be okoskodni. Ezzel szemben Iványi Gábor marad, ahogy eddig is itt volt, a szegényeivel, a jogfosztott magyar néppel, az üldözöttekkel, akitől elvettek mindent, aki súlyosan lefogyott és belebetegedett az őt ért sanyargatásba és kifosztásba.

Ennek az ellenzéknek nem volt szíve, hogy Iványi Gábornak megadja azt az elégtételt, hogy ennyi aljasság, szenvedés, üldöztetés és megaláztatás után odaálljon egykori harcostársa, a zsarnok elé, aki presztízskérdést csinált abból, hogy a rendíthetetlen Iványi Gábort megtörje, eltiporja, megalázza, s ha nem megy, elpusztítsa. Nem volt szívük ebbe beleérezni, ezt észrevenni, és megadni egy nyomorultakkal foglalkozó, üldözött és kifosztott idős embernek, aki mindnyájunknál jobban megszenvedte ezt a rendszert, és aki annyi kompromisszumot sem kötött a túlélésért, mint mi.

A Jobbik neonáci korában elszenvedett sérelmei, amelyeket Iványi Gábor a zsidóság, a cigányság, a melegek, a hajléktalanok és a szegények védelmezésével okozott nekik, fontosabb volt. S nem volt abban a demokratikus ellenzékben egyetlen ember, aki felállt volna, és azt mondta volna, hogy itt a határ. Ha Iványi Gábort nem lehet vállalni Orbánnal szemben, akkor nincs tovább miről beszélni. Senki nem állt ki, és senki nem vétózta meg a Jobbik vétóját. Köztük Iványi Gábor személyes jóbarátai. Egyszerűen döbbenetes.

A magunk meglehetősen erőtlen, gyenge és vékony hangján mi most csak annyit mondunk, hogy itt van vége. Mi kimondjuk, amit ők nem. Itt alapelvekről van szó. Nem érdekel minket olyan cél, amiért ezeket fel kell áldozni, mert akik ezeket feláldozzák, soha nem fogják elérni a célt. Erkölcsi nullák lettek, a közösnek hitt értékek elárulói. Semmi közünk hozzájuk. Mi maradunk azok, akik voltunk, képviseljük azt, amit eddig is. Iványi Gábor semmivel nem lett kevesebb, mint volt előtte. Ők lettek kevesebbek. Lassan mindent elveszítenek és semmit nem nyernek.

Választást lehet veszíteni, de emberséget, emberi méltóságot, barátságot és hűséget eladni, büntetlenül nem lehet.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Markó Beáta: Az utolsó választásnak látszó választás

Következő cikk

Hazudhat-e az igazságügyi miniszter, megkérdőjelezve egy bíróság döntését?