/

Orbán kezdheti a nemzeti függetlenséget az uniós pénz helyett az önrész növelésével

Remek javaslatot készített a soros (kisbetűvel) finn elnökség a következő hétéves uniós támogatásokról, amelynek örvendeznie kellene Orbán úgynevezett kormányának, de nem fog: a gyarmatosító uniós támogatásokat radikálisan csökkentenék, és a beruházásoknál a magyar állami önrész mértékét növelnék. Nagyszerű hír a nemzeti függetlenség

/

A NER kiterjeszti határait az űrbe, Orbán lesz Darth Vader

A világuralomra törő Orbán-rendszer külügyminisztere, Szijjártó Péter nagy bejelentést tett az Európai Űrügynökség (ESA) sevillai konferenciáján. Magyarország 2024-ben embert küld az űrbe. Az első embert a program keretében, mert Magyarországnak nagy tervei vannak: az űr meghódítására készül, űrnagyhatalom kíván lenni. A magyar

/

A politikai korrektség szájzára és a keresztény szabadság

Orbán felszólalt a “keresztényüldözésről” propagandarendezvényen, amelynek célja, hogy az Orbán-rendszer kirekesztő, rasszista ideológiai államát üldözött “többségként” állítsa be. Ez az első eset, amikor egy többség azt állítja, hogy üldözik, miközben üldözni csak egy kisebbséget szokott a többség. Mivel Orbán jogállamiságot megszüntető fasiszta

/

Ez az EU hibája: a jogállamiság követelményét megvétózhatják a jogállamiságot eltörlő országok

Az Európai Unió funkcionális problémáit mutatja, hogy saját alapszerződésben rögzített normáit sem kérheti számon, mert az erre vonatkozó indítványt az érintett országok “demokratikusan” megvétózhatják. Az Európai Unió jogrendjében nem szerepel olyan kitétel, hogy az alapszerződésben rögzített követelmények tekintetében a tagországok nem élhetnek

/

Orbán legnagyobb ellenfele lesz a Néppárt elnöke

Vannak jó hírek is Európából, méghozzá olyanok, amelyeknek később még jelentőségük lehet: a Fidesznek nem lesz alelnöke az Európai Néppártban, és a Néppárt elnöki posztjára egyetlen jelölt van, az Európai Tanács leköszönő elnöke, Donald Tusk, aki Orbán talán legnagyobb kritikusa és ellenlábasa.

/

Orbán elkezdte a bosszút az önkormányzatok ellen

Karácsony Gergely meglepődött, hogy Orbán nem tartja a szavát, és törvényjavaslatok tucatjaival megkezdte az önkormányzatiság felszámolását, és az önkormányzatok hatásköreinek szűkítését a választási vereség után. Mindez egybevág a NER szisztémájával, a minél nagyobb államosítással, a hatalom és az erőforrások Orbán kezében való

/

Még szorosabb karámba terelik az ellenzéket az álparlamentben

A NER álellenzéke, amely kizárólag a pénz miatt tölti az idejét az államcsínnyel hatalomra jutott Orbán-rezsim álparlamentjében, eddig sem rendelkezett semmiféle jogokkal, amilyenekkel egy ellenzéknek egy valódi parlamentben rendelkeznie kell. Ezért kényszerültek arra, hogy különféle demonstrációkkal, performance-okkal hívják fel a figyelmet égbe

/

Orbán menekültáradatot remél a török diktátortól

A mai Orbán Viktort nyilvánvalóan leköpné az ifjú Orbán Viktor. Bár, aki ekkora fordulatra képes, annak korábbi elveinek őszinteségét és tisztaságát sem hisszük el. Orbán Viktor a világ egyik legaljasabb diktátorát fogadta Budapesten. Erdogan nemcsak politikai ellenfeleit, újságírókat börtönzött be, de háborús