2024, május5, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírMár teljesen belekergültek az istenezésbe

Már teljesen belekergültek az istenezésbe

-

Varga Judit a válása közepén jobban tenné, ha nem emlegetné Istent, mert az éppenséggel ellentétes a kereszténységgel és Isten törvényével. Ha ő a válása után bármilyen férfihez megy, akkor a Biblia szerint parázna lesz. Nézzen utána. De egyébként a Tízparancsolat tiltja, hogy Isten nevét méltatlanul, hamisságra használják. A 3. parancsolat szerint „Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába ne vedd”, ami azt jelenti, hogy hiábavalóságra, mint amilyen a politikai propaganda, Isten nevét ne használd, illetve ne vedd magadra az ő nevét hiábavaló dolgokhoz, amihez neki semmi köze.

Varga Judit azt mondta: „Amikor a Jóisten megalkotta Magyarországot, nem bánt szűkmarkúan az áldásokkal, de a magyaroknak szánt próbatételekkel sem.” Magyarországot nem a „Jóisten” alkotta meg, hanem azok az emberek, akik létrehozták a magyar államot. A Bibliában sehol nincs olyan, hogy Isten alkotta volna bármelyik államot, hanem a népek tették azt. Istent nem hívják úgy a Bibliában, hogy a „Jóisten”, ilyet csak dilettáns pogány hülyék mondanak. Igazságügyi miniszterként Istennek tulajdonítani az államalapítást, az éppenséggel alkotmány(alaptörvény)ellenes.

Az alaptörvény azt mondja, tisztelt igazságügyi miniszter asszony, hogy a közhatalom forrása a nép. Nem az Isten. A probléma pedig éppen ott van, hogy ez a fasiszta bűnszervezet a hatalmát nem a néptől, hanem az Istentől származtatja, ahogy a magyar államot is, ami közönséges hazugság, Isten nevének hiábavétele, istenkáromlás, amely ellentétes a magyar alkotmánnyal. Isten nevét ők úgy használják, mint egy kötőszót, amit csak azért mernek megtenni, mert fogalmuk nincs, hogy kiről beszélnek, és Isten nevének emlegetésével mit tesznek. Azért, mert istentelenek.

Ez a gyűlöletre épülő rendszer, amelynek fő tevékenysége a lopás, a nép alattvalóvá züllesztése, a teljes szellemi, lelki és anyagi kifosztása, úgy használja az Isten nevét, mint egy kocsis az ostorát. Teljesen belekergültek az istenezésbe. Az egyik bűnöző ájtatos pofával jön ki a templomból, ami a Biblia paródiája, mert Isten több helyen és többféleképpen elmondja, hogy gyűlöli a képmutatást, ami emögött van. A jog „őre”, az igazságügyi miniszter pedig Istennek tulajdonítja azt, ami az alkotmány szerint a nép. A magyar nép az államalkotó, nem az Isten.

Varga azt mondja, hogy „Isten nem bánt szűkmarkúan az áldásokkal, de a magyaroknak szánt próbatételekkel sem”, amit lefordítunk magyarra: azokat, akik áldások ennek az országnak, ők durván elnyomják, jogaikat korlátozzák, kiéheztetik és üldözik, esetenként könnygázzal fújják le. A magyarok jelenlegi „próbatétele”, nevezzük inkább átoknak, ez a mocskos fasiszta bűnszervezet, amit az ország elsőszámú bűnözője, az ország lopásból meggazdagodott leggazdagabb embere, Orbán Viktor vezet, az átkozott Varga Judit pedig a mocskos hazugságaival az egyik legnagyobb tehertétele.

Mivel Magyarországon nincs független igazságszolgáltatás, ezért az Orbán-maffia által elkövetett köztörvényes bűncselekményekért senki nem vonja felelősségre őket. Ezt megértettük, tudomásul vettük, hogy elfoglalták, ellopták, kisajátították, tulajdonukként kezelik és kifosztják az országot, s elvettek minden demokratikus lehetőséget, amivel ezt korlátozni vagy megszüntetni lehetne. Erre már szavunk sincs. De azt, hogy ez a sok istentelen hazug, tolvaj, képmutató, házasságtörő, parázna, istentelen gazember, köztük Varga, az Isten nevét is belekeveri ebbe, azt kikérjük magunknak.

Ha van átok Magyarországon, ha van Isten csapása, akkor az nem más, mint az Orbán-rendszer, az összes élősködő, hazug, képmutató vezetőjével, köztük Varga Judittal. Ha valaki imádkozni akar Magyarországért, akkor azt kérje Istentől, hogy ettől a köztörvényes bűnszervezettől, a sátáni Orbántól, az Isten csapását jelentő Vargától és társaitól, szabadítsa meg az országot. De az imádkozó ne csodálkozzon, ha az Isten válasza az lesz, hogy a kezetekben van minden, amivel megszabadíthatnátok magatokat, csak rajtatok múlik. Az átok része, hogy nem tesztek magatokért semmit.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések