A Covid alatt a gyerekek nem mentek iskolába, aztán teljesen elszoktak tőle. Felmérések szerint csúcsokat dönt a különböző korosztályú gyerekek iskolai hiányzásának száma. A 2021-22-es tanévben az amerikai diákok 29,7%-a – közel 14,7 millió – hiányzott krónikusan az iskolából, szemben a világjárvány előtti 2019-es 16%-kal; 2022-2023-ban ez az arány 27,9% volt.
Ezt egyesek úgy értékelték, hogy a gyerekeknek sok az iskolában töltött idő és az iskolai napok száma, amit csökkenteni kellene. Ezzel kapcsolták össze azt a vitát, hogy a tudásalapú iskolát fejlesszék, ahol a gyerekek sok tudásra, ismeretre, műveltségre tesznek szert, vagy kezdettől a gyakorlati életre, a karrierre, a leendő szakmájukra készítsék fel őket. Ez utóbbi esetben lehet az iskolai órák és napok számát csökkenteni, és ahelyett a gyerekek már a leendő szakmájukra és a karrierjükre készülhetnek, dolgozhatnak.
Sokak véleménye szerint ez riasztó, mert a gyerekek még butábbak és műveletlenebbek lesznek. Szakbarbárok, akik nem tudnak semmit. Ugyanakkor a műveltségnek, a tudásnak személyiségfejlesztő hatása is van. Nem baj, ha egy esztergályos vagy orvos finom lélek is, aki ért a humán tudományokhoz, művészethez, kellőképpen művelt. Másrészt egy gyerek még középiskolás korban sem tudja mindig eldönteni, hogy mi legyen. Ezért nem lehet korán a karrierre felkészíteni.
Ennek a vége pedig az, hogy ha nem járnak iskolába eleget, akkor segédmunkát végeznek, boltokban eladók, takarítók lesznek. Ez gyerekmunka, amit tiltani kellene, de ezzel akarják kiváltani az illegális bevándorlók munkáját. Sok gyerek fantáziája addig tart, amit lát. A gyerekkorban munkahelyekre küldött gyerekek képzeletét nem köti le más, csak az, amit látnak, ezért beleragadnak a képzetlen és alacsony kategóriájú munkákba.
Erről beszélgettek az American Community Media meghívott vendégei, Anne Stanton, a Kapcsolódó Tanulási Szövetség elnöke, a „kapcsolt tanulás” szakértője, Shalonda Gregory, a kaliforniai Oaklandben található MidWest High igazgatója, Louis Freedberg, régi oktatási újságíró és az EdSource korábbi szerkesztője, aki jelenleg a Sparking Equity, az oktatási reformokat nyomon követő podcast vezető producere is.
A COVID-19 világjárvány alapjaiban rengette meg az oktatási rendszert világszerte. Az iskolabezárások, a távoktatásra való átállás és a társadalmi elszigeteltség következtében a diákok tömegei maradtak le a tanulásban, ami hosszú távú hatásokkal jár. Így lett az egyik legsúlyosabb következmény a krónikus hiányzások számának drámai növekedése. Ez a tendencia önmagában is aggasztó, mivel a rendszeres iskolai jelenlét elengedhetetlen a tanulási folyamatokhoz és a társadalmi készségek elsajátításához.
Ha a hiányzásokból pedg azt a következtetést vonják le, hjogy ne is kelljen annyit iskolába járni, az szakmailag és emberileg is nagyon aggályos. Ehhez készítenek elméletet, hogy a karrieralapú iskolához nem is kell annyi időt az iskolában tölteni. Ezért fellángolt a vita, hogy milyen legyen az iskola: tudásalapú vs. karrieralapú oktatás elmélete áll szemben egymással.
A pandémia utáni időszakban felerősödött a vita arról szól, hogy az oktatásnak milyen irányba kellene haladnia. Két fő irányzat körvonalazódik:
-
Tudásalapú oktatás: Ez a megközelítés a hagyományos tantárgyak mélyreható elsajátítására helyezi a hangsúlyt, mint például az irodalom, történelem, matematika és természettudományok. A cél a széleskörű műveltség és a kritikus gondolkodás fejlesztése.
-
Karrieralapú oktatás: Ez az irányzat a gyakorlati készségek és a munkaerőpiacon azonnal hasznosítható tudás elsajátítását helyezi előtérbe. A diákokat már korán a leendő szakmájukra készítik fel, gyakran csökkentett iskolai óraszámmal és napokkal.
A karrieralapú oktatás veszélyei sokfélék. Bár a karrieralapú oktatás vonzó lehetőségnek tűnhet a gyors munkaerőpiaci elhelyezkedés szempontjából, számos veszélyt rejt magában. Az egyik a szakbarbárság. A diákok szűk spektrumú tudást szereznek, ami megnehezíti számukra az alkalmazkodást a gyorsan változó munkaerőpiacon.
Hasonló hátrány a kritikus gondolkodás hiánya. A széleskörű műveltség hiánya gátolja a komplex problémák megértését és megoldását. A másik a korlátozott társadalmi mobilitás. Az alacsonyabb szintű oktatásban részesülők nehezebben tudnak előrelépni a karrierjükben.
A tudásalapú oktatás számos előnnyel jár a személyiség fejlődésére. A művészetek, irodalom és történelem tanulmányozása hozzájárul az empátia, az érzelmi intelligencia és a kritikus gondolkodás fejlődéséhez. A széleskörű tudás lehetővé teszi a diákok számára, hogy könnyebben alkalmazkodjanak a munkaerőpiac változásaihoz. A művelt állampolgárok jobban megértik a társadalmi és politikai folyamatokat, így aktívabban részt vehetnek a demokratikus döntéshozatalban.
A megoldás: integrált megközelítés
Ahelyett, hogy kizárólag a tudásalapú vagy a karrieralapú oktatás mellett döntenénk, érdemes lenne egy integrált megközelítést alkalmazni, amely ötvözi a két irányzat előnyeit. Ez magában foglalná:
-
Alapvető műveltség biztosítása: Minden diák számára elérhetővé kell tenni a széleskörű műveltséget, amely megalapozza a kritikus gondolkodást és a társadalmi részvételt.
-
Gyakorlati készségek fejlesztése: A tantervbe be kell építeni a gyakorlati készségek oktatását, amelyek közvetlenül alkalmazhatók a munkaerőpiacon.
-
Rugalmas tanulási utak: Lehetővé kell tenni a diákok számára, hogy érdeklődésük és képességeik szerint válasszanak a különböző tanulási utak közül.
A pandémia utáni oktatási kihívásokra adott válaszoknak figyelembe kell venniük a diákok sokféleségét és a munkaerőpiac változó igényeit. Az integrált megközelítés lehetőséget nyújt arra, hogy a diákok ne csak szakmailag felkészültek, hanem művelt, kritikus gondolkodású és társadalmilag felelős állampolgárok legyenek. Az oktatás célja nem csupán a munkaerőpiac kiszolgálása, hanem a teljes értékű ember nevelése.
