Pénteken különös szorongás hatalmasodott el rajtunk, mivel elmaradt a felcsúti országgazda reggeli igehirdetése a magának kisajátított állami rádióban. Ám egy félelemmel eltöltött nap után megnyugodhattunk, amint szombaton érkezni kezdtek az új uralkodó osztály dzsentrijei, valamint nímandjai, tehetségtelen művészei, kisebbrendűségi komplexusban szenvedő, fasiszta kultúrairányítói, tévedhetetlen tendernyertes kapitalistái és oligarchái a hermetikusan lezárt Várkert Bazárba.
Hamisítatlan „nemzeti”, vásári bazárt láthattunk. A helyszín nemcsak azért volt különleges, mert az országgazda az évente ismétlődő fellépéséhez ezt is tökéletes érzékkel választotta ki anno, hanem azért is, mert a lezárást a koronavírus is tiszteletben tartotta. A Covid-járvány ötödik hullámának csúcsán senki nem viselt maszkot, persze nem is volt rá szükség, hiszen – tudjuk jól – a nagy ember megvédi az ő népét, ha kell, akár több százméteres sugarú körben is. (Leszámítva azt a 42 000 embert, akiket nem sikerült, és már a temetőben pihennek.)
Elterjedt vélekedés, hogy humorral a legtöbb nehézség átvészelhető, s ezt az elvet szem előtt tartva, be is indult a poéngyártás az országgazda beszédét követően. Szóvirágait, zavaros metaforáit, nem létező anekdotáit, unásig ismert patronjait elemezve, csak úgy röpködtek a szellemességek, a nevettető mémek, a jópofánál jópofább illusztrációk a közösségi oldalakon. Minden csupa móka, kacagás! Igazán örvendetes, hogy ilyen jó hangulatban van az ellenzéki tábor ötven nappal az országgyűlési választás előtt.
Valószínűleg ünneprontónak tartanának, ha azt kérdeznénk: miért nem értették meg a beszéd tartalmát? A lényegét? Biztos bennünk van a hiba, amiért déjà vu érzésünk keletkezett. Mintha a 2018-as választás ismétlését látnánk. Mintha az ellenzék nem is akarna győzni. Mintha – szívük szerint – újabb négy évig az ellenzéki patkóban szeretnének ücsörögni. Mintha még mindig a befutó listás helyeken marakodnának, mintha a szimbolikus jelentőségű köztársasági elnökjelölt személyében sem tudnának megállapodni.
Pedig az idő nincs rájuk tekintettel, múlik, ahogy szokott.
És az országgazda világosan értésükre adta, mi vár rájuk és a magyar társadalomra: „… ha most legyőzzük őket, nem tudnak annyi MiniFerit gyártani, hogy még egyszer akárcsak sorompóba is léphessenek.” Lefordítjuk: ez az utolsó választásnak látszó választás!
Nem szeretnénk senki jó hangulatát elrontani. Az ellenzéki vezetők folytathatják a beszéd bagatellizálását, a politológusok számolgathatják a szónoklatban szereplő hazugságokat és azokat a húsba vágó tényeket, amelyek kimaradtak, a mémgyártók meg folytathatják közönségük szórakoztatását.
Ha igazán előrelátóak és előre akarnak a dolgozni, lassan hozzáfoghatnak Magyarország EU-ból és a NATO-ból történő kiléptetésének vicces megjelenítéséhez is.
