Panem et circenses – mondták a régi rómaiak, azaz kenyeret és cirkuszt a népnek. S ez a latin bölcsesség évtizedekkel ezelőtt beépült a magyar tradíciók közé.

Augusztus 20-a annyi mindennek volt már ünnepe, hogy követni alig lehet. Egykor hívták Alkotmány ünnepének, de napjainkra eltörölték az alkotmányt. Volt már az új kenyér ünnepének napja is, ám szintén egyfajta hagyományt követve, az elmúlt években rendre ilyenkor jelentik be, hogy – sajnos! – rossz volt a termés, melynek oka a sok napsütés, az aszály, a felhők, a szeles idő, az esőzés (nem kívánt rész törlendő). Mindez indokolja, hogy az önellátáshoz szükséges mennyiség az említett sanyarú körülmények között is négyszer annyi, mint amennyi feltétlenül kell a magyar nép betevő kenyeréhez (a többi megy exportra) – mégis a pékségek kénytelenek ősztől árat emelni. Nevezik még Szent István ünnepének is a nacionalizmussal átitatott emberek kedvében járva. Szóval, mára nemigen értjük az ünnep lényegét, nem lennénk meglepve, ha idén a hatalmas és látványos esti tűzijátékkal már a szent felcsúti nemzetvezetőt éltetnénk ezen a napon is, csak az Sz. József – iPad-es alaptörvényíró – által kifogásolt még mindig túlnyomó baloldali többségben lévő sajtó nem tájékoztatott róla. Mit is várhatunk tőlük?!

Az tény, hogy augusztus 20-a cirkusznak tökéletesen megfelel, és a magyar nép, ha már kenyere nincs, a cirkusznak mindig örül, bármelyik rezsim rendezi is neki. Emlékezetes az a szocialista kormányzás alatti eset, amikor a jeles napon hatalmas vihar, özönvízszerű eső hullott és néhány halálos áldozattal járt. (Meghalt néhány úszni nem tudó ember, akik egy ladikban ülve, a Dunáról nézték a káprázatos műsort.) Annak felelőse – mondanunk sem kell – a kormány volt.

Idén nem tartunk ilyesmitől, hiszen a keresztény-istenfélő-polgári-humanista-empatikus kormányzás alatt nem fordulhat elő zivatar, mely tönkretenné az égre fellőtt százmilliók káprázatos látványát. Idén is százezrek fogják taposni egymást a Duna-parton, hogy minél közelebbről nézhessék az égbolton rendezett cirkuszt.

Ha Magyarországon az emberek tisztában lennének a polgári engedetlenség fogalmával, ez lenne a kiváló és teljesen kockázatmentes alkalom a lakosság számára kifejezni nemtetszésüket a kormány politikájával szemben. A kilakoltatásokkal, a hajléktalanok kriminalizálásával, a maroknyi menedékkérő éheztetésével, az otthoni ápolást végzők megalázásával szemben, hogy néhány példát említsünk. Milyen szép is lenne, ha senki, ismételjük, SENKI nem menne ki a Duna-partra showműsort nézni. A szokásos „féltem a családomat, féltem az egzisztenciámat stb.” érvekre sem lehetne hivatkozni, hiszen teljes képtelenség összeírni azt a sok százezer embert, akik NEM mentek ki gyönyörködni a kormány magyaros zenei aláfestéssel kísért szikrázó propaganda előadásában. Milyen szép is lenne, ha a Duna-part tátongana az ürességtől! Ez lenne az igazán ütős véleménynyilvánítás, miközben a felcsúti nemzetvezető durrogtatna saját magának és a sleppjének.

De ó! Abba kell hagynunk írásunkat. Most vettük csak észre, hogy véletlenül a bilibe lógott a kezünk.







Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.