2024, május22, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekNem Magyar Péter az "atombomba", hanem a Vidéki Prókátor

Nem Magyar Péter az „atombomba”, hanem a Vidéki Prókátor

-

Jelképesnek is nevezhető, hogy az Orbán-rendszert 14 éve először megrázó kegyelmi ügy nyertese nem a „Vidéki Prókátor” néven ismert ügyvéd, aki a kegyelmi ügyet kirobbantotta, hanem Magyar Péter, aki azt csupán meglovagolta. Kettőjük közül a Vidéki Prókátor hiteles, mert az egész társadalmi ébredést ő indította el, nem Magyar Péter. Mégsem rá hallgatnak.

Nagyon érdekes, hogy miközben a Vidéki Prókátor a legteljesebb mértékben megvonja a bizalmat a rendszer hivatalos ellenzékétől, nem őket teszi felelőssé, nem ellenük uszít a még nagyobb gyűlöletre, hanem a rendszert teszi felelőssé. Magyar Péter ezzel szemben az ellenzék ellen kampányol, gyűlöletpropagandát fejt ki, és elfogadja a rendszer adottságait.

A Vidéki Prókátor ezt írja: „A parlamenti ellenzéki pártok már 14 éve topognak béna kacsaként ide-ode a NER baromfiudvarában, s ennek oka nem is annyira bennük, mint inkább magában a rendszerben rejlik.” S ezt bebizonyítja. Nem megoszt, nem mutogat, nem gyűlölködik, nem bűnbakokat, hanem megoldást keres.

Igaz, hogy a Vidéki Prókátor nem készül politikai pályára, nem alapít (vesz át) pártot, nem ebből akar megélni. Nem hatalmas médiacirkusszal állította magát a középpontba, nem is hazudik, hogy ő egyesíti a jobboldalt és a baloldalt (ha a baloldaliak elhagyják a baloldalt), sem azt nem állítja, hogy ő megszerzi a Fidesz szavazóit, ami egyszer már megbukott.

A Vidéki Prókátor nem épít személyi kultuszt, hanem hosszú, de olvasmányos Facebook-bejegyzésben a kialakult helyzet pontos leírását adja, majd a maga szerény módján ledobja az igazi „atombombát”, az Orbán-rendszer megdöntésének forgatókönyvét, kulcsát adja az ellenzék kezébe.

A Vidéki Prókátor javaslata tökéletes ellentéte annak, amit Magyar Péter kínál. Amit mond, az megalapozott, elvszerű, logikus és igaz, tehát nem rá hallgatnak.

Mondani sem kell, hogy a Jézus helyett Barabbást választó tömeg ezúttal is kit éljenez és kit követ. Ez a próféták sorsa. Pedig Magyar ígért „leleplezéseket”, aztán nem leplezett le semmit, míg a Vidéki Prókátor olyan ügyet adott az ország kezébe, amellyel meg kellett volna döntenie Orbán rendszerét. De képtelen volt rá. Ezért elmondja, hogy miért.

A Vidéki Prókátor elemzése ebből indul ki, hogy mi okozza ezt a tehetetlenséget, s mivel lehet ezt megszüntetni. A „nép” és az ellenzék kettőséből nem tér ki a „nép” elemzésére, mert a „nép” az ellenzékre mutogat, holott impotens és kollaboráns ellenzék esetében a „nép” maga is elsöpörhetne egy diktatúrát békés ellenállással, az ellenzékével együtt.

A nép azonban nem akar kockázatot és áldozatot vállalni, messiásra vár, aki megszabadítja őket a gonosztól, anélkül, hogy nekik tenniük kellene bármit. Ezért esik szélhámosoknak áldozatul, s támad saját kreálmányaira, az ellenzéki pártokra, akik pontosan azt csinálják, amit az őket bűnbaknak kikiáltó „csalódott” nép. A Vidéki Prókátor mindezt helyére teszi.

Világossá teszi, hogy az ellenzék képtelensége és tehetetlensége a rendszerből fakad, és a hitelességét a rendszerben való szerepvállalása és a rendszerbe való beolvadása okozza. A rendszeren belül elkerülhetetlen a felmorzsolódás. Ezért nem ellenzéket kell váltani (azt is lehet, de önmagában nem old meg semmit), hanem stratégiát. Ki kell lépni a rendszerből.

A Vidéki Prókátor kikezdhetetlen logikával, mindenki számára érthetően bizonyítja be, hogy a rendszeren belüli politizálás szükségképpen idevezet. Majd tízéves késéssel eljut végre az Amerikai Népszava javaslatához, hogy elvszerűnek kell lenni, feltételeket kell támasztani és passzív ellenállással, bojkottal, a rendszert kétvállra lehet fektetni. Hitelessé kell válni.

A Vidéki Prókátor javaslata annyiban különbözik az Amerikai Népszava és Hadházy Ákos javaslatától, hogy a Vidéki Prókátor a demokratikus feltételeket egy ellenállási nyilatkozat formájában csupán a választásokon elnyert mandátumok elfogadásának és a parlamentbe vonulás feltételeként írja le, míg mi ezt már a parlamenti választásokra is kiterjesztenénk.

Ennek logikája az, hogy nemcsak a parlamentbe való beülésnek vannak demokratikus elvi normái és feltételei, hanem már egy választáson való részvételnek is. Demokrata nem vesz részt előre elcsalt választáson, nem vesz részt nem egyenlő, demokratikus választáson. Ha ennek feltételeit nem követelte meg, miért pattog a parlamenti mandátum elfogadásánál?

Már a választáson való részvétellel is legitimálja a diktatúrát.

Nyilvánvaló, hogy a választáson való elvtelen részvétel (amit megelőz a hazugság, hogy megnyerhetik az előre elcsalt választást) kizárólag a parlamenti státuszért és a pénzért történik. A Vidéki Prókátor szemléletesen mutatja be, hogy a rendszerből megélő, Orbán által fizetett ellenzék hogyan semmisül meg, veszíti el a hitelét és az esélyeit.

A Vidéki Prókátor kitér azokra az ellenvetésekre is, hogy mi történik, ha az ellenzék nem legitimálja a rendszert, kívül marad a rendszeren. Hogyan hat ez a rendszerre és miből él meg az ellenzék a rendszer pénze nélkül? Történelmi példával is bizonyítja, hogy ez igaznem csupán elvszerű, hanem eredményes és működik.

Javaslata természetesen süket fülekre talál.

Pedig a magyarok megelőzhetnének vele egy újabb nemzeti tragédiát, amit a kegyelmi ügyet gyalázatos módon meglovagoló, az emberek tehetetlenségét, csalódását kihasználó Magyar Péter fog okozni. A vége úgysem lehet más, mint a tíz éve mondott javaslatunk, amit már Hadházy Ákos és a Vidéki Prókátor is mond, két hiteles és tisztességes ember.

Mert Magyar talán az utolsó kísérlet lehet arra, hogy az ellenzék fejjel szalad a falnak, nagyot koppan, azután elhallgat, mert a Magyar Péter okozta katasztrófa után talán már nem lehet ezt a hazugságot még egyszer eljátszani. A jelenlegi ellenzék megsemmisül, teljesen ellehetetlenül, a nép kilátástalanul egyedül marad.

Építkezni pedig akkor is csak kívülről lehet.

Ez viszont beláthatatlanul hosszú időre megsemmisít minden lehetőséget, Orbánnak még az eddiginél is nagyobb és zavartalanabb hatalmat ad. Most még vannak morális alapok, s van egy viszonylag integráns „föld alatti” ellenzéki társadalom. Ennek maradékát pusztítja el Magyar Péter. Nagyon sok a veszíteni való. Magyar után csak a felperzselt föld marad.

Ezért a Vidéki Prókátor javaslatával foglalkozni kellene, azt ki kellene egészíteni Hadházy Ákos választási feltételekre vonatkozó tervével, és rá kellene venni az ellenzéki pártokat, hogy ebbe az irányba induljanak el. Ne tegyenek úgy, mintha nem történt volna semmi. Ne bízzanak a változatlan túlélésben, mert az pusztulásba vezet.

Az ellenzéki pártok egyelőre úgy tesznek, mintha nem hallanának semmit. A szokásos hamis indokkal lesöprik az asztalról ezeket a javaslatokat, mert pavlovi reflexeik viszik Orbán vájújához őket. Az ellenzéki közvélemény vehetné rá őket a változtatásra, hogy kössék feltételekhez a választási részvételt és a parlamenti mandátumok elfogadását.

Mindenki tudja, hogy Orbán nem teljesítené a követeléseiket, ezért készüljenek a rendszer elhagyására és a rendszeren kívüli ellenzéki szerepre. Ez az egyetlen módja, hogy hiteles ellenzékké váljanak, az emberek bizalmát visszaszerezzék. Láthatják, hogy a közvélemény nem hisz nekik, nem bízik bennük, a választási győzelem ígérete hazugság.

Az emberek egyre kétségbeesettebb és rosszabb megoldásokhoz nyúlnak, álmessiásokban és szélhámos fideszes csalókban bíznak, akik ugyanoda készülnek, ahol a mostani ellenzék van: a rendszeren belüli kollaborációra. A Vidéki Prókátor a bejegyzése végén név nélkül utal Magyar új pártjára, hogy az is a mostani ellenzék sorsára jut, és csak a káoszt növeli.

Jvasoljuk, hogy a Vidéki Prókátor teljes bejegyzését olvassa el mindenki figyelmesen, és kezdje el terjeszteni, mint az egyetlen elvszerű, demokratikus és használható megoldást, ami kiutat mutat az Orbán-rendszerből. Állítsák az ellenzéki pártokat a javaslat elé, hogy foglalkozzanak vele, és ha van tisztességes közöttük, álljon a változás élére.

Ez új helyzetet teremtene, és új magatartásformákat követelne meg az ellenzéktől és az ellenzéki közvéleménytől, a „néptől” is. Lenne mihez csatlakozni, lenne mit csinálni, nem ringatna senkit abban az illúzióban, hogy tevékeny részvétele és áldozatok vállalása nélkül megszabadulhat egy fasiszta diktatúrától. A változás jót tenne a közmorálnak is.

Az alábbiakban rövid szemelvényeket közlünk a Vidéki Prókátor írásából, hogy mindenki kedvet kapjon az egész javaslat elolvasásához. A demokrtikus, független és szabad sajtó dolga az lenne, hogy az ilyen elvszerű, társadalmi közös cselekvést elindító programokat karoljon fel, ne hamis és hazug messiásokat fényezzen és kampányoljon nekik.

Részletek a Vidéki Prókátor írásából:

„Több, mint két hónappal a köztársasági elnök és a listavezető-jelölt bukását eredményező, a belpolitikát megrázó kegyelmi botrány után már alighanem a tévedés jelentősebb kockázata nélkül kijelenthetjük: nincs az a kormányt, vagy a kormánypártot érintő belpolitikai botrány, mely a parlamenti ellenzéket a kormányváltáshoz szükséges támogatottság közelébe tudná repíteni. (…)

Az Orbán-párt szavazóinak akár jelentős mértékű csökkenése nem vonja maga után a parlamenti ellenzéki pártok népszerűségének növekedését: ekként fogalmazható meg véleményem szerint a kegyelmi botrány legfőbb és egyben meglehetősen kiábrándító belpolitikai tanulsága. Ennek rögzítése után pedig nyilvánvalóan a „miért van egy így?”-re és a „mi a megoldás?”-ra kell megkeresni a helyes választ. (…)

A parlamenti ellenzéki pártok már 14 éve topognak béna kacsaként ide-ode a NER baromfiudvarában, s ennek oka nem is annyira bennük, mint inkább magában a rendszerben rejlik. A NER illiberális látszatdemokráciájának egyik jellegadó attribútuma a politikai hatalomért versengő pártok közötti esélyegyenlőség felszámolása, mégpedig mind a hatékony politikai marketinghez szükséges anyagi erőforrásokhoz, mind a médiához való hozzáférés tekintetében, amit kiegészít a korlátlan mennyiségű közpénzből folytatott, valójában pártfinanszírozásnak minősülő, álcivil szervezeteknek kiszervezett, vagy kormányzati kommunikációnak hazudott és gátlástalan lopással kombinált folyamatos pártpropaganda. S ha mindez még nem lenne elég, a kormányzat ellenőrzésére hivatott szervek is a miniszterelnök alárendeltségében működnek a valóságban, így nem, hogy nem bízhatnak bennük, mint fékben és ellensúlyban, az ellenzéki pártok, hanem sok esetben ezeket az intézményeket éppen, hogy gázpedálként veti be ellenük a végrehajtó hatalom. A pálya jelentős mértékű megdöntése mellett a rendszer ráadásul tudatosan prostitualizálta is a parlamenti ellenzékét azáltal, hogy nagyon jelentősen megemelte (és folyamatosan emeli) a politikusok javadalmazását, a kiüresített jogkörű önkormányzatokban pedig kifizetőhelyeket biztosított és biztosít a számukra. Az pedig magától értetődő, hogy minél zsírosabb a konc, annál kevesebb esélye van a táplálkozásra a kevésbé erőszakos, kevésbé agresszív és kevésbé gátlástalan kutyáknak. Magyarán: a mozgástér korlátozásával párhuzamosan a hatalom tudatosan alakította ki és erősítette a kontraszelekciós folyamatokat az ellenzéki pártokban, aminek láthatjuk is szépen az eredményét: örök vesztes, soha, semmilyen érdemi teljesítményt fel nem mutató „politikusok” vannak bebetonozva különböző jól fizető pozíciókba az Országgyűlésben és az önkormányzatokban. (…)

A parlamenti ellenzéki pártok tehát olyan láncon tartott kutyákhoz hasonlítanak, melyeket bőségesen táplál a gazdájuk. S még ha ők hihetik is magukról, hogy egyszer sikerül láncaikat veszíteniük és megdönteni a gazdájuk hatalmát, a gond az, hogy a kívülállók, akik látják őket láncra verve zabálni a tálból, vagyis a választók, ezt egész biztosan nem fogják elhinni róluk. Nem azért nem fogja ezt senki elhinni róluk, mert feltétlenül rossznak, butának, vagy jellemtelennek látszanak, hanem azért, mert – a rendszer lényegéből adódóan – tehetetlenek. Képtelenek bármit is elérni, mert ezt a rendszer nem engedi meg nekik. (…)

A helyzet az, hogy a NER-hez hasonló, az anyagi erőforrások és a politikai lehetőségek súlyos asszimetriájára épülő rendszert a belső ellenzék egyéb, tőle független jelentős külső körülmény nélkül soha nem fogja tudni megdönteni, mert az ehhez szükséges eszközök hiányában a közönség, vagyis a választók számára mindenképpen tehetetlennek, ebből adódóan alkalmatlannak fog tűnni, amiből pedig egyenesen következik a még a legsúlyosabb politikai botrányok esetén is áttörhetetlennek bizonyuló preferenciaplafont eredményező hitelességi deficit. Az ilyen rendszer belső ellenzéke óhatatlanul vereségről vereségre fog bukdácsolni, s minél több vereséget szenved el, annál többet veszít a hitelességéből s ezért annál kisebb lesz a győzelmi esélye. (…)

Az ellenzéki politikus „valutája”, melyet győzelemre tud váltani: a hitelessége, vagyis a belé vetett hit kialakítására való képessége. Egy politikai erő hitelessége azt jelenti, hogy képes elhitetni magáról a választókkal, hogy le tudja győzni a regnáló hatalmat, s ha győz, jobban, eredményesebben fog kormányozni, mint az addig kormányzók. Éppen ezért a tehetetlen, a láncon tartott, a lejtős pályán „játszó” politikus nem lehet hiteles, mert ahhoz a teljes, a korlátlan cselekvőképesség, a (politikát) alakító és (rendszert) romboló erő birtoklásának látszata szükséges. Ebben áll a jelenlegi magyar parlamenti ellenzék tragédiája. Világosan kell látni: abban a pillanatban, hogy egy párt beül a NER állampárt által uralt és az Orbán szavazó-automatájaként funkcionáló országgyűlésébe, a rendszer részévé válik, amiből következően elveszíti a hitelességét és hosszú ideig tartó vereségsorozatra ítéltetik. A kormánypárti politikusokkal vívott, teljesen értelmetlen, csupán a politikai tevékenység látszatának keltésére alkalmas l’art pour l’art parlamenti szócsatákban, valamint a facebook-posztokban testet öltő „politizálás” nem alkalmas hitelesség kialakítására, mert semmilyen érdemi politikai eredménnyel nem jár. (…)

Egy autoriter, illiberális hatalom által alkotmányozó többséggel uralt és jogalkotási jogosítványaitól részben megfosztott parlament munkájában magára valamit is adó ellenzéki politikus egész egyszerűen nem vehet részt, mert ezzel az égvilágon semmi mást nem tesz, mint nevetséges bohócként legitimálja a demokrácia kiüresítését és az önkényes jogfosztást. (…)

Senkinek nem kellő pártocskák örök vesztes politikusai elveiket feladva, a játékból kimaradni nem akaró, síró óvodásként könyörögnek azért, hogy a náluknál némileg erősebb párt hátára kapaszkodva – amit ők „az ellenzéki szavazók által követelt összefogásnak” csúfolnak – elkerüljék azt, hogy oda kerüljenek, ahová valók: a politikai szemétdombra. A gazda pedig mindeközben a kerítésre támaszkodva élvezettel és röhögve nézi a baromfiudvar népének béna topogását és kétségbeesett hápogását. (…)

A megoldás következik az eddig írtakból: meg kell őrizni a hitelességet és az elvhűséget. Ez lenne a feladat. De hogy őrizheti meg egy NER-rel szemben álló politikai erő a hitelességét és az elvhűségét? Csakis egy módon: úgy, hogy rendszeren kívül marad, mivel egy ilyen rendszerben a hitelesség = rendszeren kívüliség. Ez az autoriter, illiberális rendszer ellenzékiségének alapképlete. Mivel pedig a rendszeren kívül maradás parlamenten kívül maradást jelent, a rendszeren kívül maradni akaró politikai erő nem tehet mást, mint hogy előzetesen, tehát még a választásokat megelőzően, feltételekhez köti az elnyert képviselői helyek elfoglalását, a képviselői eskü letételét, vagyis az Országgyűlésben való részvételét. (…)

Ebből következően, ha én egy ellenzéki politikai erő vezetője lennék, azt javasolnám, hogy az országgyűlési választásokat megelőzően – egy ellenállási nyilatkozatban – egyértelműen és félreérthetetlenül tájékoztassuk a választópolgárokat azon feltételekről, melyek teljesülésének hiányában a mandátumhoz jutó képviselőink a választás után létrejövő Országgyűlés munkájában semmilyen módon nem vesznek részt, mégpedig függetlenül attól, hogy mandátumukat egyéni választókerületben, vagy listáról nyerték el. (…)

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az Országgyűlésből való kivonulás jelentős anyagi veszteséggel járna mind az adott párt, mind pedig annak képviselői vonatkozásában, miként tisztában vagyok azzal is, hogy a rendszer szépen el tud működni parlamenti ellenzék nélkül is, még ha ez kifelé némileg kínosan hat is. Mégis: ez az egyetlen esélye annak, hogy az ellenzék fokozatosan összegyűjtse a hitelességnek és – ebből adódóan – az erőnek azon mennyiségét, melyre hosszú távon, a rendszerváltás érdekében, alapozni tud. Márpedig, a NER-hez hasonló illiberális látszatdemokráciákban az ellenzéknek vagy hitelessége van, vagy állami támogatása. A kettő kizárja egymást. Aki Orbán adományából él, ráadásul nagyon jól él, az nem játszhatja el hitelesen Orbán ellenzékének a szerepét. Miként kizárja a hitelességet a Kövér által dirigált orbánista patyomkin-parlamentben való értelmetlen részvétel is. (…)

A történelemben bizony időnként előállnak szituációk, amikor annak, aki változást szeretne elérni, „társadalmi munkában”, működését adományokból finanszírozva, tevékenységének súlypontját pedig az utcára és a közösségi médiára helyezve kell nekiállnia politizálni és rendszert bontani. Adott esetben ráadásul hosszú távon is vállalni kell mindezt. Ha egy politikai erőnek lenne bátorsága a javaslatomnak megfelelően cselekedni, vagyis lenne ereje – akár hosszú távon is – visszautasítani mindazon anyagi anyagi előnyöket, melyek a rendszeren belüliséggel járnak, az elvhűségének köszönhetően a hitelességével párhuzamosan kezdene nőni a támogatottsága, mégpedig a rendszeren belüliségből eredő preferenciaplafon nélkül. Hitelességének köszönhetően pedig egy idő után egy személyben testesítené meg a változás esélyét a változásra vágyók szemében. A helyzet az, hogy az ellenzéknek ez az országgyűlésnek nevezett szánalmas orbánista cirkuszt már réges-rég ott kellett volna hagynia, s ha így tett volna, most nem az 1-18 %-os sávban mozognának még azt követően is, hogy egy kormánypártot érintő, sőt, egészen a rendszer vezérének közvetlen környezetéig érő és a rendszer szívébe találó botrányos pedofilügy megrengeti a társadalmat és a belpolitikát. (…)

A Deák által megfogalmazott és ellenállási nyilatkozatként értékelhető feliratokkal – melyek a magyar politikatörténet legszebb forrásai közé tartoznak – az országgyűlés és a nemzet egyértelműen kinyilvánította, hogy nem lesz része az októberi diplomával és a februári pátenssel kialakított rendszernek, és a magyarság egészen addig rendszeren kívül marad, míg vissza nem kapja saját alkotmányát és elidegeníthetetlen politikai jogait. 18 évnyi bölcs, elvhű és következetes rendszeren kívül maradás hozta meg végül a gyümölcsét 1867-ben, s ezen 18 év alatt a nemzet politikai vezetői soha nem hitegették a magyarokat rövid távon bekövetkező kedvező politikai változásokkal, hanem vállalták a hosszú távra tervező stratégia kialakítását és következetes végrehajtását. (…)

Előre szólok: ha a jelenleg még rendszeren (vagyis parlamenten) kívüli pártok a következő országgyűlési választást követően a rendszer részévé válva beülnek egy Orbán által végrehajtó szerepbe kényszerített, pusztán a kormány szavazógépeként működő, jogaitól részlegesen megfosztott és Kövér által házmester-diktátorként dirigált parlamentbe, azonnal és automatikusan ők is meg fogják kapni a fejük fölé a hitelességhiányból származó, áttörhetetlen preferenciaplafont és politikai „teljesítményük” csupán a baromfiudvarban topogó és hápogó kacsák számának növelésében fog testet ölteni. A baromfiudvar azonban baromfiudvar marad akkor is, ha megnő a kacsák száma. Csak a zsivaj lesz hagosabb és nagyobb a zűrzavar.”







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések