2024, október7, hétfő
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekSzijjártó nem diplomata, hanem az orosz maffiaállam ügynöke

Szijjártó nem diplomata, hanem az orosz maffiaállam ügynöke

-

Nem szeretnénk figyelemre méltatni Szijjártó Magyar Nemzetben megjelent önfényező, hazug és végtelenül primitív interjúját, amelyben olyanokat állít, hogy „stabil kormány alakulhat Pozsonyban”, amiről mindenki tudja, hogy semmilyen kombinációban nem tud stabil lenni. Olyanokat zagyvál, hogy a svédek a parlamenti képviselőket sértették meg azzal, hogy az Orbán-kormány tevékenységét  kritizálták, amelynek egyébként része a parlament funkciójának kiüresítése és ellenőrző szerepének megszüntetése is.

Gyormorgató az is, hogy ő megtiltotta a magyar nagyköveteknek, hogy beavatkozzanak más országok belpolitikájába, miközben ő Szlovákiában tett kampánykörutat a választást megelőző napokban. De ugyanezt csinálta Szerbiában is. A magyar kisebbséget politikai célokra használják fel demokratikus kormányok ellen, de már nem a magyar pártokkal akar Orbán befolyást szerezni, hanem a helyi fasiszta nemzeti pártokkal és politikusokkal szerzi meg a tényleges hatalmat. Már az egész Balkánt megszállták ezek a „be nem avatkozó” maffiózók, de még Amerikában is ők akarják megmondani, ki legyen az elnök. Nincsenek szalonképes szavak arra, amit ezek művelnek. Egész propagandamédiát tartanak fenn az európai és balkáni országok belügyeibe való beavatkozásra, az illiberális fasiszta rendszer kiterjesztésére. De Szijjártó a nagyköveteknek „megtiltotta”. Mert ő maga csinálja.

A világ mocsoksága, ahogy ez a külügyminiszternek nevezett gazember Ukrajnáról és az EU támogatásáról beszél. Azt állítva, hogy az EU tüzeli a konfliktust azzal, hogy segíti a hazájukat és a függetlenségüket védő ukránokat, akiket megtámadtak az őt kitüntető orosz barátai. Azt nevezi ezúttal is „békepártiságnak”, hogy a megtámadott ártatlan Ukrajnát le kellene fegyverezni, meg kellene adniuk magukat az oroszoknak, meg kellene szüntetni az önálló államukat, és Oroszország alá kellene rendelni magukat. Az EU-nak pedig hagynia kellene, hogy Európa határára jöjjenek a tankjaikkal és a tömeggyilkos hordájukkal az oroszok. Ezek a gazemberek simán beengednék az oroszokat, ha megszűnne Ukrajna.

Ilyeneket csak egy kiképzett ügynök, feladattal megbízott kém beszél, soha nem valódi külügyminiszter. Szijjártó orosz kém és orosz ügynök. Ez az ember végrehajtója az orosz maffiállamnak, amelynek alárendeltje a magyar maffiaállam. Ez egy konkrét definíció arra, amit Szijjártó és a főnöke csinál. Ez nem egy klasszikus értelemben vett állam működése, hanem egy maffia által elfoglalt állam tevékenysége, amely már nem államként, hanem maffiaként működik. A fenyegetés és a zsarolás gazdasági előnyök és pénz megszerzésére, klasszikusan alvilági maffiatevékenység. Ezt támasztja alá az alábbi példa is.

Amit ezúttal szóvá tennénk, az nem más, mint az uniós országok nagyköveteinek nyílt megfenyegetése. Ezt is csupán azért, hogy világos legyen: Szijjártó nem egy diplomata, nem a diplomácia vezetője, s nem egy külügyminiszter, hanem egy bűnszervezet aljadék verőlegénye és maffiózója. Szijjártó azt mondta: a parlamenti választás előtt „teljesen nyíltan fenyegette meg” az EU tagállamainak nagyköveteit, hogy „ne játsszanak helytartósdit, ne szervezzenek akciókat, ne mondjanak véleményt, egyszerűen ne avatkozzanak be”. Ezt az orosz maffia csinálja Brooklynban, a Kis Odesszának is nevezett Brighton Beach-en, amikor végigmennek az éttermeken, zsarolási pénzt követelve. De azok általában harminc év börtönnel fejezik be ugyanazt, amit Szijjártó csinál. Nem véletlenül tüntette ki Szijjártót az orosz maffia feje, az orosz állam. Nekik dolgozik.

A diplomácia nem fenyegetést jelent. Amikor valaki „nyíltan megfenyeget” másokat, az épp a diplomácia hiánya, a diplomácia vége. Szijjártó diplomataként nem viselkedhetne így, nem fenyegethet senkit, legfeljebb megkérhet, a véleményszabadságot nem tilthatja be az országban állomásozó nagyköveteknek. Szijjártó nem a főnökük, egyelőre ők nem részei a magyar maffiaállamnak, amely fenyegetéssel és zsarolással kommunikál a szövetségeseivel is. Így külügyminiszter nem beszél, csak egy ócska mocskos bandavezér a drogmaffiában. Ezért Szijjártót nem is tartjuk külügyminiszternek, csak egy ordenáré maffia alvezérének.

Szijjártó tevékenységének lényege a fenyegetés, a zsarolás, és ennek árnyékában az Orbán-maffia piszkos üzleti ügyeinek szervezése. Mindebből következik az is, hogy az Orbán-maffia által elfoglalt és működtetett állam vonatkozásában is megkérdőjelezhető, hogy az tekinthető-e még államnak, vagy csupán egy közönséges szervezett bűnözői csoportnak. Sőt, a kérdés inkább az, hogy ez még egy magyar maffia, amely csak összejátszik az oroszokkal, vagy az orosz maffia része, Orbán az orosz maffia alárendeltje, helyi megbízott helytartója?

Az orosz maffiát ismerve, nekik nincsenek egyenlő partnereik, csak alárendelt leágazásaik. Orbán az orosz maffiaállam engedélyével helyi főnökként élvez bizonyos fokú önállóságot, de a főnöke Moszkvában van, s addig élvezi a bizalmat, amíg engedelmeskedik, végrehajtja az utasításokat. A telefonokra nem azt kell mondnai, hogy „Jawohl”, hanem azt, hogy „Da”.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések