Minden eddiginél durvább támadás készül a magyar sajtószabadság ellen. Az ún. újságíró kamarai tagság bevezetése a szabad sajtó kivégzésével azonos. A csalárd terv “védelemre” hivatkozik, hogy a bevezetendő kamarai tagsággal “megvédik az újságírókat”. Ahogyan ők megvédték a magánnyugdíjat, a földeket és mindent. Tőlük kellene megvédeni a sajtót.

Már a 2018-as elsöprő (mi más lehetne?) választási győzelem előtt megszellőztette Orbán, hogy a szabad és viszonylag független sajtó maradékának felszámolására készül. A NER jól bevált technikája szerint nem törnek be a szerkesztőségekbe, nem lövik le a főszerkesztőt, mint elődje, és példaképe, Horthy állama tette. Létrehoznak olyan újságíró kamarát, ahova elvileg nem kötelező belépni, de aki nem lép be, az nem képes működni.

Mindent elmond, hogy nem alulról szerveződő újságírószervezetről van szó, mert ilyenek vannak, s azokat figyelembe sem veszik. Ez az állam által létrehozott “hivatásrend” lesz. A “hivatásrendek” XI.Pius pápa Quadragesimo anno kezdetű enciklikájában fogalmazódtak meg. Arra szolgált, hogy a szabad szerveződést és érdekérvényesítést állami bábáskodással és kényszerítéssel, az ellentétek “feloldásával”, felszámolják. Ez az olasz fasizmus alapja.

A sajtó esetében a média ellenőrző funkciójának megszüntetéséről van szó. Kikapcsolják az “ellentétet”, a hatalommal való szembenállást, ami a szabad sajtó alapja. Majd “kibékítik” a szabad sajtó maradék részét a hatalommal. “Nem bánt a bácsi”, nem korlátoznak senkit, mindössze a kamarai tagsághoz “meg kellene felelni több elvárásnak is”. El kellene fogadni pl. az ún. “szakmai és etikai szabályokat”. Hogy mik ezek, azt majd Orbán megmondja.

Ebben a finom megfogalmazásban van elrejtve a sajtó szabadságának felszámolása.

*

A szakmai és etikai szabályok ugyanis léteznek, mindenki ismeri azokat. A médiatörvény rendelkezik róluk (már a médiatörvény is “illiberális”), de a MÚOSZ is rendelkezik etikai szabályokkal, illetve a MÚOSZ ellen és vele szemben létrehozott jobboldali szervezetek is. Ezen felül csak olyan “szakmai és etikai szabályok” lehetnek, amelyek a sajtószabadság kivégzésre szolgálnak. Minden bizonnyal hasonlóan finoman megfogalmazott formában. Nincs itt semmiféle fasiszta diktatúra, mondják, szakmai és etikai követelmények vannak.

Mindez a hivatásrendiség jellegéből következik. Az állam belekényszeríti az egyes szakmák képviselőit, felszámolva a szabadságukat és az önrendelkezésüket. Arra van kitalálva, hogy a kapitalista (értsd: a liberális demokratikus) szabadság helyébe “szereteten” alapuló belső egyeztetés jöjjön létre. Mesterségesen kikapcsolja a társadalmi ellentéteket, megszünteti a hatalom kontrollját, fékeit és ellensúlyait. Minden a kormány ellenőrzése alá kerül. A cél a természetes ellentétek “kibékítése”,  elnyomása. Olyan, mint a “köznevelési kerekasztal”, a szakszervezeti érdekképviselet kinyírása, a sztrájkjog eltörlése, és a hatalom akaratának a szakmára kényszerítése. Ez a “megegyezéses demokrácia” hazugsága.

A  hivatásrendek Mussolini korporatív fasiszta államának alapjai voltak. Gömbös Gyula is az olasz fasizmus mintájára akarta megszervezni a magyar államot. Orbán is elkezdte ennek mintájára hivatásrendek létrehozását. Eddig elsősorban a köztisztviselőket kényszerítették hivatásrendekbe, alattvaló szolgává változtatva az állami alkalmazottakat. Ezen az úton ez a sajtókamara lesz a legdurvább lépés, amelynek célja a sajtó kormány alá rendelése, és a sajtószabadság felszámolása. A sajtót egy szervezetbe terelik, és a lényegét eltüntetik.

A kamarai tagság elvileg nem lenne kötelező, de ajánlott. A kockacukor és a korbács közös használatával, egyik oldalon nagy kedvezmények várnak a belépőkre, míg súlyos veszteség vár arra, aki nem lép be. A mézesmadzag az, hogy az újságírók bejelentve dolgozhatnának és bizonyos bérszintnél nem kereshetnének kevesebbet. A rezsim kész akár arra is, hogy a behódolókat fizesse. Ám aki nem fér be a NER-propagandába, azt ezzel az előírással meg is fojtják. Kamarai tagok nyugdíjkedvezményt, kedvezményes utazási lehetőséget kapnának. Hol van ettől Horn Gyula? Kilóra megveszik azokat, akik hajlandók eladni magukat.

Ezután jön az összes többi ócska trükk: ahhoz, hogy valaki kamarataggá váljon, előírnák “képzettség vagy tapasztalat meglétét”. Természetesen, a rezsim agymosásra felkészítő újságíróképzéseinek elvégzését fogadnák el megfelelő képzettségnek. Legfontosabb érv a tagság mellett az, hogy “licenc nélkül nem lehetne a nagyobb médiumoknál dolgozni”. Ez úgy hangzik, mintha egy ajándék lenne. Ellenkezőleg: mégis kötelező a kamarai tagság, mert anélkül nem lehet újságíróként elhelyezkedni.

Mindezt azzal az ótvaros dumával indokolják, hogy “fel akarunk lépni az ellen, hogy a kiadók fillérekért alkalmazzák az újságírókat, s megfelelő képességek hiányában dolgozzon valaki ebben a szakmában”. Szabad országokban ezt a szakma és a piac dönti el, ahogy Magyarországon is eldöntötte. Ez viszont a kontraszelekció melegágya, és nem a szakmai tudás, hanem a politikai megbízhatóság lesz a kritérium. Az ellenzéki lapokat kiéheztetik, hogy ne tudjanak akkora bért fizetni, mint az orbáni propagandagépezet, és ezzel halálra ítélik őket. Érdekes módon a világ nagy hírügynökségei és a világlapok is a világ legjobb riportereit és újságíróit alkalmazzák. Nem szorulnak arra, hogy a kormányzat szelektáljon.

Nemcsak egyéni újságíróknak, hanem a kiadóknak is be kell lépni a kamarába. A kiadókat adókedvezménnyel kecsegtetik a belépésre, vagy különadókkal sújtják, ha nem lépnek be. Mindez el is árulja, hogy itt nem a Magyar Sportújságírók Szövetsége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, és a Protestáns Újságírók Szövetsége hoz létre egy civil szervezetet, hanem ez egy kormányzati projekt, mert Szöllősi György, Orbán orbitális seggnyalója, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a felcsúti Puskás Akadémia volt kommunikációs igazgatója már csak nem adhat adókedvezményt, vagy nem sújthat különadóval senkit. Márpedig ő a fő organizátora a magyar sajtószabadságot végérvényesen felszámoló kamarának.

*

Ez azt jelenti, hogy aki nem lép be, nem veti alá magát az Orbánék által kitalált “szakmai és etikai” szabályoknak, azt különadókkal sújtják, és kiéheztetik. Ha ezután nem tud elég munkabért fizetni a dolgozóinak, bezáratják. Aki behódol és alkalmazkodik, arról Orbánék gondoskodnak, megkapják a pénzüket. Lefizetik az újságírókat, kiadókat, mondjanak le a szabadságukról. Akik erre nem hajlandók, azok aláírták a halálos ítéletüket. Nincs cenzúra,  nem betiltanak. Ilyen csak a diktatúrákban van, mint tudjuk, de ők “demokrácia”: itt egy szakmai “önszerveződés” által megállapított, és közösen elfogadott mércének nem tudnak megfelelni egyesek. Ezért az érdekvédő “független” kamara kezdeményezi a bezárásukat. Minden szabályos. Megláthassa azt az Európai Unió. Ezek aljassága és találékonysága nem ismer határt.

De ha ez nem lenne elegendő, mert valaki ennek ellenére is meg akarná őrizni a független státuszát, akkor szembe kell néznie egy hivatalos megbélyegzéssel. Orbán Szöllősije ekkor “leprásnak” és törvényen kívülinek, minőség alattinak bélyegzi. Függetlenül attól, milyen az újságírók végzettsége és szakmai gyakorlata. Azt ugyanis, hogy ki jó, ki rossz, Szöllősi és a “kamara” fogja megmondani. Ők hitelesítik, mi újság, mi nem, ki újságíró, ki nem az.

Erről a kedves leprássá minősítésről azt mondják egy szemléletes hasonlattal, hogy akik a kamarai minősítést elnyerik, azokról „az olvasó tudná, hogy milyen lappal van dolga”. “Ha van egy kórház, amelyik azzal hirdeti magát, hogy diplomás orvosai vannak, míg egy másik azzal, hogy nála nincsenek diplomások, akkor nem kérdés, hol kezeltetem magam” – szólja ezt valamelyik aljadék strici. Csakhogy nyilván nem a “kórház”, az adott médium mondja majd magáról azt, hogy “nála nincsenek diplomások”. Hanem kitalálják rá a sárga csillagot, amit majd fel kell magára tűzni. Ugyanúgy, mint a civilszervezeteknek.

A “sárga csillag” nem annyira elrugaszkodott hasonlat, mert 1938-ban az Imrédy-kormány már létrehozott egy Sajtókamarát. A kamara az első zsidótörvény szellemében és hatására jött létre: meghatározták, hogy a sajtóban újságíróként, szerkesztőként csak kamarai tag  dolgozhat. Azt is leszögezték, hogy húsz százalék lehet közöttük a zsidók aránya. A kamara hamarosan a miniszterelnöki sajtóiroda felügyelete alá került. Az Orbán-rezsimben se lesz ez másként. Majd Rogán felügyelete alá helyezik. 1939-ben Kolosváry-Borcsa Mihály elnök hat százalékra korlátozta a zsidó tagok arányát. Ezzel egyidőben a BM is felülvizsgálta a lapengedélyeket, ami számos újság azonnali megszűnéséhez vezetett – írja a Népszava.

Ez a sajtókamara valójában egy bújtatott zsidótörvény, amelynek célja ugyanaz: a zsidónak bélyegzett liberális sajtó korlátozása, keresztény-nemzeti kontroll alá helyezése. Aki kívül marad, az idegen, ellenség, hazaáruló, bérenc, Soros-hálózat, a nemzeti kormány eltörlését megcélzó összeesküvés része lesz, melynek célja az ország bevándorlókkal való elárasztása és Magyarország “magyar” voltának felszámolása. A magyar lélektől idegen, lélekmérgező, erkölcstelenséget terjesztő fekély. Sajtópatkány. Illegális beavatkozó, romboló. Terrorista. Ezek lesznek a szabad és független sajtó nevei, amíg végül be nem zárják őket.

*

Úgy van ez, mint a Hegylakóban. A végén csak egy maradhat. Ez az egy, akár tetszik, akár nem, az Amerikai Népszava lesz. Az Amerikai Népszava nem tartozik magyar törvények alá és kívül van az Orbán-rezsim keretein. Aki szabad sajtóban akar dolgozni, annak kizárólag az Amerikai Népszava marad. Lehet ezt barátsággal is tudomásul venni, és így viszonyulni hozzá. Nem kell ezért úgy hőzöngeni, mert ha 2011-től a kollégák az Amerikai Népszavára hallgattak volna, ez a helyzet nem következne be. De nem hallgattak, hanem hülyéztek. És a választás után eljön a pillanat, amikor mindez meglesz. Nem tudnak semmit tenni ellene.

Ezért már most mondom, hogy aki egyetlen fillért a szabad sajtóra Magyarországra ad, az bolond. Az kidobott pénz. Aki sajtószabadságot és legalább egy szabad médiumot akar, az akkor jár el helyesen, ha az Amerikai Népszavát teszi alkalmassá arra, hogy betöltse azt a funkciót, amire a kivégzett magyar sajtó már nem lesz képes. Az Amerikai Népszava pedig olyan lesz, mint a Noé bárkája, amely összegyűjti és megtartja azt, ami érték, hogy mikor megjelenik a galamb az olajfa ággal, maradjon valami mag a sajtószabadságból.

Nemcsak azzal tudunk segíteni, hogy az Amerikai Népszavába kell beolvadni vagy belépni. Ez nem a Fidesz. Mindenféle segítségnyújtásra készek vagyunk. De tudom, nem mindenki így fogadja ezt a hírt. Nem mi tehetünk róla, hogy ez lett. Időben szóltunk. De most ebben a helyzetben kell megoldást találni. Nem kell fújolni. Ha a magyar sajtó demokratikus része képes lett volna a helyzet olyan reális elemzésére, mint az Amerikai Népszava, akkor nem kerül a “kivégző osztag” elé. Mert ez a végső stádium, amelyben vannak. Ha egyáltalán felfogták, mi vár rájuk. Ne számítsanak ellenzéki pártokra, ők a pénzüket már megkapták, ők már 2014 óta abban a helyzetben vannak, ahova most a sajtó maradék szabad része kerül. A legkiábrándítóbb az lenne, ha ők is úgy tennének, mintha nem történne semmi.

Nem örülünk neki, hogy így van. Kiabáltunk eleget, hogy ez lesz. Nem tudjuk, hogy lesz-e valaha olyan támogató, vagy annyi pénz, hogy rendes hírújsággá váljunk. Nem is nagyon érdekel. Ha igen, készen állunk a feladatra. Ha nem, akkor a saját erőnkből (erőmből) én a jövőben is legjobb tudásom szerint megírom azt, ami a valóságban történik. Biztos lehet mindenki abban, hogy rajtam nem lesz a Puskás-tolvaj és a gazdája szájkosara. Hozzám nincs közük. Vicsoroghat mindenki a kelepcében, aki irigy, aki utál, aki frusztrált, akinek a sunyiság nem jött be. De aki önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe, azzal együttérzünk. Baráti jobbunkat nyújtjuk a tisztességes és becsületes kollégáknak. Mindenben segítünk, amiben tudunk.

A legszánalmasabb és a legdöbbenetesebb azonban az lesz, amikor a többiek bizonygatják, hogy a sajtókamara teljes szabadságot biztosít. Akár az ATV. Az lesz igazán a vég.







3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Grazban sem tudják ezeket kezelni, se a tébolyodott felcsúti prímást, se a hívőit.
    Újságírókat fog megverettetni a csuti tescoputyin, de a likvidálás sem áll tőle távol.
    Váradi Andrást is elintézték és Ferenczi Krisztinát is, sokan másokat is, orosz “demokratikus” módszerekkel.
    A fidess bűnben fogant, maga a bűn.

  2. “Nincs új a nap alatt”- mondta az egyszeri okos. Csak a környezet, a díszlet új, a módszerek a régiek. Egyszerűen nem tudnak – miért is tennék – jobbat kitalálni a totalitárius állam kiépítésére, mint ami már működött a fasiszta rendszerekben. Amíg Európa és a világ fejlettebb országainak a fő célja, hogy szakítsanak a múlttal, ne kövessék el a múlt rendszerek hibáit – ezt jelentené a “fejlődés” -, a jelenlegi magyar hatalom éppen fordítottan cselekszik: a restauráció a fő cél. (Megjegyzem ez nem most kezdődött, hanem váltakozó intenzitással jelen volt a rendszerváltás óta eltelt huszonnyolc évben mindig.) Ezt igazolja minden lépésük, a Horthy-korszak kakastollas vitézi világának visszahozása a cél. Persze minden alárendelve a “nemzeti” érdekeknek. Csak egy ilyen rendszer az, amiben el tudják képzelni a nemzet “mozgásterét”, ami “mozgás” minden a hatalom közelében lévő, azt feltétel nélkül kiszolgáló vazallusnak, és “vergődés” az összes többinek .

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here