2024, április19, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírMárki-Zay-t nem azért választották meg, mert csodát ígért, hanem fideszes szavazókat

Márki-Zay-t nem azért választották meg, mert csodát ígért, hanem fideszes szavazókat

-

Az elmúlt hetekben megváltozott az ellenzéki miniszterelnök-jelölt kommunikációja. Az ellenzéki előválasztási kampányban még azt mondta, hogy „Lefogom győzni OrbánViktort”. Azt ígérte, hogy tudja a receptet, ami nemcsak Hódmezővásárhelyen, hanem „garantáltan” működik országosan is. Azt mondta, hogy „garantáltan”. Vagyis, garanciát vállalt a győzelemre, abban az esetben, ha őt választják meg miniszterelnök-jelöltnek.

Márki-Zay Péter azt állította, hogy a recept nála van. Később olyanokat is mondott, hogy „csak ő tudja leváltani Orbánt”, és még olyat is, hogy „nélküle nem lehet leváltani Orbánt”. Londonban ezt már tagadta. Ráfogta a kommunikációs embereire ezeket az állításokat. De vajon erről a Facebook posztról nem tudott volna, ahol egyes szám első személyben azt állítja, hogy „én matematikai és logikai alapon le tudnám váltani Orbán Viktort, hiszen tudjuk azt, hogy mivel lehet legyőzni és milyen munkát kell ehhez végezni”. Ez elég egyértelmű ígéret. Azóta már ismerjük a „logikát”.

Londonban Márki-Zay Péter már azt mondta, hogy ő egy kommunikációs szakember, tanította is ezt a szegedi egyetemen, és azt mondta, hogy a közleményei többségét nem ő írja, hanem a stábja, akikkel van vitája: „Néha én is megdöbbenve olvasom, hogy mit mondtam. Az egyik ilyen az, hogy győzni fogok. És volt ilyen mondat annak idején, hogy legyőzöm Orbánt. Szóltam nekik, hogy én ilyet soha nem mondok. Tehát jó lenne, ha nem is írnának ilyet. Miért? Nem azért, mert nem szeretném legyőzni Orbánt, hanem mert Magyarországon olyan helyzet van, hogy az valószínűleg őrült, vagy bolond, aki ilyet mondana” (ez a londoni fórumon elhangzott szövegének szó szerinti leirata). Itt már őrültnek vagy bolondnak nevezi azt, aki Orbán legyőzéséről beszél.

Mindez azért furcsa, mert a második fordulós Dobrev-Márki-Zay vitában elhangzott, hogy az ellenzéki reményeket és pozitív várakozásokat meggyilkoló másfél hetes sárdobálás után azért nem tudtak kiadni egy közös nyilatkozatot, mert Dobrev Klára azt szerette volna, ha a nyilatkozatba bekerül, hogy mindkettőjüknek ugyanannyi esélye van legyőzni Orbán Viktort. Márki-Zay szerint ez nem igaz, mert mint mondta, „olyan kutatást még nem láttunk, ami esélyt adott volna Dobrev Klárának”, miközben Dobrev Klára volt az első forduló abszolút győztese volt, a többség rá szavazott.

Márki-Zay Péter még azt sem ismerte el, hogy Dobrev Klárának ugyanannyi esélye lenne, mint neki, mert szerinte csak ő tudja legyőzni Orbánt. Ezzel az ígérettel nyerte meg az előválasztást, azzal verte meg az ellenfelét, hogy azt ígérte, hogy tudja a receptet, ő tud jobboldali szavazókat hozni, ő meg tudja szólítani a fideszes szavazókat, be tudja hozni a bizonytalanokat, és neki van csak esélye legyőzni Orbánt, akit le is fog győzni.

Ehhez képest most már csupán a csodát ígéri, mert sem a bizonytalanok, sem a fideszes szavazók nem mozdultak meg, az ígéretéből nem lett semmi. Az ellenzék elveszítette az egységet, a derűt és reményt, nem utolsó sorban a közvéleménykutatásokban mért előnyét, és elveszítette az addig biztos ellenzéki szavazók egy jelentős részét is, akik miatta nem akarnak szavazni az ellenzékre: vagy a Kutyapártra szavaznak vagy senkire. Márki-Zay pedig most már csak a csodára számít, vallásos élményeiben kell bízni, hogy Isten van vele, Orbán legyőzésének ígéretét pedig tagadja.

Hogy a csodára mekkora esély van, azt jól mutatja, hogy szerinte „az előválasztási győzelem is egy csoda” volt. Mi másképp látjuk, a csoda helyett nagyobb szerepet tulajdonítunk az Orbántól átvett gyűlöletpropagandának, a gyurcsányozásnak, és konkrétan annak a hamis reménynek, amit ígért, hogy ellenfelei (se Karácsony, se Dobrev) nem tudja legyőzni Orbánt, ő viszont igen, mert ő tudja a receptet, és a győzelemhez szükséges jobboldali, fideszes és bizonytalan szavazatokat meg tudja szerezni. Ez nem „csoda” volt, hanem egy szélsőjobboldali stratégia és manipulációs technika.

