2024, március28, csütörtök

Kiemelt fő hír

A balliberális frontember unta az előválasztást, ezért átjátszotta inkább egy jobboldalinak

Mindennek abból a szempontból van jelentősége, hogy érdektelensége és lustasága miatt, ahol ő egy diktatúra leváltására irányuló kampányban halálra unta magát, Orbán leváltását nem egy ballib politikus vezeti, akiben meg lehet bízni, hanem egy akarnok jobboldali, egy autokratikus személyiség, aki ugyanazt az ideológiát vallja, mint Orbán, aki egy Orbán nélküli Fideszről álmodozik, s aki az ellenzéket is a maga vezéri ambíciói alá akarja gyűrni, és ehhez már most a feluszított fanatikusaival helyezi nyomás alá az ellenzéki összefogás pártjait.

A Békemenetre Erdélyből szállított emberek megfertőzhetik Budapestet

A hazaszeretet szép megnyilvánulása lenne, ha a nemzeti érzéstől sokkal jobban átitatott erdélyi békemenetesek azt mondanák, hogy nem szeretnék megfertőzni magyar testvéreiket, nem akarják koronavírussal elárasztani Magyarország fővárosát, ezért inkább nem jönnek. De a hazaszeretetnek erre a kézzelfogható megnyilvánulására vélhetően nem számíthatunk. A szervezőknek kellenek az erdélyiek "vattának", hogy tömeget tudjanak felmutatni a valódi magyar civilekkel szemben, és még az sem érdekli őket, hogy saját fideszes híveiket fertőzik meg először, akik majd másokat.

Márki-Zay Péter nem leváltotta az ellenzéket, hanem beállt közéjük

Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje alá van rendelve az ellenzéki összefogás pártjainak. Ezért Márki-Zay nemhogy nem váltotta le az ellenzéket, hanem alárendelte magát az ellenzéki pártok közös megállapodásának, akaratának és programjának. Erre a szerepre választottak miniszterelnök-jelöltet. Ha ő a megválasztását úgy értelmezi, hogy a szavazók az ellenzéki összefogás pártjaival és programjával szemben választották meg, akkor meghamisítja az előválasztás tartalmát és egy puccsista, aki meghekkelte és megpróbálja kisajátítani, s maga alá rendelni az ellenzéket.

Lehet-e egyenlőségjelet húzni Gyurcsány és Orbán között?

Hogyan lehet egy lapon említeni a kettőt? Ha egymás mellé tesszük, hogy mit csinált eddig Gyurcsány Ferenc, és mit csinált Orbán Viktor, akkor vajon ki lehet-e tenni az egyenlőségjelet? Mit tett Gyurcsány, fel tudja valaki sorolni? Lopott? Tud valaki egyetlen ügyet említeni, hogy lopott? A korrupció ellen harcolt, ezért veszítette el saját pártja támogatását. Ki meri őt nem tisztának nevezni? Csak kérdezzük. Mit csinált még azon kívül, hogy kormányfőként akarta a saját pártját megreformálni, a Fidesz zsebéből kiszedni, miközben ki volt szolgáltatva nekik?

Márki-Zay Péter gyengíteni akarja az ellenzéki összefogás kontrollját önmaga felett

Márki-Zay Péter megválasztott ellenzéki miniszterelnökjelölt azt javasolta az ATV műsorában, hogy az ellenzéki összefogás hat pártjának frakciói mellett hozzanak létre egy hetedik frakciót is,...

A Fidesz Márki-Zay-ból is simán „Gyurcsányt” csinál, hogy szétverje az ellenzéki összefogást

Nekik most azzal kell szembenézniük, hogy hiába választották meg Márki-Zay-t, nem érték el vele, hogy megszabaduljanak attól, hogy a Fidesz Gyurcsánnyal azonosítsa az ellenzéki összefogást. Ez csak akkor történhet meg, ha Gyurcsánytól és pártjától végleg megszabadulnak, elhatárolódnak, ha kiközösítik az ellenzéki összefogásból őket. A hivatkozás már megvan, méghozzá az, hogy ott csak a "tiszták" maradhatnak. Tisztának pedig azok számítanak, akik támogatják Márki-Zay-t. De a fűnyíró még más pártokat is elérhet.

Márki-Zay a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a baloldal megsemmisítésére készül

Márki-Zay azt a hamis látszatot kelti, mintha ő a megjelenésével és a megválasztásával elsöpörte volna az egész eddigi ellenzéket, miközben a leváltottnak mondott ellenzék közös jelöltje. Vagy ezután tervezi kiszervezni a neki nem tetsző ellenzéki pártok tagjait és szavazóit magának, ők pedig mehetnek a levesbe? Márki-Zay hívei azt terjesztik, hogy nemcsak Gyurcsánynak és Dobrevnek, hanem az egész DK-nak el kell tűnnie a színről. Vissza kell léptetni a DK jelöltjeit is, mert nincs esélyük győzni az egyéni választókerületekben sem. Ezt Márki-Zay terjesztette el róluk.

Márki-Zay most megmutathatja, hogy kicsoda, legjobb túlesni a hamis illúziókon

Magyarország szempontjából a lehető legjobb dolog történik, hogy Márki-Zay Péter minden valószínűség szerint megnyerte az ellenzéki előválasztást, mert mindenki érdeke, hogy mielőbb túlessen az ország az újabb hamis messiás által keltett illúziókon. Mivel Márki-Zaynak (ahogy másnak sem) esélye sincs arra, hogy Orbánt legyőzze, ezért nem jelent olyan veszélyt, hogy hatalomra kerül az Orbán második eljövetelének számító Márki-Zay, viszont lesz ideje bőven megmutatni azt, amit egy hét alatt is képes volt megvillantani, hogy ő valójában kicsoda.

A médiatörvényt és a Médiahatóságot is el kell törölni, nemhogy a Fidesz bebetonozott emberét eltávolítani

Orbán a pártkatona legfőbb ügyész, Polt Péter bebetonozása után a Médiahatóság vezetőjének pozícióját biztosítja be, hogy még kormányváltás után is az ő bábjai üljenek ezekben a funkciókban. A Médiahatóság vezetője itt lemond, hogy a lemondásával Orbán nevezhessen ki valakit 9 évre, és átrepül a fa egy másik ágára, az Állami Számvevőszékre, és őt most ott betonozzák be 9 évre. Ezt a módszert alkalmazza, mindenhol kicserélnek mindenkit, bebetonozzák Orbán embereit mindenhol, hogy rajta kívül senki ne tudjon kormányozni, s akkor is mindent a kezében tartson, ha veszít.

Karácsony alkalmatlansága és felelőssége, hogy ráeresztett egy szélsőjobboldali fasisztát a baloldali ellenzékre

Karácsony felelőssége, hogy ez a helyzet létrejött, és olyan választás elé állították az ellenzéki szavazókat, hogy vagy "Gyurcsány" vagy egy fasiszta a választás. Ezt a felosztást Márki-Zay hozta létre, mert ezzel a szembeállítással (a gyurcsányozással) akarta maximalizálni és elhódítani a szavazókat, miközben a balliberális oldalon felismerték ennek a mentalitásnak a fasiszta jellegét. A jól indult előválasztásból így lett rémálom, aminek végeredménye senkinek nem jó, mert egy részük vagy "Gyurcsány" miatt, vagy egy "másik Orbán" miatt nem tud azonosulni a végeredménnyel.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések