Iványi Gábor lakásában kikapcsolták az áramot és a fűtést, pedig nincs is tartozása
Ez majdnem olyan, mintha Iványi Gábort és feleségét az utcára tennék a téli hidegben és halálra ítélnék a házi állataival együtt. Iványi Gábor nyilatkozatában jelezte: "Holnap térek haza Békásmegyerre, hosszú kórházi kezelés után." Ez azt jelenti, hogy betegen, egy áram nélküli, fűtetlen és víz nélküli lakásba kell hazatérnie, amelynek nincs is tartozása.
Az Orbán-rezsim gonoszságának abszurdja, hogy Iványi Gáborból hajléktalant akarnak csinálni, és saját gondozottja lehet a Dankó utcában. Orbán "keresztény Magyarországa" fizikailag fenyegeti egy metodista egyház lelkészét és lehetetlenné teszik egy templom működését. A világ különböző részeire rohangálnak és költik az adófizetők pénzét templomokra, Budapesten pedig kikapcsolják az áramot, hogy ne tudjon egy templom istentiszteleteket tartani és megvonják a fűtést lelkésztől.
Magyar Péter az Orbán-rendszerrel szemben "emberségesebb" országot ígér, de ha Iványi Gábor üldöztetése, koncepciós pere, otthonában az áram, a fűtés és az ivóvíz kikapcsolása ellen nem emel szót, akkor az "emberséges Magyarország" éppen olyan hazugság, mint az Orbán-rendszer "keresztény Magyarországa".
Iványi Gábor sorsa és az üldözéséhez való viszony lakmuszpapír. Megmutatja az emberek szívét. Magyar Péter minden antidemokratikus, oroszpárti, ukránellenes és illiberális tettét, nyilatkozatát "szavazatmaximalizálással" indokolja. Ennek hazugságát bizonyítja, hogy ha Iványi Gábor mellett nem szólal meg, s ha nem védi meg, szavazatok tömegét veszíti el.
Ez egyben azt jelenti, hogy Magyar Péter demokraták elleni gyűlölete nem ismer határt és felülírja a választási esélyeket is. Azt is jelenti, hogy Iványi Gábortól, az ő hitelességétől és népszerűségétől éppen úgy fél, mint Orbán. Ahogy azt is jelenti, hogy Iványi Gáborral és az általa képviselt értékekkel szemben, Iványi Gáborral ellentétes oldalon, Orbán mellett áll.
Trump nem megy kampányolni Budapestre
Bár Orbán nagyon szerette volna, hogy Trump Budapestre utazzon a kampányban, hogy a szuverenista Magyarországon a választásokat befolyásolja, a papírformának megfelelően ez már biztosan...
Melyik nagyobb hazugság: a Békemenet vagy a Nemzeti Menet?
A másik oldalon vonulókat olyan ember vezeti, aki korábban a Békemenethez tartozott. Az elvei nem változtak, csak a pénzforrásai. Az Európai Parlamentben minden alkalommal az ukránok ellen szavazó Magyar Péter mindenben a Fideszt követi és másolja. Magyar Péter menete a Békemenet klónja, a hívei már tökéletesen idomultak a Fidesz stílusához.
Magyar a Nemzeti Menet elnevezésével is Orbán lába nyomát követi, kisajátítja a nemzet fogalmát, és kirekeszt belőle mindenkit, aki nem vonul az ő menetével. Nemcsak a Fidesz híveit, hanem azokat a baloldaliakat és liberálisokat is, akik éppen azért nem csatlakoznak hozzá, mert nekik fontosak 1848, március 15 és felvilágosodás liberális eszméi.
Petőfi Sándor, Jókai Mór és a márciusi ifjak nem vonulnának egyik menettel sem, mert a sajtószabadságot egyik sem fogadja el, s nem tiszteli, a jogállamot, a törvény előtti egyenlőséget csak egymással szemben képzelik, a közteherviselés Orbán és Magyar rémálma. Petőfi és a márciusi ifjak nyíltan Ukrajna mellett állnának az oroszokkal szemben.