Az már látszik, hogy ebből nem lett semmi, inkább azok is elbizonytalanodtak, akik nem voltak azok. Ez kizárólag neki köszönhető, a „kommunikációs szakembernek”, akinek a kommunikációja egyenesen tragikus volt hónapokon át. Az is hazugság volt, hogy leválthatja az ellenzéket, mert akkor nem maradna senki mögötte, s az is hazugság volt, hogy ő egy kívülálló civil, mert az első dolga az volt, hogy pártot kezdjen el szervezni és saját frakciót követelni. A Fidesz szavazóinak megnyerésére tett kísérlete kudarcba fulladt, a „csodafegyver” besült. Orbánt nem a saját fegyverével lehet legyőzni.

Sem a migránsozás, sem a sorosozás, sem a gyurcsányozás nem állította mellé Orbán szavazóit, de a lopás nélküli Fidesz ígérete sem. Hiába udvarolt a fideszeseknek azzal az ocsmány hazugsággal, hogy Orbán első kormánya volt a rendszerváltás utáni legjobb kormány. Hiába próbálta elhitetni velük, hogy nem Orbán, hanem ő az igazi fideszes, aki megtestesíti a Fideszt. Hiába akarta kívülről átvenni a Fideszt, a fideszeseknek láthatóan Orbán kell, és az igazi Fidesz az, amit Orbán csinál. Szerintünk soha nem is volt más Fidesz, akkor sem, amikor még Márki-Zay is eminens fideszes volt.

Márki-Zay Péter ellőtte a puskaporát, amitől a győzelmet várta. Új ötlete, koherens üzenete, vonzó programja nincs. Amiről azt gondolta, hogy működik („bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű”, és „aki mondja másra, az mondja magára”), inkább csak nevetségessé tette, és olyan őrült állításokhoz vezette, hogy „Orbán Soros legjobb tanítványa” stb.. Nem működik, hogy Orbán intézkedéseit dicséri, és azokat meg akarja tartani. Az a hazug ígéret, hogy egy soft Orbán klónnal, egy jobboldalival nyerhet a baloldal választást, egyszerűen kudarcba fulladt, a kampány zsákutcába jutott.

Nem jött be a sok gyerek és a katolikus templomok emlegetése. A jobboldal elutasítja Márki-Zay-t, mert ez nem érdekli. Semmivel nem lett hitelesebb jobboldali, mint Orbán. Beigazolódott, hogy Magyarországon nincs mérsékelt konzervatív jobboldali szavazóbázis, csak a történelmi, antiliberális, antiszemita horthysta jobboldali hagyomány, a szélsőjobboldali keresztény-nemzeti ideológia. Márki-Zay Péter nem találta fel a spanyol viaszt, a liberalizmussal beoltott fasizmust, nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és nem tartotta be az ígéreteit. A „garantált” recept nem működik.

Mindezt csupán azért rögzítjük, hogy egy percre se felejtsük el, hogy Márki-Zay mit ígért, mire vállalt garanciát, és miért vállalt felelősséget. Neki április 3-án ezzel kell elszámolnia, nem a csodával és a „Jóistennel”, mert nem azt ígérte, és nem azért választották meg, mert csodát ígért, hanem garantált győzelmet, jobboldali, fideszes és bizonytalan szavazókat. Most pedig előre magyarázza a bizonyítványt, úgy tesz, mintha soha nem is ígért volna győzelmet, amivel a kommunikációs zseni csak tovább rontja az esélyeket, mert aki ezt meghallja, annak is elmegy a reménye és a hite.

Az ellenzéki összefogás pártjai láthatóan nem avatkoznak be, miután Márki-Zay „leváltotta” őket magára, és átvette a kapitánysággal a felelősséget is, ezért nem látszik esély arra, hogy visszahozzák azt, amit Márki-Zay lerombolt. Úgy tűnik, Dobrev Klára is eltette jobb napokra a saját Magyarország-képét, ami tökéletes ellentéte Márki-Zay korrupció nélküli avítt jobboldali világképének, s nem is lát esélyt, hogy érdemes lenne Brüsszelből hazatérni. Akár így lesz, akár úgy. Ez mindent elmond a kialakult helyzetről. Gratulálunk azoknak, akik ezt kitalálták, és elhitették, hogy ez a megoldás.

Úgy tűnik, hogy az önbizalom nagyobb volt, mint a tehetség. Nagynak bizonyult ez a cipő. Már a jelöltség is. Ezért sokan azért nem szavaznak az ellenzékre, mert alkalmatlannak tartják a posztra a jelöltet. Ennél nagyobb öngólt nem is lehetett volna rúgni. Ezt elkxrták. Pedig a jelölt azt elérte, hogy ne válthassák le, ehhez volt tehetsége. Ideje is lett volna, hogy változtasson. De magában bízik és a csodában. A csodán kívül másban nem is bízhat. Hátha történik valami rajta kívülálló szerencsés dolog. Akkor jönne vele a neheze.

Ha nem lesz csoda, akkor a kármentésre kell berendezkedni. Visszatekerni az időt az előválastzás első fordulójának hangulatához. Nem lesz könnyű.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések