Bartók Béla, Arany János, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula és Örkény István országában nem kell aggódnia a kultúra miatt a magyar embernek, aki folyamatosan ilyenekért aggódik, mert van utánpótlás. Tiborcz István, Orbán Viktor veje, újabb könyvet írt. Tiborcz István író. Esterházy Péter és Nádas Péter is író, Tiborcz István is író. Ez is ír, az is ír. Tiborcz István emellett nagylelkű is, mert ő magához vett egy szerzőtársat is, hogy az ő fényében csillogjon és írói munkásságának babérjait részben learathassa.
Tiborcz István még nem szépíró, mert akkor át kellene írni a magyar- és a világirodalom történetét, hogy a hozzá képest jelentéktelen szerzők (mint Shakespeare, Goethe, Dosztojevszkij) műveit elhelyezzék a nagy író előzményeiként. Tiborcz István a hajózásról ír. Nem, Tiborcz István nem hajóskapitány ötven éve a világ tengerein, csak megvette az Adria palotát, az egykori Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság épületét, később az egykori MAHART-székházat is (eredendően lopott közpénzből), és a legnagyobb magyar tó környékének jelentős részét is felvásárolta.
Ennek alapján inkább egy Rejtő-figura, akinek zsebében felejtettek néhány százmilliárd forintot az adófizetők pénzéből, amit ő állandóan vissza akart adni, de nem tudott, így vásárlásokkal próbált megszabadalni tőle, így jutott el a MAHART-székházig. Ettől azonnal hajózási szakember lett, észrevétlenül irányította néhány odavetett mondatával a magyar hajózást, sőt egy tengeri csatát is megnyert, ami egy távoli sziget birtoklásáért zajlott. Ebéd közben mesélt neki a Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettese a házról, ami az övé lett, és ő azonnal átvette a szakmai örökséget.
Ezzel lett Tiborcz István a hajózás szakértője, aki mindenhez is ért, ami a hajózással és a hajózás történetével összefügg. Szerencsére nem csupán tárgyi tudása fergeteges, hanem íráskészsége is, amit az előre leosztott kamu közbeszerzési pályázatok aláírójaként csiszolgatott. Olyannyira, hogy könyörületből maga mellé vette Zsigmond Gábort, a Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettesét, hogy tanuljon az tőle valamit, ha máshogy nem, a közös könyvük elolvasása által, és megengedte neki, hogy hajózási történészként így valamiféle publikációs lehetőséghez jusson.
Zsigmond Gábor nyilván a nevét, Tiborcz pedig a tudását, a tehetségét, a munkáját és a pénzét adta a könyvhöz. Sokkal jobb, mintha Zsigmond később Tiborczot plagizálta volna, ellopva Tiborcz szellemi termékét, ami a Tiborcz által írt két könyv. Ha valaki bármit meg akar tudni a hajózásról, a hajózás történetéről, forduljon bizalommal a hajózás legnagyobb szakértőjéhez, Tiborczhoz, és mindent megismer, amit a hajózásról tudni kell. A NER egyébként sem szegény hajózási szakemberekben Borkai Zsolttól, Szijjártó Péteren át Mészáros Lőrincig (és Várkonyi Andreáig).
Sőt, a legnagyobb magyar hajós maga a NER megtervezője, megalkotója és működtetője, Orbán Viktor, aki szextáns, iránytű és térkép nélkül vág neki ismeretlen horvát szigetek felfedezésének, és mint Robinson Crusoe bukkan fel újra motor nélküli lélekvesztőjén. Hajós nemzet a magyar, és ez a tudás a nemzetet megtestesítő géniuszok génjeiben van. Egy ilyen géniusz megveszi a MAHART székházát, és egyből mindent tud a hajózásról. Csak felszínre jön, ami benne van. Olyannyira, hogy könyvekben oktatja róla a tudatlanokat, mint a Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettesét.
Érthetetlen a tanárok tüntetése, az SZFE tiltakozása, a kultúra munkásainak jajveszékelése, mert a magyar tudomány és kultúra a legjobb kezekben van. Gondoljunk bele, mi lesz itt, ha Tiborcz István megveszi a Magyar Tudományos Akadémia épületét, vagy az orvosegyetem házait, a mérnöki kar ingatlanjait, ne adj’ Isten, a Petőfi Irodalmi Múzeumot. Micsoda tudás, micsoda ismeret, micsoda kulturális és szellemi érték manifesztálódik, milyen hatalmas szellemi energiák szabadulnak fel, megújítva a magyar nyelvet és irodalmat.
Mi már az életmű végét várjuk, amelyben a nagy író és tudós megírja élettörténetét „A falopástól a Parnasszusig” címmel, amelynek elkészítését a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága támogatja majd, egyebek mellett a szegedi börtönkönyvtár használatával, ahol párhuzamosan az apósa dolgozik majd „Harcom” című művén. Ha van egy kis szerencsénk, a börtönbüntetés végére Tiborcz nem vásárolja meg a szegedi börtön épületét vissza nem térítendő uniós támogatásból, és nem ír könyvet a magyar börtönök történetéről, amelyben szerzőtársa a börtönparancsnok lesz.
