Strasbourg beintett Magyarországnak a két bangladesi miatt

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) – nem jogerős – ítélete szerint a magyar hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét, amikor 2015 őszén két bangladesi menekültet több mint három hétig fogva tartottak a röszkei határzónában, majd a két, menedékkérelmet benyújtott menekültet október 8-án visszatoloncolták Szerbiába.

A strasbourgi bírói testület tagjai kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy Magyarország több ponton, a szabadsághoz és biztonsághoz való jog, a kínzás tilalma, illetve a hatékony jogorvoslat tekintetében is megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

Indoklás: az érintetteket hivatalos bírói indoklás és a bírósági felülvizsgálat lehetősége nélkül megfosztották szabadságuktól, gyakorlatilag mintha szabadságvesztésre ítélték volna őket.

Az EJEB kifogásolta tovább, hogy a két bangladesi egyikét egy általa nem beszélt nyelven „hallgatták ki”, ráadásul a menekültügyi eljárásról írásban kaptak tájékoztatást, holott írástudatlanok. A döntés fordításával amúgy sem mentek volna sokra, mert azt két héttel a Szerbiába toloncolásuk után kapta meg az ügyvédjük.

Az EJEB nem jogerős elsőfokú ítéletében a magyar államot fejenként 18 705 euró (mintegy 5,8 millió forint) kártérítés és perköltség megfizetésére kötelezte.

Ez az eset 2015-ben történt. El tudjuk képzelni, mi minden történhetett a határon azóta. Bátor volt a két bangladesi, hogy az ítéletet megfellebbezte, bár nagyon nehéz volt a védelmük úgy, hogy még a fizikai kontaktust is akadályozták a védő és védettek között.

Tudjuk, nem könnyű, de örülnénk, ha minél több menekült tenne feljelentést, hogy ország-világ láthassa, mi történik a déli határunkon. Hátha ők elérnének valamit, amire az ország lakossága nem képes: hogy megakadályozza az ide érkezők kontrollálatlan, fékevesztett bántalmazását.