A márciusi ifjak nem voltak többen, mint 2-3 tucat értelmiségi, akik hittek a felvilágosodás eszméiben, az emberi jogok és a szabadság értékében. Nem kötöttek alkut, nem kötöttek kompromisszumot. Nem kerestek egy másik Habsburgot, aki működő és emberségesebb zsarnokságot ígért volna, mert csak ő tudja leváltani a császárt.
De ez a néhány tucat elvszerű értelmiségi kivívta a szabadságot és megváltoztatta a világot Magyarországon. Ma ezek hiányoznak. Két nagy tömeg vonul március 15 évfordulóján, de a márciusi ifjak nem lesznek közöttük. Marad is a zsarnokság, függetlenül attól, hogy ki nyeri a csaló választást. Mindkét diktátor szabadsághősnek hazudja majd magát.
Ahol a létszám erkölcsi igazolássá válik, minőséget és értéket helyettesít, ott a szabadság már rég elveszett.
Magyar Péter cáfolata annak, amit az évértékelőn mondott
Épeszű ember nem hisz a fülének, amikor Magyar Pétert hallja, mert mindannak cáfolata ő maga. Hüledezik, hogy ezt ki meri ejteni a száján, a közönsége pedig issza a szavait. Nem számít a populista hazugság, mert úgy gondolják, hogy hasznos. Nincs elszámoltatás, még a szavak szintjén sem. Minden hazugságot megvédenek azok, akiknek tiltakozniuk kellene.
A legveszélyesebb, hogy Magyar szemrebbenés nélkül mondja el az ellenkezőjét annak, amit tesz. Mintha nem hallaná, amit mond. Olyan emberek támogatják, akik tudják, hogy a totális diktatúra alanyai azok az emberek, akik számára fikció és tények közötti különbség nem létezik. Bármit elhisznek, nem az igazságot keresik, hanem a hamis narratívát.
Ahol a tény és a fikció közötti különbség eltűnik, ott a totalitarizmus alanya megszületik. Az egykori demokratikus ellenzék Magyar Pétert dicsőítő tagjai ebbe a kategóriába léptek. Az ellenzéki populizmus ugyanannak a kórnak a tünete, mint az, amit leváltani ígér. Nem két politikai alternatíva áll egymással szemben, hanem két azonos természetű vezér.
Mondat és tett, beszéd és valóság, elv és gyakorlat között éles az ellentét. A kijelentések és a cselekedetek közötti ellentét felszámolja a valóságot és az igazságot. A populizmus nem egyszerűen hazudik, hanem az igazság iránti igényt és követelményt számolja fel. A magyarista értelmiségi elit ezt elnézi, amivel saját korábbi elveivel kerül szembe.
Ezért a populista ellenzék nem alternatíva, hanem egy variáció. Nem rendszerváltást ígér, hanem szerepcserét. A legnagyobb veszély pedig nem az, hogy valaki hazudik, hanem az, hogy a hazugság nem számít többé. A kérdés nem az, hogy ki győzi le Orbánt. Annál van rosszabb is: amikor eltűnik az igazság és a fikció között különbség. A hazugság boldoggá tesz.
Orbánnak csak a vétójog miatt fontos az Európai Unió
Ez Magyarország tragédiája, hogy a nyugatpárti és Európa-párti értelmiség Európa-ellenes és demokráciaellenes populista diktátort helyezett a magától növekvő Orbán-ellenes tömeg élére, amellyel bebiztosította a maradi, ósdi, nacionalista hagyomány folytatását. A Néppárt megkapta Orbánt egy fiatalabb kiadásban, és hallgatnia kell róla, hogy tévedett.
A Tisza nem Brüsszel kreálmánya, volt SZDSZ-es politikusok és holdudvaruk hozta létre. A legtragikusabb az, hogy ennek igazolására megalkotott egy demokráciatagadó ideológiát is, elhitetve sokakkal azt, hogy Magyarországon nincs létjogosultsága a liberális értékeknek és gondolatoknak, amivel legitimációt adott a magyar szélsőjobboldal feltámadásának.
Orbán problémáit saját tévedése okozta, amikor korábbi rutinjától eltérően nem elégített ki anyagilag és erkölcsileg egy sértett fideszes bosszúállót, akiből ellenfelei fegyvert csiholtak ellene. Azok pedig nem számoltak azzal, hogy az orbánizmust bebetonozzák évtizedekre, s Orbántól nem szabadulnak meg, akkor sem, ha már nem Orbán vezeti az Orbán-rendszert.
De egyelőre nem úgy néz ki, hogy Orbán ellenzékbe akarna vonulni. A világértelmezése és a valóságérzékelése 15 éve hamis, unalomig ismert hazugságai nem változtak. De eddig is elég volt arra, hogy valahogy összecsalja a kétharmadot. Ha nagy tételben kellene fogadni arra, hogy Orbán legyőzi-e Magyart áprilisban, akkor azt mondanánk, hogy igen.
Ennek a tragédiának csak egyetlen pozitív hozománya lenne, ha az újabb négy év elég lenne arra, hogy az ország megszabaduljon a nem létező Tisza Párt hazug illúziójától és a Magyar Péter jelentette rémálomtól. Erre is kevés az esély, mert akik megalkották Magyar figuráját, mindent megtesznek, hogy életben is tartsák. Ő pedig túljár az eszükön.
A szexvideónál van riasztóbb jel Magyarral szemben
Magyar Péter Bicskén arról beszélt, hogy a fülöp-szigeteki vendégmunkások az állatkerti kacsákat és aranyhalakat megették, később úgy módosította, hogy kiették a Városligeti-tóból. Ez pontos...
Orbán háborút provokálhat ki Ukrajnával
Miközben Orbán háborúellenes propagandával kampányol szerte az országban, és az orosz háborúban az ő politikai szövetségese a támadó (ő pedig az orosz energia vásárlásával...
Magyar Péter alkalmatlan a feladatára, ha besétált egy titkosszolgálati csapdába
Magyar Péter azzal a mondattal zárta a róla készült szexvideó megjelenése előtti beszédét, hogy "Isten áldja Magyarországot". Ez a legsúlyosabb mondat számos megkérdőjelezhető kijelentése között, hogy a Fideszen belüli maffiaháborúba, egy szexvideó bemutatásába keveri Isten és Magyarország nevét.
Ez a Fidesz és Magyar Péter közös mocska, semmi köze Istenhez és Magyarországhoz. Ez a mondat legfeljebb akkor hangozhatott volna el, ha Magyar a lemondását és a közéletből való távozását jelentette volna be, annak szellemében, amit mondott, hogy csupán "addig szolgál, amíg a nemzetnek haszna van belőle". Akkor ez a "szolgálat" itt véget is érhetne.
Magyar elmondása szerint a weboldalon látható, bekamerázott lakásban Vogel Evelinnel töltött egy éjszakát, az elmondások alapján valamilyen mértékű italozást követően. Vogel ekkor már nem volt a barátnője, csak alkalmi szexuális együttlétre ment vele a lakásra. Az eset 2024 augusztusában történt, amikor már tudta, hogy az ország vezetésére készül.
Saját elmondása szerint orosz típusú titkosszolgálati csapdába sétált bele. Ez azt mutatja, hogy Magyar nem csupán felelőtlen, aki milliók történelmi reményével játszik, aki képtelen fegyelmezett lenni, hanem a totális alkalmatlanságát bizonyítja, hogy besétált a csapdába. Magyar Péter az ország vezetőjeként súlyos nemzetbiztonsági kockázat lenne.
Magyar Péter elébe ment annak a szexvideónak, amely várhatóan a radnaimark.hu oldalon fog megjelenni róla hamarosan. Ez akkor is kommunikációs hiba, ha ennek célja az, hogy a támogatóit felkészítse és egyben tartsa, elvegye az élét a videó hatásának, s előre jelezze, hogy mennyi az, amit vállal belőle. Ami több ennél, azt majd hamisításnak fogja nevezni.
Mind a két Fidesz Ukrajna ellen szavazott
Az Orbán-ellenes szavazók nem tanultak abból, hogy Magyar visszaélt a szavazataikkal, amikor hamis ígéretek alapján az ő bábjaira cserélték a demokrata ellenzéki képviselőket az EP-ben, s Magyar Orbánnal és az európai szélsőjobboldallal együtt szavaz minden esetben. Az EP-ben emiatt már megszűnt a magyar demokratikus szavazók képviselete.
Ugyanez várható április után, amikor az Orbántól szabadulni vágyók megkapják Magyart a kézzel vezérelt névtelen és hangtalan képviselőivel a magyar parlamentben. Így elérik azt, hogy egy Orbán helyett két Orbán, egy Fidesz helyett két Fidesz legyen, s egymást váltsák a hatalomban, ha azt Orbán megengedi. Magyarnak a kizárólagos ellenzéki szerep is jó.
Ezzel megakadályozták azt is, hogy Magyarországon demokratikus rendszerváltás legyen. Magyar Péter támogatásával bebiztosították, hogy az ellenzék választási győzelme esetén is Orbán meghatározó politikus maradjon, ő és a bandája börtön helyett ellenzéki szerepbe vonuljon. Magyar Péterrel nem megszabadulnak Orbántól, hanem megkettőzik az erejét.
Akik fenyegetnek, hogy Magyaron kívül senki ne induljon el a választáson, senki szavazzon másra, azok a két Fideszen kívül minden szabad és demokratikus képviseletet meg akarnak fojtani a két Fideszen kívül. Magyar feladata lenne, hogy meggyőzze azokat, akik a Tiszára nem akarnak szavazni, a fenyegetés és a zsarolás helyett.
Például azzal, hogy Ukrajnát támogatja. De ilyen engedményt Magyar nem tesz a választás érdekében sem a demokratikus szavazóknak. Ehelyett megbélyegzi és hazaárulónak nevezi őket ugyanúgy, mint Orbán. Sőt még jobban. Ezért nem szavaznak rá sokan, ezért nem fog nyerni, mert rá akkor sem szavaznának, ha rajta kívül nem indulna senki.
Iványi Gábor koncepciós pere nem érte el Magyar Péter ingerküszöbét
Ennek egyetlen oka, hogy Iványi Gábor soha nem volt fideszes. SZDSZ-képviselő volt, aki sok társával ellentétben nem állt be Magyar Péter mellé sem kampányolni. Magyar éppen úgy bünteti ezért, mint Orbán. Az sem közömbös, hogy vádlott társai volt szocialista, MDF-es és Momentum politikusok, akiket Magyar megvet, mint baloldali "óellenzékieket".
Pedig Iványi Gábor soha nem tévesztette el az utat, nem voltak "tévedései", soha nem szolgált ki gonosz hatalmakat. Az ellenzéki magatartás mintapéldája, aki nem hajtott térdet Orbánnak, soha nem tudták megtörni. Most is elutasított minden megalkuvást. A börtöntől sem fél, de nem adja fel magát. Egyedülálló ellenálló Magyarországon.
Iványi Gábor a kommunista rendszer üldözöttje, a demokratikus ellenzék tagja, az 1990-es rendszerváltás aktív résztvevője, az egykori demokratikus parlament tagja volt, majd az Orbán-rendszer kritikusa és üldözöttje, az emberség, a szelídség megtestesítője, a polgári jogok legendás harcosa, hajléktalanok, betegek, hátrányos helyzetű gyerekek segítője.
Magyar Péternek, aki "emberséges Magyarországot" ígér, nem érte el az ingerküszöbét a magyar demokrácia és szabadság egyik szimbolikus alakjának üldözése, az ellene indított koncepciós per, a diktatúra kegyetlensége. Magyar Pétert Iványi Gábor meghurcoltatása, megalázása, börtönnel való fenyegetése nem érdekli. Ez Magyar Péter "embersége".
Az a politikus, akit hidegen hagy az, ami Iványi Gáborral történik, messze áll az emberség minimumától. Cinikus, embertelen, önző magatartása megkérdőjelezi az emberségesebb Magyarország ígéretét. Akinek nem számít Iványi Gábor rendíthetetlen ellenállása, harca és idős kora ellenére az ellene zajló bosszúhadjárat, az nem emberséges és nem demokrata.
Legutóbbi bejegyzések









