//

A Hit Gyülekezete dezinformál vagy nem a vírus miatt függesztettek fel minden összejövetelt az egész országban

A Hit Gyülekezete a koronavírusra hivatkozva felfüggesztette az összejöveteleit az egész országban. Indoklásul az alábbi közleményt adták ki: „A Hit Gyülekezete Országos Vezetősége az istentiszteletek felfüggesztése mellett döntött a mai naptól (2020. augusztus 05.) az egész országra kiterjedően. A jelenlegi információk szerint

//

Idén májusban 750 millió jelzáloghitelt vett fel a Hit Gyülekezete az áfacsalásban érintett szegedi gyülekezet közösségi házára

Ez év május 27-én (két hónappal Joób Márton és társai letartóztatása előtt) egy 750 millió forintos jelzáloghitelt jegyeztek be a szegedi Hit Gyülekezete Tölgyeskert Közösségi Központ nevű gyülekezeti házára. A szegedi gyülekezet volt az áfacsalás miatt előzetes letartóztatásba helyezett Joób Márton önkormányzati

//

A szegedi Hit Gyülekezete közösségi házának hitelfizetései egybeestek Joób Márton cégének áfacsalásával

Tölgyeskert Közösségi Központ néven 2012. májusában nyílt meg Szeged Baktó városrészében a Hit Gyülekezete közösségi háza. 2006-ban önerőből vették meg a telket, majd 2008-ban kezdtek építkezni rajta. Négy év alatt készült el a gyülekezeti ház, amely Joób István, a szegedi Hit Gyülekezete

//

Nyolc embert tartóztattak le a szegedi hitgyülekezetes ügyben, de hova lett a 250 millió forint?

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványára a nyomozási bíró elrendelte annak a nyolc férfinek, köztük Joób Márton önkormányzati képviselőnek, a Hit Gyülekezete egyik reklámarcának letartóztatását, akik öt éven keresztül, fiktív számlázással közel 250 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A vádhatóság szerint

//

Adócsalás miatt őrizetbe vették a Hit Gyülekezete egyik reklámarcát

Többszázmilliós adócsalás gyanújával őrizetbe vették Joób Márton szegedi MSZP-s önkormányzati képviselőt, háromszoros kenuvilágbajnokot, tizenegy gyermek édesapját, a Hit Gyülekezete egyik legfontosabb reklámarcát, akinek édesapja a szegedi Hit Gyülekezete vezetője. Joób Márton még abból az időből ragadt az MSZP-ben, amikor a Hit Gyülekezete

/

Mivel Orbánnak csak a pénz kell, mindent egy lapra tesz fel: ha nincs pénz, nem kell EU

Orbán zsarolja az Európai Uniót, és a parlamenti szavaztatással elhárítja a felelősségét saját döntésével kapcsolatban. Az uniós hitelek és támogatások jogállamisághoz kötése ugyanis az első valamire való terv az illiberális fasiszta rendszerek megfékezésére az EU-n belül. Mivel ezek rendszerszintűen bontják le a

/

Orbán „gazda férfiról” szóló genderelmélete áll az ország eltulajdonítása mögött

Az Orbán-korszak sajnálatos velejárója, hogy a kortársak idegeit nem csupán a naponta támadó jogfosztás, leuralás, elnyomás, bekebelezés, hazugság és tisztességtelenség tépázza, hanem együtt kell élniük Orbán bölcsességnek szánt kocsmai színvonalú sületlenségeivel, a kislányokat meghágó fehérvári huszároktól „a magyar férfiember archetípusa a gazda”

//

A Hit Gyülekezete emberi ürüléket helyezett a keresztény könyvesbolthoz, amely a Fesz lesz című könyvet árusítja

Már fizikai támadás is érte azt a keresztény könyvesbolt, amely a Hit Gyülekezete fenyegetései ellenére is úgy döntött, hogy árusítja Bartus László Fesz lesz című könyvét. Szombat éjjel emberi ürüléket helyeztek el a Filologosz nevű keresztény könyvesbolt bejáratánál a lábtörlőre (durván kifejezve

/

Miért fontos a diktatúrának a színházi élet fölötti hatalom megszerzése és miért tánccal kell tiltakozni ez ellen?

A sajtószabadság korlátok közé helyezése után a kulturális élet fölötti uralom megszerzésének részeként megszavazták a Színművszeti Egyetem alapítványi tulajdonba vételét. Ez a rezsim trükkjeinek egyike, aminek lényege az, hogy a kormány látszólag elidegeníti magától az intézményt és alapítványi kézbe helyezi, amellyel a

//

Németh Sándor az általa közzétett fotók miatt akarja bezúzatni a róla készült könyvet

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, akiről Bartus László Fesz lesz című könyvében egyebek mellett kiderült, hogy eltulajdonította a Hit Gyülekezete ATV-ben levő tulajdonrészének 60 százalékát, mintegy kétmilliárd forintot érő vagyont, most úgy próbálja a könyvet betiltatni, hogy a függelékben talált