Beer Miklós püspököt zavarják a nyüzsgő nők

0
Inkább a férfiak nyüzsgésének örülne.

Egy mondás szerint “nagy embernek nagy az árnyéka”. Nyáron Fabiny Tamás evangélikus és Beer Miklós váci megyés püspök együtt állt ki – sokak meglepetésére – a menekültekért.

Beer Miklós akkor is vállalja a meggyőződését, ami megfogalmazása szerint keresztény hitéből ered, ha emiatt – leginkább a kormányoldalról – támadások érik. Nevezték már hazaárulónak és Ferenc pápa majmának is.

Tudható, hogy a menekültek mellett, viszont a lombikbébiprogram ellen foglalt állást.

A Magyar Narancs riportere azonban egy minden eddiginél súlyosabb témáról faggatta a lap legutóbbi számában: a nők szerepéről.

A kérdésre, hogy a római katolikus egyház milyen szerepet szán a nőknek a XXI. században, a püspök hangsúlyozta: az egyházi szolgálatot tekintve továbbra is “legfeljebb” diakonosszaként vagy karitatív segítőként tudja elképzelni őket.

Véleménye megtámogatásához segítségül hívta protestáns barátai közül azokat is, akik “önkritikusan” nem örülnek az egyházaikban működő “túl sok” lelkésznőnek.

Beer Miklós nem ebben látja az egyház jövőjét, a női hivatás sajátos területeinek a családot, az anyaságot, a gyereknevelést látja. Azt még el tudja fogadni, hogy az oktatásban jelen legyenek, mert “az érzékeny női lélek” közelebb tud kerülni a gyerekhez, ezért eredményesebben tud nevelni. Ugyanezen okok miatt az egészségügyi szolgálatba is beengedné őket.

Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon a férfiaknak kellene-e megmondaniuk, hogy a nők mit csináljanak, vagy esetleg egy nő is érezheti-e úgy, hogy szeretne lelki vezető lenni, a püspök úgy fogalmazott: “Ebben elég konzervatív vagyok. Nem akarom megbántani a nőket, de az mindig zavar, amikor megjelenik egy nyüzsgő nő a közösségben, és átveszi a vezetést.” Örömmel látná, ha inkább több nyüzsgő férfi lenne.

Arra az érvre, hogy ez a hozzáállás alaposan csorbítja a nők önrendelkezési jogát azt felelte, hogy egy férfi meg ne akarjon gyereket szülni. Azt elismerte, hogy Merkel például nagyon jó politikus, ám a nők szerepével kapcsolatban akkor is fel kell vállalnia a meggyőződését.

A rövidített interjú (a teljes beszélgetés ugyanis a lap nyomtatott verziójában érhető el) legzseniálisabb mondatában így fogalmaz: “Nem tudok racionális magyarázatot adni.”

Eszembe jut egy tengerentúli ismerősöm, aki – mielőtt még kiderült volna a legutóbbi választás során, hogy ki lesz végül az Egyesült Államok új elnöke – azt mondta: előbb szavaznak az amerikaiak színesbőrű, mint női elnökre.

Nos, megköszönve püspök úr őszinteségét, javasoljuk, gondolkodjon el, mi történik, ha majd megáll az ítélet napján az ítélőszék előtt, és kiderül Istenről, hogy (amint egy szintén amerikai, önkritikus vicc csattanója fogalmaz) “she is black”.

Egyszer, amikor a magukat kereszténynek tartó országokban eljutnak a menekültek, más vallásúak, más bőrszínűek, stb. elfogadásáig, talán sorra kerülhetnek a nők is. Nem kell aggódni, ha így haladunk, néhány száz évük még van rá.

(Vajon mit gondolhat Beer Miklós váci megyés püspök, keresztény férfiú a nőnemű újságírókról?)