///

Tíz év diktatúráért 86 perc falusi foci, aztán a valóság és a papírforma

Egy beszédes kép.

Senki nem hozott akkora áldozatot ezért az Európa-bajnokságért, mint a magyar nép. Magyarország társrendező, hazai pályán EB-résztvevő, beteljesült Orbán Viktor álma. Tíz év diktatúra, elszórt százmilliárdok, halálra ítélt egészségügy, lebutított oktatás, elpazarolt évtized, minden azért, hogy Orbán Viktor megélje ezt a pillanatot. Az eredmény nem számít, pedig voltak Magyarországnak jó csapatai, s az volt a vezéri ígéret, hogy a magyar futball visszatér a világ élvonalába. Orbán mindent ennek rendelt alá, de azért kell hálásnak lenni, hogy a világ igazi futballistái megjelennek Pesten.

Boldogabb nemzetek, amelyeknek van alkotmányuk, jogállamuk, ahol a futball piaci alapon működik és szervesen abból fejlődik, nem mondtak le semmiről azért, hogy legyen egy jó csapatuk, és élvezzék a futballt. Orbán színrelépésével Magyarország elveszítette az utolsó reményét is, hogy valaha jó csapata legyen, mert a futball játék, sport és üzlet, amely csak szabadságban működik és fejlődik. A kísérlet, hogy egy akarnok diktátor kikapcsolja a piaci viszonyokat, felszámolja a szabadságot, és egy ország költségvetését beleteszi a futballba, már évekkel az EB előtt megbukott.

Mert, ahogy Magyarországon mindent, úgy a futballt is ellopta, kisajátotta Orbán. Megszüntette a független labdarúgó szövetséget, felszámolta a sportegyesületek labdarúgó bajnokságát, a Fidesz átvette a futballcsapatokat, és egy belterjes házibajnokságot csinált belőle. Az akadémiai rendszer megbukott, tíz év alatt nem termelt ki épkézláb játékost. Szoboszlai Dominik annak köszönheti a sikereit, hogy még időben Ausztriába került. Magyarországon belesüppedt volna a középszerűségbe.

Csak sajnálni lehet a játékosokat, akikre az a feladat hárult a portugálok elleni meccsen, hogy mindazt a hátrányt, amit Orbán uralma és dilettantizmusa jelent, legyőzze, és Orbán Viktor álmait megvalósítsa. Igazolja az elmúlt tíz évet, az elköltött pénzt, a kisajátított sportágat, a magyar néptől ellopott százmilliárdokat. Mindent meg is tettek ezek a fiúk, és valóban dicséretet érdemelnek, hogy ezt az iszonyat hátrányt akarerővel leküzdve, az ellenfél játékát szétrombolva, a címvédő Portugáliával szemben majdnem kivívtak egy 0:0-ás döntetlent, ami igazolta volna a diktatúrát.

De a valóságot nem lehet megerőszakolni, a végére kijött a két csapat, a két ország, a két rendszer közötti különbség, és szerencsére nem tartott tovább a meccs. A magyarok így is boldogok, mert már elfelejtették, hogy nem is olyan régen (mi még emlékszünk rá), olyan csapata volt Magyarországnak, amely nemcsak egyenrangú ellenfél volt, hanem a világ bármelyik csapatát képes lett volna megverni. Minden meccs nyitott volt, tényleg a pillanat döntött, hogy ki nyert. Azóta felnőtt két generáció, akiknek nagy eredmény, ha nem lesz ey nagy zakó. De azért lett.

Ennél a csapatnál a csodát kell várni, szorongani értük, mi lesz velük, mert nem egyenrangú ellenfelei a világ jobb csapatainak. Pontosan olyan nyomorultul érzi magát az ember, mint amikor Orbán jelenik meg a világ nagyhatalmainak vezetői között, mint kelet-európai sutyerák diktátor, akiről csak otthon hiszik a magyarok, hogy valami nagy ember. Államférfiak mosolyognak azon, hogy a felcsúti futballbolond kisvezér ott szotyizik majdnem minden meccsen, és ebben méri a sikert. A siker pedig az, hogy Ronaldo és társai Budapesten vannak. Elhozta őket Orbán. Szánalmas.

A magyar nép nagy áldozatot hozott azért, hogy az eredmény 0:0 maradjon, mint világtörténelmi siker. Orbán ezzel a meccsel számolt el a magyar népnek minden eddigi lopásért, szenvedésért. A magyarok kaptak 86 perc falusi focit (s vele egy 0:0-ás hamis illúziót) tíz év diktatúráért cserébe. Emberfeletti teljesítményt nyújtottak a fiúk, ahogy betömörültek, romboltak, küzdöttek, harcoltak, csíptek, haraptak, csetlettek-botlottak, belerúgtak, utána szaladtak. De a valóságot az utolsó tíz perc mutatta meg. Ez volt a realitás, ez tükrözte a különbséget, s ez mutatta Orbán teljesítményét.

Portugáliában nem kellett bevezetni a fasiszta diktatúrát ezért a három gólért és az egyébként kulturált, színvonalas játékért. Nem az akarnokság gyümölcse, hanem az élet szerves, természetes velejárója a győzelem, a tudás, a siker, ahol szabadság van. Ahogy ez igaz a többi európai csapatra is. A felcsúti töpörtyű erőlködik, hogy majd ő megmutatja, pedig ha csak hagyja a hagyományos magyar grundokat, a mohóság miatt beépített egykori pályákat, ott előbb kifejlődött volna a technikás, intuitív, magyar foci, mint Orbán neveldéiben. Onnan jöttek a Puskások, a Varga Zolik.

A fiúk minden elismerést megérdemelnek. Emberfeletti teljesítménnyel kaptak ki csak 3:0-ra. De annak azért örülhetünk, hogy a végére kiderült a valóság. Orbán nem tudta megtéveszteni az ő hálás népét, amely az elmúlt tíz év alatt úgy kiéhezett minden sikerre, jó hírre, hogy ezért a 86 percért is hajlandó megbocsátani mindent, és hajlandó jövőre behúzni Orbánnak az ikszet. Végül is ez volt ennek a meccsnek a tétje, ezért küzdöttek a fiúk.

A kispadon ülő Gerát elnézve, lesz ez még rosszabb is, amikor majd átveszi a kapitányságot. De ha hozza magával az U21-es capatról a “kenetet”, akkor jó esélye van Orbán csapatának, hogy most is rúgott gól nélkül, nulla ponttal zárjuk az EB csoportmeccseit. Aki azt mondja, hogy azért, mert nehéz csoportban vagyunk, az nem ismerte azokat az időket, amikor Magyarországnak még volt igazi válogatottja. Mi még láttuk a helyszínen, amikor a brazilokat 3:0-ra verték a Népstadionban. Mindig az számít, mihez mérünk. Ha Orbánhoz, akkor a 3:0-ás vereség világra szóló siker.

Valaki már felírta Ronaldo mezére, hogy Soros-ügynök. Na, ja. Ez a színvonal. Ez áll a 0-3 mögött.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

A “hadsereg nélkül nincs biztonság” háborús retorika

Következő cikk

Az amerikai nagykövetség tiltakozik a homofób törvény ellen

en_USEnglish