2024, március29, péntek

Kiemelt fő hír

Médiaszabadság nincs, de a médiaoldal Friderikusz „legyőzésével” ünnepli önmagát

A külföldi sajtó siratja a magyar médiaszabadságot, a magyar médiaszaklap pedig ünnepli önmagát. Szalay Dániel elégedett. Mintha a Transperency International magyarországi szervezete ünnepelné magát, mint a korrupcióellenes tevékenység élharcosa, és erre az alkalomra Mészáros Lőrinc egyik szállodáját bérelte volna ki, vagy valamelyik épületében nyitott volna irodát. Jól is néz ki a médiaújság az ATV Csoport ernyője alatt, amely a fideszes tulajdonos kezében működő ellenzéki televízió és rádió működtetésével egyedülálló produkciót mutat be, az önmaga ellen harcoló médiatulajdonost.

Márki-Zay: „A Fideszben van néhány zsidó is, bár elég kevés”

Honnan tudja Márki-Zay, hogy ki zsidó és ki nem? Milyen megfontolásból különböztet meg bárkit? Honnan tudja, hogy hányan vannak zsidók a Fideszben, miért tartja ezt számon, és mihez képest kevés a Fideszben levő zsidók száma? Ez most jó vagy rossz, mi alapján? Kik azok, akiket az jellemez és minősít, hogy zsidók? Mit jelent az, hogy valaki zsidó. ez milyen előítéleteket társít vele? Azt miért kell tudnunk, hogy ki zsidó és ki nem? A Fideszben levő zsidók alacsony száma sajnálatos vagy örömteli esemény, ez mit mond el a Fideszről?

Márki-Zay az ellenzéki pártok frakcióiba építené be a 7. frakciót, amit egyáltalán nem engedett el

Most az ellenzéki pártok két dolog közül választhatnak: 1. vagy engedelmeskednek Márkinak, és megengedik, hogy a pártjuk frakciójába Márki beépítse a saját embereit, akik ötödik hadoszlopként Márki utasításait követik, 2. vagy ellenállnak ennek, és Márki-Zay elhíreszteli róluk, hogy Orbán maradását akarják, mert csak a pénz érdekli őket, és ha az ő embereit nem veszik be a frakcióikba, akkor azzal Orbán leváltását akadályozzák meg. Ezzel az ellenzéki szavazókat saját pártjaik ellen uszítja, akik elhiszik azt a hazugságot, hogy nem is akarják leváltani Orbánt.

Márki-Zay Pétert szorongatja a Telex, hogy bizonyítsa Orbán grazi útjait

A Telex nem elégszik meg Márki-Zay Péter magyarázkodásával, amivel igyekszik megint úgy tenni, mintha nem mondott volna semmit, vagy nem azt mondta volna, amit mondott. Továbbra is várja, hogy Márki-Zay Péter számoljon el azzal, amit mondott, bizonyítsa be, hogy Orbán Viktort egy grazi magánklinikán kezelik: "Mindenesetre most újból rákérdeztünk, hogy van-e grazi utakról konkrét tudomásuk, amint újbóli válasz érkezik, megírjuk." Így működik a sajtó, és ez nem azt jelenti, hogy "Orbán szekerét tolják", "Orbánt akarják".

A fideszesek bedőltek az orbános QR-kódnak, ez lehetne a „magyar Fenevad” látható bélyege

Mindenesetre a Fenevad bélyege tökéletesen kifejezi az abszolút diktatúrát, amelynek egyik jellemzője, hogy csak azok adhatnak és vehetnek, akik magukra veszik a Fenevad bélyegét, elkötelezett (ahogy Németh Zsolt mondja: elhivatott és) engedelmes hívei a diktátornak. A NER éppen így működik, azok kapnak közbeszerzést, pályázati pénzt, vissza nem térítendő támogatást, azok adnak és vesznek, azok juthatnak pénzhez, vagyonhoz, lehetőséghez, akik magukon viselik láthatatlanul, de jól kifejezve a "magyar Fenevad", Orbán Viktor "bélyegét". Azok, akik elkötelezettek neki.

Szürke Zóna Podcast: 13 év után rekonstruálták a csepeli kettős gyilkosságot

2012-ben mindkét terheltet életfogytiglanra ítélték. A feltételes szabadlábra helyezhetőség legkorábbi időpontját a másodfokú bíróság súlyosabban állapította meg. Kun Tamás a börtönben fog meghalni, Deme Gábor pedig addigra - már ha 36 év elteltével úgy dönt az illetékes szerv, hogy feltételesen szabadulhat - öregember lesz. Jogos a kérdés: miért?

Kazahsztán lehet az Orbán-rendszer bukásának előképe

A "stabilitás országában" ropognak a fegyverek, terroristává minősítették a lázadókat és azt a hazugságot terjesztették el, hogy külföldi beavatkozás történt. Erre hivatkozva hívták be a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezet képviseletében az oroszokat, akik elvileg nem avatkozhatnak be belföldi konfliktusba, de nyilvánvalóan azért vannak ott, hogy a kormányellenes lázadást leverjék. Ez még Magyarországon is megtörténhet, bár Orbán nem tagja (még) a posztszovjet katonai együttműködésnek, de az szép lesz, ha ő hívja be az oroszokat, akiket saját hazugsága szerint ő zavart ki.

Garamvölgyi Zsolt: Szervezett csalással nyerhetett Márki-Zay az előválasztáson

Vendégszerzőnk szerint a minden lehetséges fórumon zajló manipuláció célja a hógolyó-effektus kiváltása volt, amelyhez a körülmények kiváló terepet biztosítottak. Az ellenzéki szavazó az előválasztás során azt a személyt akarta kiválasztani, aki 22-ben legyőzheti Orbán Viktort, s arról, hogy ez ki lehet, a médiából tájékozódott. A közvéleménykutatások és médiabeli tálalásuk tehát alapvetően befolyásolhatták nagyon sok ember választását, és ez döntő lehetett az ismert végeredmény kialakulásában.

A Momentum körlevelet adott ki, mert Márki-Zay nyíltan bomlasztja a pártot, és ráhajtott a tagjaira

Márki-Zay a miniszterelnök-jelölti megbízatását arra használja fel, hogy az ellenzéki pártokat hiteltelenítse, szétverje, a tagjaikat pedig magához édesgesse. Korábban már felszólította erre a DK és a Jobbik szavazóit is, hogy hagyják ott a pártjukat, és őt támogassák. Most a Momentum elnöksége kényszerült arra, hogy körlevelet küldjön ki a teljes tagságának, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy Márki-Zay saját pártot épít, és a választási kampány ürügyén a Momentum tagjait csábítja át a Mindenki Magyarországa Mozgalomba.

Semjén úgy áll a Röfi szobájában a szenteltvíztartóval, mintha vizeletmintát tartana egy kórházi folyosón

Igazi pogány szertartásra került sor, amikor felszentelték Orbán Viktor irodáját. Ez materializmus és pogány bálványimádás, amikor tárgyakat szentelnek meg, tárgyakat minősítenek szentté, miközben egyedül...
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések