2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírBalog Zoltánt az Orbán-rezsim szentelte püspökké, trón és oltár eggyé vált

Balog Zoltánt az Orbán-rezsim szentelte püspökké, trón és oltár eggyé vált

-

Balog Zoltán volt emberminisztert a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé szentelték. Talán még soha nem volt ilyen látványos az állam és az egyház, a trón és az oltár szövetsége, mint amikor egy állami tisztviselő, egy miniszter lesz az egyház vezető püspöke. Balog személyében egyesíti az egyházat és az államot, a trón és az oltár már nem is összefonódik, hanem azonos. Ha figyelembe vesszük, hogy ez mindig az egyház árulását jelenti, elmondhatjuk: ilyen szintű árulásra még nem volt példa.

Balog Zoltán semmit nem tett azért, amiért neki a püspöki cím járt volna. Hasonlóképpen, nem azért választották meg februárban a református zsinat lelkészi elnökévé, mert Balog azt lelkészként, Isten szolgájaként kiérdemelte volna. Balogot azért választották meg, és azért szentelték fel püspöknek, mert magas állami tisztséget töltött be, és közel áll a miniszterelnökhöz. A református egyház nem szellemieket, hanem anyagiakat remél attól, hogy százmilliárdokat pazarló tolvaj kormány embere lett a vezető.

Ennél nagyobb korrupció nincs. Ez a prostitúció legdurvább formája, amikor egy egyház az Istentől való szellemi dolgokat pénzre, földi kincsekre cseréli. Ezzel Istent is egy földi királyra, Orbán Viktorra cserélték. Az igazi az lett volna, ha Orbánt magát szentelik püpökké és választják meg zsinati elnöknek. Mintha Jézus Heródest tette volna az egyház fejévé. Ez ugyanaz, mint amikor a katolikus egyház vezetője a császár volt. A református egyház megtagadta és megtaposta reformátor elődei, vértanúk emlékét.

Ha Balog valóban vissza akar vonulni, emberminiszterként és Orbán csicskásaként elkövetett embertelen bűnei miatt vezekelni akar, vagy Istenhez, a szellemi szolgálathoz akar fordulni, akkor elment volna egy kis templomba lelkésznek. De a miniszter úr a református egyházban sem az Istent kereste, hanem a pozíciót, a rangot, az evilágot. Ő tudhatja nagyon jól, mit várnak tőle azok, akik megszavazták, akik felszentelték: pénzt, tízmilliárdokat, földi javakat, amelyeket megesz a moly és a rozsda.

Balog is hamis, az egyháza is hamis, az állam is hamis, amely ezt a hamis kereszténységet kilóra megveszi, hogy politikai célokra kisajátítsa és felhasználja. A papok eladták az egyházukat (bibliai értelemben a reformátusok is papok), eladták magukat, eladták a hitüket, a híveiket, eladták az Istent. Akármennyi pénzt lop majd ki Balog azoknak, akik ezt várják tőle, nem az lesz az több soha 30 ezüstnél. Ők is ennyiért árulják el a Krisztust.

Lehet-e ilyen egyházban tovább szolgálni? Lehet-e ilyen egyházban az igazságot, az egyenességet, az odafelvalókat hirdetni? Nem lehet, mert minden beszennyeződött, az egész hamis és hazug. Csak képmutatók mondhatják ezek után, hogy aki én utánam akar jönni, vegye fel az ő keresztjét, vagy a világ szeretete ellenségeskedés az Istennel. Balog Zoltán miniszternek is csapni való volt, püspöknek is az lesz. Mindent elmond a hiúságáról, a céljairól, a jelleméről, hogy elvállalta ezeket a megbízásokat.

Novák Katalinnal majd építik a keresztény családokat. Hozzájuk képest egy jóérzésű ateista felüdülés. Ezért mondta Jézus, hogy a paráznák megelőznek benneteket Isten országában. Ez nem rólatok szól egyházi paráznák, hanem azokról a paráznákról, akik nem képmutatók.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések